Hunter

Megállapították a legrejtélyesebb kézirat korát

A rejtélyes Voynich-kézírat, a kódfejtők és nyelvészek rémálma 15. századi pergamenre íródott, állapították meg amerikai kutatók.

A kormeghatározás, amit még tavaly elvégeztek, eredményét azonban csak a héten jelentették be, egy teljes évszázaddal korábbra helyezi a könyv keletkezési idejét a tudósok többsége által becsültnél, ami jelentősen leszűkíti a keletkezéssel kapcsolatos elméletek körét.

A kézirat egy könyvritkaság-kereskedőről, Wilfrid Voynichról kapta a nevét, aki 1912-ben fedezte fel a Róma közeli Villa Mondragone-ban a közel 250 oldalas művet, ami mellett a "Da Vinci kód" könnyed unaloműző. A könyv megközelítőleg 250 000 írásjele teljesen ismeretlen, ugyanakkor csoportokba vannak rendezve, mintha szavak és mondatok lennének. A jelek között akadnak a latin betűkre és a római számokra is emlékeztetők, többségük azonban egyetlen ismert nyelvvel sem rokonítható.

Ennél is megdöbbentőbbek a könyv bonyolult illusztrációi, köztük soha nem látott növények, csillagászati szimbólumok, bonyolult, egyes esetekben kivehetően emberi szerveket tartalmazó, csővezetékekre emlékeztető szerkezetek, és egy különös zöld folyadékban táncoló vagy fürdőző meztelen nőalakok.

"Ki tudja mit írtak le ebben a kéziratban... Nézzék csak azokat a rajzokat. Vajon botanikai ábrázolások, vagy tengeri lények? Csillagászatiak? Senki sem tudja" - elmélkedett Greg Hodgins, az Arizona Egyetem fizika tanszékének professzora, akinek sikerült a könyv számos rejtélyének egyikét megoldani, megállapítva a kézirat oldalainak keletkezési idejét.

A szén-14 izotópos radiokarbonos kormeghatározása érdekében a jelenleg a Yale Egyetem Beinecke Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában őrzött, online is hozzáférhető könyv négy különböző lapjának egy 0,16 centiméterszer 2,5 centiméteres mintáit használták fel. "A négy oldalt kifejezetten a könyv négy különböző részéből választottuk ki, hogy észleljük, ha a könyvet több évtizeden át írták volna" - magyarázta Hodgins a Discoverynek.

A kormeghatározás szerint a minták mind a 15. század első feléből, az 1404 és 1438 közötti időszakból származnak. "A természet nekünk dolgozott. A 15. század elején a radiokarbon-szintek nagyon gyorsan váltakoztak, így egy viszonylag szűk időkeretet kaptunk. A légköri radiokarbon-szintek időnként évtizedeken, akár évszázadokon át változatlanok maradnak, így ezekben az időszakokban a radiokarbon kormeghatározás jóval pontatlanabb" - taglalta Hodgins.

A kutatók négyszer is megismételték a kormeghatározást, ezért eredményeik megbízhatónak mondhatók. "Fontos leszögeznünk, hogy a kormeghatározás arra az időszakra vonatkozik, amikor az állat élt (aminek a bőrét a pergamenhez felhasználták - szerk.), nem arra, amikor a könyv készült. Senki nem tudja megmondani mennyi idő telt el az állat halála és a sorok pergamenre vetése között. A könyv elkészítése egyértelműen sok munkával járt, több évet vehetett igénybe" - mondta Hodgins. A kormeghatározás így is több elméletet kizárhat.

Amióta Wilfrid Voynich közzé tette a kéziratot abban a reményben, hogy valakinek sikerül lefordítania, számtalan elmélet látott napvilágot a könyv szerzőjéről és tartalmáról. Voynich szerint a könyv a 16. századi Habsburg uralkodó, II. Rudolf tulajdona volt, szerzőként pedig Roger Bacont, egy 13. századi angol tudós szerzetest nevezett meg. Ezt az elméletet a kormeghatározás egyértelműen kizárta.

Más spekulációk szerint a kézirat lehetett egy vallási szekta titkos műve, esetleg egy elfeledett nyelv utolsó emléke, egy feltörhetetlen titkos kód, vagy akár az "életelixír" receptje - talán mindez együtt. A szakértőkben természetesen felmerült az a lehetőség is, hogy ez az egész csak egy átverés, amit jó eséllyel John Dee, Rudolf udvarának angol matematikusa és csillagásza hamisított. 2003-ban Gordon Rugg, számítástechnikai szakértő be is mutatta, hogyan lehet hasonló könyvet generálni egy 1550 környékén feltalált titkosító eszköz, a Cardan-rács alkalmazásával.

"Bár még nem vagyok 100 százalékig meggyőzve a kormeghatározás pontosságáról, valószínűleg elég közel lehet a tényleges dátumhoz" - nyilatkozott Nick Pelling, a kérdés szakértője, aki "A Voynich átka" címmel könyvet is jelentetett meg a témában. "Már az 1920-as évek közepén több történész számára nyilvánvaló volt, hogy a kézirat margóin 15. századból származó írások találhatók, ami azt jelenti, hogy a könyv nem készülhetett 1500 után. Szégyenletes, hogy annyi ember megragadt a 16. vagy a 17. századról szóló elméleteknél, nem is szólva a "félrevezetés" elméleteknél, ezek ugyanis elriasztották a komoly történészeket a kutatásokban való részvételtől."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DontKillMe #92
    ...mire nem képes a meszkalin..:))))
  • Sir Ny #91
    az a legjobb :) ( csak nem fogszabályzóval )
  • Tetsuo #90
    Ajanlom az avokados, fokhagymas piritost! A csaladban tobben erre vannak rakattanva. :) Nekem tul zold.
  • Tetsuo #89
    A szamitott idoszakban Leo még nem szuletett meg, sajnos.
  • nemlehetigaz #88
    Erről a könyvről említést tesznek a Darkness Wihtin című kalandjátékban.
  • Buzzword #87
    A XV. század elején szerintem csak a sima helyettesítéses kódolást ismerték, azt pedig statisztikai módszerekkel már rég feltörték volna. Hajlok arra, hogy halandzsaszövegről van szó, vagy egy közösség, szervezet saját megkonstruált nyelvén írt dokumentumára, amelynek nyelvtana nem követ semmi ismert szabályszerűséget.
  • Anademok66 #86
    Én vagyok a forrás. Leírtam amennyire le tudtam nektek fordítani, ha ez nem elég.. majd egyszer lefordítom rendesen 3,5 hónap múlva.
  • Kara kán #85
    Jó, hogy szóltál, rég nem ettem fokhagymás, vajas pirítóst.
    Jujj!
  • trenmost #84
    köszönjük hogy megoldottad az évszázados rejtélyt az SG.hu olvasóinak, ezen a hétfői délutánon, két pirítós elfogyasztása közben :D

    viccet félretéve forrást tudsz adni? érdekel a dolog :)
  • archrodney #83
    Leonardo gyerekkori muve a vilag legtitokzatosabb kezirata