Hunter

Ólommérgezés támadta meg Bin Ladent is?

A UniSCi magazin Dr. Karl Simanonok fiziológustól az alábbi értekezést kapta, mely arra keres választ, vajon Osama Bin Laden esetében beszélhetünk-e az idegi rendellenességekhez vezető ólommérgezésről, amit az arab nemzetek többségében széles körben használt ólomtartalmú keverék okozhat.

"Amikor egy észak-kaliforniai klinika laboratóriumát vezettem, a szegény pakisztáni gyerekek esetében gyakran találkoztam ólom fertőzéssel, mindez a szüleik által használt 'kohl' nevezetű fekete sminkszerű keverékből származott, amit a szemük köré kentek. A közel-keleti anyák ezt az anyagot rendszeresen használják gyermekeiken is, legyen az lány vagy fiú. Az ólommérgezés a gyerekekre még károsabb, mivel csökkenti IQ-jukat és fejlődési rendellenességeket okozhat. Mindkét generációnál az ólommérgezés összeköthető viselkedési és tanulási problémákkal, valamint fizikai betegségekkel, mint a magas vérnyomás vagy a vesebántalmak. Nagy mennyiségben az ólom idegrángást, paralízist, kómát vagy akár halált is okozhat. Számos arab kultúra történelmében jelen van a kohl, melyet a tálib harcosok is rendszeresen használtak a szemük körül. Az Osama Bin Ladenről készült feltételek is arra utalnak, hogy ő maga is viselt kohlt, az pedig köztudott, hogy veseproblémákkal küzdött. Az ólommérgezés megmagyarázhatja bin Laden egészségi gondjait, valamint hozzájárulhatott az öngyilkos merénylők elborult elméjéhez a gyűlölködő vallásos nézetek mellett" - foglalta össze nézeteit Dr. Simanonok.


Elméletéhez számos jelentést idézett. Roger D. Masters írása szerint a nehézfémek hosszútávú veszteségeket okoznak a tanulásban és a társadalmi viselkedésben. Tanulmányok arra is fényt derítettek, hogy a hiperaktív gyerekek és a bűnelkövetők vérében számottevő ólom, mangán vagy kadmium található. Az utóbbi 25 évben jelentősen megnövekedett fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűnesetek és gyilkosságok szintje összefüggésbe hozható az ólmozott üzemanyag felhasználás és az iparosodott országok gyárai által kibocsátott nehézfém ugrásszerű növekedésével. Masters kutatásait alátámasztotta Myron J. Coplan és Brian Hone is, a Bűnüldözési Hivatal, a Környezetvédelmi Minisztérium, az Earhart Alapítvány és a Dartmouth College Társadalom Tudományi Központja jóváhagyásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • silanor #33
    Az, hogy beirtam, hogy miert kerult ki ez a cikk ide mar torolni is kell? Nem szidtam en senkit...
  • FREAK #31
    Most csak viccelsz, ugye?
  • FREAK #26
    Na megszólalt az ész......
    Az oroszokat a mai "Északi szövetség" verte ki Afganisztánból, akkor még nem sok tálib gyerek rohangált a hegyek között.....
    Nem kéne minden baromságot leírni, még valaki elhiszi.
  • Bith #23
    LOL! Aszittem a cikk címét olvasva, hogy poénosan írta a szerz?, hogy lel?tték :).
  • braindance #22
    Szerintem nem ólommérgezés, hanem a hadigépezet támadta meg bin ládent. :)

    Recycle Bin!
  • b #21
    szerinted a zsidók milyen származású fegyverrel írtják a palesztínokat?
  • Bekomman #20
    Ezek túl sok rajzfilmet néztek.
  • _HABLA_ #19
    Harakiri nem bánnám ha egy-két érvvel is alátámasztanád amit mondtál, szóval miért is geci az amerikai politika az arabok szemszögéből??
  • Remedy #12
    Jaja. Csak a saját vezetőik miatt. Amúgy meg az olajon kívül semmijük sincs.
  • fotel #10
    NEmtom kit érdekel még bin Laden - engem személy szerint nem - hírük nicns róla, most ilyenekkel foglalkoznak - hirtelen neves afgán szakértők kerülnek elő onnan, amit azelőtt a világ végének hívtak...

    HArakirinél a pont

    KAmu Matyi - keresztes szekták, nem csak szekták, emlékezik valaki pl az aprószentek hadjáratára? a pápa beegyezetth ogy gyerekeket (!) küldjenek harcolni...