Gyurkity Péter

Híd köti össze két galaktikus szomszédunkat

Ez a szemmel nem látható formáció a két galaxis egykori közelsége miatt alakulhatott ki.

Az Európai Űrügynökség a saját galaxisunk feltérképezése céljából állította szolgálatba a Gaia űrteleszkópot, amely még 2013-ban indult útnak. Amíg az amerikai Hubble az égbolt egy erre kijelölt részét pásztázza, a Gaia körültekinthet az űrben, így vált lehetségessé a két szomszédunk közötti híd felmérése.

A most elkészült anyag a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society oldalán jelent meg, ebből pedig kiderül, hogy a Nagy Magellán-felhő és a Kis Magellán-felhő közötti összekötődésről van szó, amely évmilliók során alakulhatott ki. A szakemberek szerint ez ugyanis mintegy 200 millió évvel ezelőtt indulhatott el, amikor a két szomszédos törpegalaxis meglehetősen közel került egymáshoz, ennek következtében pedig a nagyobbik példány elkezdte magához húzni a társában található csillagok és a hidrogéngáz egy részét. Felmerül itt, hogy a Tejútrendszer eközben a Nagy Magellán-felhővel teszi meg ugyanezt, ami valószínűleg hasonló hidat képez.

A készítők fontosnak tartották leszögezni, hogy a híd szabad szemmel még a most készített képeken sem látható. A kutatók ehelyett megszámlálták a két felhő közötti csillagokat, ennek során pedig szép lassan kirajzolódott előttük a formáció, ami egyben a galaxisok kialakulásának egyes részleteibe is betekintést enged, így mindenképpen fontos lépcsőfoknak tekinthető. Ebből többek között arra következtetnek, hogy a Nagy Magellán-felhő méretesebb a korábban gondoltnál, ez akár a Tejútrendszer tömegének egytizedét is elérheti, de híd egyben azt is megmutatja nekünk, hogy az érintett galaxisok korábban hol helyezkedtek el.

A Gaia-küldetés eddigi eredményei visszaigazolni látszanak a galaxisok keletkezését leíró, jelenleg rendelkezésre álló elméletet, ennek alapvető megkérdőjelezése egyelőre nem indokolt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #1
    A vogonok építkeztek :)