SG.hu·

Gyógyszer az atomtámadás hatásai ellen

Tudósok egy olyan gyógyszert fejlesztettek ki, ami állításuk szerint megvédi az embereket egy atomtámadás hatásaitól. A gyógyszert, amit jelenleg HE2100-nak neveznek, egy amerikai cég, a Hollis-Eden Phamaceuticals állította elő.

A cég vezetése szerint védelmet nyújt a nukleáris támadás közvetlen hatókörén kívüli legtöbb embernek. Az előzetes tesztek arra utalnak, hogy képes meggátolni a szervezet fertőzés ellen harcoló sejtjeinek pusztulását és megállítja a vérzést. A magas szintű sugárzás megsemmisíti a fehérvérsejteket, melyek nélkülözhetetlenek a fertőzések elleni védekezésben. A halált okozhatja az elvérzés is, mivel a sugárzásnak köszönhetően a vér elveszti alvadási képességét.

A Hollis-Even tudósai állatokon próbálták ki a szert, a kísérletek azt mutatták, hogy a gyógyszer hatására a test sokkal gyorsabban termeli a fehérvérsejteket. A kísérlet eredményeit Glasgow-ban mutatták be a Brit Hematológia Társaság éves tudományos ülésén.

A cég már egy nagyobb próbán gondolkozik. Ha az eredmények megismétlődnek, a cég kérvényezni fogja az amerikai hatóságokat a gyógyszer árusításának engedélyezésére, a tavaly életbe lépett változások ugyanis lehetővé teszik az Egyesült Államok illetékes minisztériumának, hogy olyan gyógyszereket is engedélyeztessen, amit előzőleg széles körben nem próbáltak ki embereken. Így a cég tervei szerint a HE2100-at mindenképpen ki kell próbálniuk főemlősökön, mint gorillák, csimpánzok és kis számban embereken is, hogy megállapíthassák biztonságosságát.
Az amerikai kormány az elkövetkező néhány évre nem kevesebb, mint 6 milliárd dollárt szavazott meg, hogy felgyorsítsák azon gyógyszerek fejlesztését, melyek szembeszállhatnak a bioterrorista támadásokkal.

Bob Marsella, a Hollis-Eden üzleti fejlesztéseinek alelnöke elmondta, egy kezelésre elegendő gyógyszer ára 50 és 75 dollár között várható, és fel is halmozható.
"Érdekes és potenciálisan egy nagyon hasznos újítás" - vélekedett Paul Wilkinson professzor, a St. Andrews Egyetem Terrorizmus Tanulmányi Központjának vezetője. "Nem csodaszerről van szó természetesen. Azok, akik a robbanás közvetlen körzetében nagyon magas sugárzási szintnek vannak kitéve, menthetetlenek, őket semmilyen orvosi beavatkozás nem mentheti meg. Azonban a külső körben tartózkodó emberek számára nagy segítség lehet ez a gyógyszer, ha a további kísérleteken is bizonyítja hatékonyságát."

Wilkinson professzor szerint a hatékonyság mellett az is döntő jelentőséggel bír, hogy gyorsan, nagy számú emberhez jusson el a gyógyszer, mivel valószínűleg az esetleges atomtöltetekkel sűrűn lakott területeket támadnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Deus Ex2003. 04. 24.. 21:52||#27
Ezek szerint szerencsés szerencsétlenség történt.
© Deus Ex2003. 04. 23.. 21:55||#25
Én is csak fél füllel hallottam, de valami olyat mondtak, hogy a fûtõanyag-rudakat tartalmazó konténer a hõtõl eldeformáloodott, nehezen nyitották ki.. Talán harminc darab rúd volt egyutt. Ha huzamosabb ideig hûtés nélkül maradnak, mennyire melegszenek fel?
© Deus Ex2003. 04. 22.. 22:03||#23
Értem, köszönöm.
© Deus Ex2003. 04. 22.. 13:08||#21
Jooregelt.

Én azt szeretném kérdezni, hogy mi történt Pakson? Az eseményt elõször ugye kettes fokozatúnak minõsítették, amibõl azután hármas fokozat lett, és gyanúsan sok alkalommal nyugtatnak meg bennünket hogy semmi veszély sem fenyeget..
© Bonewerkz2003. 04. 14.. 00:38||#18
kivancsi vagyok kin probaljak ki a gyoccert... megint a keleteuropaiakon?? talan nem is sugarzas ellen kene gyoccer, hanem egyes emberek hujesegei ellen...
© b2003. 04. 12.. 02:47||#6
a gyógyszert hétköznapi néven ciánkapszulának nevezik. 😊
© Loose2003. 04. 12.. 02:25||#5
"A cég vezetése szerint védelmet nyújt a nukleáris támadás közvetlen hatókörén kívüli legtöbb embernek."