Filmek, amiket most láttunk...

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Dynamic
#91362
Na, ezt mondom 😉
Dynamic
#91361
Ez egy nem elváló igekötő. Olyan szó nem igazán létezik, hogy vitelez, így elszakítani sincs sok értelme.
#91360
Nem, nem létezik ilyen, ez hibás kifejezés.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
A ki- egyik leggyakoribb, ősi igekötőnk, gazdag jelentéskörében a főbb jelentések: kifelé irányulás, befejezettség, ellentét stb. És természetesen elválik az igekötő…
A kivitelez is – látszatra – beleillik ebbe a sorba, hiszen például a befejezettség itt is jelentésbeli összetevő.
Ez azonban nem valódi igekötős ige, hanem ki- igekötős főnévből van képezve, vagyis előbb volt meg a kivitel és a kivitelezés, és abból „vonódott el” a kivitelez ige. Ilyen ún. áligekötős igék még például az olyan, ugyancsak tükörszavak, mint a kifogásol és a kivételez – hogy most csak a ki- igekötőnél maradjunk.
Az ilyen igéktől nem válik el az igekötő, a normatív (igényes köznyelvi) nyelvhasználatban még akkor sem, ha ezt a mondat hangsúlyviszonyai megkívánnák.
IMYke2.0.0.0
#91359
Létező, nyelvtani fordulat.
pl.: meg lett véve/vásárolva

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#91358
Mi a jajj?
QuippeR
#91357
"ki lett vitelezve"
jajj

The problem is not the problem, the problem is your attitude about the problem.

#91356
33 2015


A film újabb tipikus példája annak mikor az üzleti érdekek ütköznek a személyi biztonsággal és az élet értékével. Egy bányatársaság csak abban érdekelt hogy az alkalmazott lekocsikázzon a mélybe és napi 250 tonnányi aranyat és rezet hozzon fel, busás hasznot termelve ezzel az íróasztal mögött ülő nyakkendős kutyáknak. Minden más le van szarva.

Így néz ki a jelen helyzet is, sőt még többről is van szó hiszen tudtak a hegy szerkezeti labilitásáról vagyis hogy mozog össze-vissza, de azért leküldik melózni a prolit hátha felköhög még pár kiló aranyat. Az igazgatót nem is lepi meg különösebben az omlás hiszen kb. évi 5 omlás történik általában szóval aki épp akkor lenn van az így járt.

És mielőtt fellélegezhetne a néző hogy ez úgyis csak egy film... nem. Ez így történt 2010-ben Chilében. A világsajtót is bejárta a hír most pedig egy tanulságos kis filmet is sikerült összehozni belőle. Banderas ismét nagyot alakít.

Az egész azzal kezdődik hogy egy kis foscsi 700 ezer tonnás szikladarab gondol egyet és lejjebb csúszik, elzárva ezzel az egyetlen kivezetőutat. (Lenne egy vészkijárat is csak azt nem fejezték be... minek is költeni rá, elvégre olyan biztonságos a bánya). És ezzel el is kezdődnek a kötelező körök: lenn izzadás meg szenvedés, és megint izzadás elvégre majdnem 40 fok van, fenn pedig nyomásgyakorlás a politikusokra és különböző nemzetközi szervezetekre hogy segítsenek és fogjanak össze hogy kihozzák a bányászokat.

Elég jól ki lett vitelezve a történet, és jónéhány tanulságot is hordoz a film az átlagnéző számára. 1; ne menj bányásznak, 2; főleg ne 50 dollárért hetente, 3;ha mégis megszívatott egy 700 ezer tonnás szikla, ne rohanj neki csákánnyal... felesleges.

A filmnek sikerül fenntartani a feszültséget még akkor is ha ismerjük a hírekből a sztori végét. Nem a világ legjobb katasztrófafilmje, de első számú helyettesének kiválóan megteszi.

8/10

Radioaktív kiscicák áron alul eladók vagy Playstation-re cserélném. Érdeklődni: Balatonalmádi, Nagymező u. 27.

UUUU
#91355
"Éhezők viadala final
Csak azért nem pontozom, mert nem láttam végig, mivel a felénél kb. bealudtam.
Viszont addig is egy ótvar fos volt, mint a többi része. "

Most sikerült végignéznem, akarom mondani végigszenvednem a 4. nekifutásra.
A vélemenyem nem változott azóta sem, ez egy ótvar fos teljes hosszában is.
3/10

#91354
Az a film meg is érdemelné!
ZilogR
#91353
Vagy Stallone kapna egy DiCaprio díjat az Oscar c. filmért?!? <#fejvakaras>

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!

cylonflatus
#91352
Ajánlom a Coherence c. filmet. Nem időutazós, inkább párhuzamos univerzumos high concept mindfuck.

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

cylonflatus
#91351
Reynolds-tól nekem a 9 tetszett. Egy kamara scifi, ill. nem is annyira scifi, inkább ilyen misztikus toposz.

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

morcosqtya
#91350
Ezt nem tudom igaz-e, sajnos ennyire nem vagyok képben. 😊

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#91349
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha jól tudom egyáltalán nem is volt gyilkossági osztály a rendőrségen. Általában betudták hivatalosan a dolgot balesetnek vagy öngyilkosságnak. Egyébként köszi, hogy szóba hoztad a valós sztorit, utána is nézek a róla szóló könyvnek.
morcosqtya
#91348
Vigyázat Spoiler! (44. gyermek igaz alapja)

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
olvastam erről (az igazi elkövetőről, a szovjet rémről), a faszi többször is a rendőrség látókörébe került csak mivel a szovjeteknél nem volt elfogadott a sorozatgyilkosság fogalma akkor ("nyugati jelenségnek" tartották) és nem is oktatták az ottani bűnüldözőknek, nem kapcsolták össze az egyes metrós/gyerek/stb gyilkosságokat és többször kicsusszant a kezükből. Nagyon durva dolgokat művelt a faszi egyébként. Szemeket meg nemiszerveket vágott ki, metró elé lökött embereket stb..

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#91347
Érdemes megnézni, valahogy így nézhetett ki a cocializmus, ahogy a film lefesti azt a világot.
morcosqtya
#91346
Na ezeket a Tom Hardy filmeket megnézem.
Köszi srácok!

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

IMYke2.0.0.0
#91345
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Smokin' Aces - 2006
* Ryan Reynolds
* Ray Liotta
* Ben Affleck
* Andy Garcia

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

mégvadabbdisznó
#91344
Füstölgő ászok

Mikor egy csomó profi bérgyilkos egyetlen emberre vadászik egy időben + még előkerül az FBI is na ott tényleg hatalmas buli van. Olyan szituációk alakulnak ki hogy nem győzöm a csapkodni a fejem. Ráadásul tele van ismert színésszel a film. A sniper ebony volt a legjobb azzal a két méteres mordállyal a kezében. Az emberek akiket eltalált úgy repültek arrébb mint az elhajított sörös doboz. Na és nem marad el a csavar sem a végéről. Tényleg ötletes volt. R.R. egyik legjobb filmje.

8/10

De szép bauxit, honnan van?

Tikal
#91343
Locke
Lawless
Warrior 😊

''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''

Jim Morrison
#91342
the drop?

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

DantszEE
#91341
A Bronsonban azért eléggé maradandót alkotott.😊

morcosqtya
#91340
Batman sajna nagyon nem köt le.
Child 44 az az orosz gyerek-sorozatgyilkos igaz története alapján készült egyik film, nagyon ajánlott de még nem jött meg hozzá a kedvem meg lelkierőm, pedig állítólag jó.
Van egy másik is, X polgártárs vagy ilyesmi, ugyanez a téma.

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

szabii98
#91339
TDKR(The Dark Knight Rises-én kedveltem Bane karakterét, bár talán nem olyan nehéz őt alakítani), Child 44, az Eredetben is jó volt a karaktere szerintem, bár nyilván ott nem ő volt a lényeg

I met God. She's black

morcosqtya
#91338
A Viharszigetben szerintem nagyon jó volt DiCaprio.

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

morcosqtya
#91337
Melyik filmben alakít jól?
(nem flame, komolyan érdekel, mert egyébként szimpatikus színész csak a Mad Maxben teljesen üres, súlytalan a karaktere)

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

Bokafix2
#91336
Az is legalább akkora vicc lenne ha a DiCapriót játszó színész se kapná meg, sőt ő se kapna soha. 😄

"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"

IMYke2.0.0.0
#91335
morcosqtya: össze is téptem volna a személyi igazolványomat, ha azért kapott volna 😊

cylonflatus: 😊))))))

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

cylonflatus
#91334
Valahol olvastam egy poént, hogy milyen vicces lenne, ha mondjuk 40 év múlva csinálnának egy életrajzi filmet DiCaprióról, a színészlegendáról, aki soha nem kapta meg az Oscart - majd a Leót játszó színész ezért az alakításért Oscart kapna... lol.

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

cylonflatus
#91333
Azt hiszem már tavaly is hír volt, és csacsogtunk róla itt is, hogy készül egy ígéretes film, II.vh.-s bombázókkal a főszerepben. Pontosabban egy ilyen repülő erőd személyzetével a főszerepben. Nem emlékszem milyen címen fut(ott), mint ha egy trailer is lett volna kint. Azóta sem hallottam felőle. Valakinek esetleg rémlik valami -tudom, hogy nem mondtam sokat, de hátha. Nagyon bírom a repülős témát!

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

Jim Morrison
#91332
utolsó képen már amilyen arcot vág, már hozzávágtam volna 😄

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

morcosqtya
#91331
A Mad Max-ért nem sűrűn...

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

IMYke2.0.0.0
#91330
Tom Hardy tuti fog kapni Uszkárt.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#91329
első, 'itten nie' ről tudtam(és felismertem a titanicból! 😄) 😊
Utoljára szerkesztette: Jim Morrison, 2015.11.30. 16:48:52

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

IMYke2.0.0.0
#91328
Ez itten-é?

Me' én ürá gondútam: itten nie

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#91327
Az 'A' gyerek akinek a szemöldöke sosem kap Oszkárt.

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

IMYke2.0.0.0
#91326
Az 'A' gyerek, aki sosem kap Oszkárt, pedig nem nyomja fullba a kretént?

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

Jim Morrison
#91325
képek a The Revenant ból
nem is tudtam, hogy az a gyerek is játszik benne.. .:S

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

#91324
yep, elírtam
morcosqtya
#91323
Már csak mert "legyen"-t írtál, gondolom "lengyel" akart lenni, csak nekem most az ugrott be hogy Vágó néz a kamerába és a játék címe
LEGYEN ÖN IS.. ZSIDÓ... 😄D

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

morcosqtya
#91322
Mármint "lengyel zsidók", nem?

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#91321
Érdemes megnézni, szépen összefoglalja a legyen zsidók sorsát és eléggé realista módon van a téma megközelítve. Nekem nagy kedvencem.
morcosqtya
#91320
Sajnos még nem láttam. Feleségem nyávog azért a filmért..

Mert az idő elszáll mint a fing, de én szépen öregszem mint a Sting.

#91319
Azt már a zongoristában is bizonyította... 😄
ReszegKoldus
#91318
Angol nem jó?

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

IMYke2.0.0.0
#91317
- (imdb) - "Poker Night" - 5/10
(2015.11.29) (106 perc, amerikai)

A helyi nyomozók szokása, hogy néha összeülnek, pókereznek, és egy újonc nyomozónak elmesélik múltbéli történeteiket, ügyeiket, az okítására.
Hősünk is részt vesz egy ilyenen, utána pedig szemtanúi leszünk, ahogy az élete gyökeres és véres fordulatot vesz.

Videoklipesre, néha retrósra, máskor idegesítő shaky camesre és Fűrészesre vették a figurát, és nagyon erőltették a "fordulatokat". A stílus kedvelőinek ajánlott.

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#91316
Pirates (dél-koreai)

A humor egyes sajátosságaitól és a midi zenéktől eltekintve igen szórakoztató kaland-vígjáték volt!

8/10

extra sensory
#91315
ehhez még felirat sincs sajna

Konfig: Junoszt TV, Commodore64, CPU Mos 6510 1,25 Mhz|RAM 64Kb Datasette magnó, 2db joystick

IMYke2.0.0.0
#91314
Alig várom*, hogy kiváló BD 1080 legyen belőle.
Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2015.11.29. 20:30:17

Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.

#91313
Fekete mise

Mostanában sokszor támadják Johnny Deep, hogy a színészi képességei gyengülni látszanak meg egy sima karakter színész. Ez a film tökéletesen mutatja, hogy egyik sem igaz. Nagyon játszotta a kemény maffia vezért,. Remélem a jövőben látni fogjuk még hasonló szerepekben.
Maga a film is nagyon jó volt, 1 percig sem éreztem, a rétestészta feelinget. Ha volt is azt is sikerült úgy betenni a filmbe, hogy az legyen, "ok ok de legyen már vége ennek jelenetnek".

Aki szereti a maffiás filmeket szerintem azok ezt is szerezni fogják.