MTI

Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel

Visszatérhet a mellrák a sikeres kezelés befejezése után 15 évvel - állapította meg egy hosszú távú, több tízezer esetet elemző tanulmány.

A mellrák visszatérésének kockázata azoknál a pácienseknél a legnagyobb (40 százalék), akiknek nagy tumoruk volt és a rák átterjedt a nyirokcsomókra is - írták a kutatók a New England Journal of Medicine folyóirat aktuális számában publikált tanulmányukban. A kutatók 63 ezer nő kórtörténetét követték húsz éven át. Minden páciens a mellrák leggyakoribb formájában szenvedett. A kórnak ez a típusa a fokozott ösztrogénhormon-termeléssel mutat kapcsolatot, mert a hormon serkentő hatással van a rákos sejtek növekedésére és szaporodására.

A vizsgálatban résztvevő páciensek mindegyike olyan kezelést kapott, amely blokkolta az ösztrogén hatását, valamint elzárta a hormonutánpótlást. Bár ötévi kezelés után eltűnt a mellrák, a következő 15 év elteltével számos páciens tapasztalta, hogy a rák egész testükben elterjedt. Azoknál a nőknél, akiknek kisebb tumoruk volt és a rák nem érte el a nyirokcsomóikat, 10 százalék volt a kockázata annak, hogy 15 év után felbukkan és tovább terjed a daganatos betegség.

Hongchao Pan, a kutatás vezetője, az Oxfordi Egyetem tudósa szerint "figyelemre méltó, hogy a mellrák ilyen sokáig képes alvó állapotban maradni és hosszú évek után újra terjedni kezd. A kockázat nagysága szoros kapcsolatban áll az eredeti daganat méretével, valamint azzal, hogy a rák átterjedt-e a nyirokcsomókra". A BBC News által ismertetett tanulmány szerint a rák visszatérésének megakadályozására tíz évig kellene alkalmazni a terápiát. Ugyanakkor a hormonkezelés olyan mellékhatásokkal jár - klimaxra jellemző tünetek, csontritkulás, ízületi fájdalmak és csuklótáji alagút-szindróma -, amelyek befolyásolják a páciens életminőségét, ezért sokan abbahagyják a tabletták szedését.

Fontos, hogy a betegségből meggyógyult nők folyamatosan figyeljék állapotukat, és ha a legkisebb jelét is tapasztalják állapotuk romlásának, feltétlenül forduljanak szakemberhez - figyelmeztettek a kutatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • inkvisitor #4
    Tüneti kezelés?
    A ráknál nem a tüneteket enyhítik, azokkal csak annyira foglalkoznak, hogy a páciens életben maradjon. A rákkezelések kivétel nélkül a rákos sejtek kiirtsára törekednek minél nagyobb hatásfokkal. Ennél célzottabb kezelés nehezen lehetséges.
    A probléma ott van, hogy a rákos sejtek teljesen elvesztik a kontrollt a genetikai javító rendszerük felett is. Ezért nagyobb daganatok esetében a ráksejtek genetikai változatossága is nagy. Akadnak közöttük olyanok, amik nem gyorsan, hanem épenhogy lassan szaporodnak, ezért kevésbé érzékenyek a rákgyógyszerekre. Ezek elvándorolva tumortól, lassan vegetálnak, alig-alig szaporodva, míg egyszer a gyenge genetikai másolódás miatt ismét beüt a szpídes generációs és villámgyorsan terjedni kezd. Ekkor mondják azt, hogy a rák visszatért. A kemoterápia pedig ezekre a gyors sejtekre működik igazán.
    A nyirokrendszer meg egy olyan hely, ahol évtizedekig elélő sejttípusok laknak, mint pl az immunrendszer vezérsejtjei, amik "emlékeznek" az évtizedekkel korábbi fertőzésekre és a szükséges ellenanyagokra, garantálva az élethosszig tartó immunitást. Ha egy lassú sejtnek sikerül ide befészkelni magát úgy, hogy nem veszik észre a fehérvérsejtek, itt ellehet sokáig és hozzáférése lesz az egész testhez.
  • Ender Wiggin #3
    ez nem ilyen egyszerű. a rák esetében nem is tudni, hogy mi okozza. van, amikor kockázati tényezőket ismernek, netán bizonyos karcinogén anyagokat, de mivel nem minden dohányosnál alakul ki pl. tüdőrák, nem ismert a mechanizmus (az emlőráknál sem ismert a "miért"). az orvostudomány értelemszerűen a rákos sejtek eliminálására törekszik, mást nem lehet tenni. nem is beszélve arról, hogy az általad írt példák nem feltétlenül gyógyíthatók, mivel az adott szervrendszer nem regenerálódik és visszafordíthatatlanul károsodott - hasnyálmirigy pl.) így aztán értelmetlen, amit írtál.
  • AgentKis #2
    Ez pediglen az "orvostudomány" jelenlegi, tüneti kezeléshez ragaszkodó mivolta miatt szinte törvényszerű is.
    A kiváltó okok felderítésével és azok megváltoztatásával semennyit sem foglalkoznak, egyszerűen nem is érdekli őket.
    Ez amúgy sok betegségnél működik (pl. nátha, lábtörés) de soknál meg nem (pl. rák, magas vérnyomás, cukorbaj). Úgyhogy ezeket igazából nem is gyógyítják (talán nem is ez a cél) mindössze megpróbálják "elnyújtani". Ezt pedig lehetőleg úgy, hogy valamit élete végéig szedjen a páciens (később majd a mellékhatásokra jöhetnek az újabbak és még újabbak azok mellékhatásaira...) és minél sűrűbben kelljen minél drágább vizsgálatokra járnia.
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2017.11.15. 15:04:16
  • Ender Wiggin #1
    Minden ráktípusnál előfordul sok év után kiújulás. Ez már csak egy ilyen átok...