Gyurkity Péter

Tovább jönnek a távoli rádiójelek

Újabb példányokat azonosítottak be, amelyek ugyanazon régióból érkezhettek.

Még 2015 tavaszán írtunk azon furcsa rádiójelekről, amelyek a Fast Radio Bursts (FRB), vagyis a gyors rádiókitörések kategóriájába tartoznak. Ezen jelek eredetéről már több eltérő elmélet is napvilágot látott, és bár biztos válaszunk még mindig nincs, a további példányok beazonosítása segíthet kiválasztani a legvalószínűbb változatot.

A The Astrophysical Journal hasábjain jelent meg az újabb beszámoló, amely szerint csillagászok egy csoportja a Puerto Rico szigetén lévő Arecibo rádióteleszkóp segítségével bukkant az újabb jelekre. Egészen pontosan 6 ilyen rádiójelről van szó, amelyek a korábbiakhoz hasonlóan alig néhány milliszekundumig tartottak, és az idén márciusban leírt 10 korábbi példányhoz hasonlóan egyazon régióból származnak. Ennek forrása az FRB 121102, amely az új csoporttal együtt immár 17 ilyen kitörés forrása, hiszen az első példányokat még 2012-ben detektálták. Azt még nem tudjuk, hogy az ismétlődő jelek pontosan miért keletkeztek (itt felmerült az idegen civilizációk esetleges szerepe, de a blitzárok jelenlétét sem zárták ki), a nagyobb szám azonban megkönnyítheti a további munkát.

A szakemberek már korábban leszögezték, hogy az először 2007-ben megtalált jeltípus, valamint ennek az idén első alkalommal élőben elkapott példánya igencsak gyakran fordul elő, hiszen egyes becslések szerint naponta akár 2 ezer ilyen kitörés mehet végbe az Univerzumban. Csak mostanra vált lehetségessé a távoli, egyértelműen a Tejútrendszer határain túlról érkező jelek viszonylag gyakori és biztos detektálása, az elméletek között pedig jelenleg a két neutroncsillag ütközését, illetve az ennek eredményeként megszülető fekete lyuk keletkezését valószínűsítő változat tartja a vezető helyet. A jelek ismétlődő jellege ellentmondani látszik ennek, így egyelőre tovább kutatunk a választ keresve.

A fő cél jelenleg további ilyen jelek beazonosítása, hiszen ez segíthet minket elvezetni a megfelelő magyarázatig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)