Hunter

Milyen közeli lehet a világvége?

Stephen Hawking professzor legutóbbi, az emberiség jövőjével kapcsolatos aggályairól már röviden beszámoltunk, itt a Supergamez oldalain is. Tömören, a híres fizikus kifejtette, szerinte az emberi faj még ebben az évezredben elpusztítja önmagát egy-egy ember által előállított pusztító vírussal, hacsak nem kezdődik meg hamarosan a világűr gyarmatosítása.


Stephen Hawking professzor
A Daily Telegraphnak azt is elmondta, miszerint genetikailag lehetne "fokozni" az embereket, hogy megfeleljenek a hosszú űrutazások állította kihívásoknak. Hawking professzor nyilatkozatával az "Univerzum dióhéjban" című új publikációját kívánta bevezetni, ám az akadémikusok máris heves kritikákkal illették.

Dr. Benny Peiser, a liverpooli John Moores Egyetem részéről kifejtette a BBC-nek, hogy Hawking földi katasztrófáról szóló jóslatai rendkívül szerteágazóak és indokolatlanok az elkövetkezendő évekre. A Daily Telegraphban leírtakat "sajnálatos túlzásnak" nevezte. "Egy évvel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy a Föld valószínűleg egyre forróbb és forróbb lesz az emberi széndioxid szennyezés hatására 'míg olyanná nem válik, mint a szulfur savban fortyogó Vénusz'... Most, hogy a bioterrorizmus fenyeget a legfrissebb végítéletnapi jóslata a biológiai kutatások általi önmegsemmisülés. Az apokaliptikusok jellemzően felnagyítják azokat a lehetséges veszélyeket, amikkel szembe kell néznünk a jövőben, mialatt figyelmen kívül hagyják, vagy lebecsülik a szociális, technológiai vagy gyógyászati megoldások lehetőségét az adott problémára" - fejtette ki nézeteit.

Sir Arthur C. Clarke így nyilatkozott: "Meglepett, hogy Hawking professzor nem említette az aszteroida becsapódás veszélyét, mely előbb vagy utóbb elkerülhetetlen. Bár ez valószínűleg nem törli el az emberi fajt a föld színéről, viszont visszaküldhet minket a kőkorszakba."

Dr. Peiser elmondta, az ember és ősei több mint ötmillió évet éltek túl a jégkor viszontagságai, űrbéli becsapódások és az egész földkerekségre kiterjedő járványok közepedte. "A technológiai és társadalmi fejlődés egy olyan egységességi szintet ért el, mely a túlélés esélyét az elkövetkező ezer évre drasztikusan magasabbá teszi, mint hosszú történelmünk bármely előző szakaszában. Nincs okunk azt hinni, hogy a mi generációnk, vagy az évezredben akármelyik másik az utolsó lehet a Földön" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GaVino #33
    Mvel az ált eszmecsere fórumot többen látogatják nyitottam neki egy topicot ott.
  • GaVino #32
    Megint világvége, avagy itt a jégkorzsak 2010-ben?


    2010-re itt a jégkorszak a Pentagon előrejelzése szerint. Nemzetbiztonsági ügy lett a klíma radikális és gyors változásából - írja a Fortune.com. A Pentagon stratégájának előrejelzése szerint a globális felmelegedés káros hatásainak következtében tíz év múlva jégkori éghajlati viszonyok uralják el a Földet. A meglehetősen gyorsan lezajló változások eredményeként a termőföldek kiszáradnak, az atomhatalmak viszonyai átrendeződnek, egész Európában szibériai hőmérséklet uralkodik majd, és óriás nemzetszövetségek alakulnak ki a túlélés érdekében.


    forrás: http://index.hu/tech/kornyezet/klima0212/
  • CAD #26
    Andris, sztem lazan lealazna matekbol es fizikabol, ugy hogy kozbe enekel, filmet nez, es meg szotyit is rág... szal nem kene ezt draga andriska.

    Egybknt sztem nem akkor kezdte el a konyvet irni, amikor hirtelen oszama barátaink elkezdtek fenyegetozni... es ha belegondoltok, akkro tenyleg jo eselyunk van a dologra.

    Erdekes hogy ojanok vetik a szemunkre a "tulzott eszkozhasznalatot" akik magus is interneteznek, valoszinuleg angol wc-juk van, es TV-be nezik a legyen on is milliomost...
  • Andris #25
    Mindenesetre a kép sokat elárul a profról :)
  • Kis-Bob #20
    Ehh... akkor miért nem kérdezi meg magától a prof. , hogy mi értelme élni? Ráérésében már nem tud mit kitalálni azon kívül, hony riogatja a népet.
  • Joe #9
    Jellemző volt mindig is a "tudományos elit"-re, hogy az igazán nagy koponyákat ki nem állhatják. J. Brunót például megégették, mert szerinte a föld gömbölyű volt. Hawkins valószínűleg kielemezte matematikailag, hogy hova is tart a világ és a fenti kellemetlen eredményre jutott. Mivel a világot senki sem tudja irányítottan megváltoztatni, ezért az egyetlen megoldás a túlélésre valóban az űr kolonizálása.

    A "tudományos elit"-hez tartozó Preiser az ősemberek túlélőképességét hangoztatta. De az ősembereknek csak "véletlen" katasztrófával kellett számolnia. Nem kellett túlélnie például egy nanomashine vírus támadását, ami 10.000 évig aktív és csakis embereket öl, 10 perc alatt és képes átrágnia magát 10 méter acélon. (Ez egy fegyver lesz majd 100 év múlva...)

    Ahogy a technika halad, egyre brutálisabb fegyvereket alkotunk. Az oroszok a 60-as években elkészítették egy hajó méretű hidrogén bomba terveit, ami képes lett volna megsemmisíteni az egész földet. Szerencsére néhány vezetőjük túl drágának találta a tervet.
  • braindance #7
    Naná hogy mindenki be van szarva, teljesen érthető. A társadalmunk teljesen el van kényelmesedve (nem mondom hogy ez rossz), és már egy távoli háború is a feje tetejére tudja állítani a az egészet, akkor egy kis járvány mit tenne? Föleg ha gyorsan fertőző... :/
  • WGL #5
    igy lol, de ha nem lenne gaz, aram, viz, etc... szolgaltatas tuti mindenki full besz@rna; szerintem az emberek keptelenek mar a tulelesre tulzottan elszakadtunk a termeszettol
  • atee #2
    hat bazd ha nem lenne net vegunk lenne:)