1926
  • Landren
    #846


    Ez történt ma:
    Talma kb. 11 órakor gurult ki először a pályára, addig vadiúj motorjának testreszabása folyt, ugyanis megkapta a full 2007-es RSW motort, melyen sok beállítani való volt hirtelen. Az egész gép totál új!, új a váz, új a blokk, új az elektronika, új a váltó, új a futómű, új minden. Amikor megvolt a beállítás, akkor következett a teszt elején az alkatrészek bejárátása.
    Talmának egyből pozitív benyomása volt a motorról és örült, mert azonnal sikerült vele száraz pályán jó köridőt mennie. Kb. 3x5 köre volt, ami komolyabb eredményeket, tapasztalatokat hozott, utána sajnos elkezdett szitálni az eső. Először ki sem mentek a boxból, majd amikor el kezdett esni, akkor újra kiment Talma a pályára, hogy megnézze milyen a gép a vizes aszfalton. Nem volt igazán elégedett a motorral, mert nem érzete az elejét, de a boxban máris konzultátak az Öhlins szakemberrel, sőt holnapra új, puhább első futóművet kap.
    Mindenestere nagyon örül, hogy a világbajnokság előtt esőben is tudott már menni az apriliával.
    Az időeredményeket hivatalosan nem mérték most sem, így csak Talmáét és csapattársai idejét tudjuk, amit ők rögzített:
    1.52.0 Gadea
    1.52.1 Talma
    1.52.7 Faubel
    Holnap folytatják....
  • Landren
    #845
    Remélem a mai teszt is jól fog sikerülni...
  • Landren
    #844
    Jó ez a kép :)
  • JGTC
    #843
    Na ki nyeri 2007ben a VB-t? :D

  • vikuci
    #842
    sziasztok!most írok először.naggyon örülök h Talma végre jó csapathoz és jó motorra került.nagyon remélem h idén eredményes versenyző lesz, vagyis eredményesebb, mint tavaly.az Aspar tavaly nagyon ment, és a tesztek azt mutatják, h Talmának fekszik a motor:)
  • Landren
    #841
    Talmáék mai tesztje elmaradt
    2007. január 28.

    "Talmáék második napi tesztje a rossz idő miatt sajnos elmarad, ugyan az eső nem esik, de annyira hideg van Valenciában, hogy a csapat úgy döntött, nincs értelme motorra ülni. Bízunk abban, hogy a következő tesztre jobb idő lesz, és ott folytathatja Talma, ahol tegnap abbahagyta."

  • valebrigi
    #840
    CSak egy kicsit.
  • Seten
    #839

    Hitetlen. :)

  • valebrigi
    #838
    Sziasztok!!

    Ennek a hírnek nagyon örülök híszen nem gondoltam, hogy ilyen jól fog menni az új mocijával. Remélem, majd a versenyeken is ilyen jó eredményeket fog produkálni. De ez még sajnos odébb van .
  • Landren
    #837
    MotoGP: Talmácsi Valenciában is első
    2007-01-27 21:03

    Ma folytatták a tesztelést Talmácsi Gáborék a valenciai Ricardo Tormo pályán. Bár sütött a nap, de egésznap nagyon hideg volt, így csak délután kezdték meg a körözést, ami ismét sok eredményt hozott.


    Ma egyik versenyzőnek sem mérték hivatalosan az idejét, mert nem működött a pálya időmérő-rendszere, viszont a csapatok külön-külön mérték saját pilótájuk köridejét, melyek a következők:NEM HIVATALOS köridők:
    1. TALMÁCSI 1.40.3
    2. Gadea 1.40.4
    3. Pasini 1.40.5
    4. Espargaro és Faubel 1.40.6
    6. Pesek 1.40.7
    A próbálgatásokon túl a mai nap abban különbözött a többitől, hogy egy keménygumi miatt az egyik kanyarban elcsúszott Talma, de semmi baja nem esett. Ezt követően több időt kellett a boxban töltenie, amíg a sérült alkatrészeket kicserélték.

    Holnap bíznak abban, hogy marad a napos idő és folytathatják a munkát. Új alkatrészeket is kipróbálnak pl. airbox, kipufogót, utóbbi Jerezben is plussz 2 km/h-t jelentett a végsebességnél.

    Talma elégedetten, boldogan fejezte be a munkát a nap végén és várja a holnapi folytatást.
  • Landren
    #836
    Remélem is!
    Várom már nagyon a márciust.
  • JGTC
    #835
    Eredmények:
    1. Talmácsi 1.48.174
    2. Pesek 1.48.431
    3. Corsi 1.48.541
    4. Olive 1.48.551
    5. Pasini 1.48.633

    Szana-szét fog verni mindenkit!!!

  • Landren
    #834
    Tegnapi:

    Talmácsi Gábor a tegnapi időmérőt is megnyerte, igaz csak nem hivatalosan, hiszen az Aspar csapat kedden, még saját maga mérte a versenyzői idejét.

    A mai napon azonban a magyar motoros csapata már a többi istállóhoz hasonlóan a hivatalos időmérő rendszert használták.

    Talma mindössze tizenhárom kört ment a jerezi pályán - a többi pilóta, aki a legjobb tízbe került legalább kétszer ennyit -, mégis ő végzett az élen 1.48.174 perces idővel, és így több mint két tizeddel megverte a második helyen végző cseh Lukas Peseket.

    Egyébként Jerezben, ugyanilyen tesztelés során tavaly decemberben Talmácsi pályacsúcsot állított fel 1:46:844-es idővel, bár ettől most majdnem másfél másodperccel elmaradt, mégis biztató, hogy eddig mindkét edzésen az élen végzett.
  • Landren
    #833
    mindenesetre ettől nagyobb lehetőségunk nem nagyon lesz
  • DJ BP
    #832
    még el sem hiszem, hogy motorsportban VB-unk lehet :)
    Járna nekünk is egy kis siker, nem is kis, nagy :)
  • JGTC
    #831
    jó lesz az, ez az Ő éve lesz
  • DJ BP
    #830
    hát remélem nem is a gépen múlik majd, mert az dühítő
  • Seten
    #829

    Ez csak Talmán múlik! :)

  • DJ BP
    #828
    Király, had legyen sok örömünk
  • Seten
    #827

    O.K. Kösz!

  • Landren
    #826
    A 2007-es menetrend:
    március 10.: Katari Nagydíj, Doha
    március 25.: Spanyol Nagydíj, Jerez de la Frontera
    április 22.: Török Nagydíj, Isztambul
    május 6.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
    május 20.: Francia Nagydíj, Le Mans
    június 3.: Olasz Nagydíj, Mugello
    június 10.: Katalán Nagydíj, Barcelona
    június 24.: Brit Nagydíj, Donington Park
    június 30.: Holland Nagydíj, Assen
    július 15.: Német Nagydíj, Sachsenring
    július 22.: Egyesült Államok Nagydíja, Laguna Seca - csak MotoGP
    augusztus 19.: Cseh Nagydíj, Brno
    szeptember 2.: San Marinó-i Nagydíj, Misano
    szeptember 23.: Japán Nagydíj, Motegi
    október 14.: Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
    október 21.: Malajziai Nagydíj, Szepang
    október 28.: Portugál Nagydíj, Estoril
    november 4.: Valenciai Nagydíj, Valencia

  • Seten
    #825

    Mikor lesz az első futam? És melyik pályán?

  • Landren
    #824
    Jah, és még mindig az RSW-vel ment nem az RSA-val. Állítólag az még mindig nem elég megbízható.
  • Landren
    #823
    A mai tesztről:

    "Nagyon boldog Talma. Örül, hogy 2 hónap kihagyás után, amikor újra felült a motorra ismét gyors tudott lenni, és a mai napon is az ő nevéhez fűződik a legjobb idő.
    Délután fél 2-kor kezdték a tesztet, és még akkor is voltak a pályának olyan részei, ami vizes volt.
    Összesen 38 kört ment, egyetlen hiba nélkül, sokmindent kipróbáltak. A motor múltkori beállításait teljesen át kellett állítani, hiszen sok külső tényező megváltozott azóta, illetve a hűvösebb idő miatt puhítottak a motoron, hogy jobban érezze a gépet, ami most a legfontosabb volt.
    Holnap délután folytatják a tesztelést, a futóművet is élesebbre állítják, hogy lehessen kicsit agresszívabban menni, illetve szeretne Talma egy versenyszimulációt is csinálni, amikor huzamosabb ideig körözne megállás nélkül.
    A csapat továbbra is profin dolgozik, Talma azt mondta, hogy ha elmondja, hogy hogyan viselkedett a motor pontosan tudják, hogy min és hogyan kell állítani ahhoz, hogy még biztosabban érezze a gépet.
    A motorral nem volt semmi gond egész nap alatt."

    A MAI IDŐEREDMÉNYEK:
    1. TALMACSI 1.48.420 (nem hivatalos, nem volt fent a motoron az a kütyű)
    2. TEROL 1.48.552
    3. FAUBEL 1.48.840 (ez sem hivatalos)
    4. CORSI 1.49.333
    5. SMITH 1.49.384
    6. DI MEGLIO 1.49.450
    9. PESEK 1.49.671
    11. PASINI 1.50.138
  • Landren
    #822
    köszi az invitálást, lehet igénybe veszem :)
  • Seten
    #821

    Szoktál Brno-ba menni?
    Ha nem, az idén gyere el velünk, ott majd kiokosodsz a témából. :)

  • Landren
    #820
    ha esetleg valakit érdekel
  • Landren
    #819
    Az lehet, hogy ey gyűjtőnév alá van rendelve a sorozat, de ha MotoGP-s motorokról beszélünk, akkor az nem a 125, és nem is a 250. Az eredmények is mindig mindenhol úgy vannak kiírva, hogy MotoGP, 250, 125.
  • Seten
    #818

    A MotoGP a három kategória összefoglaló neve! Hoppá :)

  • Landren
    #817
    jan22-23-24 teszt Jerez
    jan25-26 teszt Valencia
    .?? teszt ???
    .?? teszt ???
    feb19?-20? IRTA Jerez
    feb26?-27? IRTA Qatar
    már8-9-10 race Qatar
  • Landren
    #816
    hát jah, MotoGP-t mond, de biztos, hogy a 125-re érti
  • bigapó
    #815
    lehet, hogy Én hallottam félre, de azt mondta, hogy meglepetések várják majd jövőre a MotoGP-ben (!). hol? a motogp-ben? a királykategóriában fog indulni? vagy ezalatt a 125-öt értette?
  • Landren
    #814
    kis interjú Talmával
  • JGTC
    #813
    szuper nagyon grat
  • JGTC
    #812
    ebből is látszik hogy nem voltam még ott :D
  • modellmaker
    #811
    ^^ köszi!
  • Landren
    #810
    Ja-ja ez még a tavalyi motor, de a hondát már akkor is el kell felejteni. Amíg nem lesz új moci, addig meg jó ez, nagyon is.

  • modellmaker
    #809
    Egyenlőre ezt sikerült kihozni. De ez még úgyis a tavalyi motor.

  • modellmaker
    #808
    Köszi a linket!
  • Seten
    #807

    A "C" szektor elég vicces számomra:
    kétszer annyit fizetsz mint a "D"-ben, fele-annyit látsz a pályából és igaz, hogy ott van kivetítő de a "D"-ből is átmehetsz oda ahonnan láthatod! :)