Hunter

Repült Benzos űrhajója

Első alkalommal került nyilvánosságra videóanyag az Amazon.com milliárdos alapítója által finanszírozott Blue Origin nevű cég űrhajójának tesztjéről.

Maga az esemény még tavaly novemberben zajlott le, azonban ezidáig semmilyen részlet nem látott napvilágot a Goddard névre keresztelt, kúpalakú jármű teljesítményéről.

A most közzétett felvétel tanúsága szerint az űreszköz a talajról elrugaszkodva függőlegesen körülbelül 85 méteres magasságba emelkedett, majd visszatért a felszínre. Ezzel az anyaggal Jeff Benzos először törte meg az űrvállalkozása körül uralkodó csendet.

"Türelmesen, lépésről lépésre dolgozunk, célunk az űrrepülés költségeinek csökkentése, hogy egyre több ember engedhesse meg magának... Küldetésünk befejezése sok időt fog igénybe venni, mi azonban módszeresen haladunk előre" - írja Benzos a Blue Origin weboldalán.

Az űrrepülési cég 2000-ben alakult, azzal a céllal, hogy egy utasok szállítására, űrugrásra alkalmas, függőlegesen fel- és leszálló járművet hozzanak létre, ami a New Shepard nevet kapja majd. A cég és alapítója semmilyen időpontot nem közöl az utazások várható kezdetéről, az Egyesült Államok Szövetségi Repülési Hivatala (FAA) által kiadott dokumentumokból azonban egy 2010-es időpont szűrhető le.

A BBC tudósítása szerint van még mit fejleszteni a Blue Originen, hogy elérje ezt a stádiumot. A 2006. november 13-án, Texas állam egy eldugott részén, El Pasótól 200 kilométerre rögzített anyagon a New Shepard program első tesztkilövését láthatjuk. A felvétel főszereplője, a régimódi űrkapszulára emlékeztető Goddard minden különleges kilövő alkalmatosság nélkül, pusztán négy tartópilléréről, jókora füstgomolyag közepette vág neki az emelkedésnek, ami körülbelül 10 másodpercig tartott.


A becslések szerint 85-90 méteres magasságba emelkedhetett, majd megkezdte az ereszkedést és visszahuppan lábaira. A teljes manőver nagyjából 25 másodpercet vett igénybe. Benzos szerint a kilövés pontosan olyan sima és hatékony volt, mint azt a felvétel mutatja, saját bevallása szerint neki csupán a pezsgőbontással kellett törődnie a teszt során. A közleményből nem derül ki, hogy vajon utasa is lett volna az űrhajónak, illetve arra sem tért ki senki, hogy miért kellett ennyi időnek eltelnie a repülés és a felvétel kiadása között.

Benzos szeretné csapatát újabb mérnökökkel gyarapítani, főként olyanokat keres, akiknek "van gyakorlatuk a hajtóművek terén, különösen a nagy modern rakétáknál, mint a Delta IV vagy az Atlas V".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #151
    Nekem a (szerves) vegytanban csak egy dolog tetszett: az aromás vegyületek, mert olyan jól nézett ki az a benzolos vagy mifene hatszög. :-))
    A szervetlennel nem fog különösebb gondom - akkor.
  • babajaga #150
    Ja és a Hyperol nem hidrogén peroxid hanem összetett vegyület.
  • babajaga #149
    "Bocs: oxigén-peroxid :-) "

    Előbb utóbb hozzádvágják a kémiai Snóbel díjat
  • babajaga #148
    A karbamid pont inhibitorként működik, gátolja hogy marás jöjjön létre. A rakétánál tiszta H2O2 lenne használható csak, ami átlátszó a víznél sűrűbb folyadék.
  • Epikurosz #147
    Én ezt úgy kértem a patikában, hogy "Hidrogén-peroxidot kérek sebfertőtlenítésre!". ez lett belőle.
  • Epikurosz #146
    Én nem szoktam hülyeséget írni:

    "HYPEROL tabletta

    Hatóanyag: karbamid-peroxid 1,00 g tablettánként.

    Segédanyag: citromsav.

    Javallat: Fertőtlenítés; vérzéscsillapítás; seb és horzsolások tisztítása, fertőtlenítése; acne vulgaris kezelése; külső hallójárat tisztítása; szájnyálkahártya betegségek, aphta, fogínygyulladás, kezelése; fogsor, fogszabályzó készülékek, fogkefe fertőtlenítése; toroköblögetés; külső nemi szervek fertőtlenítése; eszközök fertőtlenítése.

    Ellenjavallat: A készítmény bármely össztevőjével szembeni túlérzékenység esetén.
    Csak külsőleg alkalmazható!
    Szemészeti alkalmazása ellenjavallt.
    Külső hallójárat tisztítására a dobhártya sérülésekor nem alkalmazható!

    Mellékhatás: A nyálkahártyán, bőrön átmeneti fehér elszíneződést, égető érzést okozhat a készítmény töményebb oldata (9% feletti). Ilyen esetben a kezelt felületet bő vízzel le kell mosni.

    Figyelmeztetés: A Hyperol tablettát, oldatot lenyelni, szembe juttatni tilos!
    Lenyelés esetén azonnal forduljon orvoshoz!
    Ha az oldat a szembe jutott, bő vízzel ki kell mosni, orvoshoz kell fordulni!
    A gyógyszer gyermekektől elzárva tartandó.

    Kölcsönhatás: Más gyógyszerekkel nem keverhető.

    Terhesség / Szoptatás: -

    Gépjárművezetés: -

    Alkohol: -

    Adagolás / Alkalmazás: Ahány százalékos karbamid-hidrogén-peroxid oldat szükséges, annyiszor 1 tablettát kell feloldani 1 dl vízben.
    Sebtisztítás, fertőtlenítés, vérzéscsillapításra 4,5%-18%-os oldat, erősen tapadó kötések leválasztására 18%-os oldat, bőrsérülések, horzsolások, fekélyek tisztítására, fertőtlenítésére 4,5%-18%-os oldat naponta 2-3-szor, acne vulgaris kezelésére 9%-os oldatot, külső hallójárat tisztítására 5%-os oldat, fogsor, fogszabályzó készülék napi, fogkefe heti egyszeri fertőtlenítésére 9-12%-os oldat, toroköblögetésre, száj-higiéné fenntartására 4,5%-os oldatot, külső genitáliák sérüléseinek, sebeinek tisztítása, fertőtlenítésére 4,5%-18%-os oldat, eszközök fertőtlenítésére 9-30%-os oldatot minimum 30 percig kell alkalmazni.

    Túladagolás: -

    Tárolás: Hűvös helyen (5-15 C között), nedvességtől védve tartandó.

    Csomagolás: 20 db/100 db

    OGYI-T-11422/02-03

    14 599/55/03

    Forg. eng.: Meditop "
  • Epikurosz #145
    Hyperol a neve, na, fene tudja mi van benne, de habzik
  • Epikurosz #144
    Bocs: oxigén-peroxid :-)
  • halgatyó #143
    Ja. még valami. Miért használnának inhibitort? Szerintem szükségtelen lenne.

    Meg aztán szerinted mivel lehet fékzni az égéstérbe folyamatosan bepumpált H2 + F2 anyag reakcióját? Elképzelni sem tudom, hogy valami, ami csak KIS mennyiségben van jelen, vagyis a keletkező energiát és a kiáramlási sebességet NEM csökkenti, ugyanakkor a reakciót fékezi.

    Továbbá: milyen hőmérsékleten fékezze a reakciót? Minusz 200 fokon? Azzal pont a nemkívánt hatást érnénk el, vagyis a hajtómű indulásakkor túl sok anyag gyűlne össze, mire az égés beindul. Vagy 4000 fokon? Ezt maximum azért szokták csináálni, hogy az égégstér falűát óvják a túlzott hőtől. De ekkor nagybb mennyiségben adagolnak valami hűtő anyagot (vizet), és ezt nem inhibitornak hívják.
  • halgatyó #142
    A H2, az F2 és az O2 FOLYÉKONY hajtóanyag. Vagyis a robbanásszerű egyesülésnek ebben a helyzetben nincs jelentősége, mindig annyi üzemanyag van az égéstérben, amennyit oda bepumpáltak (és még nem fújt ki).

    Viszont ezek öngyulladó keveréket alkotnak, vagyis a gyújtást elvileg meg lehetne spórolni. Gyakorlatilag azonban biztonsági okból be van építve a gyújtó, amennyire én tudom. Pont azért, nehogy kissé késve gyulladjon be az anyag, amikor a hajtómű ELKEZD működni.