MTI

A drónokat is be kellene vonni a fegyverzet-ellenőrzési programokba

Új fegyverzet-ellenőrzési rendszer kidolgozását javasolja a német külügyminiszter a NATO és Oroszország viszonyának javítása és Európa biztonságának erősítése céljából.

Frank-Walter Steinmeier a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közölt vendégkommentárjában kiemelte, hogy a jelenlegi fegyverzet-ellenőrzési rendszer szétesőben van és Oroszország évek óta nem vesz részt az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló 1990-es szerződés (CFE) végrehajtásában. Ugyanakkor Moszkva sürgeti, hogy ismét kerüljék napirendre a fegyverzet-ellenőrzés ügye - tette hozzá a német diplomácia vezetője, hangsúlyozva: "legfőbb ideje, hogy szaván fogjuk Oroszországot".

Mint írta, öt területen van szükség új szabályozásra. Először is regionális felső határokat kell megállapítani, különösen a "katonailag érzékeny régiókban", mint például a Baltikum. Másodszor olyan ellenőrzési rendszert kell kidolgozni, amely kiterjed az 1990 óta kialakult megoldásokra és stratégiákra - írta Frank-Walter Steinmeier, rámutatva, hogy a hidegháború idejéből származó "klasszikus" hadseregforma helyett ma már inkább a kisebb, mozgékony egységek fontosak. Ezért például a szállítással, közlekedéssel kapcsolatos katonai képességekre is ki kell terjednie az ellenőrzésnek - tette hozzá.

A harmadik fontos elem, hogy az új típusú fegyverrendszereket, például a pilóta nélküli repülőgépeket (drón) is be kell vonni az ellenőrzésbe. Negyedik elemként gondoskodni kell arról, hogy az ellenőrzés gyors, rugalmas, és válság idején független legyen. Ezeknek a követelményeknek megfelelne az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) - vetette fel a német külügyminiszter. A javasolt új rendszer ötödik alapvetése, hogy kiterjed a "vitatott hovatartozású" területekre is.

Frak-Walter Steinmeier hangsúlyozta: Oroszország az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő elcsatolásával megkérdőjelezte az európai békerend alapelveit, és a "konfliktusok szerkezete drámaian megváltozott": a konfrontáció hibrid formája és a nem állami szereplők jelentősége egyre nagyobb, az új technológiák - drónok, robotok, lézerfegyverek, informatikai hadviselési képességek - új veszélyeket jelentenek, az új típusú "bevetési forgatókönyvekre" pedig nem terjed ki semmiféle nemzetközi ellenőrzési szabályozás. Mindennek révén "egy újfajta, veszélyes fegyverkezési spirál fenyeget" - írta a szociáldemokrata (SPD) párt politikusa.

Az SPD egyik legtekintélyesebb néhai vezetője, a Nobel-békedíjas Willy Brandt kancellár úgynevezett új keleti politikájára - a Szovjetunió vezette kommunista táborral folytatott kapcsolatok normalizálására irányuló törekvésre - utalva hangsúlyozta: a konfliktusok mintázatai ugyan változnak, de állandó tanulság, hogy "mély árkok felett is meg kell próbálni hidat verni". A biztonság "nem nulla összegű játszma", és Európában nem szabad tartósan az "egymás ellen megszervezett" biztonságra törekedni, hanem továbbra is keresni kell az "együttműködésen alapuló biztonság" lehetőségét - írta a német külügyminiszter.

A NATO a júliusi varsói csúcson megerősítette azt az 1967 óta érvényes alapelvet, hogy Oroszországgal kapcsolatban az "elrettentés és enyhülés" kettős stratégiáját követi. A NATO jelenlétének a szövetség keleti határvidékén történő megerősítésére irányuló törekvéssel kapcsolatban kiemelte: "az elrettentés konkrét és mindenki számára látható", de az együttműködésre is konkrét ajánlatokat kell tenni. Ezért kell "újraindítani" a fegyverzet-ellenőrzés ügyét - írta Frank-Walter Steinmeier, aki az utóbbi hónapokban már többször nyilatkozott békülékeny hangon Oroszországról. Például júniusban a NATO Anaconda-16 fedőnevű nagyszabású lengyelországi gyakorlatával kapcsolatban azt mondta: nem segíti a biztonság megőrzését, ha a NATO "kardcsörtetéssel" akarja demonstrálni, hogy megvédi kelet-európai tagjait az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben.

A CFE-szerződést 1990. november 19-én írták alá. Az eseményt az akkor létező két katonai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés közötti megbékélésnek is tekintették. A szerződés előírásainak alkalmazására Moszkva már 2007-ben moratóriumot hirdetett, indokként a NATO fegyveres erejének növekedését nevezve meg, valamint azt, hogy a balti tagállamok nem csatlakoztak a megállapodáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #1
    Nem lehetne a dupla kerítés helyett drónokkal ellenőrizni az embercsempészek tevékenységét?
    Akkor az őrjáratok nem habókra masíroznának a kerítések mentén,hanem oda irányítanák,ahol a határsértés készül.
    /Én vagyok ilyen mérhetetlenül okos,vagy a kerítésdrótok kilométerei árából nem futja egy-két,már trafikban is kapható 22eFt-os kamerás drónra?/