119
  • Epikurosz
    #119
    A kínaiakkal egy a baj: lopásra nem lehet jövőt alapozni. lehet, hogy 20 év múlva elérik Amerika mai színvonalát, de akkor Amerika már ki tudja hol lesz.
    A japánok egyébként másként csinálták a XX. század fordulóján, nem csak a technológiát, hanem a mögötte rejlő know-how-t, sőt néha még a mentalitást is átvették. Meg is lett az eredménye. Csak mi problémázunk amúgy, mert a világ minden táján tudják, hogy mit valósított meg Európa és Észak-Amerika.
    De mondok valami mást: Kínában a javak felhalmozása előbb-utóbb valami új folyamatokat fog megindítani. Nehéz megjósolni, hogy milyen irányú lesz az elmozdulás, de szerintem a Nyugathoz fognak közeledni. Jól látszott amúgy 2001.09.11.-én is, hogy inkább merre húznak. Ez mindenesetre biztató jel.
  • babajaga
    #118
    1.5 hónapja vettem egy memokártya olvasót.2430 ft. Otthon a legmárkásabb leggyorsabb kártyámmal úgy összeveszett hogy kiakasztotta még a PC-t is. Tegnap az ABC-ben láttam 1490-ért, vettem hát a kenyér meg a sárgarépa mellé egyet. Otthon gyönyörűen ment mindegyik kártyával nem lehet kideríteni hogy ki gyártotta de az az érzésem hogy nem kínai, mert az első bizony az. Itt kellene kezdeni nem a világűrben. (az van rajta hogy európai zavarszabvány szerint tesztelve)
  • Szabatom11
    #117
    Ha az USA tudja, hogy Kína műhold elleni fegyverek birtókában van, akkor az USA nem fog sokat cicózni. A modern hadseregüknek már kulcsfontosságú a műholdak létezése, éppen ezért biztos rövid időn belül hatékony védelmet alapoz majd a védelmükre. A műholdak nélkül hatástalan lenne a hadseregük kommunikációja, de mondjuk a Tomahawk cirkálórakétának van lézeres valamint radarirányítása, valamint arról is tudok, hogy nemrég a JDAM bombákra is sikerült lézeres célravezetést kifejleszteni. Ettől függetlenül is nélkülözhetetlen a műholdak létezése, éppen ezért rövid időn belül biztosan képesek hatékony védelemmel felruházni a több mint 20000 km (!) magasságban keringő felderítő műholdakat, pl elektronikus zavarással, vagy lézererődök telepítésével, és elektromágneses "impulzusmező" telepítésével, sőt talán egyszerű ellenrakétákkal, amit persze anti-műhold fegyverekkel szemben megint a világűrből lenne célszerű indítani. Azért egyértelmű, hogy az USA messze a kínaiak előtt jár modern technikákban. Nemrég olvastam, hogy állítólag az is távoloabbi terv, hogy 2020 körül NASA űrbázis lesz a holdon.

    De itt is hangsúlyozták, hogy korábban Bush aláírt egy olyan szerződést, hogy más potenciális ellenséges nagyhatalmak nem létesíthetnek űrfegyvereket!!!
    Ezzel talán az USA a távoli jövőben is megtartja katonai vezetését más országok előtt.

    Persze annak semmi akadálya hogy Kína a Távol-kelet vitathatatlan szuperhatalma lesz, de világviszonylatban lehetséges, hogy csak a hozzá vezető utat szerzi meg. Sokan azt mondják, hogy Kína 2050-re is csak KÖZEPESEN FEJLETT ORSZÁG LESZ. Hosszú távon talán lelassul Kína gazdasági fejlődése, talán főként a licensztolvajkodásért, vagy az egyre növekvő környezetszennyezésért, és a növekvő importért. Ezenkívül Kína lakossága talán már 2020 körül soha nem látott gyorsasággal kezd majd csökkenni és öregedni (one child policy). Úgyhogy Kínában biztos nem marad meg az örök jólét.

    Az USÁ-nak egy fejlett ország ellenére viszont kimagasló a gazdasági fejlődése (évente kb. 3,5%) és a népességnövekedése is ( évente kb. 9% ). Az USÁ-nak mindene megvan ami csak kell, és biztos vagyok benne, hogy határozottan döntenek majd mindenben.
  • Epikurosz
    #116
    Hellóka-bellóka, okoskák!
    :-)
    Kis lépés a Brilliance-nak, de nagy menetelés kezdete Kínának.
    Az AutoBild januári számában olvasom, hogy megérkezett az első személygépkocsi szállítmány Hamburgba. Kezdetben 1500 kocsit értékesítenek. A csúcsmodell a Brilliance BS6, kb. 6 millió forint. Külsőre olyan, mint egy Merci.
  • dimenzio harcos
    #115
    lea rizsákkal !!!

    ;)
  • Epikurosz
    #114
    Az ún. "kínai gagyi" fogalmát egy sokatmondó gyakorlati példával fogom szemléltetni, reménykedve, hogy nem fog kijutni az űrbe is.

    A WC fedelem egy műanyag termék volt - talán az is kínai -, egy meglehetősen olcsó jószág. Kb. 1 éve eltört hátul a sarkának egy tengelye, és ideiglenesen dróttal buheráltam meg, amely a célnak megfelelt, nem látszott, működött. Épp csak óvatosan kellett felemelni és lehajtani a tetőt. A 2007. évre vonatkozó egyik fogadalmam az volt, hogy kicserélem a gányolt WC tetőt, és új életet kezdek.
    Felmértem a piaci kínálatot. Barkácsüzletekben nézelődtem. Két árkategória jött szóba: a kb. 1300 forintos műanyag, és a kb. 3000 forintos fa vagy fautánzat (faerezés, lakkozás - príma!).
    Voltak 7-13.000 forintos példányok is, de alapvetően takarékos, környezettudatos ember vagyok, aki nem a WC tartállyla flancol, ha egyáltalán.
    Harmadik barkácsüzleti szemlém során, eltekintve a benzinköltség vonzatától, megvettem a 3 ezer forintos WC fedelet. Ugyan, szemre valamelyest kicsinek tűnt, de gondoltam csal a szemem, és az eladó tájékoztatása szerint is ezek szabvány méretek, így ülepem kényelemsen el fog férni rajtuk-bennük. Nos, a hazatérés és szerelés után kicsit csalódtam, mert ugyan nem szorít a fedél, de mégis mintha picit szűknek érezném. A kinézete okés, a mellékelt szerelőanyagokkal a felszerelése is illik a Csináld magad! mozgalom szelleméhez, de jobb' szerettem volna, ha tágasabb lenne egy hüvelyknyivel (2,54 cm). Azt ugye nem kell magyaráznom, hogy mennyire fontos, hogy az ember a WC ülőkén is kényelemben érezze magát. Nem kevés időt töltünk ott, nekem mindig van olvasnivaló is kézügyben, hogy összekössem a muszájt a kellemessel és a hasznossal.
    A mosogatókagyló előtti tér után talán ez az a a hely, ahol a legtöbb eredeti ötletem született. És akkor itt el is értünk a tanulsághoz: mi európaiak, ha egy piacra termelünk, előtte piacelemzést végzünk. A kínaiak nem tették ezt meg, WC ülőkéjüket az ázsiai emberek fenekére méretezik, ami nem egy előzékeny hozzáállás a részükről. Ha ilyen hibákat elkövetnek az űrtechnikájukban is, elképzelni is rossz, hogy mekkora szerencsétlenségek fognak ebből kisülni.
  • SHARK13
    #113
    Egyébként a szaporodásra visszatérve,ha NORMÁLISAN viselkednénk a környezettel szemben akkor hosszútávú károsodás nélkül is el tudna tartani a Föld 4-4,5 milliárd embert. Többet már csak a mai állapotokkal. De egy normális világban tengernyi pénz jutna az űrkutatásra és lehetne menni világgá gyarmatosítani. A Marson is ellakhatna egy jólműködő komplexum-rendszerben olyan 3-4 millió ember. Persze először kicsiben kell kezdeni.
  • SHARK13
    #112
    Epikurosz igazat adok neked olyan 80%-ban. A minőségre kellene fektetni a hangsúly mindenhol. Nem csak az élelmiszeriparban,hanem a gépgyártásban és a szolgáltatóiparban is. Így beállna egy egészséges egyensúl a szaporulatban is,növekedne persze az összlakosság,ami normális,de nem ilyen robbanásszerűen. Mert most az a nagy büdös helyzet,hogy azok szaporodnak,akinek enyhén szólva is nem kellene.
    Kínára visszatérve,rendet fog tenni az állam,mert már látják,hogy baj van a családtervezéssel. 90 millióval van több férfi,mint nő. Ezen már most próbálnak változtatni,mert adókedvezményt kap a család,ha az az 1 gerek kislány. Csak így meg tele az árvaház fiúkkal,akik még a saját hazájuknak sem kellenek. Na ezen kéne valami okosat kitalálni.
  • Epikurosz
    #111
    A fejlett államok lakossága csökken, a nagyüzemi állattartás, a gyomirtók elterjedt használata pedig a fejlett államokban elterjedt - és te ezeekt véded.
    De mindegy is, itt hagyom abba veled a vitát, mert nem fogok zöldágra vergődni.
  • AranyKéz
    #110
    Akkor azért csökken a lakossága majdnem az összes fejlett országnak, ugye?
  • Epikurosz
    #109
    Épphogy ezért van túl soo ember, mert ilyen nagyüzemi szaron szaporodnak. A minőség megteremtené a normális egyensúlyt az emberi szaporodás terén is.
  • AranyKéz
    #108
    Próbálj csak meg tehénbecéző fogyaték parasztokkal eltartani pár milliárd embert.


    Így is túl sok ember van a földön basszus, nemhogy még drágán, nevetséges értékek mellett felnevelt állatokkal etetve.
  • Epikurosz
    #107
    Nem tudom, hogy vagy te ezzel, de én még emlékszem olyan régi, ósdi hagyományokra, hogy a gazda becézte a tehenét, az ő szemétől hízott a disznó, hogy a lelkes lovakról ne is beszéljek. Ennyire kivesztek volna belőlünk ezek az értékek?
    Azok, akik az élelmiszeriparban dolgoznak, ennyire elaljasodtak volna?
    Én a szakmámba próbálok lelket vinni, nem vagyok rablógazda, nem akarom az utolsó fillért is kisajtolni sem magamból, sem a környezetemből. Mert gondolok a jövőre is.
    Nem hiszem, hogyha azzal, hogy a TERMÉSZETES KÖRNYEZETÜKHÖZ INKÁBB KÖZELÁLLÓ farmokat teremtünk a szárnyasoknak, azzal eleve veszteségessé válna egy vállalkozás. Sőt, szerintem hosszú távon a cégnek is megérné, hisz a saját dolgozóinak sem mindegy, hogy milyen körülmények között végzik a napi munkájukat.
    Nézd, nem véletlen, hogy épp Németország tudott a 19. és 20. században ipari nagyhatalommá válni. Nem jut eszembe a neve, de volt olyan gyáros, aki nemcsak a teljesítményt hajszolta, hanem a dolgozóinak lakást épített, rendes bért adott, mert tudta, hogy neki ez megtérül, és emellett a lelkiismerete is nyugodtabb.
    No, mindegy, papolok én itt feleslegesen, mintha kínaiul beszélnék.
    Ha ne adj Isten, szembetalálkozunk egy nálunknál fejlettebb civilizációval, akkor majd simán eltörölhet minket? Vagy, ne menjünk messze, ha Kína lesz a legtökösebb hatalom, amikor nyeljen le minket, európaiakat, szőröstül-bőröstül?
    Én előremenekülök az ilyen lehetőségek hallatán.
    [IMG] http://us.i1.yimg.com/us.yimg.com/i/us/pim/dclient/d/img/ostrich_liam.gif[/IMG]
  • AranyKéz
    #106
    Az a probléma ha szegény csirkék (akik úgyis le lesznek vágva, ráadásul alacsonyabb rendű állatok, szóval tökmind1) érdekeit tartjuk szem előtt (amit nem tudom hogy miért tennénk), ennél is szarabb helyzetben lesz a gazdaságunk, és az ilyenek mint pl. Kína akik szarnak a csirkék jólétére kurva gyorsan lehagynak minket.

    (Hmmm... Eszembe jutott a South Park egyik része amikor a csirkékkel mindenféle szép tájakról készült felvételeket nézettek mielőtt egy hatalmas fűrésszel levágták volna őket :D)

    Egészségügyi szempontból meg pont a biokajáknál találtak kurva sok kivetnivalót, nem ezeknél.
  • Epikurosz
    #105
    Ne lőjj csípőből!
    Hallgatva Radics Ilonát nemekem is volt egy olyan benyomásom, hogy sok gazembernek kell lenni a világon azért, hogy egy-két ilyen álmodozó is lehessen, de gondolj bele: muszáj egymás hegyén-hátán, összezsúfolva tartani szegény baromfiakat? Szerintem nem. Olyan ez, mint a komcsi rendszer: építettek egy csomó panellakást, amelyben alig fér el egy csonkacsalád, és ha elfingod magad a WC-ben, akkor megtelik szaggal a lakás. Ja, hogy ez üzlet az illatosító-gyártóknak? Tudod, erre mondja a magyar népi bölcsesség: "Kevesebb több lenne."
    Ami Kínát illeti: nem kell őket félteni. Ilyen téren roppant rugalmasak, ám. Mi is az lennénk, csak nálunk kiépült egy bazinagy államapparátus, - nevezzük nevén a torszülöttet: - egy kizsákmányoló establishment (elit). Ez, főleg az adóprés segítségével, de hátát az erőszakszervezeteknek támasztva, kifacsarná belőled az utolsó szuszt is.
    Valahogy, olyan ez, mint a mohácsi vész előtt.
    Akkor, mint tudjuk, a királyi állam és az egyház nyúzta a parasztot. Ők fellázadtak (Dózsa György vezette parasztfelkelés), de az urak leverték őket, vérbefojtották az elégedetlenséget. Ez volt 1514-ben. A fő megtorló Szapolyai János volt, szepesi gróf, épp erdélyi vajda, aki később lekéste a mohácsi csatát (szerintem szándékosan), és a királyi korona után áhítozott. 12 év múlva, amikor jött a farkas a törökök képében a parasztok ellen annyira vitéz nemesség nem akart hadbavonulni, a jobbágyság - mert őket is hadba szólította a szerencsétlen, de jobb sorsra érdemes Lajos király - meg egyértelműen fittyet hányt az urak honvédő harcára. Később aztán, amikor az ő torkukon is ott volt a kés, már muszáj volt harcolni, szekértábort szervezni (Marótnál), de már el volt játszva a szerencse.

    A társadalmi kohézió csodákra képes. <<== Ezt akartam mondani ezzel a moralizáló dumámmal.




  • GyuriX2572
    #104
    Na Kína megmutatta, hogy ilyet is tud... pff
  • AranyKéz
    #103
    Apropó, Kína lakossága rohamosan öregedni fog pont az említett one child policy miatt, nem lesz ott se túl sokáig jólét.
  • AranyKéz
    #102
    Azt ugye tudod hogy ehhez semmi köze a kínai "kommunista" kormánynak ?

    Ugye nem kell emlékeztetnem senkit hogy milyen csudajó volt az ország a kommunizmus (ráadásul csak gulyáskommunizmus) alatt ?
  • AranyKéz
    #101
    Radics Ilona és a többi sötétzöld is bármikor előállhat valamilyen alternatívával, ami gazdaságos is (neeeem, nem a "tegyük luxuslakosztályba a vágóállatot kategória")
  • Epikurosz
    #100
    OFF
    Persze a Rádió honlapja annyira ócska, hogy ott aztán nem lehet megtalálni egy műsort
    OFF
  • Epikurosz
    #99
    A tegnapelőtt este hallgattam a Kossuthon az Aranyemberek c. műsort. Valami Radics (Ilona?) szerepelt benne (valamilyen állatvédő intézet vezetője vagy főmunkatársa). Tudtam én is, de mégis megdöbentő volt, amikor elmondta, hogy pld. a nagyüzemi pulyka/csirketartás során rengeteg szárnyast zsúfolnak össze kis helyre, emiatt a baromfik szószerint a szarban állnak, és nyugtatózzák őket, mert egyébként véresre csípkednék egymást. Most, ez a nyugtatózás érdekes: valszeg pszicholeptikumokról van szó, amelyeket dühöngő diliseknek adnak.
    Nem tudom mennyi bomlik le, de elképzelehtő, hogy jut nekünk is belőle. A nyugatótk pedig rontják a nemi potenciát, ez köztudott.
  • Epikurosz
    #98
    Igazat adok neked, nem kis helyi régiókra kellett volna helyezni a hangsúlyt, hanem nagyobbakra. De még nem késő...

    gyerekcsinálással kapcsolatban:
    A legfontosabb a lakhatás, szerintem. Ilyen téren, sehol ekkora nyomor nincs a környékünkön, mint itt, Magyarországon.
    Ha kapsz is lakást, nagy ezen, 20 évre a bank rabszolgája vagy.
  • Commandante
    #97
    "mennyire jobb lett a népnek" ... most szerinted ez komolyan érdekli az ellenzéket, vagy csak szmájli nélkül humorizálsz?
  • SHARK13
    #96
    Kína meg birodalom lesz,meglássátok. Majd az ellenzék is befogja a száját,ha rájönnek,hogy a központi irányítás alatt elért intézkedésekkel mennyire jobb lett a népnek. 200 millió olyan kínai kap ma orvosi ellátást,aki korábban azt se tudta mi az,ha fájt a hasa lelőtt valami ritka állatot és teát főzött a pöcséből. Ma meg elmehet a dokihoz. És mindezt a csúnya kommunisták csinálták. Kínáé a világ!
  • NEXUS6
    #95
    Nem a karrierista csajokkal van a gond, hanem azzal, hogy egy karrierrista nő és egy karrierista férfi sem keres annyit, hogy gyereket vállalhassanak. Mer' ugye van bébisintér, meg bejárónő is a világon, ha papamama nincsennek otthon csak azt ugye meg kéne tudni fizetni.

    Magyar átlagfizuból? Na ne röhögtessenek!;(((
  • SHARK13
    #94
    Az EU-val az alapötlet volt a legnagyobb hiba. mindenki testvérisége nem működik. 2-3-4 államos szoros szövetségek kellenének,és ezeknek a szorosaknak a lazábbjai. Pl a Skandináv országok egy tömb. Britannia és Írország egy tömb. Magyarország,Ausztria,Szlovénia. Németország,Dánia. Spanyolok,Portugálok egy tömb. Földrajzilag értelmes és kivitelezhető. És sokkal jobban alkalmazkodik az igényekhez. Pl a nagy és mézesmázas EUban honnan a picsából tudják mondjuk a Finnek,hogy mi kell a Portugál parasztnak,vagy az olaszok,hogy mi a dán halásznak? Sehonnan. Csak nem merik bevallani,hogy amit csinálnak az nem működik. De nézzétek meg a ruszkikat,most nagyon belehúztak,mert van egy tökös vezetőjük. És eszük ágában sincs mesélni a népnek a nagy testvériségről. Kibasszák a kazahokat a piacról,mert elveszik a munkát az orosztól. Ne értsetek félre,nincs a kazahokkal semmi bajom,de először a hazait kell előnyben részesíteni és ha lehet,akkor jöjjön a többi. Így kellene mindenhol.
  • SHARK13
    #93
    Aranykéz akkor te vak vagy bizony. Az folyik itt integráció címén,hogy tehetetlenkednek. Tönkretesznek mindent ami még egyátalán működött.
    A népesség elöregedését nem lehet megállítani,amíg ilyenek az emberek és ezt is sulykolja beléjük a média. Melyik nő akar ma 3 vagy akár 2 gyereket szülni? Egyik sem!!! Mert az a modern,az a divatos,ha a nő csakis a karriernek él és egyátalán nem akar családot. 1 gyerek ha becsúszik valami céges bulin és már késő elvetetni,akkor megtartja és kész. Ez a gond a népesedéssel,amint megkreáltuk a karrierista nőt,azzal törtünk pálcát a szaporodás felett.
    A gazdasági fejlődés lassulásának meg pont az a hátráltatója,hogy egy ideális,nagyon nagy "családot" akarnak az álmodozók. Hát megkapták. Ki issza meg a levét? mi és majd a gyerekeink.
  • AranyKéz
    #92
    Három dolog akadályozza jelenleg az EU-t:
    - lassú gazdasági fejlődés
    - a népesség elöregedése
    - szorosabb integráció hiánya (pl. hadsereg)

    Az integráció már most is villámsebesen folyik, a jeleit csak egy vak nem látja
    A népesség elöregedését baromi egyszerűen meg lehetne oldani, pont egy, a kínai one child policy-val ellenkező reformot kéne végrehajtani (jó, mondjuk eltelik 20 év mire lesz hatása)
    A lassú gazdasági fejlődés már kicsit nehezebb ügy.
  • FtranX
    #91
    "Kínának egyébként az USA gazdaságilag nem képes komoly kárt okozni, de szerintem társadalmilag igen."

    Szerintem meg akár be is tudnák dönteni a Kínai gazdaságot, ha nagyon megromlana köztük a viszony. A kínaiak legfőbb gazdasági partnere az Egyesült Államok. Egy amcsi embargó Kínában óriási visszaesést okozna. Az Usában meg maximum pár évig recesszió lenne plusz többe kerülnének a ruhák és néhány elektronikai cucc. Annyira előrébb járnak, hogy technológiailag nem szorulnak Kínára. Kína viszont az USA-ra (még) nagyon.

    "Ha el tudná érni, hogy a kínai melós is több pénzért dolgozzon, magasabb EÜ szolgáltatásra tartson igényt, elégedetlenkedjen, akkor a Kínai fejlődés is belassulna."

    Ez meg a másik. Kínában olyan hatalmas embertömeg van, hogy mindenkit nem lehet hipphopp felhozni nyugati szintre. Ráadásul a keleti part nagyvárosai+Peking és a vidéki kína között fejlettségi különbség kb akkora, mint New York és Románia keleti része között. Ha jól emléxem 800 millió főre becsülik a szegény, vidéken, leginkább földművelődésből élők számát. Nem tennék rá fel egy rekesz sört, hogy ez nem generál majd olyan társadalmi feszültségeket, amelyek esetleg elsöpörhetik a kommunizmusnak álcázott diktatúrát. A szegények se hülyék. Minél jobban elterjed náluk a fejlett kommunikáció, a kommunista kormány annál kevésbé lesz lesz képes megakadályozni a 'nem kívánatos' információ terjedését.

    A világnak sztem az lenne a legjobb, ha Kína töretlenül fejlődne és szép lassan átalakulna demokráciává. A nagyobb piac, a több hi-tech cég pedig nekünk kedvezne pl. processzorvásárlás esetén.
  • NEXUS6
    #90
    ja közben te is írtad;)
  • NEXUS6
    #89
    Igen, Európa az oroszokkal/szlávokkal kiegészülve tényleg hatalmas lenne, minden értelemben és a gazdasági erő mellé a katonai is megjönne!

    ja meg az olaj is.

    Az a gáz, hogy erre sem a nyugat európaiak, sem az oroszok nincsenek felkészülve. És szerintem az európaiak kevésbé, eccerűen még mindíg tele van a gatyájuk az oroszoktól;)))
    Barbároknak tartják őket.

    Szerintem még legalább 15-20 év mire ez érdemben előjöhet.
  • Epikurosz
    #88
    majd beszélünk 15-20 év múlva. el ne felejtsd!
  • lee56
    #87
    Sok ezer év mulva senki nem fog itt gondolkodni, mer a naprencerünk kiég :)
  • gyozo
    #86
    A más értelmes lények majd sok ezer év múlva majd mennyit fognak gondolkozni azon, hogy miért kering a bolygó körül ennyi fémdarab.
  • pentium419
    #85
    nem hinném h a 21. században lenne még bármiféle polititkai hatása a pápának... Oroszok meg hülyék lennének EU-val szövetkezni - jó nekik ott a szibériai puszta alatta a jó sok olajkával meg gázocskával, amivel függésben tartja fél Európát...
  • lee56
    #84
    Ha oroszok is belépnének az már nem csak európai unió lenne, át kéne nevezni, szerintem már csak ezért sem fog ez bekövetkezni, még :)
  • Epikurosz
    #83
    "Nem rakétákkal v. repülőgépekkel lehet legyőzni Kínát, hanem pl. szocialistákkal. Megyesi szerintem 2 év alatt úgy szétverné a gazdaságukat, hogy még éhínség is lenne... "

    Nagyon jóóó! :-)
    Amúgy, Kína kiszámíthatatlan. A gazdasági fejlődést követnie kell a társadalmi fejlődésnek, ez törvényszerű. Tienanmen figyelmeztetés volt, ezért óvatosabbak, de a politikai pluralitást előbb-utóbb be kell vállaniuk. Akkor meg, demokratikus államként, Kína nem veszélyes, hanem jó haver.

    Elnyammognék azért egy kicsit Nexus barátunk EU-s elmélkedésén. Az EU-ra igazából Oroszország tenné fel a koronát. Nem könnyű eset, de van erre esély, amúgy. Most furcsát fogok mondani: akkor következik ez be, ha a pápa kibékül a moszkvai pátriárchával.

  • lee56
    #82
    De azután kellene valaki, aki azt a látszatot keltené, hogy csupán reformokról van szó, és addig trükközne, amég el is hinné a kínaiak többsége, gyurcsány épp ráér szerintem. :)
  • JTBM
    #81
    Az USA a saját valutájában van eladósodva, ezért a gazdasága nem tud fejreállni a külső eladósodottság miatt. Ha túl nagy gáz lenne, akkor elinflálják az adósságot, mint pl. amit most tesznek. Lesz még 1 EUR 2 USD is.

    Katonailag az USA annyival előrébb van, mint Kína, amit nem lehet gyorsan behozni. De Kínának van rá pénze és a technológia elsősorban pénz kérdés.

    Kínának egyébként az USA gazdaságilag nem képes komoly kárt okozni, de szerintem társadalmilag igen. Ha el tudná érni, hogy a kínai melós is több pénzért dolgozzon, magasabb EÜ szolgáltatásra tartson igényt, elégedetlenkedjen, akkor a Kínai fejlődés is belassulna. De pont ezt nem sikerült eddig még elérni. Nem rakétákkal v. repülőgépekkel lehet legyőzni Kínát, hanem pl. szocialistákkal. Megyesi szerintem 2 év alatt úgy szétverné a gazdaságukat, hogy még éhínség is lenne...
  • NEXUS6
    #80
    Azért az oroszok is tudtak valamit: Poljusz