Önbizalomhiány

Másképp látom a dolgot.

Lehet tényleg én alszok, és fel kéne ébrednem.
Lehet ti alszotok és nektek kéne felébrednetek.

Sokszor megkaptam, hogy igen jól megy egyeseknek és azért jár a szájja.
Csak akkor is megkapom ugyan ezt mikor tapasztalatom van a dologról és ez a tapasztalat más mint a többségé.

Ha nekiállnánk biztosan találnék abból a korból olyan embert aki tudta revideálni az életét minden nehézség ellenére.
Mert nem adta fel, és a körülmények kurvájává sem vált.

Én olyan emberekre hallgatok, és olyan emberekre figyelek akik az "olyan kemény idõk"-bõl is nyertesként jöttek ki. Mert vannak ilyenek...
És tõlük lehet tanulni.

Tudod, amikor nincs mit enni és amikor a munkahelyeden kötelezõ lehúznod napi 12-14 órát (mert ez is a szocihoz tartozott az elején), akkor nincs módod revideálni az életedet. Akkor két választásod van: életben maradsz, vagy már akkor feladod. Érdemes ezen elgondolkodnod.

Nagy dumák és filozófiai gondolatok csak jóllakott emberek esetén mûködnek. Nem éltél át olyan kemény idõket, mint õk.

A bûnbakgyártás: tudod egy orvos, aki így áll hozzá a betegekhez, nem bûnbak, de igazából nem is orvos. Ha egy építész így tervezne, a házak a fejünkre szakadnának. Úgyhogy most én mondom: ideje felébredned a szépelgésbõl! Üdvözöllek a valóságban.

azok nem haltak meg akik idõben revideálták az életüket

engem sosem érdekelt a szimpátia mutatóm
úgy ping-pong-ozhattok velem ahogy akartok e téren <#kacsint>

1. Én tisztelem az õszinteségét, hogy felvállalja amit gondol és nem takargatja, meg játsza meg magát, meg hülyíti maga körül a népet.

2. Csak mondtam.

3. Gyógyítható.
Számtalan példa van gyógyulásra.
Csak más modszerek felhasználásával.
Amiket ma még kinevetnek, mint régen Semmelweis bácsi kézmosását.


Minden esetre ha a standard gondolkodásmód nem hoz használható megoldást, érdemes lehet egy alternatívát kipróbálni ...

ezért mondtam, hogy titok

wow ez új xD xD

a nagy titok:
optimista ember még nem halt meg rákban.

milyen szimpátia mutató?

hmm kezd megfordulni a szimpátia mutatód soulkám😄😄😄 hmm ebbõl látszik hogy nem lehet mindenkinél sikeres az általad vélt szuper gondolatmenet amiket folytatsz😊 whehehe

1. Te dolgod, én egyáltalán nem tisztelem aki az...

2. Ez nyilvánvaló, semmi se biztos, de mit idegeskedjek rajta? Ha azt hiszed, ezzel félelmet keltesz bennem, tévedsz.

3. Belenéztem, a 2. meg is van a könyvespolcon(hihetetlen mód nem az enyém😊). Távol áll tõlem, hogy kioktassalak, de az arra vonatkozó rész már rég nem aktuális ugye tudod? Az lenne, de ugye az tény, hogy már rég gyógyítható lenne többek közt a szóban forgó betegség is.

Mindenesetre kösz a linket, figyelj én nem veszekedni jöttem. Nem haragszom rád, de jó lenne, ha figyelembe vennéd:nem mindenki szereti, ha ráerõltetnek egy elvont gondolkodásmódot.

Jobban díjjazom és tisztelem azt aki pl nyíltan kurva mint aki...

Lehet rizsázni ám a dologban, hogy te kimaradsz sosem lehetsz 100%-ban biztos. 1-10 nyugtalanító s idegesítõ százalék mindig ott lesz...

Ha tényleg visszaolvasol linkeltem is valamit...

Nem álszenteskedek, csak leírtam a tényeket. Már nem azért, hogy kötözködjek, de honnan veszed hogy nem ment messzire, pláne hogy egyáltalán nem ismered a körülményeket... Egyébként részben igazad van, akkor tényleg elgondolkoztam rajta, hogy mi lesz, ha én is így járok. De ha az ember végiggondolja, nem kell attól tartani, hogy mindenképpen ez vár rám. Még ha örököltem is valamennyit a hajlamból, 1000 és 1 más tényezõ is közrejátszik a rák kialakulásánál. Viszont visszaolvastam, és korábban valahol azt írtad, a beteg felelõs az állapotáért. Ezt hogy érted? Mi ez, a "mindenki azt kapja, amit érdemel" filozófia?

blah blah...kombinálj csak😄 ne csak a hibát keresd másokban

#5265:
Ha "egyik orvost se mentesíti saját felelõssége alól." akkor A háború sem, meg a túlhajtás sem mentesíti a fiatalokat.
Ha keresnénk biztosan jópár példát találnánk arra, amint ebbõl a nem sok választásból páraknak mégis sikerült jobbat választani, vagy újabb választhatóságokat találni.

A bûnbakgyártást gyökerében kell kiírtani.


#5264:
a nagyi nem ment messzire
vagy legalább is nem olyan messzire mint a képmutatók
kár neked is álszenteskedned...

ha jól olvasok a sorok közt te csak attól rettentél meg, hogy esetleg téged is elérhet egy ilyen gonosz fájdalmas vég...

azért mondta mert így gondolta, legalább õszinte...

Szerintem nem a természetes módján. De a háború alatt, után fiataloknak sok választása nem volt. Túlhajtás. Ez biztos. A másik: olvasni tudott. Ugyanúgy az õ felelõssége is az elmulasztott vizsgálat. De ez tudott volt akkor is. Azt se véletlenül mondtam: ha nem akkor és úgy, lehet sokkal rosszabb lett volna neki. De ez egyik orvost se mentesíti saját felelõssége alól.

Nálunk is történt 1 hasonló elszólás. Valahogy szóba került, hogy nagyapám meg haverja fõleg fiatalabb korukban szerettek eljárogatni szórakozni. Nagyanyám meg elkezdi, hogy "mert papa olyan jó szolgája volt neki, ment vele mindenhova." Mondtam neki, álljon meg a menet, nem kéne a kegyeletsértés határait súrolni. Egyébként is túlzó volt a megjegyzése, méghogy a "szolgája". Szeretem a nagyit, de akkor muszáj volt megértetnem vele, hogy túl messzire ment.

Nálam is volt már ilyen. 2000-ben meghalt nagyanyám, 1-2évente 1szer láttam. Szóval 10éves voltam, csörög a telefon, nagynéném volt, sírva mondta hogy adjam anyut. mondom nincs itthon, dolgozik. azt mondta mondjam meg neki hogy meghalt nagyanyám, én meg nem tudtam mit mondjak 10 éves fejjel, leraktam a telefont szó nélkül. Nem éreztem semmi különöset sajnos 😞 rá néhány napra elpusztult a macskám, akkor viszont bõgtem egy kicsit, azóta se kell macska, megutáltam õket.

#5252:
hmm, ez igaz... múltkor én is ezt mondtam de le lettem hurrogva, hogy nem magunkt siratjuk...
nagyapám mikor meghalt nagyanyám elszólta magát: igazából csak saját magát siratta, és hogy mi lesz most õvele, és ki viszi el nyaralni sat.
Viszont ez a halott meggyalázása ha úgy nézzük... hogy õ nem volt más mint a kétlábon járó szórakoztató iparunk... vagy a napi boldogság narkotikumunk...


Én már vettem pár leckét, és egyre világosabb, hogy semmi sem enyém e világon, mindent csak egy ideig õrzök.
Ez egy fajta fájdalmas felismerés és lemondás az egyik a oldalon a másikon pedig mérhetetlen gazdagság. S nem hidegség. Legfeljebb a más állásponton lévõknek hat annak.
Idõnként az ember bõre is vele megy, ám nagyon ez irányba mutatnak a dolgok.
Az ember egyre jobban meglátja a dolgok megváltoztathatatlan természetét és ezzel a természettel kezd el összhangban élni.

Ki siratja a tegnapi napot, vagy az elvirágzott (beérett) virágokat, vagy a tegnap lefolyt vizet a Dunán?
Mindenki azt siratja amihez görcsösen tapad... ha az egy ember akkor azt, ha az egy autó akkor azt, ha az egy ház akkor azt, ha az ifjúsága akkor azt sat.


#5255:
Úgy gondolom, hogy vagy annyira tájékozott a témában, hogy belásd: ok nélkül semmi sem történik senkivel.
Nem véletlen, hogy úgy halt meg ahogy... a betegsége, halála és az élt élete közt rejtett azonosság van - ami csak rá tartozik, és sem rád sem rám.
Ha anno változtatt volna élete irányán máshol és máshogy ért volna célba.
Idõben kell venni az adást, mielõtt túl késõ lenne...
A tüneti kezelés pedig nem adás vétel...

"Úgy gondolom, ez nem a halál természetes módja, útja"
Vajjon az élet Természetes módján élt?

Persze hogy azon, elfogult hozzátartozó mást nem mondhat...

mikor én papám meghalt nekem is kb ezvolt,de az oka hogy nem nagyon ismertem,és sosem történt még ilyen velem sem.nemtudtam sírni,semmi,sajnáltam õt,de semmit nem éreztem igazából,könnyek sem jöttek.nemhiszem hogy veled volna a baj

Ezen nincs mit sajnálni. Az ilyen orvost ki és fel kéne rúgni. A halállal kapcsolatos történeteimet meg majd jövõ novemberben kérd. Most új évre, új életre készül a világ. Nincs itt a horror ideje.

sajnálom Nessie😞

nagyon kedves szavak felém xD tudom h szeretsz én is szeretlek my darling xD

hát bizony a halál akarva akaratlanul is szar érzés az embernek csak vki sír vki nem... az ilyen típusú érzelmekbe jobb nem beleszólni mindenki úgy érzi az elveszett közeli ht-ját, ahogy ismerte vki szomorúan vki olyan semmilyen módon fel sem fogja hogy ez megtörténhet...ahhoz nem tudok hozzászolni hogy oktatás kellene a népnek halálból:S

már vártam a tömjénezõket...

Tudod szép elméleteket lehet gyártani a halálról, elengedésrõl, egyebekrõl. Igazából nem hiszem, hogy a halál ténye az, ami megviseli az embert. Inkább az, ha elõtte szenvedni látja azt akit szeret. Csak sokan a szenvedés és a halál fogalmát összekapcsolják.

Nekem egyetlen olyan szerettem van, akinek a halála körülményeit a mai napig nem tudtam feldolgozni. Egészen biztos, hogy nem élne ma már akkor se, ha akkor nem történik meg. De azért durva volt:

Bekerült kórházba, váratlanul, szívritmus zavarral. Ahol kiderült, hogy amikor évekkel elõtte egy orvosi mûhibából eredõ gyógyszermérgezése volt, a kórházban nem csinálták meg a pajzsmirigy vizsgálatot. Ezt ráírták ugyan a zárójelentésre, hogy ilyen szükséges, de a körzeti orvos: "Elfelejtettem elküldeni". Ha akkor megtörténik a vizsgálat, meglehet, hogy pajzsmirigy kezeléssel elkerülhetõ lett volna a ritmuszavar.

És igen. Szereztem szívspecialistát, akinek azt válaszolta a kórházi orvos: nincs idõm konzultálni. És igen. Pénteken hazaengedték. Szombaton rosszul lett megint. És igen. Visszakerült a kórházba. Nem érte meg a vasárnapot.

Úgy gondolom, ez nem a halál természetes módja, útja. Ezért állítom: ezeket a körülményeket nem vagyok képes megemészteni.

A halála tényével már réges-régen megbirkóztam. Más közeli halálesetekbõl okulva tudom azt is: nem mindig jó ha valaki megússza a halált. Lehet olyan - nem tudott - betegség a háttérben, ami csak a szenvedését hozza el.

nagyon hasonló a családtörténeted szinte ugyanaz mint nekem:S na mind1 BÚÉK és szebb jövõt

végre valaki megmondta neki xD

mert nem állt hozzád annyira közel. Szóval ez nem feltétlenül baj, vagy elõny, egyszerûen csak nem éreztél akkora értékveszteséget, mint egy olyan ember, aki számára nagyon fontos volt.

salsoul: senki nem mondta, hogy a gyásszal a halott illetõt illetjük, hogy szomorkodunk a sorsa felett, hogy sajnálkozunk. A gyász nem a halott emberekért szól, hanem értünk. A halott ember számára mindegy, de számunkra nem, mert az illetõ fontos volt az életünkben, ezért ehhez méltóan szeretjük elbúcsúztatni. Más halála nem az õ, hanem a saját értékveszteségünk, és igazából magunkat gyászoljuk, magunkat siratjuk. Ha ennek nem adunk helyet az életünkben, üressé, vagy gépekké válunk. Ha egy szeretett ember elvesztésére hidegséggel válaszolunk, az bizonyos fokú érzelmi szegénységre is utal. Nem szabad átesni az önkontroll túloldalára.

Nekem is ez volt, szerettem és semmi nem volt... Nem gyakran láttam és nem értettem mi a baj. Aztán végülis a temetésen minden elõjött, ami addig nem. Nekem is elsõ hozzátartozó, akim meghalt.

Talán csak mivel nem volt ilyen még veled fel se fogtad igazán.

részvétem amúgy

#5248:
lehet hogy õ nem fog ám én fogok
neki pedig adhat egy lökést, hogy a másik oldalról is szemügyre vegye a helyzetet, ha nem ragaszkodik foggal-körömmel a saját nézõpontjához
mellesleg lehet hogy te tudod ezeket a dolgokat, ám az emberek nagy része "halál-tudatlan".

#5247:

minden okkal történik
mindenhez események láncolata vezet és elég egy apró láncszemet kiiktatni...

Ha tényleg keresed a választ, akkor ezekben találhatsz:ezek

Az egyikben külön fejezet van a rákot illetõen.

Tegnap hajnalban meghalt nagyapó.
Nagyon nem érzek semmi különöset. Délután fociztam haverokkal, és tök jól éreztem magam. Bennem van a hiba?
Mondjuk az is igaz õt kevésbé ismertem, mint másik nagyapám. Meg elsõ rokon, aki meghalt, és emlékezek is rá.

Vélemény?

salsoul te ugy beszélsz minth mi totál hülyék lennénk, ezeket miis tudjuk miket leírtál de akinek meghal a rokona ettõl a ténytõl nemfog örömében kumbájjázni

Nem a halál ténye bánt, hanem a módja. Akkoriban mindig az járt a fejemben, hogy miért így, ilyen szörnyû kínok közt kellett meghalnia. Mostanában már nem emésztem magam rajta annyira, de úgy látszik, erre hiába kerestem választ. Lehet, soha nem találom meg...

#5240:
lehet, de halál ügyeben totális tájékozatlanság uralkodik az emberek fejében
minndennek mértéke az ember - amint azt Prótagorasz kimutatta


#5243:
lehet, csak sajnos manapság az a trendi, hogy gyász tart végtelenbe
ennek pedig semmi értelme
s ha van is akkor is csak mértékkel
fel kell tudni dolgozni, hogy valaki meghal, ugyan úgy mint a születést vagy a megfoganást
egyik sem valami csoda vagy valami húde váratlan ritka csillagászati jelenség amin meg kellene illetõdni


#5244:
nem tudom, szerintem semmit
ugyan azt, mint amikor levegõt vesz, vagy sétál, vagy beszél...
egy adott emberrel addig kell együtt lenni ameddig él
miután meghalt neki már mindegy

mint ahogy mindenkinek mindegy, hogy alvás közben mi történik a világban, vagy hogy reggel felkel-e vagy sem

megsúgom: "I am ro bo t."

ha a jelen pillanatba hozzád legközelebb álló személy meghalna, mit éreznél?

Ahogy a gyász is hozzá tartozik. Tartozott...

omg :/

Szerintem is hozzátartozik az élethez a természetes halál...megszületünk, élünk, meghalunk, feltámadunk/elkárhozunk/újjászületünk az idõk végezetéig/negyedik dimenzióba jutunk/örök enyészetté válunk ki-ki válasszon hite szerint 😄

paraszt

Sosem értettem miért illetõdnek meg emberek attól hogy vki meghal...

Ha örök életûek lennénk és valaki vhogy meghal: okés, meglepi lehet.
Ám hogy halandók vagyunk... senki nincs ennek tudatában?

Oktatási reformra lenne szükség...

Nem a Jupiter a legnagyobb bolygó?

Szerintem fordítva. A lakosság, 90%-ának vannak önértékelési gondjai. Valamelyik irányban. Vagy kórosan önpizalomhiányosak, vagy akkora az egójuk mint a Szaturnusz.

te is tudod, hogy nem ez, és csakis ez a jellemzõ a mániás szakaszra.

de ha a te értelmezésedben vesszük, ez sajnos akkor is csak maximum 90%, mert a népesség minimum 10%-ának vannak önértékelési gondjai,

Na ez nagyon igaz. Nem panaszkodni jöttem ide, de nekem is voltak/vannak is nehéz idõszakaim. Rövid családtörténet: 8 éves koromban anyámék elváltak, apám italozása volt a fõ ok. Mostanra már valamennyire javult a viszonyunk, nem iszik 1,5éve. Dehát mégiscsak akkor nem volt ott,mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Egyke gyerek vagyok(féltestvérem van apám elõzõ házasságából, 14 évvel idõsebb nálam a bátyó). Sajnos már általános suliban is értek támadások, és ezt szó szerint kell érteni. Ötödikre sikerült valamennyire összekapnom magam, elõzõ nyáron sokat mozogtam és erõsebb lettem a legtöbbjüknél. Attól kezdve valamilyen szinten tiszteltek. A gimi már jobb volt, nem voltak balhéim, nem kellett punchandrun-oznom, mint raulnak😊Viszont amit nagyon fájlalok, hogy a "legjobb"(és tulajdonképp egyetlen igazi) barátomat se foglalkoztatta különösebben az se, mikor 2 éve nagyon keményen benne voltam a depresszióban. Ez nagyapám rákja,majd halála miatt ért el engem. Ha azt mondom olyan volt, mint 1 hidegzuhany, enyhén fogalmazok. Akkor láttam elõször 1 ember halálát, méghozzá testközelbõl, mivel ott voltam vele. Azóta se gyógyultam ki 100%-ig. Ilyen körülményekkel nem csoda, hogy én is bizonyos fokú önbizalomhiánnyal küzdök szerintem. Na lehet oltogatni hogy milyen láma vagyok, ne kíméljetek. Bocs a hosszú hsz-ért, de asszem így korrekt, végtére is azért van(lenne?) ez a topic, hogy segítsünk egymáson.

ööö... mániás...

"ha mániásban, akkor nem veszi magára, sõt, fel is lázad ellene."
Ebben az esetben az emberiség 99.999% bipoláris...

ha mániásban, akkor nem veszi magára, sõt, fel is lázad ellene.
Szóval tényleg mindegy. Ezért mondom, neten nem lehet egy személyiséget meggyógyítani.