Mi magunk készítjük az "idegeneket"?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Igen, erre gondoltam. Ez könnyen megeshet manapság, amikor pl. a részecskefizikai kísérletek kiértékeléséban nagy szerepe van az elméleti fizikának is.
Én is írtam, hogy mérési/értelmezési hiba elõfordulhat. Ezért szokták mások is megismételni a kísérleteket. Másrészt az értelmezés nem befolyásolja magát a mérési eredményt, legfeljebb ha rosszul rakták össze a kísérletet a hibás értelmezés miatt, és így nem is azt mérik, amit gondoltak. De ekkor is az azonos kísérleti elrendezés azonos eredményt ad késõbb is, legfeljebb másképp fogják nevezni a mérési eredményt.
"Egy kísérlet nem kísérlet! 😊"
Természetesen, Szó sem volt másról. Egy tudományos kísérlet eredményéd helybõl csak akkor ismerik el helyesnek, ha legalább egy másik kutatócsoport sikeresen megismételte. És az is természetes, hogy minden mérést minél többször meg kell ismételni.
"Ma már ezek a törvények, egyenletek a "csak speciális körülmények között igaz" kategóriába tartoznak. Más körülmények között meg hamis eredményeket adnak."
Ez minden törvényre igaz. És a legtöbbször "speciális körülmények" azt jelenti, hogy földi körülmények közt, emberi léptékekben. Ami az alkalmazások igen nagy százalékára igaz ma még. Mint már többször mondtam, a Newtoni mechanikát mai is rengeteg helyen használják a mérnökök. De még a tudósok is gyakran számolnak vele.
Az intenzíven fekszem. Kérem, a sípszó előtt hagyjon üzenetet. Napról napra az újdonság varázsával ajándékoz meg az amnézia!
de a korábbi mondanivalóm lényege kb. az, hogy nem feltétlen a több számítás ad jobb eredményt, elképzelhetõ, hogy a jövõben lesz jobb megközelítés (ezt neveztem algoritmusnak, de lehet technika vagy technológia is, vmi új), amivel a számítások nagy százaléka kiküszöbölhetõ lesz
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
Itt két eset azért bekövetkezhet (ezek egymástól is függhetnek): 1. kiderül, hogy téves volt a mérés (nem számoltak valamivel, stb.), 2. téves volt az értelmezés.
"Ha egyszer egy mérés eredménye X lett"
Egy kísérlet nem kísérlet! 😊
"Pl. a Newtoni mechanika rég elavult már filozófiai szempontból, mégis a gyakorlatban a legtöbbet használt elmélet. És persze senkinek se jut eszéba azt mondani rá, hogy "megdõlt"."
Nono, nem csak filozófiai szempontból. Ma már ezek a törvények, egyenletek a "csak speciális körülmények között igaz" kategóriába tartoznak. Más körülmények között meg hamis eredményeket adnak.
Egyszerûen látható, hogy algoritmusos alapon mozognak. Már nem egyenesek mentén mozognak, de attól még szabályos.
"Azért nem olyan egyszerûek azok a feladatok."
Bizonyos szempontból nem egyszerûek, más szempontból azok.
"Mivel eléggé publikus, gondoltam nem kell. De a kedvedért:
http://world.honda.com/HDTV/ASIMO/
Egyébként rosszul emlékeztem, ezeket a Honda csinálja, nem a Sony."
Igen, ebbõl láttam 2-3-at. Majd a többit is megnézem. Azt mondani, hogy ezek már egész emberien járnak, kissé túlzás. (Már csak azért is, mert az emberben sem egy kis agyközpont irányítja teljesen önállóan a mozgást, mindentõl függetlenül.)
Annyira kell komolyan venni, amennyire konzisztens logikailag és amennyire kísérletek igazoláják. Nem vehetsz minden állítást egy kalap alá.
"De úgy tudom már a realitivitás elméletet is részben megdöntötték, pedig akkor még 2 ember értette az egész világon."
Rosszul tudod. Nem döntötték meg, és nem is fogják soha. Maximum egy bõvebb, a világot jobban leíró modell lép a helyébe.
A kísérletek eredménye nem változhat meg. Ha egyszer egy mérés eredménye X lett, akkor az is lesz akárhányszor akárhol akárki méri. Kivéve persze, ha valami hibát követtek el, de elég jó módszerek vannak ennek kiküszöbölésére.
Tehát ha az elmélet egy adott tartományon belül minden elvégzett kísérletre jónak bizonyult, akkor legalábbis gyakorlati szempontból helyes. Pl. a Newtoni mechanika rég elavult már filozófiai szempontból, mégis a gyakorlatban a legtöbbet használt elmélet. És persze senkinek se jut eszéba azt mondani rá, hogy "megdõlt". Alapvetõen tévesnek az olan hipotézisek szoktak bizonyulni, amelyeket az adott korban nem lehet kísérletileg ellenõrizni (vagy csak még nem tették meg).
Nem olyan dimenziórol van itten szó. Nezz utánna a dimenzió matematikai definíciójának (a google a barátod).
Látom. 😊"
Belelátsz a robotok szoftverébe?
""Neuronhálókat már évtizedek óta használnak."
Igen, karakterfelismerésre, és hasonló "lineáris" dolgokra."
Azért nem olyan egyszerûek azok a feladatok.
"Link?"
Mivel eléggé publikus, gondoltam nem kell. De a kedvedért:
http://world.honda.com/HDTV/ASIMO/
Egyébként rosszul emlékeztem, ezeket a Honda csinálja, nem a Sony.
Azt meg hogy mit állít jelenleg a tudomány sosem veszek komolyan. Nem azért mert nem szeretem vagy nem érdekelne. De úgy tudom már a realitivitás elméletet is részben megdöntötték, pedig akkor még 2 ember értette az egész világon.
Vagy egy sokkal kézzel foghatóbb példa: Van egy több mint 100 éve nyomtatott lexikonom az a címe hogy: A Technika vivmányai. Az egész könyv kb 700 oldal, még az elsõ repülõ elkészítése elõtt írták, nyomtatták. Én pár oldalt olvastam vele, legfõképp a repülõgéprõl (itt még gépmadárnak hívják). Ebbõl leírnám az utolsó fejezetet:
Él a tudományos meggyõzõdés, hogy a levegõnél sokkal nehezebb testekkel repülni lehet. Hogy erre szárny vagy csavarfelület egyaránt alkalmas. Hogy másrészrõl a feladat súlypontja a kémiai laborokban van, a hol állandó kutatás folyik oly robbanó gázok feltalálására, amelyek az eddigieknél sokkal hathatósabb munkát tudjanak végezni az explóziós mótorokban.
Ezen kicsit érdemes elgondolkodni mai szemmel és ez alapján megítélni mindenféle tudományos elméletet, de még rengeteg bekezdést begépelhetnék ebbõl a lexikonból.
rolika te meg kcsit tényleg szállj le a Földre és ne láss minden mögött összefüggést. Nem kell mindent elhinni amit az X-Aktákban látsz.
Egyébként meg annyi modellt csinálsz amenyit akarsz, ugy határozod meg õket ahogy akarod, akkor sem tudod bebizonyitani hogy az tényelg ugy volt 4 milliárd éve.Tudod eddig a legtöbb modell mind megbukott és persze kiröhögjük azokat akik régen abban a modellben hittek hogy az atom oszthatatlan,vagy hogy a tüzhöz kell vmi külsõ anyag is és hogy az ember sosem fog tudni repülni és igy tovább.És persze az utánnunk jövõk majd ugyanigy röhögni fognak rajtuk hogy nézd már ezek abban hitten hogy a fénysebesség állandó, meg hogy volt olyan hogy evolúció és igy tovább.
De fejezzük be ezt a vitát, nyugodtan higgy csak a saját kis elefántcsonttornyok mögé bujtatott elméleteidben meg modelljeidbe, és én is hiszek a magaméiben.(abba hogy nincs mindenre válasz és nem tudunk mindenre válaszolni)
Ja és ne probáld itt magadat beállitni mint valami 70 éves természettudós aki már mindent tud.
Na szevasz.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
Ha egy általunk létrehozott sok év tapasztalatára épülõ modell mûkõdik, miért lenne az mindenáron hamis? Tagadni könnyû, az alternatív ufóelméleteknek viszont gyakorlatilag nincs alátámasztásuk az emberi fantázián kívül.
Én sem pofázok bele a hárdkór informatikai hírekbe, egyszerûen azért, mert nem vagyok kompetens.
A biológia pedig nem történelem, hanem kõkemény természettudomány. Miért ne lehetne modellezni a fiatal Föld felszínét? Elég sokat tudunk más bolygókról ehhez. Ráadásul ez még inkább kémia. Ja , hogy olyan régen volt, hogy lehet hogy anettkaszerû idegenek ültettek ide minket. A fizikai törvények akkor is ugyanúgy érvényesültek, mint ma.
Ezt csak úgy:
„Az evolúció elméletének egy további különös oldala, hogy mindenki azt hiszi, hogy érti!”
Pontosan elég sok minden van amit nem tudunk. Ha egy majának vagy ókori egyiptominak elmondanád a te szép elméleteidet hogy miért és hogyan épitettek, vszinüleg körberöhögnének téged. Nem tudom olvastade azt a verset aminek az a cime hogy "Gondolta a fene".Válasz arra amikor még egy élõ költõ müvét probálták meg kielemezni hogy vajon mit gondolhatott a költõ amikor a verset irta.
A kocka az meg inkább te vagy.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
A senkisemtudjamivoltakkor duma meg ne haragudj röhejes. Ilyen alapon a csillagászok is hülyék a bolygóképzõdési elméleteikkel, a kozmológiával, a történészek a maja civilizáció kialakulásával. Nem tudom, vhogy a kocka agyad nem képes felfogni, ezek közvetett bizonyítékok, modellek és a természettudomány jó része ezekkel operál.
ha jól tudom kétszáz éve még integrálni is keveseknek jutott volna eszébe egy matematikai feladatnál, ma meg középiskolás matek, és rengeteg bizonyításban használható és használják is.
vagy vegyük például a sakkot, egy adott sakkozó nem fog még csak tízezer lépéskombinációt se végigvenni az adott pillanatban, a számítógép ennek többszörösét fogja. és mégis megesik, hogy az ember nyer.
de ez azért lehet, mert az ember helybõl, számítások nélkül is kizár egy csomó olyant, amivel a gép foglalkozni fog. (hasonló eset, mint pl. grafkártyáknál a takarásban lévõ polygonokkal számol e a gép avagy nem, sok esetben azokat is számolja, de akad, hogy nem) mindezt például a másik játékára, meg saját korábbi sakk partijaira vagy épp tanultakra alapozva.
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
Viszont ez egy mutansan fejlett agyu emberke, erre a feladatra kondicionalva, 1 db szamitogep ellen. Mig mi olyan tevekenysegrol beszeltunk, amire a legtobb 60 iq-s emberke is kepes, szemben a vilag osszes szamitogepevel.
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
Aha, ja, még néhány tranzisztor, és már meg sem lehet különböztetni! <#vigyor2>#vigyor2>
Látom. 😊
"Neuronhálókat már évtizedek óta használnak."
Igen, karakterfelismerésre, és hasonló "lineáris" dolgokra.
"De sok esetben van jobb algoritmus is."
Legalábbis az legalább mûködik.
"Szerintem a Sony robotjai elég jól mozognak. Teljesen emberi a járásuk. Nézd meg a videókat."
Link? (Bár mintha már láttam volna. Igen, ez már nem volt annyira gépies.)
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
*simiz-simiz*
leülhet...
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!
Honnan tudod, hogy mi ven nekik belül?
Neuronhálókat már évtizedek óta használnak. De sok esetben van jobb algoritmus is.
Szerintem a Sony robotjai elég jól mozognak. Teljesen emberi a járásuk. Nézd meg a videókat.
Másodszor meg nem olyan dolgokról beszéltem amit elismerek és be is van bizonyitva mint például a gyógyszerek hatásmechanizmusa vagy az informatika, mivel én is informatikus vagyok. De az hogy ezekre igazak bizonyos törvények még nem azt jelenti hogy tudjuk mi volt 3-4 milliárd évvel ezelõtt, sõt egyáltalán ember nincs a földön aki eltudna képzelni 3 milliárd évet. Még te sem. SENKISE tudja mivolt 4 milliárd évvel ezelõtt, persze vannak szép tudományos elméletek, de akkor sem tudjuk. Csak a te tudományod mindig azzal kecsegtet hogy egyszer majd mindenre megtudjuk a válasz és épp ezért képtelen elismerni azt hogy vmirõl nem tudjuk hogy mi az.Ugyhogy légyszives ne kezd nekem flamet az ufokról mert egy szót nem emlittettem róluk. Na azért remélem nincs harag, de nekem ez a véleményem.
Zsoldos:Igaz hogy az ember rengeteg fölös számitást el tud hagyni ez tény. De elvileg akkor sem versenyezhet a szuperszámitógép több milliárd müveletével.
Mellesleg pedig az hogy 2003ban döntetlent játszott a géppel, az akkora teljesitményt jelent emberi részrõl mintha egy súlyemelõ egy targoncával versenyezne és nyerne.Ugye hogy ez képtelenség? És mégis az ember nyert agyban.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
Az összes robot, amit eddig láttam (pl. a legújabb japán gépek) mozgása viszonylag egyszerû függvényeken alapul, és program-alapú (nem neurális hálós).
A többit majd inkább máskor. Hosszú. 😊
Nem tudom, te mit csináltál, én úgy arra céloztam az izmok számával, hogy igen sok izmot kell folyamatosan, dinamikusan, összehangoltan szabályozni, mind az izmokból, mint más érzékelõktõl, mind az agy más részeibõl jövõ utasításokra, jelekre figyelve.
Mellesleg kasparov 1996-ben nyert a gep ellen. 97-ben vesztett a tovabbfejlesztett program ellen. 2003-ban pedig dontetlent jatszott az epp aktualis nagyagyu ellen. Mindegyik 6 meccses merkozessorozat.
A nocommentezes meg no comment 😊 Olyan dologgal ne ervelj amit nem ismersz.
"Na+a sejtek úgy mégis mi alapján kezdék el növeszteni az idegrendszert? Szerintem frankón nem stimmel itt valami."
Talan ne a horcsog idegrendszerevel kezd, nezd meg pl mije van egy zold szemes ostorosnak. <#wave>#wave>
És ne haragudj de én sokkal inkább megbízhatónak tartom az elfogadott tudományos nézeteket, mint az ufómagazinokat és édesvizes könyveket. Nyilván nincs mindenben igazuk (és sok a marakodás, hatalmi harc köztük), DE sokkal közelebb állnak az igazsághoz, talán azért mert õk próbálják használni a józan eszüket. Legjobb példa, hogy ezek a tudósok MÛKÖDÕ dolgokat állítanak elõ pl. Ha kétségbe vonod õket, ne használd a számítógépet és ne szedjél gyógyszert. Ezek a gyakorlati dolgok is bizonyítják az igazukat. És én nem azért hiszek nekik, mert õk nagy TUDÓSOK, hanem mert belátom, amit õk mondanak. Tanultam eleget a témát, hogy megértsem és belássam az okoskodásaikat (fõként a biológiait, geológiait). Ennyi.
Az ufók létezésérõl Asimovnak volt egy jó kis eszmefuttatása. Ti., hogyha fényéveket át utaztak iszonyú nagy energiabefektetések árás, akkor mi f@sznak játszadoznak itt velünk? Miért nem teszik egyértelmûvé a létezésüket. Ja, hogy úgyse értenénk az emberi agyunkkal, gondolom ez lesz a válasz.
A Föld külsõ megtermékenyítése, mint lehetõség pedig egyáltalán nem lehetetlen, erre is vannak elméletek, ezt hívják pánspermiának. Teljesen logikus lehetõség. Van errõl egy jó ismeretterjesztõ könyv Francis Cricktõl (Watsonnal õk fedezték föl a DNS-t). A címe: Az élet mikéntje.
písz