SG.hu·

Óvatosan fogadták a SETI elfogott rádiójelét

Óvatosan fogadták a SETI elfogott rádiójelét
A szakemberek szerint egyelőre semmi izgalmas nincs a felfedezésben.

Kisebb szenzációként járta be a nemzetközi sajtót a napokban a SETI egyik csoportjának tavalyi felfedezése, a szakemberek azonban rögtön csillapítani kezdték a kedélyeket, kiemelve, hogy az állítólag egy nem túl távoli rendszerből származó jel forrása egyelőre ismeretlen.

A hivatalos oldalon megtalálható bejegyzésben arról olvashatunk, hogy az orosz csoport eredetileg még tavaly fedezte fel a rádiójelet, mégpedig a RATAN-600 rádióteleszkóp segítségével. Furcsa módon ezt csak a múlt hónapban osztották meg kollégáikkal, ezt követően azonban rögtön megindult a hajsza a megerősítésért. A jel állítólag a tőlünk mintegy 94 fényévnyire lévő HD164595 csillagrendszerből ered, amely jelenlegi tudásunk szerint legalább egy, a Neptunuszhoz hasonló bolygót vonultat fel, ám a csillagászok szerint itt még semmi sem biztos, hiszen a pontos eredetre egyelőre nincs magyarázat.

Egyes reagálásokban kihangsúlyozzák, hogy a 39 eredeti megfigyelés egyike adott csak vissza pozitív jelet, amely 4,5-ször volt erősebb az átlagnál. A SETI@home esetében több millió ilyen észlelésről beszélhetünk, vagyis ettől még semmi nem teszi kiemelkedővé a felfedezést, hiszen ez lehet egy természetes jelenség, interferencia, illetve pusztán egy űrszonda áthaladásának eredménye. Több hasonló megfigyelésre, vagyis az eredeti jel visszaigazolására lenne szükség, ez azonban eddig nem sikerült, vagyis a SETI szempontjából egy meglehetősen érdektelen jelről van szó.

Nem sokkal később az Orosz Tudományos Akadémia közzétette saját vizsgálatának eredményét, amely szerint nagy valószínűséggel a Földről származó jelről van szó, ez magyarázza annak erősségét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!