171
Sziasztok kedves fórumozó társaim!
Természetesen nem elrettentés céljából, de szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy itt -mint ahogy a való életben is- szabályok szerint \"élünk\", azaz itt is emberek módjára viselkedünk. No nem kell megijedni, mert ez nem azt jelenti, hogy vas szigor jellemzi az SG.HU sportrészlegét, hanem azt, hogy egy bizonyos szintet azért illik mindenkinek betartani.
Remélem mindenki tisztában van vele, hogy mire értettem azt, hogy emberek módjára viselkedünk. Ha mégsem, akkor pár mondatban megpróbálom összefoglalni. Mi itt az SG.HU sportrészlegében TISZTELJÜK az ellenfelet. Ez azt jelenti, hogy a csaptatokat MEGTISZTELJÜK LEGALÁBB annyival, hogy HELYESEN írjuk le nevüket. Még akkor is, ha egy ellenük elveszített mérkőzés után kissé idegesebbek vagyunk. Továbbá, nem megyünk át másik rivális topikba csak azért, hogy ott BEFLÉMELJÜNK, azaz vitát kezdeményezzünk ott.
Köszönöm a figyelmet, és további jó fórumozást kívánok minden kedves fórumozónak.
Üdvözlettel: gabber_saviola /fórum moderátor/
Természetesen nem elrettentés céljából, de szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy itt -mint ahogy a való életben is- szabályok szerint \"élünk\", azaz itt is emberek módjára viselkedünk. No nem kell megijedni, mert ez nem azt jelenti, hogy vas szigor jellemzi az SG.HU sportrészlegét, hanem azt, hogy egy bizonyos szintet azért illik mindenkinek betartani.
Remélem mindenki tisztában van vele, hogy mire értettem azt, hogy emberek módjára viselkedünk. Ha mégsem, akkor pár mondatban megpróbálom összefoglalni. Mi itt az SG.HU sportrészlegében TISZTELJÜK az ellenfelet. Ez azt jelenti, hogy a csaptatokat MEGTISZTELJÜK LEGALÁBB annyival, hogy HELYESEN írjuk le nevüket. Még akkor is, ha egy ellenük elveszített mérkőzés után kissé idegesebbek vagyunk. Továbbá, nem megyünk át másik rivális topikba csak azért, hogy ott BEFLÉMELJÜNK, azaz vitát kezdeményezzünk ott.
Köszönöm a figyelmet, és további jó fórumozást kívánok minden kedves fórumozónak.
Üdvözlettel: gabber_saviola /fórum moderátor/
-
#51 régen én is mentem topikokba,szétnéztem,h hol mi a helyzet,miről van szó,és hát igencsak bepipultam,mikor szidták a csapatomat.kaptam is pontokat gabbertől,flémkeltésért,bár nekem nem a flém volt a célom sosem...na mind1,azóta már leszoktam róla,nem járkálok át más topikokba(illetve járkálok,csak nem annyi helyre,meg nem olyan sokszor),és ha netán még így is látnék provokáló dolgokat,akkor nem fogok kommentet fűzni hozzá,mert az a gyökér(elnézést érte) provokátor azt sem érdemli meg,h hozzászóljak...
akik meg direkt úgy mennek be egy topikba,h ők kezdeményeznek,hát azoknak kijár a büntetés,egyértelmű.csak sok topikban kihasználják a provokátorok,h saját csapatuk topikjában vannak,szurkolótársaikkal egyetemben,akik meg is védik őt,és hát ezek az emberek is ugyanúgy megérdemelnék a büntetést,sztem.
a fent leírtakkal pedig egyetértek -
#50 ték:D pedig a foci szép és nemtom miért "zavarognak" -
#49 fórumon nem :P sztem román állampolgárok is fórumoznak itt sg-n -
#48 :) és milyen igazakat írtál :) -
#47 Románokat még lehet szídni? -
#46 így igaz killerlány, mindenhol így kéne mindenkinek viselkedni :DDDDDDDd
feltéve, ha máshol is fórumozik valaki :P -
#45 tudod, máshol is így kéne viselkedni mint itt (; -
Vlala #44 Valamit azért ér. Lehet rá hivatkozni, hogy nem minden figyelmeztetés nélkül, "fejre" bannolgatnak a moderátorok, hanem ez előzetes kérés, felszólítás utáni további engedetlenség eredménye. -
#43 Sajnos kizárólag a zéró tolerancia elvét lehet csak alkalmazni ilyen esetekben, más nem vezet célra! -
#42 pont ezt akartam írni!sajnos ez a topic is annyit ér,mintha a nemzetiben jelenne meg egy cikk és kérné a szurkolókat,hogy ne váljanak állatokká a meccseken/alatt/után sőt,már előtte.
Annyi változás kéne,hogy aki flamel azzal nem kell cicózni,egyből ban,mint angoloknál a gyorsított eljárás focimeccsen való rendbontásért,dehát ezt gondolom nem kell ecsetelnem,mindenki tudja hogy megy ott -
#41 Mer azok olyan tejbetök intellektuellek és nem afféle tahócövek taplójanik, mint akik a meccseket "látogatják" manapság (tisztelet a kivételnek). -
#40 Snooker vagy sakkmeccs közben miért nincs soha anyázás? -
#39 -
#38 :O -
#37 De univerzális kell és mindegyik másikat AZONNAL zárni, ha menyitják és büntibaneső csípőből! Ha modi vagy, simán terrort és rémuralommal egybekötött elmnyomást tudsz meghonosítani itt némi fantáziával. Hogy aztán néhányan majd elmennek máshova, meg pampognak az elején, azokért úgysem kár. Aki nem fér meg a seggén, az húzzon csak el, mi is vesztettünk pár idegbeteget, akik ezt úgy adták elő, mintha most megvonnának valamiféle kegyet tőünk azzal, hogy nem mocskolják tovább itt a levegőt. Ojvé! Annál jobb! -
#36 ezeregy focis flémtopik van már :) -
Vlala #35 Még jó, hogy nem nézek meccset... :)
Többen leírták már előttem, hogy a foci elég kényes téma, hasonlóan pár, szerencsére tabu témakörhöz, és jellemző, hogy mindig, mindenki tökéletesen ért hozzá, ezt sokan pár kötőszó, nyomatékosító jelző hozzáadásával próbálják bizonyítani.
De ahogy az autóversenyző sem a közúton próbálja megdönteni a pályarekordot, úgy az igazi focirajongó sem a másik csapatának sértegetésével próbálja isteni rangra emelni a kedvencét. Tiszteljük egy kicsit egymást, a stadiont nem arénának tervezték.
Pár tévhit:
A meccsen győzedelmeskedő csapat: győztes, megnyerte, bajnok, sikeres, éljen, de nem utcalány a játékosok édesanyja, egyáltalán nem biztos, hogy anyagilag támogatták a bírót, és a csapat igazán nem tehet arról, hogy elbuktad a tippmixet.
A meccsen alulmaradó csapat: vesztes, nem volt szerencséjük, fáradtak voltak. De nem lúzer, béna, hajléktalan, nem vettek a szájukba nemiszervet, és nem cserépedények játszották a meccset.
Bíró: félreértések elkerülése végett, a sípot elég nehéz lenyelni. Más testnyílásokon behelyezni még körülményesebb. A bíró nem zenész, aki fütyül a meccsre, hogy szórakoztassa a nézőket, és általában nem látássérült, és a játékosokhoz hasonlóan tiszteletben tartja az édesanyját.
Ellenfél: nem biztos, hogy homokosok. Az sem, hogy oszladozófélben vannak, meg kell becsülni őket, nélkülük unalmas lenne a meccs. Nyugi, ők is csak tizenegyen vannak.
Labda: sporteszköz. Nem támadófegyver, és általában nincsenek érzelmei, tehát egyik labda sem törekszik az ellenfél kapuja felé.
Isten: Na, Ő az, akinek vajmi kevés köze van a futballmeccsekhez. Általában villámokkal és tűzhányókkal szokott játszani, nem azzal, hogy beleszól egy futballmeccsbe, csak azért, hogy ne jöjjön be a telitalálatod a totón. Habár a futballmeccs is, és Isten is egy fogalom, nem fognak asszimilálódni, külön kérésre sem.
Egy konkrét példa: "Ma nem volt szerencsétek. De találkozunk még!" Mennyivel jobban hangzik már, mint a "beszoptátok, b*zik!"?
-
#34 Ezért (is) tartunk egy flémtopic-ot a konzolosban. Ott lehet anyázni, flémelni, genyázni és vérre menő vitákat szítani, bizonyos határok között term (meglehetősen szabadon értelmeztt moderátori elnyomás mellett). Így ott levezetődik az indulat és még szórakoztató/tanulságos is, afféle dühöngő. Aztán ha azon KÍVÜL kezd el valaki hőzöngeni, annak megy is a bünti/ban ezerrel, hiszen van lehetősége kifejezni a mocskos kis lelkét nekije, ha nem ot teszi, ahol szabad, az bűncselekmény mifelénk! :D -
#33 Ja, és ha szabad ajánlani a focisoknak, hátha valaki nem ismeri:
Hattrick
Ingyenes focimenedzser. Aranyos. Jól el lehet vele lenni. És még az is szereti, aki a focit annyira nem (én). -
#32 Korrekt!
-
#31 nemtom:D mindenki a saját városa focicsapatának drukkol és kész, ez vele született rajongás -.- -
#30 hogy lehet egy külföldi csapat miatt idegbajoskodni? -
#29 Ez mindenütt így működik: én sem veszem emberszámba azokat az egyetemistákat, akik nem Hewlett-Packard zsebszámológépet használnak (csak vicc vót).
(Ellenben számomra a foci-fanatikusság megfoghatatlan volt: attól nem lesz olcsóbb a kenyér, ha a Fradi veszít...) -
North #28 Maximálisan egyetértek és támogatom a bannerban leírtakat. Igazából ez a kulcsmondat: "azért nem kell a másikat utálni, mert másik csapat a kedvence". Azt hiszem nyílt is valamikor egy ilyen topik, hogy melyik csapatot utálod? - Eléggé lehaltam,a mikor megláttam. Szomorú, hogy valakik puszta divatból gyűlölnek más csapatokat, és a szurkolóikat is.
Viszont sajnos az egész sg-re jellemző az egymásnak beszólogatás, sok a nethuszár, aki szeret kiskirályt játszani. Még egy egyszerű filmtopik sem ússza meg. És nemhogy büntetés, még szimpla törlés is ritkán van. Persze itt focin belül talán egy fokkal job a helyzet, de sztem is sokkal radikálisabb megoldások kellenének.
A Milan topikban szerencsére olyan nagy gázok nem szoktak lenni. Bár pár milanos (ahogy nézem) szokott átjárni ide-oda, de ezekért mindenki maga vállal felelősséget. Egy-két beszólogató/szurkáló van, de egy ilyen vitához minimum két ember kell. Én kibírom, hogy magas ívben leszarjam őket. Ha nem foglalkozik velük senki, nem is folytatják. -
Cat #27 Szerintem a foci tipikusan olyan terület, ahol hajlamosabban szabadulnak el az érzelmek. Ha tudjátok ezt magatokrol, még egy ok hogy visszafogjátok. -
#26 gumiba érdekesen nézne ki ha minden káromkodás csillagozva lenne:D -
blackgamer #25 Már többször volt jelezve "Mi kellene SG-nek" topicba hogy adott szavak legyenek kicsillagozva a fórumon
de eddig még nem volt fordulat az ügyben, mondván hogy akkor majd képként linkelik a mondandót
itt foci részlegen talán beválna -
#24 -
#23 azt gondolom:DDD
persze nem kell elkezdeni sem, de ha ezt nem tudod meggátolni akkor azzal h leállsz vele kötekedni azzal csak magad idegesíted, szvsz értelmetlen az egész! nyugott szurkolás kell... -
#22 de nem kell még elkezdeni sem, és akkor egy ember sem kell hozzá :P
Ti topikotok még lájtos, tudnék durvábbat mutatni :D -
#21 ez tök igaz:) nem csak aza hibás aki elkezdi az egészet, aki folytatja azis sáros... -
#20 amúgy az ilyen beszólásokat nem kell észrevenni és akkor nem lesz semmi gond! azért a mi topikunkba is elég sokan jönnek szövegelni, házigazda törli az üzit és ennyi, ezt mindenhol meg lehetne tenni, 2 ember kell egy "veszekedéshez" -
#19 RESPECT! -
#18 Igazad van , csak az a gond ezzel az egesszel hogy akik miatt irtad ezt , azok nem fogjak elolvasni mert eddig sem erdekelte oket a "rend" es a kulturalt forumozas. :< -
Vegas #17 nálunk meg szellemek vannak! -
#16 Szvsz van kb 10-15 ember, akik rendszeresen átjárnak más csapatok topikjába kelteni a flémet, és még vannak egy jópáran akik ezt nagyritkán megteszik. Szerintem jó lenne, ha az a pár emberke előbb vagy utóbb ki lenne szórva (lehet, hogy halott ötlet, de szerintem a visszaesőket alapból permbannal lehetne büntetni, nem pedig megvárni, hogy összegyűljön a 20 pont), így a többiek is elgondolkodnának azon, hogy érdemes-e folytatni a 'tevékenységüket'. -
#15 teljesen igazad van amúgy, de vezet a milán:DDDD -
#14 nem ma lettem modi, mindenre vannak módszereim :) -
#13 dsl nél nem sokra mész vele:) -
#12 meg aztán jópár fórumozó másodregjeivel tisztában vagyok