171
Sziasztok kedves fórumozó társaim!


Természetesen nem elrettentés céljából, de szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy itt -mint ahogy a való életben is- szabályok szerint \"élünk\", azaz itt is emberek módjára viselkedünk. No nem kell megijedni, mert ez nem azt jelenti, hogy vas szigor jellemzi az SG.HU sportrészlegét, hanem azt, hogy egy bizonyos szintet azért illik mindenkinek betartani.

Remélem mindenki tisztában van vele, hogy mire értettem azt, hogy emberek módjára viselkedünk. Ha mégsem, akkor pár mondatban megpróbálom összefoglalni. Mi itt az SG.HU sportrészlegében TISZTELJÜK az ellenfelet. Ez azt jelenti, hogy a csaptatokat MEGTISZTELJÜK LEGALÁBB annyival, hogy HELYESEN írjuk le nevüket. Még akkor is, ha egy ellenük elveszített mérkőzés után kissé idegesebbek vagyunk. Továbbá, nem megyünk át másik rivális topikba csak azért, hogy ott BEFLÉMELJÜNK, azaz vitát kezdeményezzünk ott.


Köszönöm a figyelmet, és további jó fórumozást kívánok minden kedves fórumozónak.



Üdvözlettel: gabber_saviola /fórum moderátor/
  • ProGabe #91
    volt már hasonló ötlet,mégpedig az,hogy a topiknyitás menne úgy ahogy most,azzal a különbséggel,hogy az utolsó lépés után nem jönne létre,hanem egy modinak kéne engedélyezni,jó ötlet,csak lehet maguknak a modiknak nem tetszene,lenne plusz melójuk rendesen,bár egy esélyt kéne neki adni hiszen most is ellenőrizniük kell minden új topikot
  • kulabácsi
    #90
    ahham és a moderátoroknak szted mennyi idejük van arra h ezeket a leveleket olvasgassák és válaszoljanak? mert azért ők is emberek (bármilyen hihetetlen is h nem állatok:D) szal ezt azért nem lehet nagyon kivitelezni sztem...
  • csgery
    #89
    Lenne egy ötletem az értelmetlen topiknyitással kapcsolatban. Csinálni kellene olyat, hogyha az illető tpoikot akar nyitni, akkor egy e-mailt küld a moderátornak, amiben leírja, milyen topikot akar nyitni. (mert a fele nem képes használni a keresőt) Ha a moderátor nem látja megfelelőnek a topikot (értelmetlen topik, vagy esetleg van már ilyen), akkor nem nyitható meg a topik. És így el lehetne kerülni a sok focirajongótopiknyitási kényszerét. Szerintem ez így javítana a dolgon!
  • zoolee
    #88
    Ezér nem nézek focit.:)




    [Utáljja a focit]
  • jbal
    #87
    csak vicceltem:)
  • ForzaInter
    #86
    énse vok szent, de azért nem anyázok:DD amugy nincs vele bajom nekem, velem normális de kommenteket láttam, nm:ASD:dasdas
  • gabber_saviola
    #85
    köszönöm, hogy Te is belátod, hogy nincs itt neki helye
  • ForzaInter
    #84
    nem dehogyis, láttam a komentjeit visszaolvastam sok helyen, csak kérdeztem hogy ha visszajön alapból ban-e.
  • gabber_saviola
    #83
    tán szerinted így hírtelen el kéne felejteni eddigi anyázásait és személyeskedő kommentjeit és bedőlni neki, hogy most megváltozik?
    Elég sokszor mondta már ezt nekem, és párszor bevallom be is dőltem neki.
  • ForzaInter
    #82
    aha értem
  • gabber_saviola
    #81
    ebben a formában ez nem igaz (bár ezt Te nem is tudhatnád), mert haversrác már a 2. regjével szomorított minket. Amúgy szerintem igen.
  • ForzaInter
    #80
    He gabber, most ugye kibannoltad r9-et és ha visszajön másik reggel mint ahogy más is csinálja azzal is sorba bannolod? vagyis ezzel azt akartom kérdezni ha vkit kibannolsz örökre már nem jöhet vissza mint régen mert azonnal ban lesz?:D
  • gabber_saviola
    #79
    kb. :)

    nem az irtáson van a hangsúly, mert tuti lesznek olyanok, akik megjavulnak és emberi formában fórumozgatnak tovább.

    "néhányan majd elmennek máshova, meg pampognak az elején, azokért úgysem kár. Aki nem fér meg a seggén, az húzzon csak el"

    jbal Te nem vagy itt régóta, szal nem tudhatot/tudod, hogy milyen voltam :)
  • Fyrex
    #78
    nah az már igaz, de bátyókám helyedben én meghúznám magam :}}

    #1 igenis, tudomásul véve Fater, és ircsad őket :P
  • báttyó02
    #77
    sztem te csendbevagy balobá:|
  • jbal
    #76
    hohoohhóhóóhóhó:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • gabber_saviola
    #75
    :DDDDDDDdddddd
  • báttyó02
    #74
    nekem ne mondd,ismerem a modi előtti életed is:P
  • gabber_saviola
    #73
    amég nem voltam, addig sem volt rám jellemző
  • gabber_saviola
    #72
    jah és ha valakinek nem tetszik, hogy itt vannak szabályok az mehet reklamálni
  • báttyó02
    #71
    "Lehet rólam példát venni, én nem igazán fikázom, szánizom, csicskázom más csapatát."

    [SZOBROT AVAT:DDD]
    mondjuk modi létedre még szerencse :)
  • gabber_saviola
    #70
    Azért nem kap senki bant, hogy ha azt mondja, hogy csúnya vagy rossz a csapatod. :)

    De mérlegelés van persze, mert sok normális fórumozó is van a sportban, és Őket szeretném megvédeni, hogy örömmel fórumozzanak itt.

    Nagyon egyszerű, viselkedni kell és nem lesz büntetés. Mert nagyon elegem van már a sokreges vitát szító fórumozókból, akik csak arra hajtanak, hogy megtörjék a rendet. Lehet menni flémtopikokba a sajátba, de itt a Sportban rend lesz. Ezt nem annyira nehéz betartani, csak akarni kell.

    Lehet rólam példát venni, én nem igazán fikázom, szánizom, csicskázom más csapatát.
  • fsgh
    #69
    én nem értettem meg valamit...és az e lenne: van ebben valami mérleg elv? minnél rosszabb annál több bünti vagy aki flémet kelt akár egy olyannal hogy jaj de csúnya és rossz a csapaod az bant kap.. én ezzel szeretnék tisztában lenni
  • gabber_saviola
    #68
    pár fórumozó még nem értett meg, hogy mit jelent emberek módjára kulturáltan fórumozás. de nem baj megyünk tovább
  • ForzaInter
    #67
    elég az:DD
  • jbal
    #66
    milyen jbalu?:DDD
    most először flémeltem a napokban így más foci csapatok ellen
  • hunbasser
    #65
    *egyént
  • kulabácsi
    #64
    nem lenne egy hátrány....
  • hunbasser
    #63
    többen említették már,h be lehetne nyomni egy iq tesztet a regisztrációba :D

    és csak bizonyos % felett engedi regelni az egényt -.-
  • ProGabe #62
    egy-két vadbarom miatt nem lenne jó az sg?nem-nem,az sg jó,az sg szép,az sg tökéletes... :)

    tehát akkor kijelenthetjük hogy végre beköszöntött a zéró tolerancia kora?zsír

    már csak annyit kell elérni hogy az internethasználathoz iq-szintfelmérés kelljen és máris nem kell napi 30 bant osztogatnod majd :P még mindig a legjobb fellépés ezek ellen az egyének ellen az az,ha teljesen ignorálja őket az ember,a "rendszer" részéről persze érthető ha kiírtani akarja őket

    mellesleg a topicot át lehetne nevezni FEGYELEM!-re :D
  • hunbasser
    #61
    "Rendet akarok nem is kicsit, egy jó sg-t ahová örömmel jön az ember"

    mintha vmi kampányszöveg lenne -.-
  • Hydroceph
    #60
    elolvastam, nincs mit
  • gabber_saviola
    #59
    akik nem olvassák ezt el azokra is vonatkozik, tudod "a törvény nem ismerete nem mentesít a következmények alól"

    Rendet akarok nem is kicsit, egy jó sg-t ahová örömmel jön az ember
  • fsgh
    #58
    Jó ötlet a topik. Nemes a cél, de szerintem nem fog emiatt mindenki hirtelen hiperszuper jó lenni:(

    főleg azért nem mert az olyan forumozok akik gyakran flémelnek friss regek meg ilyesmi, azok nem feltétlenül tévednek be egy ilyen topikba..vagy ha mégis, elriadnak a nagy szöveg láttán

    ezektől függetlenül nagy Respect hogy megprobálsz valamit tenni ez ellen.
  • kulabácsi
    #57
    én azért nem álltalánosítanék ennyire...
  • Sadist
    #56
    Mert a foci egy buta sport, buta embereknek :)
  • Palinko
    #55
    elolvastam és próbálom betartani!
  • hunbasser
    #54
    általános eszmecserés topikokban sok van,mert ott láttam,h mondták,h Erdélyben születtek,ott is élnek,tehát román állampolgár,csak magyar ajkú.de attól még ha porig alázod a románokat,akkor vmilyen szinten őket is megsérted.végülis nem tő románok,de román állampolgárok ők is,ott élnek,románul is beszélnek(bár Erdélyben nem sok helyen szükséges románul beszélni)
  • hunbasser
    #53
    az.most egy pillanatra eszembe jutott,h kézilabda fanok,kosaras fanok,és mások miért nem kapnak össze:azért mert a foci sokkal népszerűbb.egy fc barcelonának többen fanolnak,mint egy pl. los angeles lakernek.
    és hát több szurkoló,több balhés ember...de a foci egyébként is "agresszívabb" sport,mint egy kosárlabda meccs.egy nba meccsen nem fogsz látni ultrákat,akik majd a meccs közepén,vagy a meccs után törnek,zúznak,verekednek.

    flém mindig is lesz a foci fanok közt,a házigazdák és moderátorok pedig azért vannak,h megfékezzék a flémet,vagy csírájában elfolytsák,vagy pedig utána kiosszák a büntetést(a modik)
  • Kamehame
    #52
    ha elmondod kik akkor tőbbet nem SG-znek :P