65
  • feketeribizli
    #65
    Na, de a marsjármüvek által földre sugárzott képek egyikén olyan felszineket láttam, amelyeken négyzet alakú kövek vannak porral borítva, akár, mint a macskakövek az utcán, s ahhoz hasonlót a természet nem hiszem, hogy létrehozna.
  • halgatyó
    #64
    Abban a meteoritban nem éppen agyakat találtak

    Nomeg a Marson se agyakat keresnek hanem valamit, amire rá lehet húzni hogy élő... (aztán be lehet tiltani az expediciókat oda, hivatkozva a környezetvédelemre)

    Közben még arra sincs pontos kritériumrendszer, hogy mit tekintsünk élőnek. Ez nem is csoda, ugyanis nincs éles határvonal az élő és nem élő között, minden kritériumrendszer önkényes elemeket tartalmaz.
  • halgatyó
    #63
    Arra (is) szerettem volna rávilágítani, hogy mostanában (az utóbbi években) egyre fokozódó mértékben az élő természet felé fordult a (főleg elektronikus) sajtó által IRÁNYÍTOTT vagy talán csak reprezentált "közfigyelem". Ennek társadalmi-politikai mellékzöngéit nem kívánom most taglalni, bárki érezheti aki odafigyel és elgondolkodik.

    A tudomány eredményei, amelyeket a sajtó a közember felé megjelenít, mintha egyre inkább rangsorolva lennének. Az élő tudományok eredményei (és nemcsak a tudományok) mintha nagyobb ovációval lenének közvetítve. Ebben egyrészt divat jelenséget látok, másrészt vannak jelek arra, hogy ez valami céllal van.
  • dez
    #62
    Pont te lennél materialista? ;)
  • dez
    #61
    Mutass egy szervetlen agyat... :)
  • BiroAndras
    #60
    Nem azt mondta, hogy bonyolultabb, hanem hogy ugyanolyan bonyolult. Ennek nem mond ellent az, hogy az egyik a másikat alkotja.
  • roliika
    #59
    Szerintem meg az élettelen dolgokból tevődik össze az élő szerves akármi így épp ezért az sokkal bonyolultabb.

    Ez olyan kijelentés volt, mintha azt mondtam volna a szilícium sokkal bonyolultabb dolog, mint 1 processzor.
  • Kagemusha
    #58
    Nem tanultál elég szervetlen és szerves kémiát ahhoz, hogy halgatyó szavait kétségbe vondd.
    Szerintem.
  • dez
    #57
    "Az élettelen természet épp olyan bonyolult és csodálatos, mint az élő."

    Ugyan.
  • halgatyó
    #56
    Az emberiség szempontjából jobb lenne egy olyan bolygó, amely alkalmas az életre (nekünk), de nincs rajta semmi élő. Így legalább a civilizáció ellenes barmok nem akadályozhatják meg, hogy ott kolóniákat hozzunk létre.
  • halgatyó
    #55
    Asszem néhány társunkat elragadta a fantáziája. Pedig ez NEM javítja a színvonalat. Jó lenne a valóság talaján maradni, különben még az ónpestis mögött is bacikat látunk ugrálni.

    Továbbá: nem értem, hogy miért vannak úgy oda sokan a Földön kívül élettől. Mintha más csoda nem is lenne a világon. Az élettelen természet épp olyan bonyolult és csodálatos, mint az élő. Ez az állandó élet-keresgélés meg vita nagyon DIVAT SZAGÚ, valahonnan direkt gerjesztett dolog.
  • Rodostó
    #54
    Bocs, hogy nem olvastam végig a hozzászólásokat, ha már megadtátok a választ, utaljatok rá. Két kérdésem van: 1. milyen gyakran érhette akkora becsapódás a Marsot, hogy annak felszínéről kövek kerüljenek az űrbe, majd lessenek a Földre, 2. ha ezek a kövek már X millió éve a Földön vannak, mi garantálja, hogy nem földi baktériumok okoznak rajtuk elváltozásokat? (Ráadásul, az elmélet szerint ezeknek mélyen a kő belsejében kellett volna keletkezniük, hiszen a földi légkörben leégett róluk elég sok anyag.)

    Katona László
  • roliika
    #53
    :) Nem elég valóban. De működőképes :)
  • Garga Pitic #52
    Ez elég szakszerűnek tűnik:
    http://www.abovetopsecret.com/forum/staff/kano/ATS-Silicon_Based_Life.pdf


    Kis angollal és alaposan elfelejtett kémiai tudással is viszonylag érthető.
    A lényeg: a két elem némely tulajdonsága hasonló ugyan, de nem elég a szén helyére szilíciumot írni az alternatív életformákhoz.
  • Garga Pitic #51
    Hollerith, OS/2, System/360, PS2 stb mind IBM-hez köthető nevek, fejlesztések, és meg is találhatók a hivatalos oldalon.
    A szilícium-alapú élet nem.
    Más keresési feltételekkel is csak mint hálózatok, mesterséges intelligencia stb költői megfogalmazásaként.
  • mrzool
    #50
    Hihetetlen egy faszi vagy. TE állítottál vmit, neked kell bizonyítanod. Ha ezt sem érted meg, akkor továbbra is csak sajnálni tudlak.
  • roliika
    #49
    Nem feltétlen az IBM.com-on kell keresni :D
  • roliika
    #48
    Nem tudom te milyen keresőt használsz. De ha az IBM szavakat beírod még érdekesebb találtaokat kapsz.
    Mrzool...kb az ilyen hozzáállás miatt nem is vagyok hajlandó reagálni pár kérdésre/kérésre.
  • Garga Pitic #47
    Gugli a barátod, higgyél neki!

    A keresésnek ( "silicon based life" site:ibm.com) egyik dokumentum sem felel meg.

    :)
  • mrzool
    #46
    Ebben egy büdös szó nincs a szilícium alapú életről. Tehát megint kamuztál vmit.
  • roliika
    #45
    Alsó harmad. Magyarul magyarul ennyit találtam.
  • mrzool
    #44
    Azért érzed, hogy ez nem válasz... Sebaj, elkönyvelem a többi tévedésed közé.
  • roliika
    #43
    Csak neked! :)
  • patiang
    #42
    Többféle értelem létezhet. És lehet, hogy úgy elmegyünk melette, hogy nem ismerjük fel.
  • Borzpapir
    #41
    "Akár a bolygók maguk is lehetnek élőlények, csak mi nem ismerjük fel, hogy hogyan élnek, kommunikálnak, stb."

    Ebben sok az igazság!!!
    Ugyanis...csak gondoljunk bele! Itt az univerzum teletömve galaxisokkal, melyek csillagok, és naprendszereg milliárdjaiból állnak, melyek bolygókból állnak, melyek porból, melyek atomokból, melyek részecskékből, melyek kvarkokból állnak. A körülötted álló mondjuk 20m2-es zónát egy több billió változós egyenlettel lehet leírni. Az embert is egy több billiós egyenlet írányítja. Ezt nevezhetjük az élet hajtóerejének.
    Figyeld meg a hasonlóságot néhány atom egymással reagálása, és a galaxisok egymásrahatása közt! Szerintem ijesztően nagy! A gondolkodásod egy csomó nátrium és klorid ion reakciójából jön létre, melyek láncreakcióként futnak végig az idegekben, hogy végül a megfelelő idegsejteken áthaladva gondolatként realizálódnak a fejedben. Ez így elég nyersen hangzik. De ha látnál kívülről egy agyat működés közben, látnád benne a gondolatokat úgy, ahogy a sajátjaidat látod? Nem! De attól az még gondolkodik!
    Ott az univerzum...egy hatalmas végtelen tér tele anyaggal...egy végtelen változós egyenlet...
    Gondolkodhat?
    Szerintem igen!

    Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, ez a mikro- és makrouniverzum elmélet.
  • dez
    #40
    Miért lenne lehetetlen?
  • dez
    #39
    Miért lenne lehetetlen?
  • dez
    #38
    Olvastam. De ugye te is olvastad a többit is? Nos, mitől lesz élő valami? Hogy van sejtmagja, meg a többi szokásos sejt-alkotórésze? Meg ott vannak a nanobák, amik még jóval kisebbek, na azoknál még egy fokkal nehezebb kérdés az "élőség". De végülis mindegy, attól, hogy valami csak "kvázi-élő" a szemünkben, még betelepíthetnek egy bolygót, mivel szaporodásra képesek. Nem értem, a sci-fis mondatod hogy jön ehhez, ez nem sci-fi.
  • Vamp17
    #37
    ha a foldon letezne szilicium alapu elet az azt jelentene hogy ketfele evolucio futott le egymas mellett a bolygon. ez pedig lehetetlen.
  • mrzool
    #36
    "Merthogy szilícium alapúak. Az IBM fedezte fel őket, mikor valami elkezdte enni 1-2 procijukat."

    Ez egy elég súlyos állítás, forrás?
  • Ironka
    #35
    A wikiről:

    "Reports of them being living organisms are controversial. If they are living, there is speculation that they may be a newly discovered form of life, rather than bacteria. The term Calcifying Nanoparticles (or Calcifying Nano-particles) (CNPs) has also been used, side-stepping the question of their formal status as a life form."

    Szóval enyhén szólva is ellentmondásos és erősen hipotetikus a létezésük. Egyáltalán nincs konszenzus, sőt. Az viszont biztos, h divat lett, pláne az SG-n, ahol szeretnek az emberek minden sci-fisnek érzett dolgot készpénznek venni.
    http://www.newscientist.com/article.ns?id=dn5009
  • Ironka
    #34
    http://en.wikipedia.org/wiki/Silicon#Silicon-based_life
  • Ironka
    #33
    Az energiaalapú élet pedig már az általad oly kedvelt ufómagazin kategória
  • Ironka
    #32
    "még itt a Földön is léteznek baktériumok amelyekenk nem kell víz! Sőt szén sem! Merthogy szilícium alapúak."

    Ilyen nincs. Ezt már megbeszéltük egyszer, MINDEN Földi élet jelenlegi ismereteink szerint szén alapú és KELL neki víz. Kevered a szezont a fazonnal. Attól, hogy extrém arid (száraz) körülmények között élnek és esetleg szilícium vegyületeket használnak fel az anyagcseréjükhöz (nem kell messzire menni, a tengeri sünök tüskéiben is van) még nem szilikonalapúak és szükségük van vízre.

    "Life is the characteristic state of organisms. Properties common to terrestrial organisms (plants, animals, fungi, protists and bacteria) are that they are cellular, carbon-and-water-based with complex organization, having a metabolism, a capacity to grow, respond to stimuli, reproduce and—through natural selection—adapt."
    http://en.wikipedia.org/wiki/Life
  • Vamp17
    #31
    foleg :)
  • IMYke2.0.0.0
    #30
    Ups, Isaac Asimov!
  • Vamp17
    #29
    upsz: asimov :)
  • Vamp17
    #28
    ajalom elolvasasra Asimow: a hold tragediaja, cimu kivetelesen nem sci-fi hanem tudomanyos! muvet. abban nagyon szepen leirja mi is a gond a szilicium alapu elettel. es elhihetitek hogy ert hozza. aki tudja mibol doktoralt az erti miert :D
  • assdf
    #27
    Kemény kérdések, kemény válaszok... Szerintem először is definiálni kéne hogy mi nevezhető élőnek is mi nem. Utánna lehetne definiálni hogy mit nevezhetünk intelligensnek aztán ez alapján már lehetne valamit alkotni. Persze ezek roppant nehéz kérdések, mert bár minden ember tudja hogy a kutya egy élőlény a számitógép meg egy tárgy, mégis egy "élet" definicó szintén nagyon nehéz a kettőt megkülönböztetni
  • IMYke2.0.0.0
    #26
    Elgondolkodtatásul:

    - a Földre tévedő kutató szondák [mint mondjuk a Mars esetében a miénk] is kerülhetnek olyan területre, amelynek vizsgálatakor messzemenő következtetéseket vonhatnak le az őket küldő, hozzánk hasonló fejlettségű NEM EMBERI civilizációk:
    a, jeges Antarktisz - jé, itt nincs élet
    b, óceánok - jé, primitív előlények
    c, Bombay, New York, Tokió, London, Budapest stb. - hm, hordákban, kövekből eszkábált lakóhelyeken élő primitív, különböző "nyelvjárással" makogó furcsa lények

    - ha eleve nem szénalapú, nem hasonló felépítésű "idegenekről" beszélünk, azon is el kéne gondolkodni, hogy nem-e az a helyzet, hogy az ide tévedő UFÓ-k esetleg - mondjuk - az Ebola-vírust tartják értelmes, kapcsolatteremtésre méltó lénynek, s minket egy kategorizálandó, unintelligens lénynek vélnek... mint mi a hangyákat.
    Akiknek talán ugyanúgy van nyelvük, kultúrájuk, hobbijuk stb. és úgy vélik, ezen a Földön ők az egyetlen értelmes faj, a többi csak veszélyforrás.
    [ahogy mi hisszük például a cápákról].