Hunter

Az Űrparancs­nok­ság saját trófeája Zarkavi

Az Egyesült Államok Légierejének bejelentése szerint Űrparancsnoksága űrháborús technikáit is bevetették Abu Muszab Al-Zarkavi terrorista vezető likvidálásához. A precíziós légitámadás sikerrel járt, az al-Kaida iraki vezére belehalt sérüléseibe.

A terrorizmus elleni hadviselés merőben más, mint egy-egy hadtest elleni csapásmérés, a harcszíntér rendkívül gyorsan változik, ezért a hadműveleteknek is szinte pillanatok alatt kell lezajlaniuk még mielőtt az ellenfél pozíciót változtatna. A globális helymeghatározó rendszer és a légierő éppen ezért nélkülözhetetlen a sikerhez.



Zarkavi utolsó búvóhelyét kétféle hadianyaggal bombázták, ezek egyike volt a GPS-vezérelt GBU-38 JDAM (Joint Direct Attack Munition), ami kulcsszerepet játszott az akció sikerében, nyilatkozott Donald Alston tábornok, az Űrparancsnokság légi és űrhadműveletekért felelős igazgatója. A tábornok elmondta, az Űrparancsnokság (Air Force Space Command) már több mint egy nemzedék óta segíti az amerikai haderő hatékonyságát a háttérből, jelenleg a GPS az egyik legfőbb ütőkártyájuk.

A Zarkavi elleni akció egy teljes egészében az Űrparancsnokságra szabott küldetés volt, tette hozzá Alston. A kommunikációtól kezdve a navigáción, az időzítéseken, a hírszerzésen és megfigyelésen, valamint a felderítésen át egészen a rakéták irányításáig szinte minden a világűrben működő műholdjaik bevetésével zajlott, így nem meglepő, hogy a precíziós hadviselésben nyújtott szolgálataik között a héten lezajlott akció különösen előkelő helyet foglal el.

A feladatot szerda éjjel hajtották végre, amikor két F16-os lebombázott egy házat egy Bagdadtól északra fekvő faluban. Zarkavihoz a Légierő jelentése szerint saját hálózatának tagjai vezettek el még másfél hónappal ezelőtt, ez idő óta követték nyomon az iraki al-Kaida vezetőt, akinek kézre kerítéséért 25 millió dollár vérdíjat tűztek ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Carbine #57
    "Szaddam Hussein amerika legjobb ellnesége"
  • valamit #56
    az USA kezelhető (értsd. nem a a népességét táborokba zavaró, elgázosító, és szomszédait megtámadó) államokat szeretne látni a Közel-Keleten. ő úgy gondolja, hogy ehhez a demokrácia terjesztése vezet el. viszont Husszeint aligha lehetett volna egy demokratikus választásra rábírni, ahogy a tálibokat se, azér kitették őket a hatalomból. ennyi.

    a negatívuma az, hogy az USA ellenszenves lett emiatt sokaknak. ugyanakkor az Irakban állomásozó katonai erő elég elrettentő mindenki számára a térségben. csak épp ezzel az elrettentéssel egyszersmind generálja magának az ellenségeket. szal kicsit a kör négyszögesítése kell ahhoz, hogy ki vonuljanak Irakból és a céljukat is elérjék.

    bár, ha Iránnak odadobnák Irakot, akárcsak a síitákon keresztül (tehát csak hátul lenne összefonódás, nem a nyílt színen), és Irán felvállalná, hogy igyekszik olyan politikát folytatni cserébe, amivel stabilizálja a térséget, azzal lehet, hogy egy kivonulás esetén győzne az USA.

    ha még ehhez sikerül létrehozni a Palesztín államot, s első lépésben a nép megszavazza a múlt heti előterjesztést majd, azzal tovább stabilizálódhatna a térség. persze ehhez (hogy a palesztín választók rábólintsanak a kétállamiságra) azt kéne propagálni, hogy ha ez megtörténik (igent mondanak), akkor a világ részt vesz a térség fejlesztésében. támogatják a Palesztín állam gazdaságát, hogy mielőbb normális élehető viszonyok lehessenek, hogy az életszínvonal ugrásszerűen javulhasson.

    ha még ugyanekkor Iránnal is kiépítenének gazdasági kapcsolatokat és szépen felfuttatnák azt is (ez nyilván már lassabb dolog), akkor egy idő után a gazdasági érdekek kerülnének előtérbe a vallásiak helyett. és azzal talán végre közös nevezőre jutna az USA és Irán, meg egyáltalán a közel kelet, mert a gazdaságon keresztül egy hullámhosszon lehetnek.
  • [NST]Cifu #55
    Palesztina emlékeim szerint független állam, saját kormánnyal, nincs megszállva jelenleg. Izrael gyakorlatilag nagyon is egyszerű utat választott a probléma megoldására: elismerte a Palesztin államot, és ha az nem tesz semmit az izrael elleni támadások leállítására (pl. Kasszam rakéták, öngyilkos merénylők, stb.), akkor simán megtámadhatja akár Palesztinát, lévén egy szuverén ország állampolgárai, félkatonai szervezetei támadták meg őt, akik ellen a Palesztin kormánynak kellene fellépnie. Viszont ez a téma szvsz nem ide való, úgyhogy e téren szerintem aki vitát akar, az nézzen el a Terror topicba.
  • Vorpal #54
    Az a baj, hogy bár szép dolog a liberalitás, de egy ilyen kicsi nemzet, és egy ilyen hatalmas megszálló egyszerüen sehol sincs egyensúlyban.

    Nincs más lehetőségük, mint igy viselkedni, vagy a másik lehetőség az lenne, hogy otthon ülve egy német filozófus könyveit olvasgatnák, miközben egy hatalmas nemzet kiszivattyúzza a természeti kincseiket, és függővé teszi az egész rendszerüket (úgy mint a miénket)

    A tehetetlenségükben dühöngenek a szerencsétlenek.

    Palesztina a világ második leghatalmasabb hadigépezetével áll szemben - kövekkel, botokkal, és az önkényesen húzkodja a határokat, és oda lő át a határon ahová csak akar - főleg faluk közelében.

    Ez nagy pofon mindenkinek.
  • Epikurosz #53
    "Egy kupac renitens csoport létezik ma Irakban..."

    És sok más helyen.
    Most például a palesztinok, ha nem épp a zsidókkal harcolnak, egymást lövik. Odáig jutottak, hogy felgyújtották saját kormáynuk, parlamentjük épületeit Ramallahban.

    Az a szomorú tény, hogy az arabok mentalitása kb. 400 évvel el van maradva Európához képest. Valahogy ilyenek voltunk mi a 30 éves háború (1618-1648) idején. Ráadásul, a keresztény ideológiába - a szeretet parancs miatt - szinte be volt kódolva a ma látható evolúció, ezzel szemben az iszlám egy agresszív ideológia, amely nem tud kiutat mutatni a követőinek.
    Az természetesen más téma, hogy maga a kereszténység is súlyos válságon megy át, mint ahogy általában a vallások. Az ateista erkölcs pedig még nem képes alternatívát nyújtani, és nem is tud lefedni minden olyan területet, amelyet a vallás lekezel.

    Régen ezeket a nagy fejlődésbeli különbségeket simán rendezték le: kiirtotttak egész népeket. Ma ez necces, mert saját elveiddel kerülsz összeütközésbe.
    A nevelés lenne az egyetlen kiút, de a medreszék (jól mondom?) erre nem alkalmasak. A világi (liberális) nevelés meg amúgy is csődbe jutott sok nyugati államban is.
    Őszintén szólva nem látok megoldást. Az evolúció törvénye azt diktálná, hogy az okosabb, embertársaikkal jobban együttműködni tudó egyedek lassan kiszorítsák a végletesen agresszív emberpéldányokat, de ezek puszta agresszióval mégis mindig jól hozzák ki magukat a harcból. Sőt, kénytelen vagy közülük egyeseket erőszakszervezetekben fogalkoztatni, hogy megfékezd a másik felét, emellett az agresszivitás mindig is komoly előny volt a fajfenntartásban (jó potencia, stb.), így aztán a mizéria újratermeli önmagát.

    Jobbító próbálkozások persze voltak, mint Ekhnatoné, majd Buddháé, Jézusé, (őrült pillanataimban idesorolom Marxot és Engelst is), de ezek sem tudtak mind a mai napig igazi áttörést hozni, és ugye minden ideológiát fel lehet használni rossz célokra is.
  • [NST]Cifu #52
    Kiváncsi arra, hogy pontosan hogy is képzelték el a Pentagonban illetve a Fehér Házban az iraki invázió utáni helyzetkezelést. Utólag azt mondják, hogy félre voltak vezetve az emigráns iraki politikusok (akik amerikai pénzből vígan életek, és bölcseket mondtak arról, hogy milyen rossz is Szaddam), illetve a hírszerzés által. Amit meg lehet állapítani, hogy bizonyosan nem készültek fel arra, hogy összeomlik az iraki adminisztráció, hogy a rendőrségtől kezdve a földhivatalokig szinte minden közalkalmazott felhagy a munkával, ahogy lerombolják a Szaddam-rendszert. Nem tudom, hogy tisztában voltak-e a Szunnita-Síita-Kurd népesség egymáshoz való viszonyairól, nézeteikről, arról, hogy melyiknek mi a fontos. Nem valószinű.

    A háborúk pedig már régóta a propaganda bűvöletében vívandóak meg, és mindig is az adott érdekek határozzák meg, hogy ki kivel köt barátságot, vagy kit tekint ellenségének...
  • Praetor #51
    Hogy a szavaiddal éljek, igazán csavarokkal az amerikai háború-propaganda van tele, meg az ideológia, amivel legitimálni igyekeznek az amerikai jelenlétet irakban. Nem beszélve azokról a furcsa jelenségekről, hogy pl. az olajkitermelés a megszállás óta 100%-on fut, még olyan módszerek alkalmazásával is, ami pazarló, csakhogy naponta minnél több hordó olaj kerüljön ki az irakiak segge alól.

    Félreértés elkerülése végett, nem Zarkawi személyét akartam védeni. Viszont önkénynek és terrornak tartom azokat a módszereket, amivel a jenkik gazdasági/politikai expanziójukat igyekeznek fenntartani. Ennek része a fenti cikkben olvasható eljárás is, hogy a valamilyen okból nekik nem tetsző embereket likvidálják. Zarkawi tevékenysége meg Irak belső ügyének minősül. Ha az irakiak teszik el láb alól, akkor talán még megértem, mert mondjuk személyes bosszúnak lehet tekinteni.

    Műveltebb emberek tisztában vannak vele, hogy a demokrácia arab országokban még annyira sem működik, mint ahogy nyugaton és európában düledezik. Ott az egyszemélyi vezetés működik. Saddam is amerikai érdekből került oda, és ő rendezte le a szunnita-síta vitát elég véresen. Érdekes módon akkoriban nem zavarta a jenkiket. Nem beszélve arról, hogy az irak-iráni háborúban a "gonosz irániakkal" szemben a jenkik adtak Szaddamnak vegyifegyvereket.

    Ahogy a pillanatnyi érdek diktálja...
  • Vorpal #50
    Egy kupac renitens csoport létezik ma Irakban, és megmondom őszintén ez érthető is.
    Páran a megszállás ténye ellen, páran az idegen ideológiák ellen harcolnk, amik - legyünk őszinték - léteznek.
    Nincs az a nagyhatalom, ami szolidaritásból basz szét egy rendszert.

    A bátorság - a bátorság egy papucsban harcoloni az utcákon 15 évesen egy RPG vel - ugyanez a hit is - ugyanott.
    bátorság - egy világhatalomnak azt mondani - kabbe - és kotródjatok innét - mert ez a biztos halál ma, bármerre vagy a világon, csak azzal a tudattal kelni, hogy ha meghalsz akkor majd reméled követik a példád.

    Nyugat Európa - az elitista pöffeszkedő, és Amerika a dagadt idióták országa (nem hasból mondom), remélem felnyitja az egész balhé az emberek szemét, igy, hogy azok rúgják szét a rendszerüket, akiknek a napi keresetük nincs 1 dollár.

    És valóban - minden háború brutális - mert elkezdik őket -> mert könnyebb profitot hoz, mint leülni, és beszélgetni velük.

    Ha csak Magyarország és NYeurópa helyzetét összehasonlitom, már látni lehet, hogy a szegénység mit tesz az emberekkel, szellemi értelemben.
    Az, ahogy kinéznek ma a közelkeleten, az a mi személyes felelősségünk is.
  • [NST]Cifu #49
    Zarkawi jordániában született, korábban nem sokat volt Irakban, ott pedig történetesen az volt a dolga, hogy az Al-kaida háttértámogatásaként külföldi "szent harcosokat" juttatott irakban, illetve velük terrortámadásokat hajtott végre a szövetségesek és szövetségesbarát irakiak ellen. Mellesleg Szunnita irakiak dobták fel, mivel rájöttek, hogy Zarkawi-t nem érdekli a helyi lakosság, őt csak a "szent harca", valamint a megálmodott szuper-muzulmán állama érdekli.

    Ha már ennyire második világháborús hasonlattal akarsz jönni, akkor Zarkawi kb. olyan volt irakban, mintha 1941-ben idejött volna egy brit titkosügynök, idehoz párszáz különféle nemzetiségű katonát és nekiállt volna a német, illetve nácibarátoknak kikiáltott magyar embereket lemészárolni gerilla hadviselésben, mondván hogy Magyarországnak az a jó, és különben is pusztoljon a férgese. A lakosság egy része biztos szimpatizált volna vele, de sokan valószinüleg nem...

    Zarkawi esetében is hasonló a helyzet, szép kis csavarokkal tűzdelve. Az irakiak nagy része nem szereti az amerikaiakat, de az a legnagyobb bajuk velük, hogy nem képesek egy biztonságos Irakot létrehozni. Azonban nem egyedül Zarkawi és csoportjai felelősek az iraki támadásokért, bombarobbantásokért, hanem akad még jópár szélsőséges vallási csoport, amelyek olykor egymással, sőt, az al-kaidával is harcba keverednek.
  • Stellum #48
    Bush-Palpatine birodalma hiaba is igyekszik kiterjeszteni a technikai terrort, az amcsik tovabbra is hullani fognak Irakban, mint osszel a legyek...