SG.hu

Növekvő aggodalmak a nanotechnológia veszélyei kapcsán

A nanotechnológia és annak veszélyei újra a figyelem középpontjába kerültek a walesi herceg július közepén a The Independent brit napilapban közzétett nyilatkozata, és ezzel egy időben egy tengerentúli társadalmi szervezet felszólalása következtében, mely egy nemzetközi szabályozó testület felállítását szorgalmazza - adta hírül az InfoPark Rt. innovációs hírlevele a Cordis uniós hírforrás nyomán.

Az angol trónörökös a korábbi, neki tulajdonított radikális nyilatkozatokat megcáfolva mindössze a nanotechnológia bölcs és megfelelő használatára szólította fel a tudományos világot. A szigetországban régebben elterjedt sajtóhírek szerint Károly herceg annak a félelmének adott hangot, hogy a világot egy nap teljesen el fogják lepni a parányi nanorobotok, szürke masszává változtatva a bolygó felszínét. "Sosem használtam ezt a kifejezést, és nem gondolom úgy, hogy az önreprodukáló, vírusnál is kisebb robotok korlátlanul elszaporodnak majd és elpusztítják bolygónkat. Az ilyen hiedelmeket tartsuk meg a tudományos-fantasztikum számára" - jelentette ki a walesi herceg.

A brit trónörökös az emberiség kimagasló eredményének tekinti, hogy képesek vagyunk a nanoméretekben dolgozni és elfogadja, hogy az új technológia iránt nem csak a kutatók, hanem az üzleti befektetők is jelentős érdeklődést mutatnak. Károly ugyanakkor kiemelte, hogy a területen rejlő veszélyekre is megfelelő figyelmet kell fordítanunk. "Az univerzum titkainak feltárása mellett ugyanolyan fontos feladat, hogy tudásunkat bölcsen és helyénvalóan használjuk fel" - olvashatjuk a cikkben. A herceg szerint a fejlődés olyan korai szakaszában is, mint a mai, ügyelnünk kell arra, hogy a kockázatok felbecsülése lépést tartson a kereskedelmi fejlesztésekkel.

A trónörökös amellett érvel, hogy a cél elérése érdekében az Európai Unió együttműködésére is szükség van. "Annak ellenére, hogy egy rendkívül gyorsan fejlődő, számos tudományágat felölelő területről van szó, az EU nanotechnológiai kutatás-fejlesztésre elkülönített költségvetésének mindössze körülbelül 5 százalékát fordítják a terület környezetvédelmi, társadalmi és etikai vetületeinek vizsgálatára. Ez semmiképpen sem megnyugtató" - hangoztatja Károly herceg.

A tekintélyes napilapban megfogalmazott gondolatokat a Királyi Társaság, vagyis a brit Tudományos Akadémia is támogatta. "A herceg nyilatkozata a nanotechnológiáról szóló nyilvános vita ösztönzését célozza, amit örömmel látunk. Egyetértünk a herceggel abban, hogy a kutatók, a gazdasági szereplők, a politikai vezetők és a civil szféra egyaránt felelősek azért, hogy a nanotechnológia lehetséges hatásai ne legyenek eltúlozva se jó, se rossz irányba, és hogy nyilvános viták bontakozhassanak ki a témáról" - jelentette ki Stephen Cox helyettes főtitkár.

Károly herceg nyilatkozatával közel egy időben a kanadai központú, ETC Csoport (Action Group on Erosion, Technology and Concentration) nevű civil szervezet egyik jelentése a nanotechnológia biológiai alkalmazásainak veszélyére hívta fel a figyelmet. "A nanobiotechnológia segítségével a tudósok olyan új organizmusokat képesek létrehozni, melyek korábban nem léteztek a Földön" - állítja a csoport sajtóközleménye, mely a bolygót ellepő zöld massza rémképét fogalmazza meg. A szervezet felszólította a nemzetközi közösséget egy új testület felállítására, mely felügyelné és szabályozná a nanotechnológia új alkalmazásait. A szervezet egy korábbi követelésben arra szólította fel a világ kormányait, hogy a nanoanyagok használatát szüneteltessék országaikban mindaddig, amíg nem dolgoznak ki közös ajánlásokat a területre vonatkozóan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csibra #3
    Túl sok StarTrek-et néznek ezek...
  • [HUN]PAStheLoD #2
    sokkal nagyobb előny származhat belőle ,mint hátrány .. maximum kihal az emberiség ... de ha saját maga hozta létre a technológiát ami a vesztét okozta akkor nem sajnálom
  • Tetsuo #1
    Ebben a társadalomban veszélyes minden technológia hiszen a Pénz írja a szabályokat, de rohadtul kiváncsi vok..