Gyurkity Péter

Olcsó űrrepülőt akar a DARPA 

Az új fejlesztést akár naponta is használhatnák, még alacsonyabb költséggel.

A Pentagon titkos űrrepülőjéről, annak különböző útjairól mi is többször beszámoltunk már, a jelek szerint azonban az amerikai illetékesek igényt tartanak egy második típusra is, amely az eddigieknél olcsóbb és jóval gyakoribb alkalmazást is lehetővé tenne. Az XS-1 akár meglévő fejlesztésekből is elkészülhet, amennyiben az eleget tesz a főbb követelményeknek.

A DARPA által kiküldött felhívás olyan cégek együttműködését keresi, amelyek viszonylag rövid időn belül elő tudnak állni egy konkrét megoldással. Az anyag némi türelmetlenségre utal, márpedig a követelmények nagyon is komolyak, hiszen a DARPA illetékesei szerint egy olyan űrrepülőre van szükség, amelyet akár 10 egymást követő napon is felhasználhatnak, teljesen rutin műveletté téve ezzel a műholdak fellövését és pályára állítását.

A szövegben konkrét adatokat is közölnek, eszerint az XS-1 legfeljebb 1,36 tonna hasznos terhet cipelhet majd magával, egy-egy fellövés költsége pedig nem haladhatja meg az 5 millió dollárt - ez utóbbi rendkívül alacsony lenne, már amennyiben sikerül azt megvalósítani. A tulajdonképpeni tesztek természetesen még odébb vannak, hiszen az ehhez hasonló projektek általában három fő fázison mennek keresztül, a kialakítást pedig komoly vizsgálatok követik majd, de annyit azért közöltek, hogy akár meglévő űrrepülőkkel is benevezhetnek az egyes gyártók, amennyiben teljesíteni tudják a fenti követelményeket.

A mostani bejelentés a második és a harmadik fázisra vonatkozik, az ezzel kapcsolatos igényt ugyanis eredetileg még 2014-ben jelezték az iparági szereplőknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    A vegcel varhatoan egy olyan jarmu lenne, amilyen egy atlag vadaszgep. Ott is elvaras, hogy 10 napbol 10x fel tudjon szallni az aznapi feladatra. Konstrukciojat tekintve is valami hasonlora gondoltak, csak az urig kellene elmennie es onnan egyben vissza naponta 1x. Nem egyszeru, de talan megoldhato es a koltsegeknel tud nagyon megcsuszni.
  • ostoros #3
    Ha szeretnének feljuttatni egy egész századot, arra az esetre, gondolom. Csak tipp. Űrháború version 2.0
  • Lucy in the Sky #2
    Hasonlóan indult az STS projekt is, bár ez lényegesen kevésbé megalomán, azért a 10 egymást követő napon indítás még úgy is meredek, ha ehhez van 10 külön hajód. Meg felmerül az obligát kérdés: ugyan minek?
  • globint #1
    A súlyfelviteli ártarifa tényleg nagyon alacsony. Ezzel akár egy valódi űrbejutás maximum egy-milla dollár, szemben az eddigi húsz millával.