MTI

Először közöltek képet az új orosz Armata harckocsiról

Először közölt fotót az új fejlesztésű orosz T-14 Armata harckocsiról honlapján az orosz védelmi minisztérium - jelentette kedden a RIA Novosztyi állami hírügynökség.

Ez a tankot szánják az orosz szárazföldi haderő fő harckocsijának. A védelmi tárca abból az alkalomból adott közre képeket róla, hogy a május 9-i győzelem napi parádén Moszkvában ezt az új technikát is felvonultatják. Az orosz sajtó 2012 elején számolt be arról, hogy Oroszország 2013-ra kifejleszti új, Armata típusú harckocsijának mintapéldányát, két évre rá pedig megkezdődik a sorozatgyártás és hadrendbe állítás.

Az Uralvagonzavod vállalat által kifejlesztett harckocsiról annyit tudni, hogy merőben új taktikai-műszaki adottságai vannak, elődeihez képest más benne a harckocsizók elhelyezése és fejlettebb a lőszeradagolás. Az Armata automatikus lőszeradagolójában 32 különféle rendeltetésű lövedék fér el, és haladás közben is tud tüzelni. Az orosz honvédelmi minisztérium honlapja szerint tíz T-14-es harckocsit láthat majd a közönség a második világháborús győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó moszkvai katonai parádén, amelyen 15 ezer ember vonul fel, 190 katonai jármű és 150 harci repülőgép lesz látható.

A védelmi tárca interaktív honlapján megtekinthető, hogy május 9-én Oroszország mely városaiban milyen harci technika vonul fel. A Stern német magazin korábban azt írta, hogy az Armata az orosz hadiipar első nagy megvalósult fejlesztése a Szovjetunió szétesése óta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alien47 #3
    Gratulálok a német cikk írójának. Íme még valami amit a Szovjetunió összeomlása után fejlesztettek.

    http://hidfo.ru/2015/04/szertefoszlik-a-nato-technikai-folenye/

    A Hibini rendszerről miért nem írrnak? Biztos azt hiszik ez is kacsa....
  • Archenemy #2
    Lesz limitált példányszámban fehér-arany kivitelben is.
  • Ragnaar #1
    Más színben nincs ?
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.04.23. 11:13:47