Franczy

XM Satellite Radio

Az XM Satellite Radio cég képviselői a napokban nagy dirrel-dúrral bejelentették, hogy mostantól fogva lényegében el is lehet majd felejteni azt, amit a rádiózás eddig jelentett, ugyanis a cég szeptember 12-én elindítja majd legújabb műholdas rádiós szolgáltatását.

Az új szolgáltatás a kezdetekben csak Dallas-Fort Worth-ban (Texas) és San Diego-ban (Kalifornia) lesz majd elérhető, de a cég tervei szerint idén novemberre már az Egyesült Államok legnagyobb területén vehetővé válnak az XM Satellite Radio műholdon keresztül sugárzott rádiós műsorai.

"Az általunk hamarosan beindítandó vadonatúj rádiós szolgáltatásokat a rádiózás történelmében leginkább olyan fontosságúnak lehetne definiálni, mint amilyen fontos volt a televíziózás történetében a műholdas vételi lehetőség, illetve a kábeltelevíziós hálózatok beindítása. A lényeg, hogy előfizetőink számára minden eddiginél szélesebb körű rádiós szolgáltatásokat tudunk nyújtani" - nyilatkozta Hugh Panero, az XM Satellite Radio cég elnök-vezérigazgatója.

A cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy az új rádiós szolgáltatás előfizetői nem kevesebb mint száz csatorna közül választhatják majd ki az éppen hallgatni kívánt csatornát. A száz adóból egyébként egész pontosan hetvenegy kizárólag különböző stílusú zenéket közvetít, míg a fennmaradó huszonkilenc csatorna között található hírcsatorna, talk show rádió, sporthírekkel foglalkozó adó és kabarécsatorna is. A hetvenegy zenei csatornából egyébként harminc teljesen mentes a reklámoktól, vagyis az ezeken a csatornákon hallgatható kiváló minőségű zeneszámokat az előfizetők minden zavaró körülménytől mentesen rögzíthetik is akár. A műholdas rádiózás egyébként nem teljesen újkeletű dolog, hiszen a különböző rádiók adásai analóg formában sok esetben már eddig is foghatóak voltak, ám az előfizetéses alapokon nyugvó új műholdas rendszerek minden eddiginél jobb minőségű és rendkívül széleskörű szolgáltatásokat nyújtanak az előfizetők számára. Az XM Satellite egyébként nem sokáig marad piaci versenytárs nélkül, hiszen az ugyancsak nagyon komoly tervekkel rendelkező Sirius cég is beszáll majd a piacra valamikor a jövő év folyamán.

Az XM Satellite szolgáltatások igénybevételéhez természetesen speciális műholdas vevőberendezésre is szükség lesz, melynek ára 150 dollár körül alakul majd, és 2002-ben már néhány gépjárműbe gyárilag is beszerelik a vevőkészülék mobil verzióját. Az XM Satellite szolgáltatás havi díja 9,99 dollár lesz, a jövőre debütáló Siriusé pedig várhatóan 12,95 dollár körül alakul majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!