SG.hu·
Hűha! jel: az egyetlen SETI utalás az idegenekre
A földönkívüli intelligencia után kutató SETI évtizedek óta pásztázza az égboltot abban a reményben, hogy mesterségesen generált rádiójeleket fog egy idegen civilizációtól. A dolog érdekessége, hogy jó eséllyel ez a pillanat már megtörtént, méghozzá 1977-ben.
A "Wow!" (hűha!) jelként elhíresült rádióhullámot Jerry Ehman csillagász észlelte, aki az ohio-i Big Ear rádiótávcsővel dolgozott a SETI projekten. A jel annyira kitűnt az adathalmazból, hogy Ehman bekarikázta a kinyomtatott szalagon és a szélére ráírta, hogy "Wow!", vagyis "hűha!" - akaratlanul is elnevezve a rádiójelet, amit azóta mindenki így emleget.
Bár rengeteg erőfeszítést tettek, nem sikerült azonosítani a jel forrását, és azóta sem észleltek hasonlót, sőt a magyarázatoknak is híján vagyunk pro és kontra, így teljes a rejtély. Az egyetlen levonható következtetés talán az, hogy amennyiben a jel valóban a mélyűrből eredeztethető, akkor vagy egy eddig még nem észlelt csillagászati jelenség, vagy ténylegesen egy elfogott idegen jel volt.
A tudományos észlelések magyarázatára az általános eljárás a hipotézisek gyártásával indul, majd ezek letesztelésével folytatódik. Amennyiben a hipotézis helytelen, akkor nem fogja megmagyarázni az észlelést. Ezután jöhet a következő elmélet, egészen addig folytatva ezt a metódust, amíg pontos magyarázat nem születik az észlelésre. A Hűha! jel esetében azonban a kutatók zátonyra futottak. A hosszas próbálkozások és kudarcok sorozata után Ehman szkeptikussá vált és azt kezdte hangoztatni, "valami arra utal, hogy ez egy földi forrású jel volt, ami egyszerűen visszaverődött egy űrszemét darabról". Amikor azonban ezt a magyarázatot próbálta alátámasztani, a korábbiaknál is több ellentmondással szembesült.
A vizsgálatok egyértelműen tükrözik, hogy aligha lehetséges a jel földi eredete, az űrtörmelékről való visszaverődés pedig legalább ennyire valószínűtlen. Az észlelt jel rendkívül sajátos volt, Ehman új elméletének magyarázatához pedig túl sok feltevés szükséges. A logikai gondolkozás egyik sémája, Occam borotvája is asztrofizikai eredetre utal, magyarázattal azonban ez sem szolgál.
A rejtélyes Hűha! jel többé-kevésbé tökéletesnek nevezhető. Mondjuk úgy, hogy ideális földönkívüli üzenet lenne. Mindenek előtt a jel 72 másodperc alatt erősödött fel és csendesedett el, ami konzisztens a Föld forgásával, égi forrásra utalva, amit a Big Ear teleszkóp nyomon követett. Ez már eleve sajátossá teszi a jelet, szinte teljes egészében kizárva bármilyen földi eredetet. Emellett drasztikusan kiemelkedett a mélyűr háttérzajából, megközelítőleg harmincszor hangosabb volt, mint bármi más a környezetében. A legérdekesebb azonban a frekvenciája volt.
A jel rendkívül éles volt és csupán egyetlen frekvencián lehetett fogni. A természetes rádióforrások nem így működnek. Szétterjednek a frekvenciatartományokban, vagyis ugyanaz a jel az átvitel egy viszonylag széles sávját lefedi. A Hűha! jel egyáltalán nem ilyen volt, egy adott frekvencián, megközelítőleg 1420 MHz-en bukkant fel. Az 1420 MHz hidrogén-vonalként is ismert, ennek a frekvenciának a használatát nemzetközi egyezmény tiltja, mivel a rádiócsillagászat számára tartják fenn, csillagászatilag ugyanis ezt általában a csillagközi űr semleges hidrogén atomjai bocsátják ki. Ez a kibocsátás nagyjából minden irányból egyenletes, segítségével térképezték fel a galaxist, a SETI program azonban másra használja.
A hidrogén a világegyetem legegyszerűbb és legbőségesebb eleme. Elvileg bármelyik intelligens civilizációnak ismernie kellene ennek a frekvenciának a jelenlétét, a feltételezések szerint ugyanúgy felhasználva a csillagászati észlelésekhez, mint az emberiség. Ennek eredményeként a SETI kutatói logikusnak tartják, hogy ezen a frekvencián keressék az idegenek jeleit.
Az utolsó nagy kérdése a rejtélynek, hogy pontosan honnan is érkezett ez a jel. A Big Ear kialakításából adódóan a jel forrása leszűkíthető az égbolt két területének egyikére, méghozzá a Nyilas (Sagittarius) csillagképre. Ennél pontosabbat azonban nem igazán lehet mondani, legalábbis addig, amíg meg nem ismétlődik a jel, márpedig abból adódóan, hogy az elmúlt több mint 36 évben ez nem történt meg, nem nagyon marad más választásunk, mint visszafojtott lélegzettel figyelni tovább.
Mind a mai napig a legtöbb SETI kutatás az égbolt pásztázásával működik, egy adott foltot csupán néhány másodpercig figyelve meg. Bár ezáltal nagy a lefedettség, ugyanakkor minimális az esély, hogy a pár másodperc alatt pont belebotlanánk egy mesterséges rádiójelbe, különösen olyanba, ami éppen felénk irányul. A másik módszer a Kepler küldetés lenne, ami egy adott területre irányul és vár. Azt tudjuk, hogy mely irányokba találunk exobolygókat, azt azonban nem, hogy ott létezik-e élet, így nagy a kockázata, hogy ezzel a módszerrel éveken át rossz irányba kémlelünk.
Sajnos nincs mód arra, hogy pontosan meghatározzuk, mi okozta a Hűha! jelet. Bármennyire is szeretnénk a földönkívüli élet bizonyítékaként tekinteni rá, ez teljesen tudománytalan lenne. Logikailag levonható a következtetés, hogy a jel nagy valószínűséggel a mélyűrből érkezett, de ugyanúgy lehet egy teljesen ismeretlen csillagászati jelenség, mint egy elfogott idegen adás - innen azonban nincs tovább, egyik verziót sem lehet perdöntően bizonyítani, vagy kizárni. Jelenleg a Hűha! jel nem több, mint egy bizonytalan, ugyanakkor lenyűgöző utalás arra, hogy valami rejtőzködik a mi kis galaxisunkban, amit még nem ismerünk.
A "Wow!" (hűha!) jelként elhíresült rádióhullámot Jerry Ehman csillagász észlelte, aki az ohio-i Big Ear rádiótávcsővel dolgozott a SETI projekten. A jel annyira kitűnt az adathalmazból, hogy Ehman bekarikázta a kinyomtatott szalagon és a szélére ráírta, hogy "Wow!", vagyis "hűha!" - akaratlanul is elnevezve a rádiójelet, amit azóta mindenki így emleget.
Bár rengeteg erőfeszítést tettek, nem sikerült azonosítani a jel forrását, és azóta sem észleltek hasonlót, sőt a magyarázatoknak is híján vagyunk pro és kontra, így teljes a rejtély. Az egyetlen levonható következtetés talán az, hogy amennyiben a jel valóban a mélyűrből eredeztethető, akkor vagy egy eddig még nem észlelt csillagászati jelenség, vagy ténylegesen egy elfogott idegen jel volt.
A tudományos észlelések magyarázatára az általános eljárás a hipotézisek gyártásával indul, majd ezek letesztelésével folytatódik. Amennyiben a hipotézis helytelen, akkor nem fogja megmagyarázni az észlelést. Ezután jöhet a következő elmélet, egészen addig folytatva ezt a metódust, amíg pontos magyarázat nem születik az észlelésre. A Hűha! jel esetében azonban a kutatók zátonyra futottak. A hosszas próbálkozások és kudarcok sorozata után Ehman szkeptikussá vált és azt kezdte hangoztatni, "valami arra utal, hogy ez egy földi forrású jel volt, ami egyszerűen visszaverődött egy űrszemét darabról". Amikor azonban ezt a magyarázatot próbálta alátámasztani, a korábbiaknál is több ellentmondással szembesült.
A vizsgálatok egyértelműen tükrözik, hogy aligha lehetséges a jel földi eredete, az űrtörmelékről való visszaverődés pedig legalább ennyire valószínűtlen. Az észlelt jel rendkívül sajátos volt, Ehman új elméletének magyarázatához pedig túl sok feltevés szükséges. A logikai gondolkozás egyik sémája, Occam borotvája is asztrofizikai eredetre utal, magyarázattal azonban ez sem szolgál.
A rejtélyes Hűha! jel többé-kevésbé tökéletesnek nevezhető. Mondjuk úgy, hogy ideális földönkívüli üzenet lenne. Mindenek előtt a jel 72 másodperc alatt erősödött fel és csendesedett el, ami konzisztens a Föld forgásával, égi forrásra utalva, amit a Big Ear teleszkóp nyomon követett. Ez már eleve sajátossá teszi a jelet, szinte teljes egészében kizárva bármilyen földi eredetet. Emellett drasztikusan kiemelkedett a mélyűr háttérzajából, megközelítőleg harmincszor hangosabb volt, mint bármi más a környezetében. A legérdekesebb azonban a frekvenciája volt.
A jel rendkívül éles volt és csupán egyetlen frekvencián lehetett fogni. A természetes rádióforrások nem így működnek. Szétterjednek a frekvenciatartományokban, vagyis ugyanaz a jel az átvitel egy viszonylag széles sávját lefedi. A Hűha! jel egyáltalán nem ilyen volt, egy adott frekvencián, megközelítőleg 1420 MHz-en bukkant fel. Az 1420 MHz hidrogén-vonalként is ismert, ennek a frekvenciának a használatát nemzetközi egyezmény tiltja, mivel a rádiócsillagászat számára tartják fenn, csillagászatilag ugyanis ezt általában a csillagközi űr semleges hidrogén atomjai bocsátják ki. Ez a kibocsátás nagyjából minden irányból egyenletes, segítségével térképezték fel a galaxist, a SETI program azonban másra használja.
A hidrogén a világegyetem legegyszerűbb és legbőségesebb eleme. Elvileg bármelyik intelligens civilizációnak ismernie kellene ennek a frekvenciának a jelenlétét, a feltételezések szerint ugyanúgy felhasználva a csillagászati észlelésekhez, mint az emberiség. Ennek eredményeként a SETI kutatói logikusnak tartják, hogy ezen a frekvencián keressék az idegenek jeleit.
Az utolsó nagy kérdése a rejtélynek, hogy pontosan honnan is érkezett ez a jel. A Big Ear kialakításából adódóan a jel forrása leszűkíthető az égbolt két területének egyikére, méghozzá a Nyilas (Sagittarius) csillagképre. Ennél pontosabbat azonban nem igazán lehet mondani, legalábbis addig, amíg meg nem ismétlődik a jel, márpedig abból adódóan, hogy az elmúlt több mint 36 évben ez nem történt meg, nem nagyon marad más választásunk, mint visszafojtott lélegzettel figyelni tovább. Mind a mai napig a legtöbb SETI kutatás az égbolt pásztázásával működik, egy adott foltot csupán néhány másodpercig figyelve meg. Bár ezáltal nagy a lefedettség, ugyanakkor minimális az esély, hogy a pár másodperc alatt pont belebotlanánk egy mesterséges rádiójelbe, különösen olyanba, ami éppen felénk irányul. A másik módszer a Kepler küldetés lenne, ami egy adott területre irányul és vár. Azt tudjuk, hogy mely irányokba találunk exobolygókat, azt azonban nem, hogy ott létezik-e élet, így nagy a kockázata, hogy ezzel a módszerrel éveken át rossz irányba kémlelünk.
Sajnos nincs mód arra, hogy pontosan meghatározzuk, mi okozta a Hűha! jelet. Bármennyire is szeretnénk a földönkívüli élet bizonyítékaként tekinteni rá, ez teljesen tudománytalan lenne. Logikailag levonható a következtetés, hogy a jel nagy valószínűséggel a mélyűrből érkezett, de ugyanúgy lehet egy teljesen ismeretlen csillagászati jelenség, mint egy elfogott idegen adás - innen azonban nincs tovább, egyik verziót sem lehet perdöntően bizonyítani, vagy kizárni. Jelenleg a Hűha! jel nem több, mint egy bizonytalan, ugyanakkor lenyűgöző utalás arra, hogy valami rejtőzködik a mi kis galaxisunkban, amit még nem ismerünk.