SG.hu·
Soha nem volt még ilyen közel az űr
A NASA mérései azt bizonyítják, hogy a Föld felső légköre és az űr közötti határvonal rendkívül alacsony magasságba süllyedt és hidegebb is a vártnál.
A megfigyeléseket az űrügynökség egy katonai műholdon, a C/NOFS-on elhelyezett műszere, a CINDI végezte el, ami 2008. április 16-án állt pályára. A CINDI egység - aminek teljes neve Összekapcsolt Ion-Semleges Dinamika Vizsgálatot takar - egyaránt fel van szerelve ionizált és semleges részecskék érzékelésére alkalmas szenzorokkal, melyek segítségével méréseket végez a részecskék sűrűségének és áramlásának változásaiban.
A CINDI és a C/NOFS, azaz a Kommunikáció/Navigáció Leállás Előrejelző Rendszer célja a Föld ionoszférájában bekövetkező zavarok tanulmányozása, amik navigációs és kommunikációs jelek megszakadását eredményezhetik. Az ionoszféra egy elektromosan töltött részecskékből álló réteg, ami körbeveszi a bolygót, a benne keletkező zavarok pedig tönkre tehetik a radar- és a rádióhullámokat, valamint a globális helymeghatározó rendszerek jeleit. "Annak érdekében, hogy megállapítsuk mennyire lehetnek súlyosak ezek a torzulások, tudnunk kell milyen nagyok, és hol helyezkednek el az ionoszféra légköri szerkezetei" - magyarázta Roderick Heelis, a műszert felügyelő Texas Egyetem Űrtudományi Központjának tudósa.
A CINDI első felfedezése azonban nem a légköri zavarokkal kapcsolatos, hanem magával az ionoszférával, illetve annak elhelyezkedésével, ami nem ott van, ahol a tudósok várták. A műszer működésének első hónapjaiban az ionoszféra és az űr közötti határmezsgyét 420 kilométeres magasságban találták meg éjszaka, ami nappal 800 kilométeres magasságba emelkedett. Ezek a magasságok meglepően alacsonyak összevetve korábbi kutatások alapján készült számítógépes modellek értékeivel, melyek szerint az ionoszféra éjjel 640 kilométeres, nappal 960 kilométeres magasságban helyezkedik el.
A magasság napszakonkénti változását részben a Nap által kibocsátott ultraibolya energia vezérli, ezért eleve egy összehúzódott ionoszférával számoltak, mivel a C/NOFS kilövésekor a 11 éves naptevékenységi ciklus minimumánál jártunk. A valós összehúzódás mérete azonban ezzel együtt is mindenkit megdöbbentett. A kutatók visszakerestek a Napról szóló adatokban és kiderült, hogy a műhold fellövésekor az űrkorszak kezdete óta a legcsendesebb szoláris minimumot éltük át. Ez a ritka körülmény páratlan alkalmat ad a Nap belső dinamikái és a Föld űrkörnyezete közötti reakciók tanulmányozására, ugyanakkor a tudósok reméli, a műszert a 2011-12 környékére várható maximum idején is használni tudják majd.
A megfigyeléseket az űrügynökség egy katonai műholdon, a C/NOFS-on elhelyezett műszere, a CINDI végezte el, ami 2008. április 16-án állt pályára. A CINDI egység - aminek teljes neve Összekapcsolt Ion-Semleges Dinamika Vizsgálatot takar - egyaránt fel van szerelve ionizált és semleges részecskék érzékelésére alkalmas szenzorokkal, melyek segítségével méréseket végez a részecskék sűrűségének és áramlásának változásaiban.A CINDI és a C/NOFS, azaz a Kommunikáció/Navigáció Leállás Előrejelző Rendszer célja a Föld ionoszférájában bekövetkező zavarok tanulmányozása, amik navigációs és kommunikációs jelek megszakadását eredményezhetik. Az ionoszféra egy elektromosan töltött részecskékből álló réteg, ami körbeveszi a bolygót, a benne keletkező zavarok pedig tönkre tehetik a radar- és a rádióhullámokat, valamint a globális helymeghatározó rendszerek jeleit. "Annak érdekében, hogy megállapítsuk mennyire lehetnek súlyosak ezek a torzulások, tudnunk kell milyen nagyok, és hol helyezkednek el az ionoszféra légköri szerkezetei" - magyarázta Roderick Heelis, a műszert felügyelő Texas Egyetem Űrtudományi Központjának tudósa.
A CINDI első felfedezése azonban nem a légköri zavarokkal kapcsolatos, hanem magával az ionoszférával, illetve annak elhelyezkedésével, ami nem ott van, ahol a tudósok várták. A műszer működésének első hónapjaiban az ionoszféra és az űr közötti határmezsgyét 420 kilométeres magasságban találták meg éjszaka, ami nappal 800 kilométeres magasságba emelkedett. Ezek a magasságok meglepően alacsonyak összevetve korábbi kutatások alapján készült számítógépes modellek értékeivel, melyek szerint az ionoszféra éjjel 640 kilométeres, nappal 960 kilométeres magasságban helyezkedik el.
A magasság napszakonkénti változását részben a Nap által kibocsátott ultraibolya energia vezérli, ezért eleve egy összehúzódott ionoszférával számoltak, mivel a C/NOFS kilövésekor a 11 éves naptevékenységi ciklus minimumánál jártunk. A valós összehúzódás mérete azonban ezzel együtt is mindenkit megdöbbentett. A kutatók visszakerestek a Napról szóló adatokban és kiderült, hogy a műhold fellövésekor az űrkorszak kezdete óta a legcsendesebb szoláris minimumot éltük át. Ez a ritka körülmény páratlan alkalmat ad a Nap belső dinamikái és a Föld űrkörnyezete közötti reakciók tanulmányozására, ugyanakkor a tudósok reméli, a műszert a 2011-12 környékére várható maximum idején is használni tudják majd.