SG.hu·
Hibás számítógépes modellezés okozta a Columbia vesztét
A Columbia katasztrófáját vizsgáló bizottság szerint hibás adatokat tartalmazott az a számítógépes modell, ami meggyőzte a mérnököket, hogy az űrsikló biztonságosan visszatérhet a Földre.
Az elemzést a repülés alatt végezték el, az üzemanyag tartályról leváló szigetelés által okozott sérülés vizsgálatára. Az elmúlt hetekben a vizsgálat a szigetelés által a bal szárnyon okozott sérülésre összpontosított.
A fent említett számítógépes elemzést a Boeing mérnökeinek egy csoportja hajtotta végre, azonban rájöttek, hogy további adatokra lesz szükségük a sérülés helyéről, nyilatkozott Sally Ride, egykori űrhajós. A mérnökök megkérték a NASA-t, hogy készítsenek felvételeket a pályára állt űrsiklóról, hogy jobban felbecsülhessék a potenciális sérülést, azonban egyetlen képet sem kaptak. Ride ezt a NASA és a Boeing mérnökei közötti "kommunikáció hiányaként" értékelte, hozzátéve, hogy az űrhivatal hamis biztonságérzetbe ringatta magát, mivel a törmelék okozta ütések gyakoriak az űrsiklók repüléseinél. Sally Ride, Amerika első űrhajósnője, aki az 1986-os Challenger katasztrófát vizsgáló bizottság munkájában is részt vett. Elmondása szerint a NASA részéről a rutinszerű kockázat már akkor is jellemző volt.
A Columbia roncsai a Kennedy Űrközpont hangárában
"Úgy érzem átfedések tapasztalhatók a két eset között" -mondta. A Challenger katasztrófája előtt a NASA kényelmesen üldögélt az O-gyűrűkkel kapcsolatos problémákon, ami az űrsikló két szilárd üzemanyagú rakétáját a külső üzemanyagtartállyal összeköti. A Columbia esetében az űrhivatal túlságosan hozzászokott a szigetelés leválásához, ami gyakran megsértette az űrsikló hővédő borítását. Egyik esetben sem először jelentkező problémáról volt szó, sőt nem is másodszor, harmadszor fordultak elő, kritizálta a NASA-t Ride. "Ha egyszer túléltük, akkor onnantól már normálisnak tekinthető a kockázat" - utalt a NASA magatartására.
Harold Gehman, a vizsgáló bizottság elnöke elmondta sem az ő bizottsága, sem a NASA nem volt elégedett a Boeing elemzésében használt modellel. Adatbáziskezelőként jellemezte, nem számítógépes modellként.
Eddig több mint 35000 darabot gyűjtöttek össze
A Crater névre hallgató Boeing elemző program, ami a hőálló csempék közötti rések méretét hivatott megbecsülni nem repülés közbeni elemzésekre készült és jóval kisebb szigetelésdarabok által okozott sérüléseken alapult; a Columbia szárnyához csapódó darab a modellben szereplők hússzorosa volt.
Összességében a mérnökök többsége a Crater elemzést készpénzként elfogadta, talán mert nem ismerték annak hiányosságait. Ennek eredménye, hogy a NASA nem kért felvételeket a kémműholdaktól és a földi teleszkópoktól, melyek megmutathatták volna a valós sérülést. Anélkül, hogy tudatában lettek volna a sérülés súlyosságának a NASA semmit sem tett, amivel esélyt adhatott volna az űrhajósainak a túlélésre.
Az elemzést a repülés alatt végezték el, az üzemanyag tartályról leváló szigetelés által okozott sérülés vizsgálatára. Az elmúlt hetekben a vizsgálat a szigetelés által a bal szárnyon okozott sérülésre összpontosított.
A fent említett számítógépes elemzést a Boeing mérnökeinek egy csoportja hajtotta végre, azonban rájöttek, hogy további adatokra lesz szükségük a sérülés helyéről, nyilatkozott Sally Ride, egykori űrhajós. A mérnökök megkérték a NASA-t, hogy készítsenek felvételeket a pályára állt űrsiklóról, hogy jobban felbecsülhessék a potenciális sérülést, azonban egyetlen képet sem kaptak. Ride ezt a NASA és a Boeing mérnökei közötti "kommunikáció hiányaként" értékelte, hozzátéve, hogy az űrhivatal hamis biztonságérzetbe ringatta magát, mivel a törmelék okozta ütések gyakoriak az űrsiklók repüléseinél. Sally Ride, Amerika első űrhajósnője, aki az 1986-os Challenger katasztrófát vizsgáló bizottság munkájában is részt vett. Elmondása szerint a NASA részéről a rutinszerű kockázat már akkor is jellemző volt.
A Columbia roncsai a Kennedy Űrközpont hangárában
"Úgy érzem átfedések tapasztalhatók a két eset között" -mondta. A Challenger katasztrófája előtt a NASA kényelmesen üldögélt az O-gyűrűkkel kapcsolatos problémákon, ami az űrsikló két szilárd üzemanyagú rakétáját a külső üzemanyagtartállyal összeköti. A Columbia esetében az űrhivatal túlságosan hozzászokott a szigetelés leválásához, ami gyakran megsértette az űrsikló hővédő borítását. Egyik esetben sem először jelentkező problémáról volt szó, sőt nem is másodszor, harmadszor fordultak elő, kritizálta a NASA-t Ride. "Ha egyszer túléltük, akkor onnantól már normálisnak tekinthető a kockázat" - utalt a NASA magatartására.
Harold Gehman, a vizsgáló bizottság elnöke elmondta sem az ő bizottsága, sem a NASA nem volt elégedett a Boeing elemzésében használt modellel. Adatbáziskezelőként jellemezte, nem számítógépes modellként.
Eddig több mint 35000 darabot gyűjtöttek össze
A Crater névre hallgató Boeing elemző program, ami a hőálló csempék közötti rések méretét hivatott megbecsülni nem repülés közbeni elemzésekre készült és jóval kisebb szigetelésdarabok által okozott sérüléseken alapult; a Columbia szárnyához csapódó darab a modellben szereplők hússzorosa volt.
Összességében a mérnökök többsége a Crater elemzést készpénzként elfogadta, talán mert nem ismerték annak hiányosságait. Ennek eredménye, hogy a NASA nem kért felvételeket a kémműholdaktól és a földi teleszkópoktól, melyek megmutathatták volna a valós sérülést. Anélkül, hogy tudatában lettek volna a sérülés súlyosságának a NASA semmit sem tett, amivel esélyt adhatott volna az űrhajósainak a túlélésre.