SG.hu·

Pilóta nélküli vadászrepülőgépet fejleszt Nagy-Britannia

Pilóta nélküli vadász­repülõgépet fejleszt Nagy-Britannia
A Tempest lézerfegyverekkel lesz felszerelve.

Az ország Európai Unióból való kilépése (Brexit) miatt Nagy-Britannia nem igazán akar több Eurofighter Typhoon típusú vadászrepülőgépet rendelni, hanem inkább egy következő generációs saját gépet fejleszt, mely a Tempest nevet kapta. Az első modellt már be is mutatták a Farnborough Nemzetközi Légikiállításon. A Tempest külsőre hasonlít az amerikai F-22 Raptorra és az F-35 Lightning II-re, s közösen fogja készíteni a BAE Systems, a Leonardo Company, a Rolls-Royce és az MBDA. A projekt költségvetése összesen 2 milliárd font lesz és az új vadászrepülőgép várhatóan 2035-ben áll szolgálatba.

Gavin Williamson brit védelmi miniszter közölte, hogy a Tempest pilótával vagy akár pilóta nélkül is használható lesz, vagyis gyakorlatilag egy harci drónról van szó. Elképzelhető az is, hogy a repülőgépek vegyes rajokban tevékenykednek majd, ilyen esetekben egy pilóta által vezetett modell lenne a rajvezető, akinek a pilóta nélküli gépek követik a parancsait vagy akár önállóan is reagálnak az egyes helyzetekre.


A Tempest lézerfegyvereket fog kapni, ugyanakkor a fő fegyverzetét továbbra is a rakéták jelentik majd. A tervek (vagy inkább csak álmok) szerint a lézerfegyverek alkalmasak lesznek ellenséges repülőgépek és rakéták megsemmisítésére. A technológia bizonyos elemeit már az Eurofighter Typhoon vadászrepülőgépeken tesztelni fogják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© molnibalage832018. 07. 27.. 21:03||#29
Sokan azért álmodnak a lézerfegyverekkel, mert nem kellene különféle lőszertípus. Egy "deep magazine" van, ami adja a kraftot. Ha erős a cél, akkor sokáig tüzelsz, ha gyenge rövid ideig.

Csak évtizedes szenvedés után is ott tartunk, hogy kb. kézzel indított drónok ellen pórbálnak rendszeresíteni lézert.

A YAL-1 kémiai lézere gigantikus bukta volt.
© Macropus Rufus2018. 07. 27.. 14:58||#28
"A Tempest lézerfegyvereket fog kapni, "
itt értettem meg: ez is csak egy brit tudósok féle hülyeség. Lézer fegyver mi? Egy ilyen"pici" gépre, amikor a jenlegi legkompaktabb ilyen izének is minimum egy repülő erőd kell. Továbbá egy lézer ellen a leg1xübb védekezni. Elég ha folyamatosan válzotatja a gép a lézersugárhoz képest a pozicióját. (folyamatosan változik a lézer beesési szöge) v. csak olyan lesz mint az első sr71-es gépek: tükörre csiszolt titán burkolat.
Nem értem mi a fenért erőltetik ezt a teljesen használhatatlan sz@rt. A scifiken kívűl nincs realitása egy ilyen fegyvernek. Ráadásul a távolsággal csökken az ereje is. Ha párásabb az idő mint kellene már az is csökkenti az erejét stb... na min1.
Ők hisznek benne... :)
© molnibalage832018. 07. 26.. 23:52||#27
Gyakorlatilag nincs rá igény.

Az európai NATO államom meg a Tornado üzemeltetőket leszámítva a hh vége óta egytípusos csúcskat gépes légierő felé mozdultak el, csak átmenet idejére van két típus.

F-4KWS + EF
Rafi + M2K
Tornado GR.4 + EF
Torado IDS + EF

De Benelux államok, Portugália, Norvégia egytípusos légierők. Spanyolország kakukktojás, mert Hornet és EF is van. A görög légierő meg mix, de attól még F-16 "fejnehéz". (Így fejből.)

Az angoloknál is Tornado váltója az EF T3B és nem az F-35B. Az F-35B megoldja a stealth komponenst. A vicc az, hogy a RAF jelenlegi mérete és büdzséje mellett 0 db Tempestre van forrása.
Franciáknál a Rafit még gyártják és szolgál még vagy 20+ évig az első gép is.
A poszt KGST országokban Gripen van még alsó hangon 10-15 évig.
Lengyelek = USA ---> F-35 lesz.
Spanyoloknál van EF.
Svédeg Gripen NG.
Belenlux államok és Norvégia F-35.
Olaszok F-35.
Törökök F-35.
Görögországnak nincs pénze egy ideig...
Maradt Németország, akik meg Fr-GER gépet akarnak. Portugália van még a listán.

Én egyelőre csak pislogok, hogy ez a Tempest micsoda. Eddig blöffnek tűnik, realitásnak nem.
© defiant92018. 07. 26.. 18:53||#26
Ráadásul én biztos vagyok benne hogy Tom Cruise le fogja nyomni a drone-okat, úgyhogy az egy zsákutca fejlesztési irány :)
© kvp2018. 07. 26.. 12:50||#25
"Nem kétszemélyesnek van tervezve a gép... Az indiai FGFA-t leszámítva senki nem számol már kétszemélyes 5. gen géppel az automatizáltság szintje miatt. F-22, F-35, J-20, Szu-57 mind egy fős személyzettel rendelkezne csak."

Nem is irtam, hogy kellene masodik szemely. Itt az a lenyeg, hogy repulheto pilotaval es nelkule is. Pazarlasnak tunhet a folos cuccot magukkal vinni amikor nincs benne ember, de a fejlesztesi koltsegek olcsobbak ha nem kell se ket kulon tipust, se egy tipus ket kulon valtozatat megtervezni es gyartani. A gyartasi es uzemeltetesi koltsegek magasabbak lesznek ugyan pilota nelkuli uzemmodban hasznalva mintha dedikalt dron lenne, de ugy nez ki olyan kis darabszamrol lenne szo, ahol a fejlesztesi koltseg csokkentese tobbet jelent.
© Wharyoo2018. 07. 26.. 07:56||#24
UK mint állam ad egy adagot, a többi pénzt esetleg a fejlesztésben résztvevö cégek adnák mondjuk, nem? :)
Amúgy az elcseszett számokra írtam, amit valaki korábban már emlegetett...
© overseer-72018. 07. 25.. 13:52||#23
Te agymosott.. átformált gondolkodású, hyper normalizált ****.
Menj vissza a barlangodba, mert káros vagy az egészségre.
© lammaer2018. 07. 25.. 13:48||#22
1. tagjai a commonwealthnak: Igen
2. jelentős hadikiadásaik vannak: Igen
3. Van hadseregük aminek esetleg előnyös ha olyan eszközöket használ amiket maguk gyártanak/fejlesztenek: Igen

Attól hogy lehülyézel se értelmesebb nem lett a kommented, se okosabbnak nem tűnsz és az érveid sem lettek erősebbek (a fél UK indiáé.. peerszeeee)
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2018.07.25. 11:49:39
© cateran2018. 07. 24.. 15:22||#21
En ertem, hogy hulye vagy, de miert reklamozod? A Commonwealthnek van vagy 30-40 tagja, ebbol a 3 -altalad kiemelt- is kerdeses (India...fel UK az ovek mar....Ausztralia sem nagyon jatszik, mas okokbol...Kanada...Kanada esetleg, talan) de a tobbi lepkefing a hurrikanban...
© TokraFan2018. 07. 24.. 05:05||#20
Hu bazzeg...Stop soros, migrács, állíccsukmeg...
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.07.24. 03:06:49