MTI

Kötélpálya műholdaknak

A Föld körüli pályán kifeszített kötéllel akarjál amerikai tudósok a műholdak pozícióját korrigálni, s a technika teszteléséhez most három mini műholdat bocsátanak fel, amelyeket közül kettőt egy kilométer hosszú kötél köt össze - adta hírül amerikai források alapján a Die Welt című német napilap internetes kiadásában.

A NASA, az amerikai űrhajózási ügynökség már szert tett bizonyos tapasztalatokra, ugyanis 1994-ben egy 20 kilométer hosszú kötél öt nap után elszakadt az űrben, valószínűleg egy mikrometeorit taláta el. Ugyanakkor az 1997-ben felbocsátott négy kilométeres kötél majdnem tíz évet kibírt.

Bob Twiggs, és más kutatók a kaliforniai Stanford egyetemről olyan kísérletet készítenek elő, amelynek során a felbocsátandó három mini műhold közül kettőt egy kilométer hosszú kötél kapcsol össze, míg a harmadik a tervek szerint az összeköttetés mentén mozog.

A tudósok arra kíváncsiak, mennyire stabilan mozog a Föld körüli pályán a három műhold, és kibírja-e most a kötél a mikrometeoritok támadásait. (A mikrometeoritok mikroszkopikus méretű, de egy autó tömegével rendelkező részecskék, amelyek szakértők vélemény szerint arra is képesek, hogy megrengessék a Földet, amikor becsapódnak.) "Ha ezt meg akarjuk csinálni, akkor pontosan előre kell látnunk a várható mozgásokat, és ellenőriznünk kell azokat"- nyilatkozta Rob Hoyt, a kötelet gyártó cég vezetője a New Scientist című tudományos magazin online kiadásában.

A műholdakat várhatóan április 17-én bocsátják fel a kazahsztáni Bajkonurból. Méretük nem haladja meg egy cipősdobozét, és 750 kilométer magasan a néhány milliméter vastagságú kötél két végén lesz két műhold, míg a harmadik úgy mozog közöttük, ahogy egy kötélpályán a gondola. Az egy kilométeres utat az előzetes becslések szerint egy hét alatt teszi meg műhold.

Mindhárom műhold "fedélzetén" lesznek navigációs műszerek, hogy a pontos pozíciót meghatározzák, így a tudósok a Földről figyelemmel kísérhetik, feszül-e a kötél, illetve hol tart a harmadik műhold. A "gondolában" lesz egy kamera, amely a kötél állapotát, esetleges sérüléseit mutatja. A kötélnek hálószerű struktúrája van, hogy ellenálljon a meteoritok becsapódásainak. A kutatók szerint a jövőben ilyen kötéllel lehetne módosítani a műholdak pozícióját, például akkor, ha a szatellit veszít a magasságából. Ezzel ugyanis jelentős költséget és üzemanyagot lehet megtakarítani - olvasható a Die Welt című hamburgi lap online kiadásában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • oneman #6
    sajna nem, mert ezt még tegnap töltötték fel... de szerző helyében ráfognám, hogy erre a napra szánta :p
  • fourgee #5
    Nem elírás, április 1 :)
  • oneman #4
    már ezerszer felkapták ezt a témát, de teljesen feleslegesen... kivitelezhetetlen feladat...
  • Atomy #3
    Ha ez működik akkor akár hálót is feszíthetnek a föld köré ami elkapná a becsapódni vágyó kisbolygókat, vagy leárnyékolhatnák a napot ezzel elkerülve a felmelegedést :)(ugyanakkor már a napfényért is fizethetnénk)
  • peetking #2
    maximum a mozgási energiájával rendelkeznek
  • Caro #1
    "egy autó tömegével rendelkező részecskék"
    Ez azt hiszem megint valami elírás lesz.