Balázs Richárd

Energia előállítás sétával és vizelettel

Zokniba ágyazott miniatűr mikrobákkal működtetett üzemanyagcellákkal (MFC) állítottak elő energiát, melyekhez üzemanyagként vizeletet használtak, az üzemanyag pumpálását pedig a zokni viselőjének lépései biztosították. Ez a kissé bizarr megoldás az első önellátó viselhető MFC alapú energiagenerátor.

A kísérletet Bristolban, a Nyugat-angliai Egyetem Bioenergia Központjában hajtották végre Ioannis Ieropoulos professzor vezetésével. A kutatók rugalmas csöveket helyeztek el a zokni sarkánál, ezért minden egyes lépés hozzájárult a folyadék átáramlásához az MFC-ken. A teljes energiatermelő folyamat kizárólag emberi tevékenységen alapult, amivel egy vezetéknélküli jeladót működtetettek. A működést igazolandó, a vezetéknélküli eszköz kétpercenként üzenetet küldött egy PC-vezérelt vevő modulnak.

"Miután sikerült mobiltelefont vizelet táplálta MFC-vel feltölteni, kíváncsiak voltunk, hogy ez a siker megismételhető-e a viselhető technológiákkal. Emellett azt is szerettük volna látni, hogy mindez működik-e kizárólag emberi erőforrásokkal - üzemanyagként vizeletet, pumpaként pedig a lábat használva" - mondta Ieropoulos professzor, hozzátéve, hogy a rendszerrel megoldható lenne az egyén koordinátáinak közvetítése egy vészhelyzet esetén. A rendszer egyúttal azt is jelezné, hogy az adott személy életben van, mivel az eszköz kizárólag emberi közreműködéssel működtethető.


A mikrobai üzemanyagcellák baktériumok alkalmazásával termelnek elektromosságot szerves folyadékokból, megcsapolva a mikrobák növekedéséhez előállított biokémiai energiát, közvetlenül elektromossággá alakítva. A technológiával a szerves hulladék bármelyik formája felhasználható és hasznos energiává alakítható, csökkentve függőségünket a fosszilis üzemanyagoktól, ezáltal értékes zöld megoldást ígérve.

Összességében a brit kísérlet bár tudományos szempontból értékes lehet, a kontextusnak köszönhetően elképzelhető, hogy előbb-utóbb felbukkan az IgNobel díj valamelyik átadó ceremóniáján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • johnfly #8
    Ezek az elképzelések..........tökéletesek arra, hogy megállapítsuk, hogy mit nincs értelme csinálni.
  • UUUU #7
    Csodálkozom, hogy nincs rákötve egy metán indikátor, hogy a szellentéssel is, további energiát nyerhessenek. :)
    Utoljára szerkesztette: UUUU, 2015.12.18. 12:00:30
  • ostoros #6
    Mit gondolsz, miért hívják paksi mogyorónak? :D
  • NEXUS6 #5
    Bakter, akkor én inkább Paks2-re szavazok, minthogy pisa verte rüszttel nyomuljak egész nap a pandák megmentése érdekében.

    Xarerőt mikor fejlesztik ki? Nem törlöd ki rendesen és a seggazba akadt mogyi ellátja a mobilodat. Kiráj.
    XD
  • Freddy TNT #4
    Szóval ha fel akarom tölteni a telefonomat csak le kell hugyoznom a zoknimat...praktikus. Úgy is mindig részegen merül le az ember telefonja :D
  • fityisztma #3
    Na meg a szex! Az is elég intenzív! Abból miért nem akarnak kinyerni energiát?
  • barret #2
    Nem látom a kinyerhető teljesítményt!
    A molyfingnak is van energiatartalma.
  • ostoros #1
    Besza behu?
    A fremeneknek biztos bejön ez az újítás.