Berta Sándor

Először ötvöztek szilícium-nanodrótokat élő sejtekkel

Kiborg, borg - ismerős fogalmak a sci-fi-sorozatokból és a filmekből. Az ember és a gép összeolvadása régóta mozgatja több millió felhasználó fantáziáját.

Amerikai kutatóknak először sikerült élő sejteket és szilícium-nanodrótokat úgy ötvözniük, hogy a beavatkozás után sem lassult le a sejtek növekedési folyamata. A kísérletek során emlősök élő sejtjeit használták fel és a szilícium-nanodrótok semmilyen kárt nem okoztak a sejtekben.

A gépi technológia és az emberi lény ötvözése megannyi műben előkelő helyen szerepelt. Elég például csak a Star Trek sorozatot és a borgokat említenünk. Nos, a kiborgoktól még messze vagyunk, de a Berkeley Egyetem munkatársai megtették az első sikeres lépést ezen a területen és a tapasztalataikat összegző dokumentumot június 20-án jelentetik meg a Journal of the American Chemical Society című szakmai folyóiratban. A szakemberek célja nem egy kiborg létrehozása volt, sokkal inkább a sejtek belsejében lejátszódó biológiai folyamatokba szeretnének közvetlenül betekinteni.



Erre a célra a szilícium-nanodrótok kiválóan alkalmasak, ugyanis egyrészt sokkal kisebbek a legtöbb emlős sejtjénél, másrészt a méretük hasonlít a biológiai szempontokból meghatározó molekulák méretére. A kutatók abban reménykednek, hogy amennyiben sikerül majd külső szenzorokat a sejtekhez kötniük, úgy valós időben megfigyelhetők lennének a belsejükben lejzajló folyamatok. A kísérletek során egy egér- és egy emberi sejtet használtak, amelyeket elhelyeztek egy szilícium-nanodrótokkal fedett szilíciumszubsztráton. Ezáltal a nanodrótok a sejtek részévé váltak és alig egy óra múlva már megállapították, hogy a nanodrótok és a sejtek összenőttek.

Kiderült, hogy a nanodrótok annál kevésbé zavarják meg a sejtnövekedési folyamatot, minél vékonyabbak. A sejtek átlagosan több napot éltek. Egy 30 nanométer átmérőjű nanodrótnál ez az idő 5 nap volt, egy 400 nanométer átmérőjű nanodrótnál viszont csak egyetlen nap.

A tudósok még választ keresnek arra a kérdésre, hogy a nanodrótok miként befolyásolják a sejtek működését, illetve hogyan hatnak a DNS-re. Azt már most sikerült megállapítani, hogy a nanodrótok képesek felismerni, hogy ha a felhasznált sejt egy őssejt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Looooser #51
    akkor ezzel az előre lépéssel lehet meg fog könnyebbülni a művégtag létre hozás
  • bandypappa #50
    Igaz, mindenki azt csinál a testével, amit akar.
  • assdf #49
    Azért ez messze nem igy van. Ha belegondolsz, attól hogy paris hilton olyan amilyen vagy lindsey lohan, az emberek 99.9999% marad ugyanolyan normál ember, és csak elenyésző %uk akar rájuk hasonlitani. Az meg meg is érdemli.

    Az meg hogy genetikailag kiküszöböljük a hibákat nem olyan nagy baj, mert persze amig egy ember egészségesnek születik és hibamentesen (köszönet a természetnek) addig nem érzi ezt magán, de miheylst ő születne hibásnak mindjárt megváltozik a helyzet.

    Amit meg te mondasz az részben igaz, na de mai példánál maradva, attól még hogy meglátok egy tarajos vörös-kék hajú punkot, az orrában kilós vassal meg agyonpiercingelve meg tetotálva én még nem fogok rohanni a fodrászhoz meg a tetkoshoz hogy én is ilyen szeretnék lenni. Másik példa a szem, akinek nem tetszik az ma is hordhat akár hupikék kontaktlencsét is és máris más a szeme szine, de azért mégsem ez az elterejdt. Ez végső soron csak egy újabb módszer a reportárban amivel tudunk magunkra hatni, akár jó akár rossz irányba, de ez már egyéni kérdés.
  • atlaimond #48
    Ez az egész nagyon egyszerű. Sejtenként össze fognak varrni egy embert!
  • bandypappa #47
    Nem azt mondom hogy aki vak az ne lásson. Az a baj vagy inkább ugy mondom hogy furcsaság, hogy én választom ki a szemem tipusát, vége a régi romantikának ezentúl "de szép szemed van, jól választottál!"- "igen, ez a legujabb carl zeiss nyári divatszín" Hogy jók-e a kölönféle tuningolások (optikai zoom, infravörös, röntgen, stb..) lehet hogy jók, de ezzel egy felsöbb kaszt képzödik a társadalomban. Ahogy A. Hitler is mondotta: "Láttam az übermenschet, köztünk él" Ez lesz az uj felsöbbrendü elit, akik genetikailag megtervezettek, talán ez a jövö, talán jobb lesz vagy mindenkiböl "kocka" lesz és tökéletes komformban él a társadalomban, nem lseznek deviáns viselkedések, szoval nem fejlödik a társadalom.
  • L3zl13 #46
    "én mondom már ott vagyunk hogy mi határozzuk meg a kivánatos képességünket, az evoluciot saját kezünkbe vesszük"
    Egy kicsit engem is zavar, hogy beavatkozunk az evolúció folyamatába ilyen módon.
    Ugyanakkor szerintem a civilizáció már alapból jóformán megszüntette a testi evolúciót azáltal, hogy ellensúlyozza a testi hátrányokat, még az ilyen über upgrade-ek nélkül is.

    Pl egy születésétől beteges gyereknek a civiizáció előtti időkben zéró esélye lett volna az életben maradásra, ma bezzeg mindent megteszünk, hogy normális életet élhessen, beleértve a családalapítást is. Ez persze neki jó, de a faj genetikai állománya szempontjából már kevésbé.
  • L3zl13 #45
    Nem a középkorban vagyunk. Az egyháznak nem áll jogában semminek a betiltatása.
    És a kiátkozás sem olyan elrémisztő hatású, mit annó.
  • messen #44
    A cikk tökéletes arra, hogy támpontot adjon a további kereséshez. Kb erre használom az sg híreit. Mindősíteni nincs jogomban.
    A találmány elsőre haszontalannak tűnik, de annak tartották a kereket is korai eleink...
  • Cuchulainn #43
    Mondjuk a nanotechnológiától kissé messze van az, hogy "jé beleböktünk egy drótot és nem döglött meg"
  • irkab1rka #42
    ne parázzatok már. Az egyház mindjárt betiltatja.