Az ESA igazolja a holdraszállásokat

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#49
"hm,hm..-270 C¤-n nem fagy csonttá a selyem???"

a ruhájuk sem fagyott meg, nem? Pedig abba még bele is hugyoznak 😊

#48
Talán az még lehet hogy az elsõ holdraszállásnál beszart a fotoapparat és a képek kamuk voltak az ûrverseny miatt de a többi már nem
Talán

#47
a discoverin van egy mûsor, ami lépésrõl lépésre megcáfolja a 10 kétségbevonó érvet, mindezt úgy, hogy az érvet felállítók is részt vesznek a mûsorban. Szépen végigmennek és sorra megcáfolják.
De nem is ez a lényeg a végén mondanak 3 érvet.
1. amit említettek itt is, mégpedig az oroszok
2. azt mondt a fószer: engem nem az érdeker mit hoztak a holdról (közetek), hanem hogy mit hagytak ott. Azt a 3 tükröt, ami a mai napig visszaveri a lézersugarakat. Ezt egyébként szinte napi redszerességgel használják a tudósok a távolságok mérésére.
3. annyi pénzbõl, amennyibõl egy ekkora kamut véghezvihették volna, akár a holdra is szálhattak volna.

De ha teszem azt tényleg kamu lett volna, akkor sem számítana semmit, mert ma már röhögve leszálhatnának rá.
#46
A ruszkik azért nem kötöttek bele a kamu amcsi holdraszállásba mert akkor az amcsik a ruszkik kamu ûrsétáját nyilvánosságra hozták volna 😛

#45
Úgyhogy ezeknek megfelelõen lehet hitetlenkedni.

Köszi a pontosításért.

#44
"Az apollo küldetés keretében az egyik holdraszállásnál ott hagytak egy tükröt a holdon."

Egész pontosan 3 küldetés során vittek fel tükröt, melyek a mai napig ott vannak a három különbözõ landolási helyen.

#43
-270 fok ... muhahaha ekkora égbekiáltó ökörséget.

Azoknak akik kételkednek:

- Ha az oroszok, akiknek a leginkább az érdekükben állt volna megcáfolni nem tették, akkor egy két tizenéves itt ne okoskodjon... ott kicsit nagyobb volt a tét.

Tények:

Az apollo küldetés keretében az egyik holdraszállásnál ott hagytak egy tükröt a holdon.

Aki még mindig kételkedik menjen be a KFKIba, ott van megfelelõ teljesítményu lézer amivel Föld-Hold távolságot mérnek (igen, még Magyarországról is).

Jól esik ennyire gyengeelméjunek lenni? (akinek nem inge... )

Bõvebb info tobbek között itt:

http://www.jimloy.com/astro/moon0.htm

Angolul persze...

Yossarian
#42
vagyis annak hiánya.

Nieleen

#41
Általános mûveltség...

Yossarian
#40
nah látod, ez már télleg hülyeség, mert elolvastam, csak nem esett le😊

Nieleen

[NST]Cifu
#39
Megbocsáss, de hol van a Holdon -270 C°?

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

gz8
#38
Akkor még a hírt sem olvastad el... <#taps>

Mi haszna a hatalomnak, ha nem gyakoroljátok? Ha egy férfi nem mutat elég tiszteletet irántatok, akkor annyit se hagytok a rohadt kocsmájából, hogy gesztenyét pirítson rajta, értve? GEŐŐ

Yossarian
#37
a te nézõpontodból butaság, az enyémbõl úgy fogalmaznék, hogy kívül esett az érdeklõdési körömön...

Nieleen

#36
Miért gyulladna meg? egyrészt nincs oxigén... szal égni nem fog...

azt nem értem hogy ha ezt állítolag forgatták és kamú akkor minek raktak volna egy ventillátort a zászló mellé... doesn't make sense...

Ki mondta hogy selyem? És miért fagyna meg? - mármint a zászló
#35
Agyam eldobom... Tényleg ennyire buták az emberek, hogy még azzal sincsenek tisztában, hogy HATSZOR jártunk a Holdon?

Yossarian
#34
marhára tájékozatlan vagyok etéren. 😊
De tudtommal ember többet nem szurkált zászlót sehova. Vagy igen? 😊

Nieleen

Yossarian
#33
sztem meg nem gyulladna meg.

Nieleen

#32
Afrancba! Elszóltam magam.. Ez titkos dolog, sajnos most mindenkit meg kell ölnöm, aki elolvasta.

😊
Na komolyan: ugye az Apollo 11 volt az elsõ, amit még néhány köldetés követett. Ezekre gondollok, mint késõbbi leszállásokra (szóval egy utazás - egy leszállás, nyilván)
Yossarian
#31
milyen késõbbi leszállásokról beszélsz?

Nieleen

bah
#30
Szerintem nem ha száraz,ha kicsit is nedves lenne tuti megfagyna.Honnan veszed hogy selyembõl van?
Szeintem a selyem elégne,ha nap világitja meg.

Egyébként errõl hogy lobog van video is vagy csak kép?Mert könnyen lehet egyszerûen gyûrött a zászló.

#29
Ha nem lobog a zászló a Holdon akkor miért lobog a zászló a képen?

#28
Logjobb tudomásom szerint ez nem kamu kép.
Azért, mert meg van gyûrve rajta a zászló, _mintha_ lobogna, azért az nem lobog. Egyébként frankón látszik a képen, hogy a zászló tetejében van egy vizszintes tartórúd belevarrva, amiatt nem esik össze (mint a Samu gatyája 😊.
#27
Elõbb az alapokkal érdemes tisztában lenni, utána jöhetnek azok, amik erre építenek. 😊
#26
Miért lenne kamu a kép??? Sõt, hol láttál te kamu képeket? Bulvárlapok nem játszanak...

#25
Fizikából az atomfizika érdekel és a relativitás-elmélet, féreglyukak, idõutazás, igaz, egyiket sem tanulom még, csillagászatból pedig inkább sötét anyag, sötét energia, feketelyukak.

#24
Valószínûleg a sok kamu kép miatt, meg a kamu hírektõl, stb... vagyok összezavarodva. Ezek szerint a cikkben is kamu a kép.

#23
Bocs, hogy mrzool helyett.
Fizika. (Sõt, valamennyire a józan ész is.) Nyilván a csillagászatnak is köze van hozzá, hogy tudd, hogy milyen feltételek uralkodnak a Hold felszínén.
#22
Szóval addig kuss míg el nem jutok a Marsra. mf3

#21
A zászló egyik oldalát süti a Nap, ezért az anyag hõmérséklete nem mínusz 273 C fok lesz.
Teljes árnyékban biztos kihül.
Egyébként a zászlóba emlékeim szerint valami merevítést tettek (draótkoszorúú 😊, mert elég gyökérõl nézne ki, hogy csak ott lógna függõlegesen. 😊
#20
Melyik tudományágba sorolnád? Csillagászat?

#19
Na jó, egy kicsit részletesebben:

árnyék - itt nem az árnyékról van szó, az ugyanúgy mûködik, mint a Földön. Inkább a légkör által szórt fény a különbség. A Földön, mivel van légköre, ez is egy fényforrás, amely minden irányból kb. egyenletesen világít. Tehát, ha van ház fala mellett állsz, az árnyékában, akkor is vetül rád elég sok fény, mivelaz égbolt felõl (is!) mindenhonnan érkezik a légkörben szórt fény. Tehát nem lesz teljesen sötét, hanem csak sötétebb, mint másutt. A Hold felszínén ez nincs így, mert annak nincs légköre, tehát légköri szórt fény sincs. Ellenben van azért visszavert fény magáról a holdfelszínrõl, ami belevilágíthat a holdi árnyékokba. Ezért azok se biztos, hogy teljesen sötétek, feketék. SÕt, ha áll egy úrhajós a közelben, akkor annak a fehér ûrruhájáról elég sok fény vetülhet az egyébként teljesen fekete árnyékos részekbe.

zászló lobog:
a Holdon, a légkör hiánya miatt nincs szél, ezért a zászló nem lobog magában. Ez igaz, de ha viszik, és emiatt különbözõ erõk érik, akkor persze mozog, sõt az is érdekes, hogy pl. amikor a Holdkomp felszállt, a hajtómûvébõl kiáramló hajtóanyag gázai meglobogtatták a zászlót - sõt el is söpörték, elrepítették. Ezt kivédendõ a késõbbi leszállásoknál a zászlót messzebb tûzték ki, hogy ne tegyen benne kárt a felszállás.
#18
hm,hm..-270 C¤-n nem fagy csonttá a selyem???
Biztos nem, ha TI mondjátok..

A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek Lao-Ce

#17
Rosszul tudod.
#16
Szerintem elég szomorú, hogy egy 14-18 éves ember (adataid szerint) ennyire nincs tisztában a természettudományokkal. Hova halad a világ...?😞

#15
"Holdon van árnyék" azt nem a Nap csinálja ? Az süt a holdon is . Sõt loboghat is a zászló ,mert erõhatások érik ,amig odaviszik ( rángatod a kezeddel ,stb .., )
[NST]Cifu
#14
Árnyék természetesen van (miért ne lenne??). Lobogni loboghat a zászló, ha a zászlórudat megmozdítják/meglökik.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#13
Most akkor a Holdon van árnyék és lobog a zászló?
Mert én úgy tudom, hogy egyik sincs.

#12
"Nemondja senki,hogy ha kamu volt a holdraszállás akkor azt az orosz titkosszolgálatok elõl el lehetett titkolni."

És ha a KGB tudta, hogy kamu volt az egész? Mit gondolsz, bementek volna valami amcsi TV társasághoz, hogy tartsunk egy leleplezõ TV-show-t? Útközben úgy is kinyírja mindet valamelyik 3betûs amcsi erõszakszervezet. Sz'al ha még egyszer leszállnak, és az a nyamvadt zászló lobogni fog, akkor OK. Ha nem, akkor legfeljebb még egyszer beégnek.
[NST]Cifu
#11
Amennyiben jót akarsz röhögni... <#nyes>

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#10
"Akkora marhaságot!"

Ez max számodra marhaság, ha utána néztél volna a Hubble felbontóképességének, egy egyszerû tangens számítással megkaphattad volna, hogy mekkora a legkisebb objektum, amit ~330ezer km távolságból észlelhetne.

sz4bolcs
#9
Az ilyen dolgokat én sem értem..

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

hornbali
#8
Jah, ez igaz.

#7
Számomra az egyik leghatásosabb bizonyíték a holdraszállás mellet az Oroszország magatartása ebben a témában. Nemondja senki,hogy ha kamu volt a holdraszállás akkor azt az orosz titkosszolgálatok elõl el lehetett titkolni. <#ejnye1>

A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

hornbali
#6
Fordítsad le lécci ha van idõd, mert én sajna nem tok angolul, de nagyon érdekelne a téma <#help>

THX

phalanx
#5
kamu az egész holdraszállás <#gonosz3>

vgez
#4
szerintem focus probléma lehet, pl egy távcsõvel nézz egy olyan tárgyat ami 2cm van.

IMYke2.0.0.0
#3
Persze, angolul nem árt tudni.

===============================
.:i2k:. melóból: <#wilting>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

IMYke2.0.0.0
#2
A Holdraszállást kétségbevonó Top 10 erõsen ajánlott olvasmány <#hehe>...

===============================
.:i2k:. melóból: <#wilting>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

IMYke2.0.0.0
#1
Na ne vicceljenek már! A Hubble-teleszkóp több millió fényévnyire lévõ objektumokról készített látható és nem látható spektrumokban képeket, pont a Hold-at ne tudná milliméterrõl milliméterre feltérképezni!?
Akkora marhaságot!

===============================
.:i2k:. melóból: <#wilting>

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

← ElőzőOldal 2 / 2