SG.hu·
Megtalálták III. Richárd csontvázát
III. Richárd néhai angol király földi maradványait találták meg tavaly szeptemberben Leicester egyik autóparkolójának betonja alatt - közölték a közép-angliai nagyváros egyetemének szakértői.
A történelmi horderejű bejelentést, amelyet hónapok óta feszült figyelemmel várt a tudomány világa, alapos régészeti és genetikai feltáró kutatómunka előzte meg. A brit történészszakma utóbbi évtizedeinek legnagyobb jelentőségű felfedezését az tette lehetővé, hogy sikerült fellelni az évszázadok óta rendkívül vitatott személyiségű egykori uralkodó ma élő kései leszármazottait, és a tudósok sikerrel vontak ki épségben maradt DNS-mintákat az 528 éve halott király csontvázából. A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja hétfői sajtóértekezletén bejelentette: a lelet archeológiai vizsgálata és a DNS-minták összevetése alapján "kétséget kizáró bizonyossággal" megállapítható, hogy III. Richárd csontváza került elő tavaly ősszel.
A király alig kétévi uralkodás után, 32 esztendősen, 1485-ben vesztette életét a Rózsák Háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában, a Leicesterhez közeli Bosworth mezején. Tudor - a későbbi VII. - Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóháton tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett. Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy - amint az egyetem szakértői a hétfői sajtóértekezleten feltárták - a vizsgálatok során tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon, és ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget.
Richárdot - az utolsó angol királyt, aki csatában halt meg - végül a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében temették el, a holttest későbbi sorsa és főleg holléte azonban csaknem öt évszázadon át találgatások tárgya volt. Egyes korabeli beszámolók szerint a király földi maradványait egy közeli folyóba szórták, miután VIII. Henrik a Rómával történt szakítás után, a XVI. században feloszlatta - és jelentős részben le is romboltatta - az angliai és írországi rendházakat.
Így nézhetett ki a király arca
A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja azonban tavaly elhatározta, hogy megpróbál a végére járni a történelmi rejtélynek. A csapat korabeli térképek és modern helymeghatározó eszközök segítségével a leicesteri városi tanács szociális ügyosztályának parkolója alatt azonosította a feltételezett sírhelyet, és a megbontott aszfaltburkolat alól már az ásatások első napján előkerült egy csontváz, amely első ránézésre ígéretes leletnek tűnt. Az elhalt maradványain ugyanis egyértelműen felfedezhető volt az a fajta kóros mértékű gerincferdüléses elváltozás, amelyben III. Richárd közismerten szenvedett, és a csontokon jól látható harci sérülések is voltak.
Ennyi azonban természetesen nem volt elégséges személyazonosításhoz. A kutatók ehhez a legmodernebb technikát hívták segítségül: a maradványokat CT-vizsgálatoknak vetették alá, és mindenekelőtt DNS-mintát vontak ki a csontvázból. Ez utóbbi bizonyult döntő jelentőségűnek. A kutatás e fejezetének főszereplője egy kanadai születésű londoni műbútorasztalos, Michael Ibsen volt, akiről a történészek kiderítették, hogy Richárd nővérének, Anna hercegnőnek egyenes ági leszármazottja. Ibsen - akit saját bevallása szerint megdöbbentett soha nem sejtett rokoni kapcsolata a néhai uralkodóval - a kutatócsoport kérésére DNS-mintát szolgáltatott, a minta pedig a Leicesteri Egyetem szakértőinek hétfői bejelentése szerint egyértelmű egyezést mutatott a parkolóban talált maradványok DNS-szekvenciájával.
Innen pedig már egyenes út vezetett a történettudomány szempontjából rendkívüli horderejű hétfői bejelentéshez. A királyt egy későbbi időpontban, immár méltó tiszteletadás mellett a leicesteri katedrálisban helyezik ezúttal ténylegesen végső nyugalomra. Aligha nyugszik el azonban az a vita, amely III. Richárd személyiségéről és megítéléséről az uralkodó halála óta zajlik. Továbbra is eldöntendő kérdés ugyanis, hogy mennyire a bosworth-i győzelem után trónra került Tudor-dinasztia befeketítő kampányának eredménye az a szinte démoni kép, amely Richárdról a mai napig fennmaradt, és amelyet William Shakespeare híres-hírhedt - nyomtatásban először 1597-ben megjelent - királydrámája még tovább feketített.
A történelmi horderejű bejelentést, amelyet hónapok óta feszült figyelemmel várt a tudomány világa, alapos régészeti és genetikai feltáró kutatómunka előzte meg. A brit történészszakma utóbbi évtizedeinek legnagyobb jelentőségű felfedezését az tette lehetővé, hogy sikerült fellelni az évszázadok óta rendkívül vitatott személyiségű egykori uralkodó ma élő kései leszármazottait, és a tudósok sikerrel vontak ki épségben maradt DNS-mintákat az 528 éve halott király csontvázából. A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja hétfői sajtóértekezletén bejelentette: a lelet archeológiai vizsgálata és a DNS-minták összevetése alapján "kétséget kizáró bizonyossággal" megállapítható, hogy III. Richárd csontváza került elő tavaly ősszel.
A király alig kétévi uralkodás után, 32 esztendősen, 1485-ben vesztette életét a Rózsák Háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában, a Leicesterhez közeli Bosworth mezején. Tudor - a későbbi VII. - Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóháton tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett. Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy - amint az egyetem szakértői a hétfői sajtóértekezleten feltárták - a vizsgálatok során tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon, és ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget.
Richárdot - az utolsó angol királyt, aki csatában halt meg - végül a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében temették el, a holttest későbbi sorsa és főleg holléte azonban csaknem öt évszázadon át találgatások tárgya volt. Egyes korabeli beszámolók szerint a király földi maradványait egy közeli folyóba szórták, miután VIII. Henrik a Rómával történt szakítás után, a XVI. században feloszlatta - és jelentős részben le is romboltatta - az angliai és írországi rendházakat.
Így nézhetett ki a király arca
A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja azonban tavaly elhatározta, hogy megpróbál a végére járni a történelmi rejtélynek. A csapat korabeli térképek és modern helymeghatározó eszközök segítségével a leicesteri városi tanács szociális ügyosztályának parkolója alatt azonosította a feltételezett sírhelyet, és a megbontott aszfaltburkolat alól már az ásatások első napján előkerült egy csontváz, amely első ránézésre ígéretes leletnek tűnt. Az elhalt maradványain ugyanis egyértelműen felfedezhető volt az a fajta kóros mértékű gerincferdüléses elváltozás, amelyben III. Richárd közismerten szenvedett, és a csontokon jól látható harci sérülések is voltak.
Ennyi azonban természetesen nem volt elégséges személyazonosításhoz. A kutatók ehhez a legmodernebb technikát hívták segítségül: a maradványokat CT-vizsgálatoknak vetették alá, és mindenekelőtt DNS-mintát vontak ki a csontvázból. Ez utóbbi bizonyult döntő jelentőségűnek. A kutatás e fejezetének főszereplője egy kanadai születésű londoni műbútorasztalos, Michael Ibsen volt, akiről a történészek kiderítették, hogy Richárd nővérének, Anna hercegnőnek egyenes ági leszármazottja. Ibsen - akit saját bevallása szerint megdöbbentett soha nem sejtett rokoni kapcsolata a néhai uralkodóval - a kutatócsoport kérésére DNS-mintát szolgáltatott, a minta pedig a Leicesteri Egyetem szakértőinek hétfői bejelentése szerint egyértelmű egyezést mutatott a parkolóban talált maradványok DNS-szekvenciájával.
Innen pedig már egyenes út vezetett a történettudomány szempontjából rendkívüli horderejű hétfői bejelentéshez. A királyt egy későbbi időpontban, immár méltó tiszteletadás mellett a leicesteri katedrálisban helyezik ezúttal ténylegesen végső nyugalomra. Aligha nyugszik el azonban az a vita, amely III. Richárd személyiségéről és megítéléséről az uralkodó halála óta zajlik. Továbbra is eldöntendő kérdés ugyanis, hogy mennyire a bosworth-i győzelem után trónra került Tudor-dinasztia befeketítő kampányának eredménye az a szinte démoni kép, amely Richárdról a mai napig fennmaradt, és amelyet William Shakespeare híres-hírhedt - nyomtatásban először 1597-ben megjelent - királydrámája még tovább feketített.