Napi Online

Atomválság a Koreai-félszigeten

Politikai, esetleg katonai krízissel fenyeget az észak-koreai atomkísérlet, amely miatt drágul az olaj, gyengülnek a tőzsdeindexek, esik a jen. A piacok Washington reakcióját várják.

Az iráni nukleáris ambíciókkal kapcsolatos krízis konszolidációja után újabb atomválság fenyeget, az észak-koreai hírügynökség ugyanis bejelentette, hogy Phenjan sikeres földalatti atomkísérletet hajtott végre. A lépés ellen erélyesen tiltakozott Dél-Korea, Japán és Kína is, Szöul pedig riadókészültségbe helyezte haderejét. Az Egyesült Államok hivatalosan eddig még nem reagált a phenjani bejelentésre. A japán miniszterelnök jelenleg Szöulban tárgyal.

A hétfőn végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa közép-európai idő szerint a délutáni órákban - jelentette be Benjamin Chang, az amerikai ENSZ-misszió helyettes szóvivője. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése - amely szerint a kísérlet nyomán nem szivárgott ki sugárzó anyag - "történelmi eseményként" tálalta a sikeres tesztet, amely, mint írta, "örömmel tölti el" az észak-koreai hadsereget és a népet. A kommunista vezetésű ország most először hajtott végre ilyen kísérletet, mégpedig három nappal azt követően, hogy az ENSZ óva intette ettől.

A tesztre azon a napon kerítettek sort, amikor a BT várhatóan szavaz arról, hogy Kofi Annan főtitkárt Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter váltsa fel a világszervezet élén. Washingtonban most azt vizsgálják, hogy Észak-Korea egy, vagy pedig több robbantást hajtott-e végre, mert amennyiben többet, akkor az azt jelentené, hogy Phenjan komolyabb nukleáris arzenállal is rendelkezhet. Szakértők rámutatnak, hogy az eseményeknek csak akkor lehet komolyabb gazdasági hatása, ha politikai, esetleg katonai válság robban ki a Koreai-félszigeten, az észak-koreai gazdaság ugyanis szinte hermetikusan el van zárva a világgazdaságtól.

Az észak-koreai nukleáris kísérletek, illetve az OPEC kitermelés-csökkentő terveinek hatására 60 dollár fölé emelkedett az olaj jegyzése. Az amerikai könnyűolaj árfolyama a pénteki kismértékű csökkenését követően hétfőn reggel egy százalékkal 60,5 dollárra emelkedett. A dél-koreai Kospi 3,6 százalékot zuhant, a hongkongi Hang Seng pedig több mint 1 százalékos mínuszba csúszott. (A térség legnagyobb értékpapírpiaca, a tokiói tőzsde nemzeti ünnep miatt zárva volt ma.) A jen hét hónapja nem látott mélységbe esett, a dél-koreai wont pedig 1 százalékkal gyengébb szinten jegyzik az amerikai fizetőeszközzel szemben, mint egy nappal ezelőtt. A befektetők attól tartanak, hogy a politikai válság miatt eladási hullám kezdődhet a tőzsdéken, de nem segített az sem, hogy a pénteken megjelent amerikai makroadatok támaszt adtak a dollárnak.

Az atomkísérlet Észak-Koreara gyakorolt hatása nagyban attól függ, miként reagál Kína, amely Phenjan első számú élelmiszer,-fűtő- és üzemanyagellátója, szövetségese. Phenjani szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa, vagy az Egyesült Államok és Japán kezdeményez új szankciókat, ez esetben Észak-Korea még erőteljesebben szigetelődhet el. A japán kormány sajtójelentések szerint egyoldalú kereskedelmi és pénzügyi megszigorításokból álló szankciók életbe léptetését fontolgatja azon túl, hogy korábban már befagyasztotta az észak-koreai rakéta- és fegyverfejlesztési programokkal kapcsolatba hozható pénzalapok átutalásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UnnameD #102
    Legyen atomhatalom Magyarország is! :) Na, de komolyra fordítva a szót, ebből elég rossz dolgok sülhetnek el, ja és észak koreában nincs olaj, így már amerika sem akarja 'felszabadítani' úgy ahogy irakot. Következőleg lehet azt jelenti be phenjan, hogy teszteljük a 2MT-ás hidrogénbombánkat. Hány atomhatalom is van ma? amerika, Oroszország, Franciaország, Anglia, India, Kína, Izrael is minden valószínüség szerint, és észak korea. Csodálkoznék, ha nem történne valami komolyabb háború egy ilyen veszélyes helyzetnél.
  • fade2black #101
    ÉK atomlétesítményeka föld alatt vannak nemkevéssel.

    Pisztoly témát akár le is zárhathatjuk avval, hogy szerinted nálam meg tapasztalat alapján igen.

    te hoztad plnek, annyira nem elképzelhetetlen elvégre csak az usa csak a szu atomfegyverek elegek egy hasonló dologhoz.


    Hát ha a legcsekélyebb lehetősége is megvan amit elismertél akkor nemaztmondom félni kell ettől a világnak de jobban teszi ha elgondolkozik és amit tud tenni egy ilyen kivédésére azt megteszi.


    kocsmába kéne ezt megbeszélni. :)
  • Morden23 #100
    USA-nak csak az okkupációhoz lenne szüksége partraszállásra. A katonai célpontok többségét (és itt a technikai, és nem az ember-erőre gondolok) eradikálni tudná egy darab katona átdobása nélkül.

    A pisztolyról meg az a véleményem, hogy aki valóban akarna szerezni, annak komoly utánajárással lenne rá lehetősége. Ennek ellenére továbbra is állítom, hogy egy éppen bekattant fasz azt sem tudná, hogy melyik sikátorba forduljon be, akármennyi milcsi is lenne a zsebében. Legjobb esetben is azt éri el, hogy valamelyik kapualjban összeverik, és elveszik a pénzét. Pisztolyt meg legközelebb mozivásznon lát.

    A "gombnyomásos" dolgot tényleg csak példaként hoztam fel. Sem őrültnek, sem diktátornak nem kell lennie annak az embernek, aki rányomna. Szerintem találsz 15 éves világfájdalmas, pattanásos kövér lányokat-fiúkat, akik szintén megnyomnák. De mint mondtam, ez egy erősen egyszerűsített elméleti példa. A valóságban nincsen ilyen gomb, de ha lenne, akkor is el kell jutni odáig, hogy megnyomhasd.

    Hogy elismerem-e annak a lehetőségét, hogy vannak emberek, akik őrületükben ripityára bombáznák a világot, és a nukleáris holokauszt kellős közepén whiskey-t szürcsölgetnének a gombafelhők romantikus fényében? Igen, vannak ilyenek.
    Elismerem-e annak a lehetőségét, hogy jelenleg fennáll-e ilyen veszély? Nem zárom ki, de erősen kétlem.
    Elismerem-e, hogy ettől van-e félnivalója a világnak? Nem.
  • fade2black #99
    -Ja értem Hitler nem gondolta komolyan a fajelmélet dumát azt csak a popolizmus miatt használta. Hát persze. :)

    -Sztálin kb úgy vélekedett a kapitulációról mint Hitler. De durvítok rajta: Akkor se kapitulált volna ha leningrádot és sztálingrádot 44ben leatomozza NO. Leszarta volna, hogy meghalt 1millió ember azcsak ugye statisztika....
    2hordozható atombombánál többet meg az USAnemtudott összehozni japán esetén...


    -Akkor egyszer már előfordult. ergo nem lehetetlen.

    -"Biztos. Nem tudom.... Huha akkor még szerinted is elképzelhető, hogy egy diktátor menyomja a gombot. Miről is beszélünk? :)


    Pisztolyosba nekem nagyon furcsa, hogy biztos vagy abba, hogy nemlehet pisztolyt szerezni. Vmi k* jó környékén lakhatsz BPnek nálunk ha löfegyvert akarnánk szinte válogatni lehet a forrásokból.
    A visszatartó erő egyértelműen nem ez, hanem az, hogy mire mész egy pisztolyal, akval....?

    -vallási fanatkus: muszlim államnak 98óta van atomfegyvere és arra a világ egyik hanem legjobb titkosrendőrsége vigyáz. Egy iszlámitsa forradalom esetén aztán már nemlenne oly nehéz hozzájukjutni....

    -vicces az utolsó bekezdés. úgy odamegy, meg úgy elfoglalja. ÉK szakértők szerint ÉK olyan veszteségeket tudna okozni USAnak mint Japán tudott volna okozni USAnak 2.vhban azaz 100K+ halott usa katona. Meg nemállnak talpra... gondolkodj már kim bácsit holérdekli talpra áll e korea 100év múlva? tőle aztán éhezhetnek még 1000évig is. meg a ha fenyegetve érzi magát.... Szted miért üzent olyan békéset condoleezza aszony ÉKnak? Mert nem érzi magát fenyegetve?
    Vanvmi amit helyesnek tartok az ucsó bekezdésedben? :)

    jah kocsmába jobblenne bár aszem a "-"Biztos. Nem tudom.... Huha akkor még szerinted is elképzelhető, hogy egy diktátor menyomja a gombot. Miről is beszélünk? :)" után végkövetkeztetésre jutottunk. hálisten. :)
  • valamit #98
    Az a helyzet, hogy Észak-Korea és Irán logikája gyakran merőben más, mint az eddigi atomhatalmaké. Ezt gondolom bővebben nem kell magyarázni.
  • Morden23 #97
    "-Azért indította pl, hogy kiirtsa a fél világot és benépesítse a felsöbbrendű fajjal. Logikus."

    Azért ez sem volt ilyen egyszerű. Hitler nagyon is jól tudta, hogy az emberekre hogyan lehet hatni - a fajelméletes dumája nagyon is alkalmas volt arra, hogy feltüzelje a népet, ezzel egy húzásra elmarja a gazdag zsidóságtól az ingó és ingatlan értékeiket, ami igen szépet lökött a kezdeti állapotokon. A genocídium többi része meg már ment magától.

    "-és a HA nál maradva: 44ben hiába dobja le az atomot londonra és ordibálja Berliben, hogy ledobtuk, attól még szu tankok nemálnak meg.... sőt ha szura dobja le akkorsem. és 1hét után a legszarabb elemzők is rájönnek azért nemdobálja tovább mert nincs neki, nemmert kímélni akarja az emberéleteket."

    Ezt nem lehet tudni. Valószínűleg nem. De ha képes lett volna olyan fenyegető lehetőséget mutatni az oroszoknak, hogy "egy nap alatt elpuszítom az orosz anyaföldet", és ezt alá tudja támasztani 1, azaz egy atombombával (ne felejtsük el, én arról beszéltem, hogy HA Hitler lenne az ELSŐ, aki beveti), akkor lehet, hogy más lett volna a leányzó fekvése, és most mindannyian germánul vartyognánk.

    "Göring, Himler....?"
    Mondom "egytől egyig" :D

    "-Egy őrültnek is lehetnek tervei ettől még őrült."

    Erre pont ugyan ezt tudnám válaszolni.

    "Hitler az ucsó napon azért lehet rátenyerelt volna.....?"

    Biztos. Nem tudom. De a világ szerencsére nem így működik, ez csak egy igen erősen fiktív, leegyszerűsített példa volt. Ehhez nem kell Hitlernek lenni. Van olyan is, aki éppen szakított a barátnőjével, és azért is megnyomná.


    "vallási fanatikus:
    ...esze lehet, így született; pénzt nemkell kaszíroznia mert olajsejk nek született milliárdos bankszámlával. és amíg 1illiárd$ kínál egy atomért addig még kapcsolatok nélkül is lehet egyszer csak nála landol egy atomtáska. és mivan ha miniszterelnök, államfő fiának született mondjuk pakisztánban? hoppááá"

    Ebből, akit te leírsz, azért akad bőven. Mégsem durrogtatnak táskákat. És pont erre utaltam, hogy az ilyen dolgok nem a vakszerencsének köszönhetőek.

    "ucsó mondatod aztán fogalmam sincs hogyjön ide, lehet fogalma sincs holkeresse az első lőfegyver "eladót" de félmisivel a zsebében 1napon belűl ha akar berettát ha akar ak-63at vesz.
    Ez a valóság."

    Ebben is biztos vagyok, hogy nem így működik. Ha ilyen egyszerű lenne, kicsit több berettás faszkalap rohangálna az utcákon, mint amúgy.

    Ezt az elmélkedést amúgy folytathatnánk naphosszat (kocsmában jobb, ott gyorsabb és lehet inni is:)), de egyértelmű képletet úgy sem kapunk a végére. Amit akartam mondani az egésszel, hogy nem félek Észak-Koreától, mert abban a pillanatban, hogy az USA fenyegetve érezné magát, reflex-szerűen odaúszik a demokrácia zászlóshajója, és úgy felszabadítja az országot, hogy 100 évig nem állnak talpra. És akkor még szó sem esett az oroszokról, vagy a kínaiakról.
  • fade2black #96
    idézetnek ment el az egész első sorban nemzártam le a taget... :(

  • fade2black #95
    "Nem azért, mert nem volt jobb szórakozása hétvégére."
    -Azért indította pl, hogy kiirtsa a fél világot és benépesítse a felsöbbrendű fajjal. Logikus.

    "[I]meg valóban be is golyózott némileg

    -

    -és a HA nál maradva: 44ben hiába dobja le az atomot londonra és ordibálja Berliben, hogy ledobtuk, attól még szu tankok nemálnak meg.... sőt ha szura dobja le akkorsem. és 1hét után a legszarabb elemzők is rájönnek azért nemdobálja tovább mert nincs neki, nemmert kímélni akarja az emberéleteket.


    "Tehát nem képzelhető el egy "illogikus" diktátor, mert őt is emberek veszik körbe, akik nem lehetnek egytől egyig őrültek és idióták."
    Göring, Himler....?

    "Átgondolt és nagyratörő tervei voltak - megalománok, talán lehetetlenek is, de akkor is TERVEI VOLTAK."
    -Egy őrültnek is lehetnek tervei ettől még őrült.

    Most azt kérdezed, hogy van-e olyan ember, aki, ha találna egy "Destruct Earth" feliratú piros gombot, akkor megnyomná-e? Biztos, hogy van. Hogy egy ilyen ember tudná-e vinni bármire, mint diktátor, vagy akármilyen "államfő"? Biztos, hogy nem.
    Hitler az ucsó napon azért lehet rátenyerelt volna.....?

    Nemtudom mért mindig szerencsétlen Hitlert hozzuk plnek... :) végülis elég jó pl. :)


    vallási fanatikus:
    ...esze lehet, így született; pénzt nemkell kaszíroznia mert olajsejk nek született milliárdos bankszámlával. és amíg 1illiárd$ kínál egy atomért addig még kapcsolatok nélkül is lehet egyszer csak nála landol egy atomtáska. és mivan ha miniszterelnök, államfő fiának született mondjuk pakisztánban? hoppááá


    ucsó mondatod aztán fogalmam sincs hogyjön ide, lehet fogalma sincs holkeresse az első lőfegyver "eladót" de félmisivel a zsebében 1napon belűl ha akar berettát ha akar ak-63at vesz.
    Ez a valóság.
  • Morden23 #94
    Hitler valóban azért indította a háborút, mert azt hitte, hogy megnyerheti. Nem azért, mert nem volt jobb szórakozása hétvégére.

    Azért küldött halálba 13 éves fiúkat (a 18-al semmi probléma nincsen, a mai napig vannak ilyen idős katonák), mert Berlin ostromára már kezdett kicsúszni a lába alól a talaj, meg valóban be is golyózott némileg. Megjyegyzem, a 13 éves fiúkat nem küldte senki a frontvonalra: büszkén vonultak maguktól. Az, hogy "felhasználta" őket, ellenben tény.
    Ha talál a sarki boltban 44-ben atomot, akkor naná, hogy rádobja Londonra - ezek után talán (ismétlem: talán) el tudja hitetni a világ többi részével, hogy még 500 ilyen bombája van sarki boltokban, és arra dobál, akire akar.
    Adalék: egy cseppet sem szimpatizálok Hitler tevékenységével, de inbecil dolog azt állítani, hogy a tettei mögött csak valami gyerekes düh vagy frusztráció lett volna. Átgondolt és nagyratörő tervei voltak - megalománok, talán lehetetlenek is, de akkor is TERVEI VOLTAK. Mint minden diktátornak, aki valaha élt és élni fog.

    Tehát nem képzelhető el egy "illogikus" diktátor, mert őt is emberek veszik körbe, akik nem lehetnek egytől egyig őrültek és idióták. Most azt kérdezed, hogy van-e olyan ember, aki, ha találna egy "Destruct Earth" feliratú piros gombot, akkor megnyomná-e? Biztos, hogy van. Hogy egy ilyen ember tudná-e vinni bármire, mint diktátor, vagy akármilyen "államfő"? Biztos, hogy nem.

    A vallási >>>fanatikusok<<< az esetek legnagyobb többségében annyiban különböznek egy normális embertől, hogy fanatikusok. Amúgy átlagos emberek, jókora idiotizmussal megáldva. Egy ilyen szélsőséges csoportot először fel kéne karolnia egy VEZETŐNEK (nem egy vérgőzös szektamókusnak), akinek megvan az esze, a pénze és a kapcsolatrendszere bárminek a kivitelezéséhez -> esze lehet, így született; pénzt kaszírozhat a "híveitől", bár ez édeskevés lesz; olyan kapcsolatrendszer pedig, amivel atombombát tudnál beszerezni, az azért igencsak extrém.
    A való világ kicsit egysíkúbb, mint a filmek. A való világban az a helyzet, hogy egy átlagos budapesti polgárnak, ha eszébe jutna pisztolyt venni, fogalma nem lenne róla, hogy merre keresse az első orgazdát.
  • fade2black #93
    elnézést ha kiolvasható eza soraimból tegnap már nagyon későn írtam.

    másodszor válaszolj kérlek ezekre a kérdésekre:
    Hitler azért inditott V1 V2ket anglia ellen mert azzal megnyehette a háborút? Azért indított háborút az egész világ ellen mert megnyerhette? Azért küldött a halálba 13-18éves gyerekeket mert avval megállíthatta Berlin falainál a vörösöket?


    és ha talál a sarki boltban 44ben egy atomot hiába dobja rá akár london akár szura szarra se megy vele.? De mégis megtette volna mert egy őrült volt.?

    Tehát elképzelhető egy "illogikus" diktátor a világon vagy sem?


    Vallási fanatikusoknak nekeverjem ide mert pl nincs pénzük.? Ezt komolyan mondod ? Meg persze mind hülyék eszük sincs...