18477
Tippek, trükkök a barátnő lelkivilágához, kapcsolatunk fenttartásához.
  • KranaZoli #9261
    Hát várjá má! Azé egy csaj nem hímes tojás!
    Ha úgy érzed neked van igazad, akkor ebben nincs semmi gáz! Azonban ha mégsem, akkor ezen kúrva nehéz lesz változtatni mert a természeted ilyen. Ez persze nem probléma, csak azon ölég nehéz változtatni :(

    Szal ami neki sok, az más csajnak "mindennapos" egy kapcsolatban. Az ilyen érzelmi kitöréseket az ember egy ideig vissza tudja tartani ésszel, de utána megint elő fognak jönni.
  • KranaZoli #9260
    A szerelemről nagyjából már kifejtettem a véleményem. Már sokat csalódtam és egyre kevésbé hiszek benne. Lehetséges, hogy kiégett bennem valami :( Úgy érzem inkább kötődés alakul ki bennem a másik iránt, nem pedig szerelem... De ez most nagyon rövidke válasz is volt...

    Miért?

    Mert nekem egy kapcsolatban nagyon fontos a szex. Az nálam csak akkor igazán jó, ha vannak mögötte érzelmek! Megérzem a másikon is, ha neki is jó (szal nem lehet becsapni).

    Azt furcsálltam, hogy a szex-ben keggyetlen nagy volt az egyetértés, azt kaptam amit vártam, azt adtam ami neki kellett. Ez pedig csak akkor működik így, ha van valami érzelem mögötte. Nálam is és állítólag nála is. (szerintem biztos)

    Csak engem baromira le lehet lombozni olyanokkal, hogy van egy tök jó sex, amikor teljesen kikapcsolsz és pár perc után olyanokat kapsz azokra a kérdéseidre, hogy pl. szilveszter?

    Még nem tudom Zoli... nem vagyok biztos ebben az egészben, ... A bilológia legyőzte a filozófiát, mégis eltellik pár perc és újra jön a filozófia :( Minek?!

    Viszont tegnap volt egy telefonbeszélgetésünk és abban dőlt el végérvényesen, hogy vége. Keggyetlen ledöbbentem. Nagyot csalódtam!

    Megkérdeztem Tőle mégegyszer eljön-e velem szilveszterezni? Válasz, majd holnap küld SMS-t. OK!
    Erre megkérdni, hogy én valójában kit és mit keresek? De mondom ezt már elmondtam 100x!

    Egy társat! Nem menyasszonyt, nem feleséget, egy társat. Aki normális, nem nyávog, nem nyafka, nem pörög 1000-el, nem törtető, aki mellett nyugiban érzem magam, akivel harmónia van, aki elviseli, hogy a szgép a hobbim és leköti Ő is magát valamivel, nem lóg állandóan az ember nyakán, nem akar férjet, ... aki csalódott és szintén arra vágyik, hogy ne használják ki, ... stb. Amiket valóban gondolok. Az sem érdekel, ha bolti eladó, vagy többdiplomás csaj, csak érzelmileg legy jószívű, legyen kedves, legyen jó a szexben, ...

    Erre aszongya nekem, hogy neki márpedig nem mind1, hogy ki a társa, mert nem szeretne egy bolti eladóval együtt élni :o , vagy akinek 8 általánosa van :o

    Többszörös döbbenet és hirtelen kiábrándulás lett újjá rajtam! Ui. én is voltam szakmunkás és egy dolog, hogy közben lediplomáztam, de így engem is minősített, előítéletekkel teli csaj, amit eddig nem vettem észre. Sznob! Én meg csóró vagyok és onnan jövök, ahol a haverjaim többsége a kisszobában és a szüleivel 30 évesen is, mert ennyire tudták csak vinni, de találkoztam nagyon sok szakmunkás, szakközepet végzett emberkével, akik sokkal normálisabbak és őszintébbek voltak mint a diplomázott réteg! Az én körömben több van az első halmazból így őket nem fogadná el, vagy lenézné, ... Hányingerem lett! Komolyan! ÚÚÚÚÚtálom az ilyet, amikor apuci pénzén lediplomázott csajszi akinek apuci odadugta a segge alá a kocsit lenéz, vagy előítéleket táplál az ellen, aki a szalámit szeleteli neki, bár lehetséges, hogy egy tök értelmes és kedves srác, vagy csaj akinek az egész iskoláztatása a családi háttér vagy az anyagiak miatt bukott el.

    Így frankón lett egy jó kis nézeteltérés és tudom, hogy végérvényesen vége, mert nekem nem ilyen társ kell! Gyerek ide, vagy oda! Ezek az érzések számomra mindennél többet jelentenek. Soha nem feledem honnan jöttem és kik között dolgoztam, kiktől tanultam meg az életet és az csak egy dolog, hogy lett egy diplomám. Ettől én még megmaradtam ua. a srác aki voltam.
  • Lacika 79
    #9259
    aham
  • KranaZoli #9258
    Ja, akkor Te most magadra gondoltál, vagy mi?!
  • Lacika 79
    #9257
    Én a 9251-re válaszoltam, nem a 9252-re.
  • SinClaiR
    #9256
    Ha részedről sem volt szerelem, mint írtad, akkor miből gondolod,hogy a gyerekeken felül, ez jó lett volna nektek?:)
  • KranaZoli #9255
    Ki mondta, hogy én lekúrváztam, vagy kezet emeltem rá?!
    :o

    Azt mondtam, hogy már az agyamra megy ez a sok agyalás, ebbe én már belefáradtam. Ha jó v.kivel akkor jó és pont és azt mondom dugás után, hogy nem vagyok biztos benne, még nem tudom, nem vagyok érett a kapcsolatra, ...
  • Lacika79
    #9254
    A kezemet nem emelném nőre soha. Csak néha olyat mondok, amit a másik pillanatban már meg is bánok. Nem qrvázom le, meg ilyesmi, de néha egy bántó "ez hülyeség, a francokat, vagy ilyesmi is kellemetlen tud lenni. Szal előbb gondolkozni kell, utána beszélni hülyeségeket. :(
  • KranaZoli #9253
    Felmerült itt a szerelem. Én már azt sem tudom magamról, hogy tudok-e egyáltalán szerelmes lenni (még)?!

    Úgy csak egyfajta kötődés volt ebben a kapcsolatban is, nem szerelem.
  • KranaZoli #9252


    Tegnap végleg bedobtam a törülközőt! Elmentünk shoppingolni a csaj a 2 kölök és én. 2 órán keresztül tologattam őket az OBI-ban, szaladgáltam velük ide-oda. Tudjátok az a kocsis bevásárlókocsi...

    Teljesen lefáradtam. Közben amikor csak lehetett anyucit kínoztam :) Megkérdezte, hogy maradok-e este miután elalszanak a gyerekek. Hát persze! Gyerekek nagyhezen pihi, anyuci ki és dugás. Tökkéletes csillagos ötös dugás volt. A végén megkérdem, hogy akkor szilvesztkor együtt leszünk?

    Még nem tudja, ... valami nem az igazi ..., úgy érzi nem érett egy kapcsolatra, ...

    OK! Betelt a pohár. Megmondtam neki, hogy én eddig bírtam, eddig voltam jószívű, nekem ez a sok agyalás már sok, belefáradtam. Hagyjuk az egészet és kész. Akart egy búcsu csókot, nem kapott.

    Be a kocsiba és irány haza. Abba a jó k*rva életbe, egyedül maradtam szilveszterre. Tököm tele van a csajokkal!

    De részben örülök is neki, mert ez a két gyerek úgy érzem nem nekem való, sok lett volna, mondtam is neki meg mást is....

    No mind1. Most már asszem tényleg abszolute vége, marad a pornófilm amíg nem találok vmi újabb puncit :)
  • KranaZoli #9251
    Mi az, hogy nem lennél hírtelen?!
    :o
  • KranaZoli #9250
    Ezért írtam, hogy én a helyedben beszélnék még vele... Mert az is lehet, hogy csak az összeköltözéstől pánikolt be.
  • Faki
    #9249
    Ha már horoszkóp: oroszlánoknak van mégegy tulajdonságuk, méghozzá a büszkeségük :), szal megalázkodás az már a büszkeség határain túl van. Mind1, persze addig úgyse fogsz pontot rakni a végére, amíg úgyérzed van mit tenni az ügy érdekében. Na én ehhez kívánok neked sok erőt és sikert, ja és boldog új évet :)
  • Tuvok #9248
  • Lacika79
    #9247
    :)
    Na én léptem, jóccakát!
  • Tuvok #9246
  • Lacika79
    #9245
    nem erre, hanem úgy általánosságban. Picit váratlanul ért engem is, hogy szétmentünk, de nem adom fel, mert úgy érzem, még helyrehozható a dolog. Szépen a háttérből próbálok ügyködni. Aztán majd meglátjuk, van-e értelme.
  • Tuvok #9244
    Én spec marhára nem szeretném páromat, ha csak így lelépne . :) Vagy nem erre gondoltál ??!
  • Lacika79
    #9243
    Vannak dolgok, amiket én sem értek, de van sok minden, amiben igazat adok a "Dágámnak". De ezért szeretjük a nőket, mert ilyenenek, nem?
  • Lacika79
    #9242
    Nem a horoszkópra akarom fogni, de ilyen vagyok. Tudok alkalmazkodni, de változni nem. LEgalábbis asszem.
  • Lacika79
    #9241
    Miben?
  • Tuvok #9240
    "történnie kell valami szar dolognak, hogy az ember rájöjjön, hogy mennyire fontos neki a másik"
    Erre csak 1 szó van: szerelem .
    Ezzel nem mondtam újat, viszont a történet egy része nekem is megérthetetlen, mert egy dolog, hogy minden kapcsolabtan vannak nézeteltérések (milyen unalmas is lenne nélkülük az élet), és látatlanban, tudatlanban nem akarok túl sokat okoskodni, de nem tudom felfogni, hogy miért kell egy nézeteltérés miatt szakítani . A szerelem, a kapcsolat nem arról szól - pláne az összeköltözés határán - , hogy ha nem tetszik valami, akkor faképnél hagyom a másikat . Biztos hibáztál, nem engedtél a 48 és félből, válljon tanulságodra, de amit leírtál, szerintem 1. nem volt ok féltékenységre (így jött le, sry ha tévedek) 2. nem volt ok szakításra .
    Nem ismerem a leányzót, de szerintem butaság volt tőle, hogy így lelépett ezzel a szöveggel ...
    #9233-as álláspontod én támogatom, ne legyl rámenős, de azért mutasd, hogy szereted, és melletted a helye .
    #9229-ben pedig magammal értek egyet :))))
  • Faki
    #9239
    Detto oroszlán vagyok, de az érzéseimet nem a horoszkópomra fogom. Szerinted megérdemli ez a csajszi hogy ennyi szeretet után, ha valami nem tetszik neki, akkor általában téged állít be bűnbaknak?
    Én aszondom jobbat érdemelsz!
  • Breki33
    #9238
    van benne valami
  • Lacika79
    #9237
    Soha nem lehet tudni. Még akármi lehet. Én világ életmeben optimista ember voltam, most miért ne lennék az. Lehet, hogy sok-sok hónaponak kell eletelnie, lehet, hogy közben találok valakit, de majd csak jó lesz egyszer. Csak én sajna egy hülye oroszlán vagyok, aki nem bírja a magányt.
  • Faki
    #9236
    Ez a szerelem nem lesz már egy kicsit beteges? Van egy csajszi ismerősöm, lassan 1 éve szenved iszonyatosan mert pont ez van vele mint veled. Ne legyen igazam, de szerintem kicsi a remény hogy ebből valaha is felhőtlen és boldog kapcsolat fog kiteljesedni.
  • Lacika79
    #9235
    Jó lenne, ha írnál, érdekel. Tényleg.
  • Tuvok #9234
    Erre van pár közhely, meg okosság, nem írok most ilyeneket, de ez így szokott lenni ...
  • Lacika79
    #9233
    Igen, erre én is gondoltam. Valszeg így is fogok tenni. Mindent megteszek, hogy (tudtán kívül) közelebb kerüljek hozzá, és ne lássa, hogy majd meghalok érte. Amúgy miért van az, hogy történnie kell valami szar dolognak, hogy az ember rájöjjön, hogy mennyire fontos neki a másik?
  • Lacika79
    #9232
    Hm. Megtaláltam a régi felhasználónevemet. Pontosabban eszembe jutott a jelszavam. De minek írom ezt le, mikor senkit sem érdekel? Még engem sem.
  • Tuvok #9231
    Konkrétan megmondta ? Akkor időt kell neki adnod, de maradj vele kapcsolatban, napi 1-2 sms 'Hogy vagy ? Milyen volt a napod ?' nem minősül zaklatásnak, sőt talán jó néven is veszi, idővel esetleg ő akar találkozni, vagy ha úgy érzed nem lenne ellenére, akkor Te hív el valahová .
  • Lacika 79
    #9230
    De most elvileg egyedül szeretne lenni.Max annyit tudok tenni, hogy néha kimegyek a melóhelyére, vagy mittomén.
  • Tuvok #9229
    Elmész hozzá ? Elhívod valahová, vacsora nálad vagy egy nyugis helyen, séta, ahol meg lehet beszélni nyugodtan a dolgokat .
    Randizz vele, ha másképp nem megy !!
  • Lacika 79
    #9228
    De ha nem vagyunk együtt, akkor hogy legyek mellette?
  • Tuvok #9227
    És miért nem tudsz legalább nha mellette lenni ?
  • PResident Evil
    #9226
    most előszilveszteri party lesz nálunk, de ha józan vagyok akkor írok...
  • Lacika 79
    #9225
    Na jó, de ehhez az kéne, hogy ott legyek mellette néha, nem?
    Szal tisztára 22-es csapdája.
    Érzem, hogy normális tudnék lenni, de ha nem is látja, hogy normális vagyok, akkor honnan tudja meg?
    Valakinek ötlet? Mondjuk ma is beszélgettünk pár percet, és abszolút jó hangulatban, de ez nem jelent persze semmit.
  • Tuvok #9224
    Hát akkor ne legyél olyan hirtelen, és működjön !
  • Lacika 79
    #9223
    ???
  • Tuvok #9222
    lol ?