Gyurkity Péter

Alakul az LHC hatalmas utóda

Több koncepció közül választhatnak, a méret azonban mindenképpen hatalmas lesz.

2017 közepén mi is beszámoltunk arról, hogy az illetékesek egy jóval méretesebb utóddal váltanák le a svájci-francia határon lévő Nagy Hadronütköztetőt, amely eddig is számos kérdésre szolgáltatott választ, ám ezzel kapcsolatban az utóbbi időben a kép egyáltalán nem volt tiszta. A szakemberek egy része szerint a nagyobb méret hozhatja el a következő áttörést, ezzel azonban nem mindenki ért egyet.

A többek között a Higgs-bozon kutatásában segítséget nyújtó LHC-t a Future Circular Collider, vagyis FCC váltaná le, ez pedig a jelenlegi 27 km-es hossz helyett már 100 km körüli hosszúságot jelentene, a nagyobb mágnesek beépítése és alkalmazása pedig egyben lehetővé tenné a részecskék 100 billió elektronvolttal (TeV) való ütköztetését, amely a remények szerint további rejtélyekre világítana rá, amelyeket ezt követően kifejezetten erre fókuszálva vizsgálhatnának. Az egyik probléma jelenleg éppen ez, vagyis a további kozmikus rejtélyek hiánya, a szakemberek egy része pedig úgy véli, hogy a méret növelésével hidalhatjuk át a gondokat, míg mások ezt nem így gondolják, szerintük ugyanis a méret módosítása önmagában nem fog megoldani semmit.

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy az FCC megépítése éveket, sőt, akár 2 teljes évtizedet is igénybe venne. Egyelőre azonban nem tartunk itt, hiszen a most közzétett anyagból is rögtön kiderül, hogy egyszerre több különböző koncepció közül szeretnék majd kiválasztani az ideálisnak tűnő változatot. Ez a magyarázat arra, hogy a teljes hossz 80 és 100 km között lehet, bár a költségek szintje nagyjából azonos, ez ugyanis 21 milliárd dollár körül lenne – ami persze nem jelent garanciát a csúszások és a kiadások megugrásának elkerülésére, hiszen ez a nagy projektek esetében gyakorlatilag mindennapos. Természetesen a nemzetközi összefogás folytatására, mi több, még szorosabbra való fűzésére lenne szükség, ez már csak a méret miatt is elengedhetetlen.

A CERN várhatóan néhány éven belül közli, hogy mely változat mellett döntöttek, itt nincs szükség a kapkodásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #42
    Mondhatnám hogy te meg ősközösséget akarsz, ott pénz sem volt ami elvessze az értékét, persze hiába volt 10 kölyköd akkor is korán haltál. Káoszt meg csak te emelgeted, ismét csak magadnak gyártod a cáfolni valód. Vitakultúrád egy óvodás szintjén áll, erős jóindulattal.
  • ostoros #41
    Te meg kussolnál inkább, hisz te csak káoszt akarsz... mert az esztétikailag tetszik neked.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.02.07. 21:04:43
  • ostoros #40
    Hülye vagy... Az előre gondoskodás illúzió. Elhiszem, hogy van akinek sikerül. De a társadalom széles rétege sosem lesz rá képes. 40 évre előre tervezni egy befektetést a mai világban nem lehet. NEM LEHET.
    Még 50 évvel ezelőtt lehetséges lett volna, de ma nem. Túl gyorsan változik minden.
    Aki elhiszi, hogy ő, elég pénzt tud összeszedni öreg korára, és az végig elég is lesz, és megtartja értékét, és nem lesz sem államcsőd, se válság, se életmódváltás, az ...hát az kurvára optimista.
    A jövőbe való legbiztosabb befektetés a mai napig a családod. És épp ezért oda is kell figyelni rá.
    Na, viszlát, további jó illúzió kergetést!
  • bmw #39
    Ez egy baromsag.....
    Ugy ahogy elottem irtak az elore gondoskodas a megoldas, ne a gyerekcsinalas szamitson mar kinek mennyi lesz a nyugdija...
  • bmw #38
    Ez egy baromsag.....
  • defiant9 #37
    "Nemzetiszocialista?
    Ki is épít légvárakat?"
    Te építesz légvárat. Kitaláltál egy megoldást miszerint szaporodjon a nemzet és akkor majd jó lesz. Ez azért légvár mert ha nem következik be akkor összedől a nagy koncepciód. Ezzel szemben az előre gondoskodásnál nincs feszültség a demográfia hullámzásból ami egy szükségszerű jelenség és nem lehet arra építeni hogy nincs vagy mindig felfelé ível.
    A nemzeti szocialista világnézethez nem szükségszerű mondjuk nyíltan antiszemitának lenni, a német náciknál is ez egy folyamat volt. Egy antiliberális, a nemzetet az ember fölé, populistán a kisembert pedig kapitalizmus fölé helyező szemlélet. Jellemzően egyébként benne van a rasszizmus is (pl. migránsok dehumanizálása) de a 21. században ezt már inkább burkolt formában teszik akkor is ha a szélen lévőknél továbbra is dívik a nyílt zsidózás. Erős férfiközpontú hatalom, a dicső nemzeti múltba révedés, ellenségkép felállítása, intolerancia már ellenvéleménnyel szemben is. Ilyen elemekből relatíve könnyen lehetett a korabeli Németországban és lehet a mai Magyarországon is politikai tőkét kovácsolni, a jobboldali pártok élnek is vele.
  • Sequoyah #36
    Elolvashatnad azt a "hasznos tanacsot" rendesen is mielott nekirohansz...
    Vilagosan leirta hogy minden befizetes allampapirba kerulne, es csak az tozsdezik aki akar. Az atlagember tisztes kamatot kap(na) az allampapir utan is, akkor is ha a kisujjat sem mozditja,

    Raadasul az altagembernek meg akkor sem kell tozsdezni, ha ugy dont, reszesulni akar a piac nagyobb profitjabol (es kockazatabol). Erre vannak a befektetesi alapok, ahol hozzaerto emberek tozsdeznek helyetted. Nyilvan nem ingyen, de senki sem gondolja hogy valakik majd ingyen dolgozzanak helyette:D De ha nagyon zavar ez akkor vannak passziv index-alapok is ma mar, ami tozsdei profitot ad alacsony kockazattal es minimalis koltsegekkel. Ezekhez persze nem artanak alapveto penzugyi ismeretek, de tozsdezni nem kell.

    Sot egyebkent legtobb orszagban ahol letezik a fenti rendszer valamilyen formaban, ott kifejezetten tiltva van a nyugdijbol valo tozsdezes. Egyesek szamara tul csabito lenne hogy minden penzebol pl Apple reszvenyt vegyen, hogy aztan esetleg a ceg csodbe menjen 20 ev mulva...
    A legkockazatosabb dolog amibe fektethetsz is egy mar eleve jol diverzifikalt befektetesi alap, ami bar veszithet az ertekebol, lenullazodni nem nagyon fog.
  • Sequoyah #35
    A mostani nyugdijrendszer, az inflaciokoveto emelessel elvileg ugyanezt biztositja

    Elvileg ugyanaz, en is epp ezt irtam. De a gyakorlatban a mostani nyugdijrendszerbol akkor tuntetik el a penzt amikor akarjak, csak dontes kerdese hogy lefelezzek pl a nyugdijat, mondvan nincs ra penz.
    Es a legnagyobb hatranya, hogy a mostani nyugdijrendszer brutalis adossaghalmazt jelent az allamnak, ami SEHOL nem jelenik meg semmifele konyvelesben. Ma az allam latszolag kotelezettseget vallal a jovobeni nyugdijasok fele, ami igazabol egy adosag, de megsem tartjuk szamon mint adossag. Omoljon csak ra az egesz a jovobeni nemzedekre, most inkabb ne foglalkozzunk vele...
    Ha allampapir lenne, akkor latszolag megszaladna a magyar allamadossag, de a valosagban egy mar eddig is letezo adossag csak bekerulne a konyvelesbe. Es igy AZONNAL latszodna, hogy mi az ami fenntarthato es mi nem.

    Az allampapirok kamata egyebkent nagyban csokkentheto lenne, ha a nyugdijasok, mint komoly vasarloi reteg megjelenne...


    ha egy biztosito bukik, akkor az allamnak kell fizetnie

    Ha a nyugdijam allampapirban, kotvenyekben vagy reszvenyekben fekszik, akkor total nem erdekel hogy ezeknek a kezeloje bukik-e, ezek az ertekpapirok toluk fuggetlenul leteznek es az en tulajdonomban allnak.
    Ha pedig felosztó-kirovó rendszerrol van szo, akkor a biztosito nem tarol penzt. Barki aki atveszi a biztosito helyet annak csak folytatni kell a beszedest es az abbol valo kifizetest, maximum az aktualisan mar beszedett es meg ki nem fizetett resz veszik el, ami kb 1 havi nyugdij. Bar azt nem latom hogy az utobbinak mi ertelme lenne, mit adna hozza a privat szfera, talan lehet jobb allami kezben tartani...
  • ostoros #34
    Nemzetiszocialista? Ki is épít légvárakat? Ki lát nácikat minden bokorban?
    Elmész te a picsába.

    A tőzsdézés pedig nem az átlag embernek való, ezt már megtanulhattuk, köszönjük szépen a "hasznos" tanácsodat, dugd fel magadnak!
  • defiant9 #33
    "hogy érdekeltté tenné az embereket a társadalom fenntartásáb"
    Ez az elmélet, a gyakorlat pedig az hogy hiába öntik a direkt szocpol. támogatást jól látható azonnali forintok formájában akkor sem változik jelentősen az emberek hozzáállása, ha évtizedes távolságba kerül a megtérülés akkor ez még kevésbé várható. Arra nem lehet ma az embereket jelentős rétegét hogy 5 éves időtávra fektessen be, egyszerűen nem lát/tervez addig. Úgyhogy egy szokásos légvárat építesz nemzetiszocialista nagymagyarországos vágyálmokból. A legbiztosabb pontosan az lenne mint amit Seq ír, lenne egyéni számlád(amit beígért a maffiakormány csak b.szik tartani a szavát), és minden befizetés Y15, Y10 stb. állampapírba kerülne rá, a saját keretedből pedig fektethetnél kockázatosabb de nagyobb hozammal kecsegtető eszközökbe.