106867
1578692191.jpg
[SPOILER használata kötelező]!
CAM verziós filmrol ne irj. Ne pontozz. Ne véleményezz!


Posztereket ne linkelj olyan filmről amit megnéztél. Új film, bemutató/poszter az rendben van.
Film címeket erdeti nyelven is / vagy angolul írjátok ki (zárójelben magyarul is akár)
IMDB linkért extra piros pont jár.
  • TaRka0107
    #65868
    Another Earth (2011)

    Fiatal vagyok még, de már végig tudom nézni a drámákat is. Nekem nagyon tetszett a film. A film vége felé esett le, hogy miért is nevezik ezt a filmet ennek ami. Volt róla szó már az elejétől, arról ami a cím, de az csak másodlagosnak tűnt a végéig. A legvége viszont nagyon jó lett, kellett gondolkodnom, egy kicsit, hogy mi van:D
    Nagyon jól adták elő a jeleneteket a szereplők.
    9/10
  • motyodlee
    #65867
    evvel teljességben egyetértek. még a remek alapkoncepcióból sem sikerült jó filmet csinálni, nem lehet ezt 2 órába belesűríteni.
  • Notram
    #65866
    Kicsit elvontnak tűnhet, először csak nézel, hogy mi van, de utána összeáll a kép, nekem nagyon-nagyon tetszett. A zenék, a képi világ, fényképezés, színészi játék, ötlet, minden ott volt. Jó, hogy készítenek még ilyen filmeket is, felüdülés volt a sok mainstream cucc után.

    Nálam 8/10 simán megy rá.
  • Real13
    #65865
    The adventures of Tintin

    Azoknak, akiknek nem tetszett az Indy 4, Spielberg ezzel a filmmel kárpótlást nyújt... Úgy idézi meg a 80'-as évek kalandfilmjeinek hangulatát, hogy közben teljesen friss és modern, Zemeckis szegényem meg most nagyon maga alatt lehet, mert az őáltala preferált technológia talán most működik először teljesen jól. Kicsit nehéz volt az elején ráállnom a film hangulatára, de az első 20 perc után teljesen magával sodort.Egy olyan 'hagyományos' kalandfilmet csinált Spielberg, amiben tökéletesen használja ki azt a technológiát, amit Zemeckis-nek nem sikerült: ehhez a karikírozott, meseszerű világhoz nagyon-nagyon illett ez a technológia, a poénok pedig szerintem elsőrangúak voltak: tény, sokszor a hasraesés a poén, de ezt is lehet rosszul meg jól csinálni. Spielbergnek jól sikerült, Haddock alkoholista karaktere valami fenomenális ( persze, amikor a filmet dicsérem, nyilván az alapul szolgáló képregényt is dicsérem ;), plusz a kalózos visszaemlékezős jelenetnek olyan hihetetlen erős atmoszférája van, hogy az amúgy is erős hangulatú filmből is felfelé lóg ki. Imádtam. Szóval, pont azért, mert a hagyományos kalandfilmes elemeket tökéletesen kihasználta, plusz az animációt is sikerült egy újra szintre állítania, és a film lényegi részévé, igazán fontos elemévé tenni ( A Beowulf, a Polar express simán működhetett volna élőszereplős filmként pl...), plusz remek moziélményt szolgáltatott, nálam egy nagyon sima 9-est megér a film. Ezt a Spielberget nagyon szeretem.
    Ó, és a festményes tiszteletadásért is külön piros pont :)

    9/10
  • Shep
    #65864
    Igazad van de azért én jól szórakoztam a majdnem 2 óra alatt.
  • Tyler1
    #65863
    Az Álmosvölgy legendája

    Valamelyik nap adta a tv2, de olyan későn, hogy csak az első 10 percet néztem, viszont már az megfogott.
    Nagyon látványos az egész képi világ, szinte tökéletesen meseszerű(nem az a tipikus Burton-i giccs), pedig nem mai darab. A történet is viszonylag érdekes, bár amennyire tetszett az eleje, annyira nem a vége, sokkal jobban élveztem a rejtély homályából figyelni az eseményeket. Johnnyról meg sztem nem kell írnom semmit.
    7,5/10
  • Seth
    #65862
    Én is most néztem meg éppen és pont ellenkezőleg gondolom, az utolsó mondatod tökéletesen visszaadja a véleményem.
    A sztori nevetséges volt.A maszk amit remegve mutattak be az intróban, hogy hő de félelmetes egy dolog, "élőben" nem derült ki igazán, hogy még mire képes azon kívül, hogy bután áll az ember fején.
    A mellékkarakterek erőltetettek és üresek(jópofa nagydarab néger haver,gyorsan beszélő,rikácsoló tolvaj) Conan karaktere nem volt végül is rossz, a cinikus képével. A főboss is egy senki,nem félelmetes, a drágalátos lánya érdekesebb karakter volt nála.
    A vért meg túlzásba vitték, mert akkor is loccsant egy liternyi mikor, tompafejű kalapáccsal vertek mellbe vagy hátba valakit

    4/10
  • Shep
    #65861
    Conan 2011

    Nem volt rossz egész jól visszaadta a Conan világot, szerencsére nem 13+ -os hanem felnőtt film lett amilyennek lennie is kell. Ami nem tetszett az az, hogy eléggé össze volt zsúfolva az egész és kissé összecsapott hatást keltett.

    7/10
  • TaRka0107
    #65860
    Valaki tudna mondani valami jó halloween-es horror filmet így halloweenre? (igaz már elmúlt) Vannak a Halloween részek, de nem tudom melyik a jó, meg hogy folytatások-e. Újabbat néznék inkább ami jó :D
  • szucsy89
    #65859
    Mr. Nobody-t látta valaki? Vélemény?
  • daver88
    #65858
    Trespass

    Szombat délutánra tökéletes thriller volt, végre Cage sem bohócot játszott benne, Kidman pedig hozta a formáját.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Bár a házuk tulajdoni viszonyát nem nagyon értettem, hogy most akkor az nem is az övöké, hanem a banké, és nincs semmilyen pénze, csak amit elrejtett, és tényleg nincsenek gyémántok?? és a széfet én még jobban húztam volna a rendező helyébe, vagy legalább raktam volna be valamit :)

    6/10
  • davidka003
    #65857
    Transformers 3

    Eleje jó volt, közepe fos, vége elmegy.
    Összességében azt mondom, hogy egyszer megérte megnézni. Tekintve, hogy a 2. rész 4/10, így ez legalább egy 6,5/10-et megérdemel.
  • Szabi84
    #65856
    Nekem a Tégla sokkal jobban tetszett, szájbarágósabb de ezáltal nekem érthetőbb volt, keményebb is, karaktereket pedig könnyebben azonosítottam. De csak az első részt láttam a hongkongi változatból.
  • CalebJoe
    #65855
    mérföldekkel jobb mint az amcsi Tégla
  • motyodlee
    #65854
    Szigorúan piszkos ügyek / Mou Gaan Dou

    tegnap néztem meg egyhuzamban mind a hármat, a sorrend szerint csökken a film izgalomfaktora egy hajszálnyit. Maga a film nagyon okos, nyílt lapokkal játszik, mégis meg-megdöbbenti az embert.

    nálam 8/10
  • Jim Morrison
    #65853
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    azt nem értem, hogyha a videó 25FPS, meg a felirat is, akkor miért csúszik másodpercenként? Köszi meglesem.
  • stargatelost
    #65852
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A felirathoz töltsél mindig filmet, és akkor nem lesz ilyen problémád. Egy csomó release van a Source Code-hoz, twizted vagy maxspeed ezek biztos fent vannak a nyílt oldalakon jól seedelve.
  • Jim Morrison
    #65851
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Miért van az hogy a source code hoz nincs rendes felirat? vagy 10et letöltöttem, mindegyik folyamatosan csúszik.
  • SötétBarom
    #65850
  • Tyler1
    #65849
    ütősnek néz ki!
    (Denzel szépen megöregedett)

  • vg
    #65848
    Szerintem jó kis film volt. Ízlések és pofonok...
  • Prof William
    #65847
    Ennél a discovery "Surviving Diaster" meg "After Armageddon" sorozatai ezerszer jobbak pedig tizedannyi pénzből készültek.
  • tommygear
    #65846
  • Tyler1
    #65845
    na, cenzúrázik az sg? igaz, hátha sok a gyerek.
  • Tyler1
    #65844
    Apollo 18

    Atyaúúúristen! Hát elsőre ez valami fasza scfi-fi horrornak nézett ki, az alapsztori ígéretes volt, eltitkolt Holdra szállás, idegen lényes aprítás.
    Na hát kérem szépen 45 percig bírtam a nagy büdös semmit. Ennél különb műsorokat adnak a NatGeo-n. Sony Vegas kameraeffektekkel ijesztgetnek? ez komoly, 2011-ben? hát a nagy -t!!!
  • davidka003
    #65843
    A sas/The eagle

    Nekem marhára bejött, mindig is imádtam az ilyen filmeket, rómaiakat.
    9/10

    Boszorkányvadászat

    Szintén jó volt, bár ez egyszer nézős. 7/10
  • ZilogR
    #65842
    :D

    Hewlett-Packard ;)

    szucsy: én is eddig 3-ról tudok. Igazából ebben azt szerettem meg, h ha megismertem a szereplőket, akkor már nem épülnek egymásra a részek és élvezetes egyenként is megnézve. Bíztam benne, h több rész lesz, de ez van...
  • PetruZ
    #65841
    A következő három rész (a 2. szezon) majd jövőre lesz, egyelőre nem tudni, mikor (feltehetőleg nyár végén, ahogy az S1 is volt).
  • szucsy89
    #65840
    Még mindig csak 3 része van? Vagy új évad is van már belőle?
  • Sir Quno Jedi
    #65839
    agyagozó -> fazekas -> potter
    heri -> harry

    (amúgy még lehetne: "to harry: elpusztít; kirabol; kínoz; nyugtalanít; zaklat;")

    Így pl. agyagzaklató, vagy ami jólesik... :DDD
  • ZilogR
    #65838
    Ha nem tudom mi az az agyagozóheri az baj??
  • Sati84
    #65837
    In Time (2011) - 6/10. Jó lett volna ez, csak nagyon nem voltak kidolgozva a részletek. A Gattaca rendezőjétől többet vártam. Kicsit hosszabb review itt.

    Drive (2011) - 9/10. Hangulatos és komoly film, minden értelemben. A színészi játék is nagyon jó. Bár nem tökéletes, bármikor meg tudnám nézni újra. Részletesebb kifejtés itt.
  • Sir Quno Jedi
    #65836
    A HP az esetedben agyagozóheri?? Mer akkor LOÁL!
  • ZilogR
    #65835
    Sherlock (BBC)

    Pöpeces. Ilyennek kell lennie egy jó Sherlock Holmes sztorinak. Kellően elszállt sztori (hiszen ki keveredik egyik pillanatról a másikra pl. egy csempészbanda dolgaiba), néha olyan, mintha időutazós lenne az 1800-as évek végére, ráadásul megtartották a zenét, ami az az igazi Sherlock-os, minden jó benne.
    Ami talán nem annyira tetszett:
    - Watson doktor azt állítja magáról, hogy nagyon jó orvos, de eddig egy-két alkalommal kellett a tudását bizonyítania, de az is eléggé latymatag lett.
    - Itt is mint a Helyszínelők-ben éjjel "nyomoznak" javarészt. Mért jobb sötétben az apró nyomok után kutatni?

    Nekem nagyon bejött, a BBC minisorozatok eddig is igen jók voltak: 8/10


    Benjamin Button: Ez egy furcsa valami - előre mondom én nem láttam a filmet.
    Volt anno egy HP novellaíró pályázat, ahol egy ehhez hasonló irományt akartam elindítani, de végül egy másikkal pályáztam. Annyira kézenfekvő egy ilyen sztori és mikor jött ez a film érdekelt, vajon más mit hoz ki belőle.
    Láttam belőle kb. 10 percet, és annyira, de annyira nem tetszett a történet "áradása", hogy később soha nem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem. Biztos irigykedek - én kis bunkó.

    Ennek a sztorinak egy olyan változatát akarom már látni valahol, amikor a teljes emberiség "fiatalodása" van feldolgozva. Egy sztori az utolsó emberről, amelyik lassan elveszíti minden emberi tulajdonságát és hozzácsapódik valami gorilla- vagy csimpánz-csapathoz. :)))
  • precision
    #65834
    :)
  • stargatelost
    #65833
    Flypaper (2011)

    Heh, nem csoda, hogy ilyen plot hole-os, ügyefogyott szar lett ez a film, pedig nagyon jó alapötlettel kecsegtetett. Hát a Másnaposok írói jegyezték ezt is, így már érthető a dolog. Most visszanéztem, ők írták a Four Christmases-t (nem tudtam végignézni, fos volt), meg a Ghosts of Girlfriends Past-ot is (ezt se tudtam végignézni). Meg a Hangover is egy gyenge, jó poént nem tartalmazó, indokolatlanul felhypeolt film.
    Na de térjünk vissza erre a filmre. Az az alaphelyzet, hogy egy bankot két rablóbanda véletlenül egyidőben akar kirabolni. Jól hangzik? Jó is lehetett volna, de nem lett az. Sajnálatos.

    4/10
  • Prof William
    #65832
    Benjamin Button különös élete

    Jó film. jó sztorivezetésű, jó hangulata, nézeti magát... DE!

    A híres fiatalodós dolog kb SEMMIT sem rak hozzá a főhős történetéhez. A történet majdnem ugyanolyan lenne ha azt kihagyták volna belőle. Semmit sem von volna le az értékéből. Így csak arra volt jó hogy a maszkmester is kapjon némi munkát és oscart.
  • REALista
    #65831
    Nyilván...és el is érik ha így folytatják...
  • Tatyla
    #65830
    McGruber
    /10

    Förtelmes Főnökök
    8/10

    Szerelem kölcsönbe
    6/10
  • ZZ88
    #65829
    Ezt se tudtam. Thx.