Ultrák,hoolok,3.félidő

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#613
A Honvéd után a Ferencváros együttese is jótékonysági mérkõzést játszhat a dunaszerdahelyi DAC együttesével. A két klub képviselõi a mai nap folyamán tárgyaltak a találkozó megrendezésének lehetséges módjairól, és az egyeztetések alapján a meccsre vélhetõen a jövõ év elején kerülhet sor.

(Vecsés-Fradin a zöldfehér transzparens:
"Slota imádkozz, hogy Hágába kerülj, és ne a kezünk közé!"
1899.hu - videó
szlovákbarát cashteleki tuti megint megbüntet <#levele><#levele>

#612
Találtam egy cikket a Juve-ultrákról, nem nagy durranás, de nem rossz
http://www.netriport.hu/sport/cikk/?id=2331
#611
Új fejlemények Lengyel Krisztián állapotáról

Krisztián állapota stabilizálódott, átszállították a ru¾inovi kórházba. Az állkapcsa mellé egy fém protézist ültettek be, amit egész életében viselnie kell majd, a héten pedig törött és repedt csigolyáit fogják mûteni. A kezelõ orvosok elmondása szerint egyik fülére tartósan megsüketült.

Krisztián betegágyánál látogatást tett a DAC vezetése, valamint Pinte Attila, és a DAC-fanklub nevében Kása Nándor, az YBS elnöke. Elmondása szerint „nagyon rossz látvány fogadott bennünket. Mikor beléptünk a szobájába, Krisztián azonnal elsírta magát. Velünk együtt.“ A DAC vezetése átadott neki egy örökös VIP-bérletet, egy örökös névreszoló VIP-fotellel, és biztosította további támogatásáról. A Fan Club pedig egy eredeti DAC-mezt ajándékozott neki.

Krisztián édesanyja a napokban számlát nyitott, így minden jóakaratú ember tetszése szerinti összeg utalásával segíteni tud a családon ezekben a nehéz napokban. A számla száma: 13076813/6500.
(fcdac1904.com)

Roger
#610
#609
Jótékonysági meccs: november 25-én,Bozsik-stadion
Dunaszerdahely - Honvéd <#eljen><#eljen><#eljen>

#608
Elképzelhetõ, hogy a Fradi december hatodikán jótékonysági mérkõzésen lép pályára a Csallóköz fõvárosában, Dunaszerdahelyen. A mérkõzés bevételét a múltheti brutális szlovák rendõrterror 18 éves felvidéki áldozatának, Krisztián megsegítésére fordítanák. (ftcpe.hu)

DVSC-DEAC-Ferencváros


Ferencváros-Békéscsaba

#607
😊 lemaradt a kép. bocsi

#606
Nyíregyháza-FEHÉRVÁR

#605
Reac-HONVÉD

#604
Szlovákia .. múló állapot 😄DSA😄SA😄:SAD:SAD:A:S

#603
Képek a mai szurkolói tüntetésrõl a szlovák magyar-gyûlölet ellen:





(péntek este)Újpest-Gyõr:

ForzaInter
#602

😄DDD

Yo, Bitch!

Randelz
#601
Nálunk kedden volt tüntetés....videó

#600
DAC-botrány: Megdõlt a szlovákok bizonyítéka - fotók!


FONTOS VÁLTOZÁS!
Változott a szombati demonstráció helyszíne!
A rendõrségi bejárás során derült ki, hogy a Külügyminisztérium épülete elõtti helyszín az útfelújítási munkálatok miatt alkalmatlan a demonstráció megtartására A szervezõk ezért kénytelenek voltak új helyszínt megjelölni, így a tüntetés az eredeti idõpontban (2008.11.08. 14 óra) de új helyen, a Miniszterelnöki Hivatal elõtt (1055 Budapest, V. Kossuth Lajos tér 4.) lesz megtartva.

Számítunk Rátok!
Emlékeztetõül:
A magyar szurkolótáborok - összefogva a közös ügy, a magyarság védelmében - demonstrációt hirdetnek 2008. november 8-án 14.00 órai kezdettel a Miniszterelnöki Hivatal elé.
Összefogásunk célja, hogy
- tiltakozzunk a szlovákok magyarellenes, fizikai és lelki brutalitása ellen,
- egységesen követeljük a magyarországi kormánytól a határon túli és inneni magyarság feltétlen és tevékeny védelmét, valamint
- ráirányítsuk a közvélemény figyelmét a nemzet egysége érdekében történõ összefogás lehetõségére és erejére.

A rendezvény jellege - céljainál fogva - tagadhatatlanul politikai.
Hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy nemzet- és nem pártpolitikai.
Így a szervezõk örömmel veszik, amennyiben politikai pártok, mozgalmak vagy civil szervezetek kifejezik az ügy melletti elkötelezettségüket, azonban kérünk minden politikai tényezõt, hogy látható és beazonosítható megjelenését ezúttal mellõzze a demonstráció alatt!

Demonstrációnk bár szurkolói csoportok összefogásán alapul, de hangsúlyozottan nem csupán szurkolói rendezvény, így arra minden magyar honfitársunkat várjuk és elvárjuk!

a magyar szurkolótáborok

#599
erre válaszként be kell tiltani szlovák zászlót, s ha lesz sportesemény akkor irány a szegedi csillag mindenkinek akinél tót zászló volt.

Zéró tolerancia..... hazánkban?... öhhhhh...<#schmoll2>

Randelz
#598
Ahogy a DAC köszönõlevélben volt írva :"Leírhatatlan érzés volt látni, hogy csonka-Magyarország minden szegletébõl jöttek buzdítani a felvidéki magyarság bástyáját, jelképét, a dunaszerdahelyi DAC-ot."
....erre ez lett a reakció: Hazai sportmeccsen tilos lesz a magyar zászló.... Talán már a DAC sem lesz olyan mint rég....<#szomoru1><#szomoru1>

9csöves9
#597
az index fórumon van több kép errõl a jelenetrõl,tisztán látszik hogy a srác védekezésbõl tette fel a kezét,ökölbe sincs szorítva.aki így üt annak gratulálok





FINCHE VIVRO ODIERO VIOLA E GRANATA,ODIERO LA POLIZIA E PER SEMPRE LE ODIERO...

#596
de gyenge

FORZA INTER!

9csöves9
#595
komoly teljesítmény,hogy ennyi idõ alatt találtak egy ilyen semmit nem bizonyító képet

FINCHE VIVRO ODIERO VIOLA E GRANATA,ODIERO LA POLIZIA E PER SEMPRE LE ODIERO...

#594

az miota lenne rendõr lehet látni hogy nincs rajta sapka ezen láccik hogy nemtudnak mit kitalálni.

ForzaInter
#593
vicc ez az ember, rosszab mint becali

Yo, Bitch!

#592
A dunaszerdahelyi mérkõzés kapcsán garázdálkodás és hatósági személy ellen elkövetett erõszak gyanújával tett feljelentést a fõügyészségen Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Véleménye szerint a magyar szurkolók részérõl egy elõre elkészített és tervezett provokációról volt szó, amely csak igazolja, hogy a magyar kormány egyetlen célja Szlovákia déli régióinak visszaszerzése.
- A kopaszra borotvált fejek minimum fele a budapesti Ferencvárosból érkezett, véleményem szerint nem is tudtak arról, hogy valamilyen Dunaszerdahely létezik az országban, vagy Európában, vagy a világon - mondta Slota.
Ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy a magyar kormány képviselõi akarnak magyarázatot a Dunaszerdahelyi történésekre.
(ujszo.com)

football without ultras is nothing

9csöves9
#591
Rapid<#eljen>

FINCHE VIVRO ODIERO VIOLA E GRANATA,ODIERO LA POLIZIA E PER SEMPRE LE ODIERO...

Randelz
#590
Ezért imádom én a DAC-t!!! És hogy ne csak a most hétvégén történt dolgokról legyen szó.....Ezmindig meghozza a kedvem a hétvégi meccshez. <#vigyor3>

#589
Köszönetet mondanak a DAC-szurkolók

Dunaszerdahely, november 4., 12.28 A példa nélküli összefogás meghatotta a felvidéki drukkereket.

A dunaszerdahelyi drukkerek levélben mondanak köszönetet mindenkinek, aki szombaton azért utazott el a felvidéki városba, hogy egy futballmeccsen, a honfitársaikkal együtt szurkoljanak.

�KEDVES ANYAORSZÁGI TESTVÉREINK!�
Boldogság, öröm, meghatottság és könnyek - ezek a szavak jutnak az eszünkbe, ha a szombati mérkõzésre gondolunk, amelyen egy nemzet, egy nép összefogott sajátjaiért, kiállt a felvidéki magyarokért.
Leírhatatlan érzés volt látni, hogy csonka-Magyarország minden szegletébõl jöttek buzdítani a felvidéki magyarság bástyáját, jelképét, a dunaszerdahelyi DAC-ot. Megható volt látni azt, ahogy õsi ellenfelek egymás mellett állva, zászlóikat egymás mellé kirakva egységesen szurkoltak és álltak ki a Felvidékért, a magyarságért. Hadd ne említsem név szerint azoknak a csapatoknak a nevét, melyeknek szurkolói eljöttek, félünk ugyanis, hogy véletlenül kifelejtenénk valakit, ezzel mélységesen megbántva õket.
A DAC jelenleg a legnagyobb magyar �színház� a Felvidéken. Minden elõadására 6-7000 magyar vált jegyet, s ez az, ami a legjobban szúrja a szlovák politikai elit szemét. Hétrõl hétre ugyanis magyar zászlók hada küzd a felvidéki magyarság létjogosultságáért.
Engedjétek meg, hogy most ne térjünk ki a mérkõzés alatt történtekre, mert e levél a hála és a köszönet levele. Köszönjük nektek, hogy eljöttetek, hogy támogattatok és biztattatok minket. Köszönjük az érzést, hogy veletek együtt szurkolhattunk, mert így még a brutális rendõri attakot is könnyebben viseltük. Külön köszönet az erdélyi szurkolóknak, hogy pénzt és fáradságot nem kímélve utat találtak Dunaszerdahelyre és jelenlétükkel erõsítették bennünk a hitet, hogy ha a magyarokról, a magyarságról van szó, össze tudunk fogni!

Köszönjük!!

a dunaszerdahelyi YELLOW BLUE SUPPORTERS FANCLUB
és a FELVIDÉKI HARCOSOK szurkolói csoport"

(nb1.hu)

#588
Ne bántsd a magyart!
Tüntetni hívnak a szurkolók

Összefogtak a különbözõ magyar labdarúgóklubok szurkolótáborai, és tüntetésre hívnak mindenkit, akit felháborítottak a szombaton Dunaszerdahelyen történtek. A magyar szurkolótáborok „Ne bántsd a magyart” címmel szombatra terveznek demonstrációt Budapestre, a Külügyminisztérium elé. Céljuk, hogy tiltakozzanak a „szlovákok magyarellenes, fizikai és lelki brutalitása ellen”, illetve követeljék a magyar kormánytól a határon túli „és inneni” magyarság feltétlen és tevékeny védelmét. Ezeken felül a közvélemény figyelmét szeretnék ráirányítani az összefogásban rejlõ lehetõségekre - olvasható a szervezõk közleményében.

A rendezvény politikai jellegû, de a szervezõk hangsúlyozzák, hogy céljuk nemzet-, és nem pártpolitikai. Örömmel veszik, ha politikai pártok, mozgalmak vagy civil szervezetek kifejezik az ügy melletti elkötelezettségüket. Ettõl függetlenül kérnek minden politikai tényezõt, hogy ne viselje pártja jelképeit, ha megjelenik a demonstráción. Bár a rendezvényt szurkolótáborok szervezik, de minden magyart várnak a szombati demonstrációra. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság úgy tájékoztatott, hogy a demonstrációt kedd reggelig hivatalosan még nem jelentették be. A rendõrség azonban tud a demonstráció szervezésérõl, feltehetõ, hogy a szervezõk be is fogják jelenteni.

#587
"Vérdíjat" tûztek ki a tüntetõk

1 millió forintot fizetnek annak, aki adatokkal szolgál arról a személyrõl, aki majdnem megölte honfitársunkat.
(az már kiderült, hogy a brutális rendõrök nagyja zsolnaiak (polgármester ján slota) voltak.


A DVSC 2.-FTC meccs után: 400 debreceni közt talán húszan Fradi sállal a nyakunkba felemelõ érzés volt végig vonulni a városukba!!!Debrecen csillagos ötösre vizsgázott!!A NE BÁNTSD A MAGYART SZLOGEN GYÕZÖTT!!!

#586
Szombat óta valami megváltozott a szervezett szurkolói társadalomban. Példa nélküli összefogást hívott életre az, hogy a döntõ többségében magyarok lakta Dunaszerdahely azt a szlovák csapatot fogadta (Slovan Bratislava), amely gárdának a drukkerei magyargyûlöletükrõl is ismertek.
Éppen ezért valamennyi, számottevõ hazai csoport képviselõi elindultak Dunaszerdahelyre, hogy együtt szurkoljanak honfitársainknak. A meccs elõtt, alatt és után történtek még nagyobb összefogást eredményeztek az Ultrák köreiben, akik este együtt tüntettek - békésen! - a szlovák nagykövetség elõtt, az õket ért alaptalan és brutális támadás miatt.
A jelek szerint az összezárás még szorosabbá válik, ennek már ma újabb bizonyítékai lehetnek.
A DVSC II-FTC mérkõzésre békében és egyetértésben készülnek a felek. A hazaiak képviselõi a megyei lapban jelentettek meg egy hirdetést, amelyben arra kérik társaikat, a szombaton történt események miatt senki ne szidja a Ferencvárost, és annak szurkolótáborát. A zöld-fehérek szintén gesztust gyakorolnak majd, mert egymás között már megbeszélték, hogy õk is hasonló szellemben utaznak el a találkozóra. A két csoport a tervek szerint a lefújás után Debrecen fõterén tart majd spontán megemlékezést a véres dunaszerdahelyi események miatt.
Budapesten ma és szerdán 18 órakor is lesznek demonstrációk, amelyeken a hírek szerint ismét egy közös egységet alkotva jelennek majd meg az ultracsoportok. Egyes információk szerint szombat délután a Külügyminisztérium elõtt lesz demonstráció, a szurkolók ezen az összejövetelen is határozottabb fellépést követelnek majd a kormánytól a magyarverések kivizsgálása és további megakadályozása érdekében.

#585
Interjú a kis híján megölt fiú barátjával
Sikerült megtalálnunk Lengyel Krisztián barátját, akivel együtt volt végig.
"Megtudtuk, hogy életben van, hétfõn mûtik és nem igaz a vád, miszerint részegen leesett a lelátóról és epilepsziás rohamot kapott."

Rockynhooo
#584

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

Rockynhooo
#583

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

#582
Két szurkoló továbbra is kórházban

Dunaszerdahely, november 2., 15.57 Viperával estek a stadionból kiszorított magyaroknak a rendõrök.(nb1.hu)
Két magyar szurkoló továbbra is kórházban van azok közül, akik tegnap sérültek meg a dunaszerdahelyi rendõrattakban. Az egyik férfi magyar állampolgár, agyrázkódást és gerincsérülést szenvedett, valamint nehezen lélegzik. Egy másik fiatalt - aki felvidéki magyar - helikopteren szállítottak a Dunaszerdahelyi kórházba, úgy hogy elõtte a helyszínen kétszer újra kellett éleszteni. Õt késõbb Dunaszerdahelyrõl a pozsonyi egyetemi klinikára vitték tovább. Szurkolók beszámolói szerint a lelátóról kiszorított magyarokat a stadionon kívül tovább verték a viperát, - tehát emberi élet kioltására is alkalmas - teleszkópos fémbotot is használó rendõrök.

#581
Undorítóak a tegnapi történtek. Most kell igazán összefogni!!!

#580

banok
#579

https://www.facebook.com/ferfiklubb/

#578
a legkisebb szektort támadták ha a nagy szektort támadták volna szerintem a feltudtak volna állni a srácok nekik is.

9csöves9
#577
fankadelit már megis ihlette a tegnapi nap

http://www.youtube.com/watch?v=I937MSjDQG4

FINCHE VIVRO ODIERO VIOLA E GRANATA,ODIERO LA POLIZIA E PER SEMPRE LE ODIERO...

#576
<#worship><#worship><#worship><#worship>

#575
Lila cimboráktól tudom, hogy minden varsói, krakkói Legia meccsre mennek ki újpestiek, illetve a legiások is képviseltetik magukat minden hazai Újpest meccsen. (A legia színe: piros-fehér-zöld 😛 ).
Az utóbbi években nagyon jó lett a magyar-lengyel kapcsolat. "Polak Wegier dwa bratanki..." (a mondás magyar szerint "magyar lengyel két jó barát..", viszont azt tudni érdemes, hogy a lengyel "bratanki" szónak a megfelelõje a "brother", vagyis a testvér. A testvér pedig több mint a barát, ezért is külön respect a polákoknak).

Amúgy meg a lengyelek a szlovák-lengyel meccsrõl képben vannak a szlovákokkal, s õk sem szeretik a tótokat (s most nagyon finoman fogalmaztam), igaz õk nagyon megverték a meccs után a szlovák rendõröket.
polish hools in Slovakia
sLovakia - Poland

Amúgy ha jók az információim akkor mostantól minden nb1-es meccsen a szlovák magyargyülölet ennek fognak közösen tiltakozni a magyar szurkolók.

Emellett tegnap Budapest, Békéscsaba mellett Vámosszabadiban is spontán tüntetés volt. Tehát ha a buta állam (Magyar Köztársaság) nem reagál, akkor megteszi más. ennyi.

9csöves9
#574

<#eljen>
nem is vágtam hogy a lilák jóban vannak a Legiasokkal

FINCHE VIVRO ODIERO VIOLA E GRANATA,ODIERO LA POLIZIA E PER SEMPRE LE ODIERO...

#573
A fradistákkal Rapid Wien(AUT) és Baltyk(POL), az újpestiekkel Legia Warszawa(POL), a Haladás drukkerekkel pedig svédek is kint voltak Dunaszerdahelyen.
Így sok európai náció lesz tisztában a "szlovák normalitással".

9csöves9
#572
ha a politikai elit akarna/merne reagálni azt már rég megkellett volna tenniük...

egyetlen egy örömteli volt tegnap az pedig ez az összefogás.tisztelet mindenkinek aki elment

FINCHE VIVRO ODIERO VIOLA E GRANATA,ODIERO LA POLIZIA E PER SEMPRE LE ODIERO...

#569
Jobbulást a dunaszerdahelyen megsérülteknek!!


FUCK SlOVAKIA!!!


(erre most vagy reagál a magyar politikai elit, vagy ha nem akkor átadja a reakció jogát a magyar huliganizmusnak, s ha nem reagál akkor ezzel a tót magyargyûlölõk alá adja a lovat. Mondj le folyton kussoló kingagöcz, hazahívni a pozsonyi nagykövetet!!....)

A srácnál amúgy a klinikai halál állt be, de újraélesztették, majd a helikopter elszállította a kórházba (amúgy olyan ütéseteket kapott hogy eltörten az állkapcsai és epilepsziás rohamot kapott). Fontos megemlíteni, hogy a rendõrök többsége viperával ütött kéjjel.

Tegnap már tüntetés volt a Szlovák nagykövetség elõtt is, szerintem folytatódik. S Békéscsabán pedig konzulátusuk van a tótécskáknak.

Randelz
#568
Ott a meccsen aztmondták elõször hogy meghalt, utánna meghogy mégsem.

bubu13
#567
Akkor Nyugodjék Békében de reméljük nincs igazuk.

EEE 1899

#566
elméletileg igen, azok mondták azt akik ott voltak és ismerték az illetõt.

bubu13
#565
Most meghalt valaki vagy nem?:S

EEE 1899

#564
mert be vannak szarva! nem mernek lépni! egy ilyen gyáva mocskos szar vezetõség irányítja az országot :SSSS