18069
-
#7336 hogy egy kicsit váltsunk is erről a témáról:
Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere úgy véli, klubja közel került ahhoz, hogy szerződtesse Jerome Boatenget, a Hamburg védőjét – tudósított a Manchester Evening News. A lap úgy tudja, az egyezség még a héten megszülethet, és a City mintegy 11 millió fontot fizet a Hamburgnak a 21 éves német válogatott játékosért.
-
#7335 valahol igaz de 16 csapatból tavaly 7(!) moszkvai volt(Lokomotiv,Spartak,Saturn,Cska,Dinamo,Fk Moscow, Khimki) szóval csak néha kellett nagyot kirándulniuk. Most amúgy 5 moszkvai van, a Khimki kiesett, az FK meg az amatőr ligában folytatja, szponzori/pénzügyi problémák miatt. Eljön még az idő, hogy szinte csak Moszkva és Szentpétervár között kell utazgatniuk a csapatoknak :D -
karajjj #7334 azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ott akkora távolságokat kell utazniuk a csapatoknak, ha idegenbe mennek, mintha átutaznák egész európát -
#7333 jó azt azért tegyük hozzá, hogy Rivaldo 35 évesen (!) ment az üzbégekhez, levezetni, ebben szerintem nincs is semmi kivetnivaló. ellenben Kuranyi 28 éves, még azt sem mondhatjuk, hogy ne lenne jó focista, erre a Schalkéból elmegy egy Dinamo Moszkvába... Ez amúgy kissé árulkodó a jövőre nézve, nem véletlen Premjer-League-nek nevezték el a pontvadászatot... 20 éven belül mind presztizsben, mind pénzben odaérhez a Premier League mellé. Alig várom azt a pillanatot, amikor egy sztár azt mondja majd: "Megtisztelő az Arsenal/Valencia/Milan érdeklődése, de a Tom Tomsk-ot választom" xDDD -
#7332 meg is érdemli,mi a rákért nem volt jó neki a Schalke-ban?? idén azért nem termelt rosszul,és jövőre BL csoportkörben is tolthatta volna...persze,kevesebb pénzért mint jövőre Moszkvában...pénz beszél,kutya ugat :) az ilyenek menjenek Rivaldo után üzbegisztánba,vagy katarba! -
#7331 Jah lehet, h kevertem a CSKA-val:D
nem vok annyira képben az orosz bajnoksággal, ha másnem akkor a pénzért ment:S nem is sajnálom, nagyon antipatikus volt mindigis. -
#7330 (Y)
A Real meg beajánlott 30M euro körül Di Maria-ért :) -
#7329 Wenger: Chamakh to be the first summer signing
Arsene Wenger has revealed that he is expecting Bordeaux striker Marouane Chamakh to be Arsenal's first signing of the summer on a free transfer. Moroccan's contract with Bordeaux is due to expire next month, with a long been expected to move to Emirates Stadium on a Bosman deal."
Mint olvasható, ez még távol van mindenféle hivatalostól, de mivel csak a játékossal kell csak megegyezni, én úgy gondolom, hogy 99%, hogy az Arsenalban köt ki.
-
#7328 most ugyanarról a csapatról beszélünk, vagy én hülyültem meg teljesen? :DD
jelenleg 10. helyen állnak, tavaly 8. hely volt, tavalyelőtt becsúszott ugyan egy 3. (uefás) hely, azt megelőzően viszont 6.-14.-9. és egy 12. hely - a 16 csapatos orosz bajnokságban. akárhogy nézem, masszív középcsapat, reputációban a Cska,Zenit,Kazan,Lokomotiv és Spartak Moszkva után. nem a Dinamo Zagreb-hez akart véletlenül igazolni? Mert ott a bajnoki cím garantált, és a nemzetközi kupákban is el szoktak menetelgetni valameddig. -
#7327 Sztem az Európai kupákra gondolt, hiszen nem ritka résztvevő ott. -
#7326 6 millió eurót fog keresni évente? -
karajjj #7325 tuti, hogy onnan ajánlották a legtöbb pénzt -
#7324 egyértelmű hogy csakis a péz :D de jó helyen is van ott :D -
#7323 akkor marad az erkölcsi győzelem :D -
#7322 Zenit, CSKA, Kazan. Ilyen versenytársak mellett nem hinném hogy bármelyik is meglesz :D -
#7321 lehet hogy a bajnokságra meg a kupára gondolt :D -
#7320 „Úgy döntöttem, hogy a Dinamo Moszkvához szerződök – írta honlapján a német futballista. – Mindig is mondtam, hogy olyan új klubom lesz, amely minden szinten versenyképes. A Dinamo ilyen. Természetesen az anyagiak is szerepet játszottak a döntésemben."
Kiemelt rész: What the fuck? Tudja egyáltalán, hogy hova igazolt? :DDD -
#7319 Kuranyi -> Dinamo Moszkva -
Zséé #7318 -
#7317 épp akartam írni:) hajrá! -
#7316 Fülöp Márton
Sunderland -> Man City (kölcsönben)
Fülöp Márton a Manchester City kapusa lett -
#7315 Cristoph Metzelder
Real Madrid -> Schalke 04
nem kóstált semmit a nullfír-nek. -
#7314 Úgy látom még nem volt
Javier Hernandez
Guadalajara -> Man. Utd -
#7313 csöves milan, kukából guberálnak, igazolni kéne minőségi pléjákat a védelembe, mert eléggé karcsú... -
#7312 34 évesen? talán 2 évig még használható -
#7311 Kurtajó védő, Párizsban is jó volt és idén a sárgáknál is. Szerintem kurtanagy bizniszt csinált vele a Milan. -
#7310 Igen, megéri. -
#7309 mármint a fizetése/év
mert amúgy ingyen megy, lejáró szerződés után -
barcames #7308 de minek? -
#7307 fiatalítanak vagy mi? -
#7306 Kurva jól nyomja idén Yepes, kb ujjászületett, a védők közül neki van a 2 legmagasabb átlagosztályzata, ennek ellenére a milanhoz való igazolása tényleg vicc kategória, mert hiába jó védő már nagyon öreg, de a nyugíjasklubban ellesze vagy 3-4 évet:D -
#7305 :DDDDD -
pinnacle #7304 ezt nem hiszem el:D
-
#7303 -
karajjj #7302 van még benne bő 6 év :D -
#7301 900.000 euro -
#7300 epic fail
Mario Yepes (34) Chievo->Milan
2 évre, nyártól -
#7299 Schembri -> Ferencváros -
#7298 talán jobb lesz mint a fradi félék...:D -
geo91 #7297 Pablo Coira
>>> Budapest Honvéd