SG.hu·

2000-ben az Atlantis is sérült szárnnyal tért vissza

Három évvel a Columbia űrsikló vesztét okozó szárnysérülés előtt egy másik űrsikló a rosszul felrakott hővédő kerámialapjainak köszönhetően hőkárosodással a szárnyán tért vissza a Földre, bizonyítja egy most napvilágot látott belső NASA dokumentum.

Az Atlantist 2000 májusi repülése után kijavították, amikor a Nemzetközi Űrállomást látogatta meg, majd minden kihagyás nélkül vissza is állt a szolgálatba. A NASA felsővezetőit tájékoztatták a problémáról, akik a dokumentumok szerint tisztázták a kérdést, mielőtt jóváhagyták volna a következő űrsikló kilövést.

Az Atlantis sérülésére a repülés utáni rutinellenőrzésen bukkantak rá. A technikusok egy részben megolvadt kerámialapot jegyeztek fel az Atlantis bal szárnyának bevezető élén, majd eltávolították a paneleket, hogy hozzáférhessenek a sérült területhez. Egy több mint fél centméteres rést találtak a T alakú szigetelésben, ami lehetővé tette a felhevült levegőnek az űrsikló nagy sebességű ereszkedése alatti bejutást, majd részben megolvasztotta a szigetelés egy szakaszát és a hozzákapcsolódó szerkezetet, olvasható a jelentésben.


A végső próba során az Atlantis szárnyának lőttek egy 1 kilós szigetelésdarabot 800 km/h sebességgel, mely 40 centis rést szakított ki a szárnyból

"Ez a rés megnyitott egy beáramlási utat" - állapítja meg a NASA dokumentáció. Egy másodlagos résfeltöltő azonban megkímélte az űrsiklót a komolyabb sérülésektől. A NASA egy helytelenül beillesztett belső szigetelés, az úgy nevezett "pillangó résfeltöltő" hibájaként vázolta a problémát, jelentette kedden az AP hírügynökség.

A munkát 1997-ben végezték el egy Boeing gyártólétesítmény kapuin belül egy nagyobb átalakítás keretében. A hiba egészen addig észrevétlen maradt, míg az űrsiklón a külső sérülés nem jelentkezett azon a bizonyos 2000 májusi visszatérés után.
Bár az űrsiklók kisebb szárnysérüléseket már elszenvedtek 22 évnyi repülésük során, a Columbia az első melynek eltört a szárnya. A február 1-i katasztrófát vizsgáló bizottság tudott az Atlantis jelentéséről, nyilatkozott a bizottság szóvivője Tyrone "Woody" Woodyard. A hivatalos álláspont szerint a Columbia vesztét egy lehulló szigetelésdarab okozta, ami a felszállás közben neki csapódott az űrsikló bal szárnyának. A NASA úgy kalkulált, hogy gépük kisebb kerámialap-sérülésekkel fog visszatérni, és nem vizsgálták meg a szárnypanelek sérüléséből felmerülő egyéb lehetséges következményeket.


Számos mérnök koptatta a NASA vezetőségének küszöbét további információkért míg az űrsikló Föld körüli pályán keringett, melyből meg tudták volna becsülni a sérülés komolyságát. Azonban a vezetők nem láttak semmi sürgetőt és nem ismerték fel a sérülés áttéteit a biztonságos repülési körülményekre, pedig mindez hibás és pontatlan adatokon alapult. Egy hétfőn elvégzett kísérelt mindazonáltal bebizonyította, hogy a panelek könnyen megadják magukat ha egy szigetelés darab nagy sebességgel nekik csapódik. A bizottság súlyos hiányosságokat állapított meg a NASA problémafelismerő rendszerében és a vezetésben. A végső jelentés a hónap végére várható.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bekomman2003. 07. 11.. 15:37||#16
Aztán azzal is Laden re vadásznak :(
© Bekomman2003. 07. 11.. 15:32||#15
Én azt nem értem mért merõlegesen lõtték rá a szárnyra?
Ha valami leválik sokkal inkább szembõl kapja el.
© NEXUS62003. 07. 11.. 02:12||#14
Teccett a NASA eljárása, ha egy mérnök aláírásával vállalta, hogy egy adott alkatrész még a köv útra is megfelel, akkor nem kellett kicserélni.
Amúgy nem kell félni osztanak a NASA-nal annyi pénzt, hogy mindíg lesz valaki aki megnyomja az indító gombot az irányító központban, és lesz néhány elvakult ember aki összetéveszti a dicsõséget a hülyeséggel és ezek után is hajlandó lesz felszállni. (Ezek az amcsik 09.11 óta öntudatosabbak, mint egy szovjet partizán)

Viszont akár repül akár nem ez a gépezet az már tuti biztos, hogy politikai döntés lesz.
© NEXUS62003. 07. 10.. 19:48||#11
Az ürrepülõgép fejlesztésénél az akkori tudomány legfejlettebb eredményeit vették alapul.
Így sikerült ezt a mindmáig legösszetettebbnek számító rendszert megalkotni.
Csak hát úgylátszik a sok ezer mérnök közül egy se ismert egy nagyon is alapvetõ mûvet: Murphy törvénykönyve. Így aztán csak idõ kérdése volt a kudarc. :)) (sajnos;(()
© HuAn822003. 07. 09.. 23:49||#8
Az oroszok a legjobbak az ûrkuatásban.A NASA-nál biztosan kevesebb amerikai tudós dolgozik,mint"vásárolt"külföldi.Az oroszok legalább saját"alapanyagból"dolgoznak.Az amiknak+a japánoknak nem megy mostanába ez az ûrsikló project.Ha igy folytatják,néhány év és EUROPA+OROSZORSZÁG lesz az abszolut ûrhatalom.Elég ha csak a mars expediciókat nézzük.Verseny,hogy ki ér oda elõbb?!Ki a megbízhatóbb...
© Randal2003. 07. 09.. 20:29||#3
Nem tudni.
Ha belegondolsz, hogy közel 100 év alatt mennyit fejlõdtünk.
1848-ban már voltak röppentyûk, I. vh-ban már csatahajók, tengeralattjárók és repülõk.
II. vh-ban már rakéták, sugárhajtású repülõgépek(kisérleti stádiumban ill. kis létszámban).
50-es 60-as években ember készítette tárgyak hagyták el a bolygót.
A számítógéprõl, meg azokról a protézisekrõl nem is beszélve amit fémbõl készítettek és mégis az emberi agy mozgat...
© zippofcy2003. 07. 09.. 20:02||#2
A 21. szazadban itt tart az urrepules, es ezek meg mindig allitjak hogy a 60as evekben ember jart a Holdon. Ennyi erovel Hitler is allithatta volna, szvsz :)