MTI

Magyar­­or­­szág­­ra érkezett a ma­dár­in­flu­enza

Magyarországra sajnos megérkezett a madárinfluenza - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a témában tartott mai, rendkívüli tanácskozást követő sajtótájékoztatón, az Országházban.

A kormányfő közölte, hogy szerda kora reggel óta tudni, hogy Magyarországon átvonuló hattyúk közül két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemeket találtak, amelyek a "H5N típusú vírussal voltak fertőzve". Gyurcsány Ferenc azt kérte: aki betegnek tűnő szárnyast, vagy elhullott madarat - elsősorban vízi-, illetve vándormadarat - talál, ne érintse meg, hanem hívja a 189-es kormányzati zöldszámot. Hangsúlyozta, hogy állatbetegségről van szó, nincs ok a túlzott aggodalomra, "ez ma egy nagyon korlátozott és nem jelentős kockázat". A magyar állatállomány egészséges, biztatnunk kell továbbra is valamennyi magyar polgárt, hogy fogyassza a magyar baromfit, ne féljen - mondta.

Amiről beszélünk, olyan megbetegedés, amely állatról állatra terjed, embert mai tudásunk szerint közvetlenül nem fenyeget - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ettől függetlenül fontos az elővigyázatosság. Szavai szerint az ősszel elfogadott kormányzati programoknak megfelelően összeült a megyei védelmi bizottság, amely ma 16 órától az érintett települések háromkilométeres körzetét közúton lezárja. Ott a szárnyasoktól származó termékek mozgását megtiltják, 10 kilométeres körben pedig ellenőrzik a szárnyasok és a feldolgozásukból származó termékek mozgását. A korlátozást 21-30 napig tartják fenn. A lezárásban a rendőrség helyi erői, és ha kell, a katasztrófavédelem és a nekik segítő polgári szervezetek vesznek részt.


A miniszterelnök kitért arra, hogy naponta találnak tetemeket, a legutolsó, összesen 11 elhullott hattyúra az esztergomi Kis-Duna-ágban akadtak. Ezek vizsgálata elkezdődött, az eredmény három napon belül várható. A kormányfő kiemelte, hogy a betegség eddig kizárólag Magyarországon átvonuló vadszárnyasokat érintett. Az a fő cél, hogy megakadályozzuk, hogy ez a betegség átterjedjen a magyarországi tenyészállományra, a háziállatokra - mondta Gyurcsány Ferenc. Ezért az érintett településeken számba veszik és folyamatosan ellenőrzik az állatállományt -tette hozzá.

A miniszterelnök leszögezte: ha esetleg átterjedne a vírus a tenyésztett állatokra, akkor Magyarország - az unióban elsőként - rendelkezik azzal a vakcinával, amellyel be lehet oltani az ilyen állatokkal kapcsolatba kerülő embereket. Hogy ezt mikor kell megtenni, arról az Európában elfogadott normák és a magyar pandémiás terv szerint az országos tisztifőorvosnak kell majd döntenie - fűzte hozzá, megjegyezve: "ennek a helyzetnek a közelében sem vagyunk".

A Magyar Fejlesztési Bank 2 milliárd forintos hitelt nyújt az Omninvest Kft.-nek annak érdekében, hogy a társaság kifejleszthesse a madárinfluenza emberre veszélyes változata, a H5N1 vírus elleni oltóanyagot - jelentette be Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter. Az MFB ezzel a 2 milliárd forintos hitellel kívánja elősegíteni, hogy a madárinfluenza ellen hatásos magyar technológiát ne know-how-ként, hanem vakcina formájában lehessen piacra vinni. A miniszter elmondta: kormányhatározat született arról, hogy a H5N1 vírus elleni oltóanyag hazai és külföldi bejegyeztetését és gyártását előmozdítsa. Az Omninvest Kft. 2 milliárd forint összegű kormányzati kutatási-fejlesztési támogatáshoz jut, saját erőként pedig 1 milliárd forintot ruház be a vakcina piacra juttatása érdekében.

Az EU területén az utóbbi napokban több helyütt azonosították a madárinfluenza vírusát. Legfrissebb, szerdai bejelentés szerint Ausztriában és Németországban bukkant fel a kórokozó elhullott vadmadarakban. A brüsszeli bizottság kiemelte, hogy a nemzeti programok alapján - szigorított ellenőrzés részeként - uniószerte összesen 300 ezer háziszárnyast és 60 ezer vadmadarat vizsgálnak meg. A bizottság eddig megnyugtatónak ítélte azokat a lépéseket, amelyeket a tagországok tettek. Úgy vélték a korábban elhatározott intézkedések alkalmazása reményt ad arra, hogy a költöző madarakban feltűnt vírusok ne terjedjenek tovább háziszárnyasokra, illetve tenyészetekre az adott országokban. Az egyik ilyen intézkedés értelmében tíz kilométeres körzetben fokozott ellenőrzéseket végeznek ott, ahol beteg állatra bukkannak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #110
    Pénzmosás a vakcinabiznisz?
  • Champ #109
    Itt a világvége, mind meghalunk!!!! Már látni is a tévében a Jani bácsit, aki megkapta, és szörnyűségsen kínlódva elhalálozott... 95 évesen tüdőrákban. De!!! Miniszterelnökünk, Ferenc, a hős, megvizsgálta a madarakat. Legyőzte a vírust! Ő menthet csak meg minket. Én is rá szavazok!

    A gumicsirke is megmondta: Elbutulós-kereskedelmitévés. Szerintem.
  • Horváth János #108
    Sztem az egész madárkór FEL VAN FÚJVA!A megtalált madártetemek sok más baj-fertőzés miatt is keletkezhettek. Gondoljunk csak a rendkívüli HIDEGRE,HÓRA, a szerencsétlen vadmadarak nem tudtak táplálkozni,legyengültek, és egy bélfertőzés is végzetes lehet.Különben is a vírus a melegebb délkínai-indonéz területekről indult el,persze a vándormadarak elhozták ezt, de ez nem jelentheti az itteni baromfiállomány azonnali gyanúsítását.A hattyúk nem fognak mindjárt egytálból enni a bekerített állatokkal.

  • dez #107
    "Nos, azt olvastam nemrég valamelyik újságban, hogy nem kell fosni, mer' a boltokba kitett nyers baromfihúst többször is ellenőrzik, mielőtt odakerül"

    Tényleg? Egy rendes ellenőrzés 1 hét, és nem olcsó mulatság. Csak úgy tudják "ellenőrízni", hogy megnézik, nem jól láthatóan betegek-e, vagy nem hullottak-e el. De a lappangási idő több nap.

    "és a vírus különben is elpusztul főzés közben (vagy sütés, mittomén...)."

    Látom, nem érted. HA esetleg fertőzött lenne, már érintésre is fertőzne. Nem aki megeszi, hanem aki elkészíti. Tehát ez egy süket szöveg.

    Szal egy kicsit ellentmondásos a dolog. Nem szeretem a félretájákoztatást, se jobbra, se balra, se fel, se le, se ki, se be, stb. Vagy ebből kéne a "sorok között olvasni"?
  • nearo #106
    Lottón is ötven százalékod van: vagy bejelölöd az ötöst, vagy nem...
    Csak hüyeségből írtam, nem kell fosni, legyünk optimisták!!!
  • nearo #105
    Teccik...
  • nearo #104
    Nos, azt olvastam nemrég valamelyik újságban, hogy nem kell fosni, mer' a boltokba kitett nyers baromfihúst többször is ellenőrzik, mielőtt odakerül, és a vírus különben is elpusztul főzés közben (vagy sütés, mittomén...).
  • Tinman #103
    http://www.tomcatpolo.hu/index.php?mod=polok&cat=14&id=327&color=cardinal

  • Evil Merodak #102
    Mindannyian meg fogunk halni. Pánikoljunk! Vááá!
  • Venom #101
    bemész személyes karanténba szkafanderbe megsütöd a csirkét aztánn tálalod :)