SG.hu

Meghosszabbították a Google holdraszállásért adott díját

A 30 millió USA dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE díjazási határideje 2016 végére módosult. 2015 januárjában mintegy 6 millió USA dollárt ítélnek oda Mérföldkő-díjak formájában a technológiai újítások elismeréseként.

Az XPRIZE bejelentette, hogy a 30 millió USA dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE fődíja kiadásának határidejét hivatalosan 2016. december 31-re módosította. A határidőmódosítás részeként azt is előírták, hogy a jelenleg versenyben álló csapatok kizárólag akkor folytathatják a versenyzést, ha 2015. december 31-ig legalább egy csapat benyújtja a szükséges dokumentációt az általa tervezett robot adott időpontra tervezett elindításáról.

"Továbbra is azt tapasztaljuk, hogy Google Lunar XPRIZE csapataink rendíthetetlenül haladnak előre, ahogyan azt nemrégiben a Mérföldkő-díjakra érkezett nevezések is igazolták. A csapatok olyan jelentős technológiai eredményeket értek el már eddig is, amelyek minden bizonnyal hozzájárulnak majd ahhoz, hogy elérjék a végső célt, és teljesíthessék a küldetést" - mondta el Robert K. Weiss, az XPRIZE elnökhelyettese és Igazgató Tanácsának elnöke. "Tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk kitűzött egyedülálló és különleges cél elérése, a küldetés teljesítése rendkívüli terheket ró a versenyző csapatokra mind technológiai, mind pénzügyi szempontból.

Ezért döntöttünk úgy, hogy későbbi időpontra tesszük át a díjkiadási határidőt, több időt biztosítva így a csapatok számára. Szilárdan hiszünk abban, hogy a Google Lunar XPRIZE verseny révén megoldódik a Holdra való költséghatékony eljutás problémája, és ennek eredményeként egy teljesen új gazdasági ágazat jön majd létre."

A Leszállás, Mobilitás és Képalkotás (Landing, Mobility, Imaging) kategóriákban eddig elért technológiai eredmények elismeréseként a Google és az XPRIZE 2015. január 26-án összesen 6 millió USA dollár összegben ad ki Mérföldkő-díjakat (Milestone Prizes) egy San Franciscoban, a Kaliforniai Tudományos Akadémián megrendezésre kerülő zártkörű rendezvényen. Eddig két díj nyertesét nevezték meg: az elmúlt év során a természettudományi, repülőgép- és űripari szakemberekből álló zsűri számos helyszíni és technológiai teszt eredményeit értékelte, és ennek alapján a Mobilitás kategóriában 500000 USA dollárt ítélt oda az egyesült államokbeli Astrobotic csapatnak, valamint 250000 USA dollárt az általuk kifejlesztett Képalkotó alrendszerért. Az Astrobotic mellett a Mérföldkő-díjakért a következő csapatok vannak versenyben: Hakuto (Japán), Team Indus (India), Moon Express (USA) és Part-Time Scientists (Németország).

"Az elmúlt évben a zsűrit számos alkalommal sikerült lenyűgöznie a Mérföldkő-díjakért való versenyzésre kiválasztott öt csapatnak" - mesélte David Swanson, a Google Lunar XPRIZE zsűri elnöke. "Mondanom sem kell, hogy az űrkutatás számtalan kihívást rejt magában, a versenyzők lelkesedése azonban határtalan volt, és azt a fantasztikus csapatmunkát, amelyet a részükről tapasztaltunk, csak az általuk tanúsított rendkívüli szakértelem múlta felül. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Mérföldkő-díjakért folyó versenyben kiadhattuk az első díjakat, amelyeket a Mobilitási és a Képalkotó rendszerek kategóriában nyújtott kiemelkedő teljesítményével az Astrobotic nyert el, és már alig várjuk, hogy néhány hét múlva további Mérföldkő-díjakkal ismerhessük el az arra érdemes csapatok eredményeit."

A Google Lunar XPRIZE versenyen belül a Mérföldkő-díjak egy választható kategóriát képviselnek, és a részvétel nem előfeltétele a fődíj vagy a második díj elnyerésének. Azok a csapatok, amelyek úgy döntöttek, hogy nem pályáznak a Mérföldkő-díjakra, továbbra is versenyezhetnek a fődíjért vagy a második díjért. Ha a fődíjat vagy a második helyezettnek járó díjat egy olyan csapat nyeri el, amelynek már odaítéltek egy vagy több Mérföldkő-díjat, a Mérföldkő-díj(ak) összegét levonják a csapatnak kiadandó fődíj vagy második díj összegéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!