SG.hu·

Az idegenek hallgatnak

Új technikát vettek elő tarsolyukból az idegen civilizációt kutatók, az első kísérlet azonban nem járt eredménnyel.

Ausztrál csillagászok a "nagyon hosszú bázisvonalú interferometriát" alkalmazva vizsgálták meg a lakható zónájában bolygókkal rendelkező Gliese 581 csillagot. Az idegenek utáni vadászat a nagy számok játéka, ezért a csapat kezdeti eredménye nem tekinthető meglepetésnek.

Az utóbbi években a Naprendszeren kívüli bolygók egymás utáni felfedezésével egyre erősödött az ilyen célzott keresések utáni érdeklődés. A csillagászok becslése szerint az éjszakai égbolt minden egyes csillaga átlagosan 1,6 bolygóval rendelkezik, ami több milliárd még felfedezésre váró bolygót jelent. Mindazonáltal már ma is számos olyan csillagot azonosítottak, ami a folyékony víz - az élet egyik alapfeltételének jelenlétéhez megfelelő távolságban elhelyezkedő sziklás bolygónak adhat otthont. Ilyen a Gliese 581, egy vörös törpecsillag, ami körülbelül 20 fényévre fekszik bolygónktól és különösen érdekes a földönkívüli intelligencia utáni kutatás, vagyis a SETI számára.

Hat bolygója helyezkedik el a lakható zónájában, ezek közül kettő úgynevezett "szuper-Föld". Az ausztrál Curtin Egyetem Nemzetközi Rádiócsillagászati Kutató Központjának csillagászai a jelenlegi legnagyobb felbontású rádiócsillagászati technikához fordultak a csillagrendszer „lehallgatásához”. A nagyon hosszú bázisvonalú interferometria (VLBI) elnevezésű eljárás számos, egymástól nagy távolságra elhelyezkedő távcsövet használ, gondosan kombinálva jeleiket, hogy egyetlen óriási távcsőként viselkedjenek, behatóan vizsgálva az égbolt egy parányi részét. A csapat 8 órán át irányította az Ausztrál Hosszú Bázisvonalú Tömböt a Gliese 581-re, a különböző rádió frekvenciatartományokat fürkészve.

Az eredmény csupán csend volt, a csapat azonban tapasztalatát a VLBI, mint célzott keresésre különösen alkalmas technika igazolására használta. Seth Shostak, a SETI Intézet vezető csillagásza szerint az ausztrál kezdeményezés ereje a vizsgált terület méretében rejlik. "Olyan ez mintha egy két méter hosszú szívószálon át kémlelnénk az ég egy parányi darabkáját, ezért ez csak azokra a jelekre érzékeny, amik a csillagrendszer ezen részéről érkeznek" - nyilatkozott a BBC-nek.

Ez nem csupán egy nagyfelbontású kép alkotásánál hasznos, de kizárhatók vele a földi technikák által kibocsátott, a SETI erőfeszítéseit megzavaró jelek is. "Annak megállapítása, hogy ez ET (földönkívüli), vagy AT&T, nem mindig egyszerű, a VLBI azonban jó módszert kínál a megkülönböztetésre, mert ha találunk valamit az ég ezen icike-picike pontján, arról nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem földi műholdtól származik" - magyarázta Shostak, hozzátéve, hogy az ausztrálok negatív eredménye egyáltalán nem kiábrándító, mivel több ezer, vagy akár millió észlelés szükséges egy átfogó SETI kutatáshoz.

"Vegyük figyelembe, hogy akár négymilliárd éve vizsgálhatják rádióantennákkal a Földet, egy bolygót, ami egyértelműen a lakható zónában helyezkedik el, vannak folyékony óceánjai és légköre. Ennek ellenére az egész megfigyeléssorozat teljesen hasztalan és esélytelen az intelligens élet felfedezése, ha kihagyták az utolsó 70 évet és nem voltak elég közel" - összegzett. "A tény, hogy megnéztünk egy csillagrendszert és nem találtunk egyetlen jelet, nem azt jelenti, hogy ott nincs intelligens élet"

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Irasidus2012. 07. 09.. 16:55||#148
Troll.
© Novotsik2012. 07. 09.. 05:15||#147
Az idegenek figyelemmel kísérik az emberi faj fejlõdését. Ami a legmeglepõbb az az hogy amióta megszülettünk hazugságokkal tömik és mossák az emberek agyát. Mert már több mint 50 éve hogy egy idegen civilizáció felvette a kapcsolatot az úgynevezett vezetõinkkel, remélem ezzel nem mondtam újat. Másrészt meg ezek mind hazugságok,mert a naprendszerünk sûrûn lakott terület. A Marson már emberek vannak, a holdról nem is beszélve. Ajánlom mindenkinek hogy kicsit nézzen utána a HOLD SÖTÉT OLDALÁNAK. Sokkoló az igazság. Az idegenek itt vannak közöttünk, másrészt meg tudják hogy mi folyik itt a Földön. Õk készen állnak arra hogy "felszabadítsák" az emberiséget, itt találtok egy üzenetet amit õk küldtek a Földre hogy az emberek szemét felnyissák.

AZ ÜZENET ITT TEKINTHETÕ MEG:

http://www.prenoszilsandor.eoldal.hu/cikkek/galaktikus-testvereink-uzenete-2-_az-uzenet_.html


Egy üzenet az idegenektõl a Fény Galaktikus Szövetségétõl: http://www.youtube.com/watch?v=Q1c0zcxWAig&list=FLPSKsdeZzYyMCyk3o6ZZ_1Q&index=5&feature=plpp_video
© DasIsFuck2012. 06. 15.. 04:03||#146
nem hiszem vagyis csak mondok egy elgondolkdotató dolgot...
hány éve is létezünk?
és ebbõl maximum az utolsó 100 és kb 60-70 éve lehetett mikor eljutottunk a szomszédunkba lévõ holdra...
De még simán szennyezük a földünket, holott azért már elég tudásunk van, hogy ez mit segít elõ és már rengeteg jó alternatíva van csak épp bizonyos köröknek abból nem származna pénz....

Kérdem én egy ilyen anyagias civilizáci képes galaktikus civilizációvá vállni?
Hát nem tartom elképzelhetõnek.
És ahhoz, hogy galaktikus szintre jussunk ahhoz pár száz év kell.
Szinte biztos hogy azok a civilizációk akik már eljutottak erre a szintre azok jóval fejlettebbek tõlünk társadalmi/spirituális szinten.
© Irasidus2012. 06. 08.. 12:34||#145
A jelenlegi keresés módszerek eredményéhez az kellene, hogy valaki évezredeken (vagy legalábbis nem néhány órán) keresztül erõs jelet sugározzon, alacsony zaj szintû tartományokban. Ez a koncepció. Amit elég sokan támadnak, mert nem életszerû. Olyat várunk el másoktól amit mi sem csinálunk. Mi sem ezeket a frekvenciát használjuk, és nem küldünk jeleket elég sokáig. Próbálkozás volt, de csak néhány órás idõtartammal...
© Irasidus2012. 06. 08.. 12:25||#144
Pontosan, és tudjuk milyen frekin keressünk. Ha nem tudnák, akkor a zajban nagyon szépen elveszne.
© Bannedusermail2012. 06. 07.. 23:38||#143
"Szerintem nem az a lényeg ki mondta, hanem hogy nagy igazság van benne.....
Nem a vélemény ellen van kifogásom, hanem a puszta kijelentéseken alapuló ítéleten."

Látszik, hogy nem érted a nagy igauágot, ha szó szerint veszed.
© Bannedusermail2012. 06. 07.. 23:37||#142
Na jó, de a Pioneer milliós nagyságrendekkel közelebb van.
© Bannedusermail2012. 06. 07.. 23:34||#141
"Az hogy amit írtam hülyeség az a te véleményed (érvek nélküli) nem az igazság.
Az hogy amit írtam önostorozó baromság az szintén a te véleményed (szintén érvek nélküli, önkényes kijelentés ha úgy tetszik ítélet) és nem az igazság.
Tudod lehet egyet érteni és lehet nem egyet érteni, de akárhogy is ha csak kijelentesz valamit, de nem érvelsz, hogy miért, akkor csak önkényesen ítélkezel valaki fölött és nem vitázol. "

Egyrészt valaki tök más személynek írtam az övéhez kapcsolódót, míg te egy "hehe te nem vagy naív?" megszólítással indítottál felém. Amit folytattál egy logikailag nem odaillõ tahókocsmaszintû prolifilozófálgatással divatos témákat boncolgató mellédumával.

Már miért veszed ezek után zokon, hogy nem érdekelnek az önostorozó baromságaid?
© Bannedusermail2012. 06. 07.. 23:28||#140
"Fogalmam sincs ki vagy de ha meg engeded nekem Einstein szavai többet nyomnak a latba mint a tied (egy láthatatlan, érvek nélküli fórumozóé aki csak úgy ki jelenti, hogy ez meg ez hülyeség, az meg az nem)"

Mondom, szó szerint hülyeség. Ez alatt azt értem, hogy a gondolat ami mögötte van nem azonos a szü szerinti jelentésével. Merem feltételezni, hogy érted mit jelent ez. Tehát, ha Einstein azt mondja, hogy nem beszélhetünk fejlõdésrõl, amígg van egy gyerek is a Földön, aki nem boldog, akkor nem a fejlõdést vonja kétségbe, hanem a gyermekek problémájára hívja fel a figyelmet.

Tehát, a relativitás-elmélet jelentõsége nem azon múlik, hogy Afrikában gyerekkatonák vannak vagy nincsenek, és egy plazmatévé sem attól modernebb, mint a CRT-s, hogy háborút néznek rajta vagy mélyfilozófiai önmarcangolást.

Konklúzió, aki híres emberek szállóigéit, kiragadott idézeteit szó szerint képes csak értelmnezni, az túlságosan hülye ahhoz, hogy megértse azok üzenetét.
© mizar12012. 06. 07.. 20:03||#139
Én egyébként a vízmolekula frekvenciáján (~6,12 gigaherz) figyelném, hogy van e értelmesnek számító adás, és én is ezen a frekvencián küldenék.