Megjelent az eddigi leggyorsabb mikrochip
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ezzel nem egészen értek egyet. A mai procik elég bonyolultak, és a fordítok is elég fejlettek. Ma szerintem csak a legprofibbaknak van esélyük lekörözni a fordítókat, egy átlagos programozónak semmiképp. Viszont magasabb szinten már teljesen (néhány kivételtõl eltekintve) az ember feladata az optimalizáció, és a legtöbb progi épp itt bukik meg.
De az is igaz, hogy ma már nem tesznek bele ASM részeket a programokba lépten-nyomon, hogy még egy kis teljesítmény kicsikarjanak.
Ráadásul ma már a hardware is a compiler-hez van igazítva, ezért a nem ASM programok is nagyon gyorsak.
Az igazság az, hogy a mai programok fõleg grafikailag fényévekkel jobbak, mint a 10 évvel ezelõttiek és egy galaxisnyira vannak a 20 éves játékoktól.
A játszhatóság és a programok világ modelljei is jobbak, de a változás itt nem olyan gyors. Ráadásul ebben a tapasztalatnak hatalmas jelentõsége van és az új software készítõk mindig elkövetik ugyanazokat a hibákat, amiket a régebbi cégek már elkövettek.
Bejöttek még a konzolos játékok is, amik a konzol fogyatékosságai miatt a PC-s játékokhoz képest egyszerûek, primitívek. Sajnos ezekbõl is egyre több van.
A lényeg az, hogy egyre nagyobb munka egy játék megírása, így természetesen a hibák száma is növekszik, és az optimalizáció is macerásabb.
Az oktatás biztos jó, de az máshol is jó.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Az már nagyon rég volt... Úgy a '80-as évek elején, a C64, Spectrum, stb. gépek korai éveiben. Késõbb még ott sem volt olyan egyszerû, ahogy nõttek az elvárások, stb.
Nem csak ez a baj.
A játékok komplexitása rohamosan nõ (sajnos többnyire nem a játékélmény hanem a grafika miatt), ami miatt egyre drágább a fejlesztés, és így az optimalizáció is. Régen 1-2 ember a szabadidejében megírt egy játékot, ma ugyanez 30+ fõs csapat több éves munkája a sokkal fejlettebb eszközök ellenére is.
hmm, nem rossz.
ienekkel azér mégis jobb lehet majd jelszavakat törni és egyéb dolgokat mókázni...
________ `_~_\" noss
Valszeg csak pénz kérdése, motion capture-rel, meg 1-2 jó színésszel nem hiszem hogy nagyon el lehet rontani. A Heavenly Swordnál szerintem eszméletlen jól sikerült.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Sok játék esetében (pl. Heroes V.) ráfért volna az optimalizálás, nem is kicsit a játékra, mert ha legxarabb minõségen játszom (tehát kockák),akkor azért illene nem akadozni (na jó - 1.0-ás verzióm volt, lehet hogy a továbbiakat már optimalizálták).
Másrészrõl termétszetes, hogy a technika haladtával elérünk a "játszható filmek" korához, amikor már annyira kigyúrt grafikával állunk szemben , hogy szinte megállapíthatatlan a különbség grafika szempontjából...
Viszont, visszatérve a hírhez, minnél gyorsabb procikat, chippeket és miegymást találnak ki (amit ugye újgazdagék majd azért meg is vesznek), annál jobb lesz a kevesebb zsével rendelkezõknek, mert ami tegnap még "new" volt, mára már lehet hogy "oldie" lesz és a gépedben landol...
Az egyre nagyobb számítási kapacitás és sebesség pedig egyre jobban feltételezni az Mesterséges Inteligencia létrejöttének/létrehozásának sikerét.
Általában véve is igen magas szintû a tudományos jelenlétük. Tapasztalatból mondom, mert volt már szerencsém együtt folgozni indiai professzorral.
Az igazság az, hogy normal map segítségével igen, ha még igényesebbek vagyunk, akkor használunk még hozzá hightmapot (parallax/relief mappinghoz). Természetesen ez csak akkor mûködik rendesen és hitelesen ha vannak fényeid, meg a normális kinézéshez DX9-es kártya kell legalább, de a DX10-es Geometry Shadernek éppen az a feladata, hogy programohatóvá tegye a poligonok rajzolását, azaz segítségével görbe poligonok is húzhatók lesznek.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
\"The voices are back... Excellent.\"
Amúgy is a 400000 poligonból nem látjuk az összeset, mert egy 3d-s objektumot 1 irányból látunk. Azt hogy az eltakart részeket is kiszámoltatják a videokártyákkal, azt meg nem nevezném akkor sem optimalizálásnak, hanem inkább erõs pazarlásnak. Szal a lényeg, hogy a legtöbb programozó egyáltalán nem törödik az optimalizálással.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Kiváncsi lennék azért pl, hogy egy emberi arcot mennyi poligonból próbálnál meg ábrázolni úgy, hogy az közel valóságos legyen, közel valóságosan artikuláljon mondjuk...
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Méreteibõl tekintve pedig nemhiszem, hogy többet fogyasztana 200 wattnál, ami ekkora felületen viszonylag könnyen hûthetõ.
3 000 000 * 16 * 2 IPS=3 000 * 16 * 2 MIPS? Vagy ettol roszabb?
Linux nem Win: http://www.unixlab.hu/LNW/index.html gentoo : http://www.gentoo.org/main/hu/philosophy.xml
Ha ezt le tudták szorítani, akkor nagy esélye van a licenselésre.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs