95113
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#10800
Hangsebesség átlépésekor, a lökéshullám által keletkező kondenzációs felhő.
Ajánlom Ákos hangrobbanás oldalát, mindenképpen nézd meg!
-
#10799
Ennek mi a magyarázata? -
#10798
AH-64 cikk 1. @ ofp.hu
AH-64 cikk 2. @ ofp.hu
Ka-50 @ BoP
Tiger/Tigre @ BoP
Mi-26 @ Makettinfo
Ha bírod az angol nyelvet nézz el a Globalsecurity.org-ra. -
#10797
Hát pl. az Apache-okról, a másik nevét nemtudom, két főrotorja van, meg a szállítókról, meg az igazán nagyokról (pl Mi-26 :P). -
#10796
LoL. Az USAF, a NAVY és a Rakétavédelmi Ügynökség elkezdte vizsgálni annak a lehetőségét, hogy Patriot PAC-3 és THAAD rakétákkal fegyverezzenek fel vadászgépeket, szükség esetén "betömve" a rakétavédelmi pajzson éktelenkedő lyukakat. Egy F-15C vagy F/A-18E két THAAD rakétát vihet magával, és Földi, Légi vagy Tengeri lokátorok adatközlő csatornán keresztül adnák meg a közeledő ballisztikus rakéták adatait.
[center]![]()
A THAAD rakéta vázlata és részei. -
#10795
Helikopter fajták alatt mit értesz? Hogy milyen helikopter-tervezési irányzatok vannak (hagyományos, tandem elrendezésű két fő rotoros, koaxiális, stb.), milyen feladatokra használják a heliket, stb.? Vagy adott helikoptertípusokról keresel leírásokat? -
#10794
A normális hangnemű észrevételeket mindig örömmel fogadom, csak a felesleges kukacoskodás és az apróságokba való belekötés az amivel ki lehet kergetni a világból. :)
-
#10793
Hi!
Én kerestem, de nem találtam a helikopter fajtákról ismertető oldalt. Ti tudtok ilyet? -
dara #10792 Még mielőtt bárki félreértené újra ki kell jelentenem, hogy nem áll szándékomban kötözködni! Egy ilyen íráshoz csak gratulálni tudok, rengeteg munka, utánjárás kell hozzá.
Minden tiszteletem a Tiéd! Rengeteget teszel ezért a közösségért!
A TISEO-t azért tartom fontosnak, mert egy olyan probléma megoldására született végleges megoldás, ami igen komolyan befolyásolta a Vietnam feletti harctevékenységet és annak eredményességét. Ugyanebből az okból került rendszeresítésre a Tomcat-en a TCS, amit mindenki az egyik legfontosabb szolgáltatásként értékelt. Nem véletlen, hogy a cserélhető érzékelők közül ez lett szinte az egyetlen alkalmazott! (Mellesleg a CCD első gyakorlati alkalmazása.) -
dara #10791 Addig ok, hogy volt specifikus típus, de az amerikaiak nem hagyták ki az ilyen "ziccereket". Az F-15 is így lett tervezve, cak a software nem került alkalmazásra, illetve a későbbiekben kiépítették a vezetékezést is. Pedig az Eagle esetén csak jóval később került szóba a csapásmérő képesség. Addig is képesek voltak hagyományos szabadesésű bombák alkalmazására. -
Cat #10790 http://www.ripfoto.hu/index.php?fn=naptar -
#10789
-Szerintem nem annyira meglepő, hogy atomhordozóként számítottak egy nagy teherbírású és hatósugarú gépre.
A NAVY-nek akkor még ott volt az A3J (A-5) Vigilante, külön, specifikusan erre a feladatra.
-Lehet tévedek, de az AIM-9D-t mintha csak a Navy alkalmazta volna, a USAF nem. Náluk a B-t az E követte, majd a J.
Ebben én sem vagyok biztos, de itt és itt is AIM-9D-t említenek.
Az optikai rendszer esetén szerintem meg kellett volna említeni a TISEO rendszert. Lehet, hogy az IRST-hez hasonlóan ez sem volt sikeres, viszont nem korlátozta a szállítható fegyverzet mennyiségét, mivel a bal szárny belépőélére lehetett felszerelni.
Szerintem erőlködés nélkül lehetne még 1x ennyit írni az F-4-ről (csak legyen annyi szabadideje az embernek ;)), sok dolog kimaradt ebből a szösszenetből, a TISEO csak az egyik ezek közül. ;) -
#10788
koszi nagyon a reszletes leirast.
A munkad tenyleg elismeresre melto! -
dara #10787 A cikk kitűnő. Távol álljon tőlem, hogy megint kötözködjek, de...
-Szerintem nem annyira meglepő, hogy atomhordozóként számítottak egy nagy teherbírású és hatósugarú gépre.
-Lehet tévedek, de az AIM-9D-t mintha csak a Navy alkalmazta volna, a USAF nem. Náluk a B-t az E követte, majd a J.
-Az optikai rendszer esetén szerintem meg kellett volna említeni a TISEO rendszert. Lehet, hogy az IRST-hez hasonlóan ez sem volt sikeres, viszont nem korlátozta a szállítható fegyverzet mennyiségét, mivel a bal szárny belépőélére lehetett felszerelni.
![]()
Lézeres célmegjelölőből először az AN/AVQ-9 Pave Light, majd az AN/AVG-10 Pave Knife lett alkalmazva, utána AN/ASQ-23 Pave Spike. (Az AN/AVQ-23E ennek a lebutított változata, amit a britek használtak a Buccaneer-ek feélzetén még 1991-ben is, mivel a TIALD még nem volt igazán bevethető). (egyébként az elektronikus rendszerek jelöléséről rövid összefoglaló http://www.designation-systems.net/usmilav/jetds/an-at2av.html)
Nem a Phantom II-höz kapcsolódik, de az F-105G szintén tudta alkalmazni a Shrike és Standard rakétákat. (Illetve az F-105 rendelkezett M-61A1-el és ahhoz jó sok lőszerrel.) -
#10786
-
#10785
Azon vagyok ;) -
#10784
Ezt a Bop-ra is felrakhatnad -
#10783
Nah... csak befejeztem, illetve inkább félbehagytam :P, szóval nem belekötni az esetleges pontatlanságokba, nyelvtani helytelenségekbe, elütésekbe. ;)
F-4 Phantom II.
A gépet a McDonnell a saját pénzéből kezdte fejleszteni 1953-ban, miután elvesztette a Haditengerészet szuperszonikus vadászgépére kiirt tendert. A cél egy minden időjárási körülmények között bevethető szuperszonikus szárazföldi célok elleni támadó vadászgép megalkotása volt. Az első tervek egy négy 20mm-es gépágyúval és behúzható tárolóban lévő 54db irányítattlan rakétával, illetve a szárnyak és a törzs alatti tartókon bombákkal felfegyverzett, egyfős személyzetű, kéthatóműves, hátranyilazott szárnyú gépet vázoltak fel - nem éppen azt, amit később F-4-ként ismertünk meg. Miután a gyár igyekezett minden szóba jöhető feladatkörre megfelelő gépet alkotni, nem döntötték el előre, hogy egy, avagy kétfős személyzetett akarnak a gépbe, hanem mindkét változat terveit, illetve makettjeit kidolgozta, ahogy a felszerelésre vonatkozó elképzelésekre is több megoldást vázolt fel, a radar nélküli orrtól kezdve az radarral és tűzvezető elektronikával felszereltig.
Azonban a haditengerészet váratlanul egy új gép iránt mutatott igényt, egy olyan elfogó vadászgépet akartak, amely akár 3 órát is járörőzhet, a repülőgép 250 mérföldes körzetében, és a fő fegyverzetét légiharc rakéták alkotják.
![]()
A McDonnell egyik első makettje a későbbi F-4-es jelzést kapott gépről.
Látható az együléses pilótafülke, valamint az egyenes félszárnyak és vízszintes vezérsík.
A McDonnell gyorsan áttervezte a gépet, a gépágyúk lekerültek, a szárnyak alatti felfüggesztési pontokat szintén elvetették, egyedül a törzs alatti póttartálynak szánt pontot hagyva meg, és a törzs alá szerelhető négy Sparrow rakéta képviselte a fegyverzetett, az orrba Raytheon APQ-50 radarberendezés került és sokkal erősebb J79 hajtóművek kerültek a farokba. A változtatásoknak hála az új gép lett a Haditengerészet leggyorsabb gépe, akár kétszeres hangsebességet is képes volt elérni.
![]()
Az első, már átdolgozott makett, kétfős pilótafülke, megváltoztatott beömlőnyílások, negatív beállítású vízszintes vezérsík és rakétafegyverzet - melyek ekkor még mozgatható távtartókról lettek volna indítva.
1955-ben eldölt, hogy egy kétfős személyzetű gép készül, ám a folyamatos szélcsatorna tesztek eredményei alapján a gép szuperszonikus sebességnél túl instabil volt, hogy ezt megoldják, először a vízszintes vezérsíkok 15°-os negatív beállítást kaptak, majd a szárnyak külső felét 12°-os, felfele való töréssel alakították ki. A tesztek ezen eléggé szokatlan és morbid kinézetű gépen már megfelelő eredményeket mutattak, tehát megkezdődtek a prototípuson a munkálatok.
![]()
Még a régi, F4H-1 jelzéssel repülő prototípus. Megfigyelhető a "sülyesztett" hátsó pilótafülke, és Sparrow rakéták makettjei.
Az első 1958-ban szált fel, és még az év végén a Haditengerészet megrendelte az új gépet, hivatalosan megkapta a Phantom II. elnevezést (az első Phantom a McDonell korábbi sugárhajtóműves repülőgép-hordozó fedélzeti gépe volt). A gép feladata a repülőgéphordozó és kisérőhajóinak védelme volt az ellenséges repülőgépektől, ezen feladat ellátására a gép nagy teljesítményű radart, bonyolult fedélzeti elektronikát, valamint AIM-7 Sparrow légiharc rakétát kapott. Az első gépek ekkor még az F4H-1F jelzést kapták, és visszakapták a szárnyak alatti függesztési pontokat (először kettőt-kettőt), melyekre extra Sparrow rakéták illetve két AIM-9 Siderwinder kerülhettet. Ezeknél a gépeknél a pilótafülke teteje belesimult a törzs felső részébe, és a pilóták rossz kilátásra, a radar-operátorok pedig kis fejtérre panaszkodtak. Az eredmény az lett, hogy a 3 gyártási sorozattól pilótafülkét némileg kiemelték, és buborék alakú tetőt használtak, mely jobb kilátását és az operátornak valamivel több helyet biztosított, ezen kívűl az orr is nagyobb lett, melybe nagyobb teljesítményű AN/APQ-72 radar került. Az F4H-1F (később F-4A) még inkább előszériás változat volt, melyen sok változtatást eszközöltek a tapasztalatok alapján, ennek eredménye lett az F4H-1 (később F-4B), mely a hatodik gyártási sorozattól kezdődött. Az F4H-1 nem sokban különbözött az utolsó F4H-1F-től, de beszerelésre kerültek a nukleáris bombák alkalmazását lehetővé téve berendezések (ami azért érdekes, mert ekkor még mindig első sorban elfogó vadászgépként tekintettek a típusra a haditengerészetnél). Az 1962-es típusjelzési változtatások után az F4H-1F és -1 megkapta az F-4A és F-4B jelzést. Az általános függesztményük, melyel repültek négy Sparrow rakéta a törzs alatt, és egy-egy Sparrow vagy két-két Sidewinder a szárnyak alatti belső függesztési ponton, a törzs alatt továbbá egy 600 gallonos, a szárnyak alatt pedig két 370 gallonos ledobható póttartály lett felfüggesztve. Az F-4B földi csapásmérésre maximum 7 tonnányi fegyverzetett vihetett, mely lehetett nyolc 447kg-os légibomba, vagy négy AGM-12C Bullpup B irányított rakéta, illetve irányítattlan rakéták.
![]()
F-4A Phantom II. teljes bombaterheléssel.
A Tonkin-öböli incidens után az F-4B gépek rögtön aktív feladatot kaptak: Észak-Vietnami torpedóhajókat támadtak meg, melyeknek a Tonkin-öböli támadást tulajdonitották (legalábbis hivatalosan). Az első Vietnami háború alatti légiharcnak érdekes módon nem sok köze volt az Észak-Vietnamiakhoz: Hainan-sziget közelében az USS Ranger F-4B gépei megütköztek a Kínai légierő MiG-17-eseivel, ahol egy MiG-17-es és egy F-4-es csobbant a tengerbe - az F-4-essel kínos módon valószinüleg a saját szárnyemberének Sparrow rakétája végzett. Az eseményt azonban nem verték nagy dobra, mert az USA nem akarta a törékeny Kínai-Amerikai viszonyt kockára tenni. A vietnami légiháború első tapasztalatai alapján a törzs végére chaff-szórók kerültek, és radarbesugárzásjelzők jelentek meg a gépeken.
Az Amerikai Tengerészgyalogság 1962-ben szintén alkalmazásba vette az F4H-1-eseket, melyek a nem túl sikeres F4D Skyray gépeket váltották, és főleg csapásmérő, illetve közel-légitámogató (CAS) feladatkörben vetették be őket. A haditengerészet és a tengerészgyalogság összesen 649 F-4A és F-4B gépet vett át.
![]()
F-4C Vietnam felett, irányítattlan rakétablokkokkal és AIM-7 Sparrow rakétákkal.
Az F-4C először 1963-ban szált fel, és az Amerikai Légierő "saját" változata volt. A Légierő látva a Phantom II. képességeit, úgy döntött, hogy kihasználja a gépben rejlő lehetőségeket, miután nem voltak túl elégedettek a túlságosan is kis teljesítményű F-105 Thunderchief-el. Az Phantom II. "Légierősítését" YF-110 jelöléssel látták el, illetve kérték a McDonnell-t egy fotófelderítő változat kidolgozására, mely a YRF-110 jelölést kapta. A haditengerészettől "kölcsönzött" gépeken folyó tesztelés célja egy szárazföldi repterekről üzemeltetett többcélú repülőgép létrehozása volt, mely a szárazföldi térképező móddal is rendelkező AN/APQ-100 radarral lenne felszerelve. Az F-4C azonban csak korlátozott csapásmérő képességekkel rendelkezett, de összesen 583 darabot állítottak rendszerbe belőle, folyamatosan fejlesztve a gépet, főleg a később F-4D változatban kiteljesedő változtatásokkal. A gépek hamar megjelentek az új hadszintéren, Vietnam felett, ahol azonban belefutottak a később égetővé váló problémába: a légiharc rakétákat sokszor nem tudták megfelelően használni, mivel a "zsúfolt" légtérben vizuálisan is azonosítani kellett a célpontokat - viszont így az Észak-Vietnami MiG-17-esek kellő közelségbe juthattak ahhoz, hogy fordulóharcot kezdeményezzenek, és hatásos gépágyúikkal szemben az F-4C gépek csak az eléggé megbizhatattlan AIM-9B (majd később AIM-9D) Sidewinder rakétákkal rendelkeztek, amelyek az először a gépekhez rendszeresített, de igen rosszul sikerült AIM-4D Falcon rakétákat váltották.
A probléma gyors megoldását az jelentette, hogy a törzs, illetve a szárnyak alá egy-három SUU-16A gépágyú konténert szereltek, amelyekbe M61A1 Vulcan gépágyúk foglaltak helyet, 1200 lőszerrel. A megoldás azonban nagyon félszeg volt, mivel a nagy méretű, és súlyos gépágyúkonténerek jelentősen rontották a gép manőverezőgépességét, ami a fordulóharcban határozottan kellemetlen fejlemény volt. 1965-ben és '66-ban a légierő 54 F-4C gépet vesztett Vietnam felett, első sorban csöves és rakéta légvédelmi ütegek által. Elfogóvadász feladatkörben jellemzően négy AIM-7D (majd -7E) Sparrow rakétával a törzs alatt, és két-két AIM-4D Falcon (később AIM-9B, majd AIM-9D Siderwinder) rakétával repültek a gépek. Szárazföldi célok ellen 7 tonnányi fegyverzetett vihetett, melyek (hagyományos, kazettás, gyújtó ill. vegyi töltetű) légibombákból, irányítattlan rakétákból, AGM-12 Bullpup, AGM-45 Shrike és AGM-65 Maverick irányított rakétákból lehetett összeállítani.
![]()
F-4D, jól láthatóak a törzsbe félig besülyesztett AIM-7-esek, és a belső függesztési pontra függesztett két AIM-9
Az F-4D egy jelentősem megnövelt képességű típus volt, új radart (az AN/APQ-109A-t) kapott, viszont leszerelték a korábbi típusok orra alatt található AAA-4 infravörös kereső és követő berendezést, amely nem bizonyult eléggé hatékonynak. 9 függesztési pontján 7 tonnányi fegyverzetett vihetett magával. 1966-os megjelenésével az F-4C-k első sorban csapásmérő feladatokat láttak el, míg az F-4D-k lettek a légifölény feladatkörben alkalmazva. Ehhez a legelején még AIM-4 Falcon, illetve AIM-7 Sparrow rakétákat használtak (az F-4D-k az elején nem voltak képesek az AIM-9 hordozására és indítására, holott az F-4C erre képes volt, a tengerészeti F-4A/B típus örökségeként), de a Falcont meglehetősen csúfos szereplése után kivonták (ennek több oka is volt, az AIM-4-et eredetileg bombázók ellen szánták, így például nem távolsági gyújtója volt, hanem érintőgyújtója, a célbefogó rendszere az 1950-es évek szinvonalát képviselte, olyan lassú volt, hogy 6-7 másodperc (!!!) is eltelhetett a tűzgomb megnyomása és a rakéta elindulása között, egyszóval fordulóharcra teljesen alkalmatlan bizonyult) és az AIM-9-esekkel váltották le, az addig leszállított F-4D-ket pedig sietve tették utólag alkalmassá a Sidewinder alkalmazására. Az F-4D volt az első gép, amely lézervezérlésű bombával szerelték fel, 1968 májusában jelentek meg a GBU-10/B bombák, ekkoriban a célravezetést egy másik gép hátsó ülésen ülő fegyverzetoperátor végezte a bal oldala mellé, a kabinkeretre szerelt célmegjelölővel (a berendezés katapultáláskor útban volt, így katapultálás elött le kellett szednie az ablakkeretről azt).
Az 1965-ben Hanoi felett egy F-4C-t lelőttek légvédelmi rakétával - ez ugyan nem tűnik jelentős eseménynek, ám ez vezetett a típus Wild Weasel ("radar-gyilkos", a légvédelmi radarrendszerek kisugárzásuk által felkutató, és elpusztító) feladatkörben való alkalmazásához. A radarirányítású Vietnami légvédelmi ágyúk és rakétaütegek egyre nagyobb száma felkészületlenül érte az Amerikaiakat, noha a veszély már ismert volt, hiszen korábban már az addig sebezhetettlennek hitt U-2-es kémrepülőgépet is elérték a fejlett légvédelmi rakéták.
A célra először F-100-as gépeket használtak, melyek csak rávezették a csapásmérő erőket az ellenséges radarokra, világító bombákkal és rakétákkal megjelölve azokat, azonban az F-100 túl lassú volt, nem tudta a lépést tartani az F-105-ös harci gépekkel, így gyorsan leváltottak az F-105-ös alapú radarvadászok. Ezek a gépek még főleg hagyományos és kazettás légibombákkal semlegesítették a célpontokat, de ez igen veszélyes volt, hiszen át kellett repülni a célpont fölött, vagyis a légvédelmi tűz kellős közepébe. A légierő a Phantom II.-őt ideálisabbnak tartotta a feladatra, így F-4C és D gépeket alakítottak át, melyek APS-107 radarral lettek felszerelve, és először az AGM-45 Shrike, majd (az F-4D-k) AGM-78A/B rakétákkal lettek felfegyverezve, melyek kiküszöbölték a bombázásos taktikánál fellépő túlzott veszélyvállalást. Ezek a rakéták a légvédelmi radar által kibocsátott rádiósugárzás által vezették rá magukat a célra, és pusztították el mintegy 50 (AGM-45) ill. 100kg-os (AGM-78) robbanófejükkel.
![]()
Dél-Koreai F-4E gépek
1967-ben szált fel az Phantom II. névvel leginkább párosított változat, az F-4E. Ez a változat első sorban a fordulóharcra lett kihegyezve, figyelembe véve az 1965-ös és 66-os légiharc tapasztalatokat a korábbi F-4 típusokkal Vietnam felett. Bebizonyosodott, hogy a tisztán rakétafegyverzetű gép viziója hibás volt, a Sparrow, Falcon és Sidewinder irányított légiharc rakéták drágák, bonyolultak, és nem kellően megbizhatónak bizonyultak (érdekesség: a McDonell már 1961-ben elkészítette az M61 Vulcan gépágyúval felszerelt Phantom II. terveit, de akkor még senkit sem érdekelt). Az új gép orrába egy M61A1 típusú 20mm-es gatling gépágyú került, a szárnyak mechanizált belépőéleket kaptak, a törzsbe plusz üzemanyagot helyeztek el, és erősebb hajtóműveket kapott. Az új változatra égető szükség is volt, miután a mozgékony MiG-17-esek és MiG-19-esek komoly ellenfelei voltak a nem éppen fordulóharcra termett F-105-ösöknek és korai F-4-eseknek, melyeket azzal az alapelvel terveztek, hogy az ellenséget nagy távolságból, rakétákkal le lehet küzdeni bármilyen körülmény között - lévén a hidegháborús viszonyokra, a Szovjet vadászgépek és bombázók tömegei ellen készült. Vietnam felett ez a doktrina csúfosan visszavágott, az F-4A/B/C és D típusok ugyan igen erős hajtóművel rendelkeztek, de (vadászgéphez mérten) pocsékul fordultak, márpedig ha egy MiG a közelükbe jutott, akkor nem sok választásuk maradt, már ha fel akarták venni a harcot. Az F-4E orvosságot jelentett erre a problémára, és ugrásszerűen javulni kezdtek a légiharcok győzelem/veszteség arányai.
A gép orrába azonban helyett kellett csinálni a gépágyúnak, így egy kisebb Westinghouse AN/APQ-120 radar került beépítésre (az első 30 F-4E gépet radar nélkül adták át, mivel egész egyszerűen nem készültek a radarberendezések időben, így ezekbe csak később kerültek beépítésre). 1969-ben az F-4-esek hajtóműveit és a sárkányszerkezet végét átalakították, miután sok esetben hajtóműtüzek keletkeztek, mely több gép elvesztésével jártak. A szárnyak belépőélének mechanizálása csak 1972-ben került került sor, de a légierő a manőverezőképesség látványos javulását látva az összes korábbi F-4E átalakítását is elrendelte. Valamivel ez után jelentek meg az AN/APX-80 IFF barát-ellenség azonosító berendezések, melyek végre lehetővé tették a célpont hovatartozásának meghatározását, az 1960-as évek végén az F-4-esek jobb első Sparrow függesztési pontjaikon sokszor KB-18A optikai kamerát vittek magukkal, melyel jó időjárási viszonyok között viszonylag nagy távolságból be lehetett azonosítani a célpont hovatartozását - erre azért volt szükség, mert az 1960-as évek elején és közepén sok esetben saját gép ellen történt rakétaindítás, és erre válaszul lett kiadva az a parancs, hogy kizárólag vizuálisan azonosított célpontra lehet rakétát indítani. Az 1970-es évek közepén jelent meg az AVQ-23A/B lézeres távolságmérő és célmegjelölő berendezés, majd az AN/AVQ-26 Pave Tack, ez utóbbival a saját lézerirányítású bombáit is rávezethette a vadászgép. Hátránya az volt, hogy elfoglalta a törzs alatti póttartály függesztési pontját.
Ebből az altípusból nem kevesebb, mint 1389 darab készült, ebből 993db az USAF-nak.
![]()
F-4G Wild Weasel gép AGM-88 (külső pillon) és AGM-65 (belső pillon) rakétákkal
Az F-4G Wild Weasel gyakorlatilag egy célspecifikusan átalakított F-4E, amelynek a gépágyúját kiszerelték, és helyére elektromos rendszerek kerültek, melyek az ellenséges légvédelmi radarok bemérésére szolgáltak. Az F-4G gépek sokkal potensebbek voltak F-4C és D alapú elődeiknél, és az F-16CJ/DJ gépek megjelenéséig az első számú radar-elhárító típus volt a légierőben. Az F-4G csak az 1970-es évek közepén jelent meg, túl későn ahhoz, hogy Vietnam felett bevethessék, de mintegy 20 évig nagyon sikeresen szolgált a légierőben. Elsődleges fegyverzete az AGM-78 Standard Arm (később az AGM-88 HARM (High-speed Anti-Radiation Missile, ~nagy sebességű radarelhárító rakéta)) és az AGM-65 Maverick volt, illetve képes optikai irányítású légibombák, valamint hagyományos és kazettás bombák ledobására is. A radarirányítású rakéták elleni védelem céljából pedig ECM konténereket is vittek magukkal. Az általános függesztménye az 1980-as évetől három póttartály (egy a törzs, kettő a külső szárnypillonok alatt), két AGM-88 HARM a belső szárnypillonok alatt, három AIM-7M a törzs alatt, és egy ALQ-184 ECM az egyik első törzs alatti Sparrow-pillonon.
A jelzések keveredése miatt a Haditengerészet is használta az F-4G jelzést, melyek átlalakított F-4B gépek voltak. A haditengerészet 1962-63-ban egy egységes, kétirányú adatkapcsolatott akart kiépíteni a harci és radar-előrejelző repülőgépek valamint a felszini hadihajók között. Az AN/ASW-21 rendszerrel felszerelt F-4B gépek képesek voltak akár automatikusan is leszálni (az automata pilóta a hajóról kapta az esetleges korrigálásra utasító parancsokat), sőt, akár távirányítással is harcba szálhatot. Az ambiciózus program 1965-ben véget ért, az AN/ASW-21-eseket kiszerelték a gépekből.
A haditengerészet és a tengerészgyalogság következő típusa az F-4J volt, amelyet az erősebb J79-GE-10 hajtóművekkel szereltek fel, kis mértékben megváltoztatták a futóművet is, és nagyobb kereket alkalmaztak, hogy ellensúlyozzák a nagyobb tömeget. A későbbi F-4J gépek már a J79-GE-10B/C hajtóművet kapták, ezek már "füstmentes" hajtóművek voltak, melyeknél nem jelentkezett a korábbi F-4-esek jól ismert fekete füstölése. A gép vízszintes vezérsíkját átdolgozták, hogy a gép leszállási sebességét csökkenthetsék. A gép új bombázó rendszert kapott, melyel a nukleáris bombák bevetése bármilyen magassából lehetővé vált, továbbá képessé tették a Bullpup rakéta indítására. Az orrába az AN/APG-59 radar került, mely sokkal jobb észlelési képességekkel rendelkezett az alacsonyan, Földhátérben repülő célok ellen. A gépbe beépítésre került az AN/ASW-21 utódja, az AN/ASW-25, mely csak egy irányú adatkapcsolattal rendelkezett, de lehetővé tette az automatikus leszállást. A gép orráról pedig eltünt az AAA-4 infravörös érzékelőrendszer. 1969-ben, a Block 45 F-4J-ken megjelent az AVG-8 VTAS (Visual Target Acquisition System) sisak és a SEAM (Sidewinder Exanded Acquisition Mode), amely az AIM-9G Sidewinder rakétával párban képesé tette a pilótát a vizuális célbefogásra. A sisak szemüveg részén (később azon belül) elhelyezett "célkeresztet" kellett a pilótának a célra rávinnie, és a VTAS elektronikája a sisak poziciójából abba az irányba adta meg a Sidewinder érzékelőjének is a céladatokat. A befogást hangjelzés tudatta a pilótával. A VTAS később az összes F-4J és F-4N gépen alkalmazva lett, de nem fejlesztették tovább, csaknem 35 évet kellett várni a következő sisakcélzóra az amerikai fegyver erőknek.
![]()
Egy NAVY F-4J, de mi hiányzik vajon? Hopp, megvan - a gépágyú az orr alól.
Bizony. A haditengerészet a Vietnami tapasztalatok ellenére sem kért a beépített gépágyúból...
A Haditengerészet az elavulóban lévő F-4B gépeit felújította az F-4J-k megjelenése után, a gép megkapta az F-4J vízszintes vezérsíkját, ellátátták AN/ALQ-126 ECM-el, megkapta a VTAS sisakcélzó rendszert és a SEAM rendszereket, új IFF rendszert és az AN/ASW-25 adatközlő rendszert. A hajtóművek maradtak a J79-GE-8-asok, de füstöléscsökkentő rendszert szereltek be.
Az F-4S program keretében a Haditengerészet és Tengerészgyalogság F-4J gépeinek élettartamát növelték meg. A kiválasztott gépeket szétszerelték, alaposan átvizsgálták, az összes elektromos kábelt és hidraulikus csövet lecserelték, továbbá megerősítették a sárkányszerkezett és a felfüggesztési pontokat. A gépek új digitális tűzvezető rendszert, új rádiót, illetve egyes példányok ARN-118 TACAN rendszert kaptak. A nagyrevizión átesett 265db F-4S addig maradt rendszerben, amíg a Tengerészgyalogságnál az F/A-18 Hornet, illetve a Haditengerészetnél az F-14 Tomcat ki nem váltotta. -
#10782
További F-4 változatok
EF-4C: F-4C-ből kialakított Wild Weasel radar-elhárító repülőgép. Fő fegyverzete hagyományos és kazettás bombák illetve AGM-45 Shrike rakéta volt (az AGM-78 Standard ARM rakétát az EF-4C nem volt képes hordozni). Az AGM-45 megbizhatattlansága miatt legtöbbször bombákkal voltak kénytelenek elpusztítani a célpontokat.
F-4E(F): Csak tervszintig jutott egyszemélyes, egyszerűbb változat, AIM-7 Sparrow rakétaindítási képesség nélkül, melyet eredetileg egy olcsó, az Amerika-barát országoknak szánt gépnek szántak, de alulmaradt a Northrop F-5E Tiger gépével szemben. A tervet leporolták a nyugatnémet Luftwaffe számára, ahol meg is rendelték, de még a sorozatgyártás előtt megváltoztatták igényeiket, és a kétszemélyes F-4F változatott választották.
![]()
F-4EJ
F-4EJ: A 140db Japán Önvédelmi Erők számára készített változat, melynek nagy részét (127db) a Mitsubshi gyártott licencben, és a fedélzeti rendszereinek egy része japán rendszerekre lett lecserélve. A gép kifejezetten légifölény feladatkörbe való alkalmazásra lett felkészítve, kizárólag légiharcra szánt támadófegyverzetettel - később ezt a korlátozást feloldották, és lehetővé tették 227kg-os Mk.82 illetve 300kg-os JM117 légibombák hordozását. A gépek hivatalosan nem rendelkeznek a légi utántöltésre képes kibocsátható csonkal, de ezeket leszállították, és utólag beépíthetőek.
F-4EJ Kai: 1984-ben, felújításon átesett F-4EJ gépek, melyek új (AN/APG-66J) radart és fedélzeti elektronikát kapott, és képessé tették a japán ASM-1 hajó elleni rakéta indítására.
F-4E(S): Izrael miután nem tudta végigvigni az F-4X programot, egy kevésbé ambiciózus megoldást kereset a nagy teljesítményű HIAC-1 kamera F-4-essel való párosítására. A gépek orrába a radar és a gépágyú helyére került az 1.6 méteres fókusztávolságú fotórendszer. Három gépet alakítottak át, melyek 1976 és 77 között lettek leszállítva.
![]()
F-4F alacsony áthúzás közben
F-4F: A Luftwaffe az 1960-as évek végén új, többfeladatú vadászgép után nézett, a tenderen a Dassault Mirage F.1, a Lockheed CL-1200 Lancer, az együléses F-4E(F) indult. Ez utóbbit választották végül, és 175 darabot rendeltek belőle, de még a sorozatgyártás előtt megváltoztatták az igénylistást, és kétüléses változatot kértek. A gép eredetileg nem rendelkezett a Sparrow illetve a Maverick, Shrike és Walleye fegyverek bevetésének képességével, csak a Sidewinder rakétákkal és hagyományos, nem irányított bombák illetve rakéták alkották a fegyverzetét, az AN/APQ-120 radarnak egy butított változatát kapta és nem rendelkezett a légi utántöltés képességével sem. 1980-tól kezdve az F-4F-eket felújították, digitális fedélzeti rendszerek kerültek beépítésre, megkapta a légi utántöltéshez szükséges rendszereket, képessé tették a Sparrow, a Maverick, valamint a legújabb AIM-9L Sidewinder rakéták indítására.
F-4F ICE: 1983-ban kezdődött felújítási program a német Phantomok feljavítására, a gépek orrába APG-65 radar került, képessé tették az AIM-120 indítására, melyel leváltották az AIM-7 Sparrow-ot, és új digitális fedélzeti rendszerek kerültek beépítésre. A programot csúszások hátráltaták, így csak 1991-ben lett átadva az első felújított gép.
![]()
F-4K (Phantom FG.Mk1.)
F-4K (Phantom FG.Mk.1): Az Angol Haditengerészet Phantom II. változata. Eredetileg az F-4B-n alapuló, majd egyre inkább az F-4J-re hasonlító gép, amely komoly kihívások elé állította a McDonnell-t, részben amiatt, mert a kisebb Britt hordozókról is használhatóvá kellett tenniük a gépet, részben amiatt, mert az igény szerint 40-45%-ban britt gyártásúnak kellett lenniük. A hajtóművek Rolls-Royce RB.168-15R Spey 201 típusúak lettek, az erősebb hajtómű miatt beömlőnyílásokat megnövelték, és a sárkányszerkezet alsó részét áttervezték. Eredetileg 143 Angol Tengerészeti F-4-est terveztek megvásárolni, de az 1960-as években történő látványos szűkűlése az Angol hordozóflottának oda vezetett, hogy egyedül a HMS Ark Royal fedélzetére került 29 gép, és további 21 gépet pedig a Királyi Légierő vett át. 1978-ban az utolsó nagyobb britt repülőgép-hordozót is kivonták, és az összes FG.Mk1 a RAF-hoz került. A Brit tengerészeti gépekre nem szereltek gépágyút, sőt, a SUU-23/A gépágyúkonténert sem voltak képesek hordozni (a RAF-hoz került példányokon aztán ezt orvosolták, és ott már újra repülhettek gépágyúkonténerrel).
F-4L: A Haditengerészetnek tervezett nagyobb teljesítményű változatok "gyűjtőjele", a legismertebbnél Rolls-Royce RB.168-25R Spey hajtóművekkel, és a fegyverzete vagy 6db Sparrow III., vagy 2db Phoeinx légiharc rakéta lehetett volna. A programból nem lett semmi.
F-4M (FGR.Mk2.): Az Angol Királyi Légierő Phantom változata. 1965-ben döntöttek úgy, hogy "követik" a haditengerészetet, és a Rolls-Royce hajtóművel felszerelt gépek megjelentek a RAF szineiben is. A gép külsőre szinte teljesen megegyezett a tengerészeti változattal, ugyanúgy nem volt beépített gépágyúja, de képes volt a SUU-16 és SUU-23 gépágyúkonténerek hordozására. Összesen 118 gépet szállítottak le belőle.
F-4P, F-4Q, F-4R: Ezeket a jelöléseket nem használták fel, legalábbis ismereteim szerint.
F-4T: A McDonnell exportra szánt, kifejezetten légifölény harcra kondicionált F-4E alapú gépterve. Minden szárazföldi csapásmérésre szolgáló rendszertől megfosztották, digitális fegyverrendszerrel látták el, standard fegyverzete az M61A1 gépágyú mellett négy AIM-7 és négy AIM-9 lett volna. Az 1970-es évek végén azonban a Phantom II. már túlhaladott gép volt, így senki sem érdeklődött a terv iránt.
![]()
Egy makett, mely az RF-4X-ről közzékézen forgó információkból született
F-4X/RF-4X: A HIAC-1 optikai felderítő rendszert az USAF az RB-57F gépen alkalmazta, ez az 1.6 méteres fókusztávolságú kamera nagyon tetszett Izraelnek, és jóideje szerettek volna beszerezni belőle, hogy Arab szomszédaikat szemmel tarthassák, de nem akarták a lassú és sérülékeny RB-57F gépet. Megoldásként az USA egy konténerbe szerelt HIAC-1-et javasolt, melyet F-4 Phantom II. gépek hasa alatt lett volna elhelyezve. A konténer el is készült, de olyan hatalmas és nehéz volt (csaknem két tonnát nyomot), hogy az elfogadhatattlanul sokat rontott a gép mutatóin. A General Dynamics cég megoldásként úgy döntött, hogy nem a rendszert méretét csökkenti, hanem inkább "feltuningolja" a Phantomot, mégpedig a korábbi F-4-es rekordsebesség és magasság kisérleteknél alkalmazott módszerrel. A hajtómű teljesítményét vízbefecskendezéssel növelik meg, melynek mértéke nagy magasságban elérheti a 150%-ot is. A vizet két hatalmas, egyenként 9463 literes tartályban tárolták, melyet a törzs hátára/oldalára áramvonalasan helyezték volna el. A beömlőnyílást és a szívócsatornát is jelentősen átdolgozták volna, minek eredménye képpen a gép maximum sebessége Mach 3.2, utazósebesség Mach 2.7 körül lett volna. Izraelnek nagyon tetszett az SR-71-el vetekedő szupergép, de az amerikai felső vezetés ennek az érdeklődésnek nagyon nem örült. Egyfelől az RF-4X egyenes ágon vezethetett egy elfogó vadász változathoz, amely akár az SR-71-re is veszélyt jelentett volna, minde mellett az éppen folyó Fighter eXperimental (FX) program győztesének, az F-15-ösnek a sikerét is beárnyékolhatta - így az a határozat született, hogy Izrael nem kapja meg az exportengedélyt egy ilyen érzékeny technológia beszerzésére. A program egy időre mégis megmenekült, mivel a fejlesztők úgy döntöttek, hogy a HIAC-1-et a gép orrába helyezik el, a radar és a gépágyú helyén, így vadászgépként bizonyosan nem lehetett volna használni. Az USAF azonban továbbra is aggódott a program hatásai miatt, miután félt attól, hogy az F-15 látná kárát az RF-4X sikereinek, így úgy döntött végül, hogy kiszál a programból. Izrael egyedül nem volt képes egy eféle programot végigvinni, így az RF-4X kimúlt, de az orrba épített HIAC-1 kamera mégis utatt mutatott az olcsóbb F-4E(S) felderítőgéphez.
F-4(FV)S: 1966-ban az F-111B "flottavédő" program befuccsolása után és az F-14 alaposan elszaladt költségei miatt a Haditengerészet olcsóbb F-14 alternatívák után nézett. A McDonnell válasza az F-4(FV)S volt, amely 57%-ban megegyezett az F-4J típussal, de a szárnyak átkerültek a törzs tetejére (vállszárnyas elrendezés) és a szárnyak külső fele 19° és 70° között nyilazható volt. A változtatható szárnyállás a haditengerészet "vesszőparipája" volt akkor. A gépnek elkészültek a tervei az Angol Haditengerészetnek szánt változathoz is, amely a rövidebb fedélzet miatt előnyösebb lett volna. Az US NAVY végül kitartott a Grumman 303, vagyis a későbbi F-14 Tomcat mellett, és a Royal NAVY sem tartott igényt a változtatható szárnyállásra.
RF-4B: Tengerészeti és Tengerészgyalogsági, fegyverzet nélküli Fotófelderítő változat, 46 darab leszállítva. Felszerelését tekintve szinte teljesen megegyezik az USAF RF-4C típusával. Északai műveletekhez világító töltetekkel látták el őket, és a filmkazettát szükség esetén ki lehetett oldani és ledobni a kiértékelő központ közelében, hogy minél gyorsabban megkaphassák a parancsnokok a képeket.
![]()
Egy RF-4C műszerfala
RF-4C: USAF fegyverzet nélküli fotófelderítő változat.
RF-4E: Az F-4E-ből kialakított felderítő változat, az USAF sose rendszeresítette, de politikai okokból amerikai felségjel alatt szolgáltak baráti országok személyzetével. A gépek fotó és rádiófelderítő berendezésekkel, oldalra néző lokátorral és infravörös érzékelőkkel lettek ellátva. Nyugat-Németország (88db), Görögország (8db), Izrael (12db), Törökország (8db) és Irán (27db) voltak a vásárlók. A gépek eredetileg fegyverzet nélküliek voltak, de német légierő 1982-től képessé tette gépeit másodlagosan bombateher hordozására, maximum 6db BL-775 kazettás bombát vihettek magukkal.
RF-4EJ: 14db, a Japán légierő számára a McDonell által legyártott fegyvertelen felderítő változat, mely az RF-4C fedélzeti rendszereivel lett felszerelve.
![]()
RF-4EJ Kai infracsapdát szór
RF-4EJ Kai: Az F-4EJ Kai fedélzeti rendszereit megkapták RF-4EJ-k, illetve új, AN/APQ-172 radarral lettek felszerelve, ezek után megkapták ezen gépek is a Kai jelzőt is. Miután a légierő több felderítő változatott igényelt, 17db F-4EJ gépet átalakítottak kettős célra, felderítőberendezéseket kaptak, ám megőrizték eredeti fegyverrendszereiket is - ezek a gépek jelzése (noha nem kapták meg az F-4EJ Kai fedélzeti rendszereit) szintén RF-4EJ Kai lett.
![]()
QF-4B célgép
QF-4B: távirányított vagy ember vezette célgépek, melyeket kivont F-4B gépekből alakítottak át, kiszerelték a fegyverrendszereket, a radart és a nem szükséges elektromos berendezéseket, melyek tömegét ballaszttal pótolták. A gépek könnyen észrevehető, feltünő narancssárga festést kaptak. A céllövészetek többségén robbanófej nélküli rakétát alkalmaztak, és a találatot optikai vagy elektromos úton értékelték.
Boeing Super Phantom: 1984-ben a Boeing és a Pratt & Whitney egy feljavító csomagott készített, első sorban a külföldi F-4 üzemeltetőknek. A hajtóművet lecserélték volna egy pár PW1120 hajtóműre, amely az P&W F-100-ason alapult. Az új hajtómű mellett egy áramvonalas törzs alatti póttartály is szerepelt a programban, mely csaknem kétszer több üzemanyagot tárolt, mint a hagyományos törzs alatti póttartály, de harmad akkora légellenállás mellett, és erre lehetett volna függeszteni négy bombát és két Sparrow rakétát. Az elektronikát a vevő igényei szerint újították fel, de a kész csomagban szerepelt az APG-65 radar, GEC HUD és Honeywell 423 inerciális navigációs rendszer. A programból nem lett semmi, miután a Légierő Aeronautikai Diviziója leállítatta. -
#10781
![]()
F-4E
Adatok (F-4E):
Személyzet: két fő (pilóta és radar-operátor)
Hossz: 19.2 m
Szárnyfesztáv: 11.8 m
Magasság: 5.02 m
Szárnyfelület: 49.24 m²
Belső üzemanyag mennyiség: 7547 liter
Külső üzemanyag mennyiség: 2271 liter (törzs alatt) + 2x 1400 liter (szárny külső pillonján)
Hajtómű: 2x General Electric J79-GE-17
Max. Tolóerejük: 2x 52.53 kN
Max. tolóerejük utánégetéssel: 2x 79.62 kN
Max. sebessége 10,900 méteren: 2,300 km/h (Mach 2.21)
Max. sebessége tengerszinten: 1,470km/h (Mach 1.19)
Cirkálósebessége: 941 km/h
Szolgálati csúcsmagassága: 1,8973 méter
Hatótávolsága: 957km
Üres Tömege: 13.4 tonna
Max. felszállótömeg: 27,96 tonna
Fegyverzet: Egy M61A1 Vulcan 20mm-es gépágyú az orr alatt, 639 lőszerrel.
4db AIM-7 Sparrow közepes hatótávolságú félaktív radar vezérlésű légiharc rakéta a törzs alatt, egy-egy AIM-7 Sparrow vagy egy-egy/két-két AIM-9 Sidewinder rövid hatótávolságú infravörös önirányítású légiharc rakéta.
Szárazföldi célok ellen a törzs alatti és a négy szárny alatti pillonra maximum 7257 kg-nyi fegyverzet, hagyományos, gyújtó és kazettás bombák, irányítattlan rakétaindító-blokkok, AGM-12 Bullpup, AGM-65 Maverick irányított rakéták, lézeriárnyítású bombák (bizonyos esetekben). -
#10780
OFF:
Cifu!
Nem tudom hogy ismered e ezt az oldalt...igen kivalo konyvekhez lehet hozzajutni! Minden evben van 1-2 konyva amirol lemaradok....
Most jot meg egy ket igen jo konyv:
...regi nyolcvanasevekbeli...kolyok-konyvtarbajaros idoszakombol kedvenc konyveim ;)
-
#10779
Egyik military boltban csak nézett az eladó, hogy mi az az OD szín, aztán miután elmondtam neki visszakérdez: "Ja, szóval olajzöld?"
... -
MuldR #10778 Arra a szinre nem azt mondjak itthon hogy oliva zold? (tudom nem szoszerinti leforditas, de ha jol tudom mi azt a katonazoldet ugy hivjuk)
Amugy meg siman ODnek kell hivni. Ha a plazacicak meghonosithattak a "pink" et. merthogy mar van ilyen magyar szin. Ez valami rozsaszin arnyalat lett itthon.
Inkabb nem is kommentalom :) -
#10777
nincs szvsz -
Ren #10776 Az olive-drab-ra van jó magyar szó? -
Cat #10775 Ismét versenyezhetnek a vadászpilóták -
Tomcat #10774 [URL=http://militarypapers.hu/files/convair_b36.pdf]Convair B-36 "Peacemaker"[/URL] [PDF, magyar, kicsit hosszú]. Hátha érdekel vkit. -
#10773
-
#10772
Már dolgozom rajta, csak éppen az időhiány... :( -
dara #10771 A Frommer Baby és a Stop pontosan így működik, igaz ezek csak pisztolyok.
IlluminatoR: a Mach pontosan megfogalmazva helyi hangsebesség többszörös. A hang sebessége ugyanis nem állandó. Függ a közvetítő közegtől és annak állapotától. Levegő esetén leginkább a hőmérséklettől, páratartalomtól, sűrűségtől, magasságtól. A Sadist által említett érték földközelben, normál hőmérsékleten és légköri nyomáson igaz. -
#10770
http://www.boeing.com/defense-space/military/f4/
Errol irkalhatna egy ideig...bar lehet megteszi amilyen elvetemult
-
#10769
Hi Cifu'
F4 phantomrol tudnal infot irni?
Annyit tudok hogy a Vietnami haboru idejen haszanltak.
Ma volt a Ragadozok c. filmben -
#10768
MP7 -
MuldR #10767 Az a pici az mi? Az nem HK 11 amit nem rendszeresitettek? -
#10766
"Auch ich" amugy fasza
-
#10765
A Bundeswehr "Jövő gyalogos katonája" (Soldat der Zukunft) program:
[center]![]()
"Ich bin ein übersoldat"
![]()
"Ich auch"
![]()
Eddig 300 van már átadva éles tesztelésre a Koszovóban szolgáló, ill. a gyors reagálású egységnek.
![]()
Beng! Meghaltál!
![]()
![]()
Látod, ilyen könnyen megy (MG43 könnyű géppuska) -
#10764
Viszonylag olcsó, de azért elég tisztes kis stáb van mögötte... szóval azért még bizakodni lehet, főleg a rendező, Andrzej Bartkowiak miatt (korábbi munkái a Halálos Fegyver 4, Az Ördög Ügyvédje, Dante Pokla, stb.), ami a szinészeket illeti, hát... The Rock nem egy szinész óriás, de nála jobb Doom marinet keresve sem találnának. -
#10763
Kozmodrom? De az nem a csillagváros neve, hanem az indítóállásé (pl. Bajkonuri Kozmodrom). -
#10762
Ezt ugye nem Uwe Boll készíti? Mert ha igen... 
-
#10761
A kép alapján elég olcsó film lesz a DOOM 
