MTI

Drónokkal összekapcsolva ma is hatékonyak az évtizedes lövegek

Komoly érdeklődés mutatkozik a közép-európai országok hadseregei körében a korszerűsített ágyúk, tarackok és aknavetők iránt, amelyek nagyon hatékonyak lehetnek olyan regionális konfliktusokban, mint amilyen néhány éve például a kelet-ukrajnai Donyec-medence térségében folyik - írja a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap.

Egy több mint 20 kilométer hatótávolságú löveg modern elektronikával és korszerű pilóta nélküli repülőgéppel összekapcsolva egyike a harcoló felek leghatékonyabb fegyvereinek Ukrajnában - állapítja meg az újság. Idézi Wojciech Luczak lengyel katonai szakértőt, aki szerint a területfoglalások mintegy 85 százaléka Kelet-Ukrajnában ezeknek a fegyvereknek köszönhető. Ezt támasztja alá a lengyel hadsereg afganisztáni misszióinak a tapasztalata is.

A lengyel, a cseh és a szlovák katonai szakértők szerint ezért a közép-európai országokban az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a hadseregeik tulajdonában lévő régebbi gyártmányú lövegek iránt. A hadseregek felszerelésének a korszerűsítése irányába nyomja ezeket az országokat Donald Trump megválasztott amerikai elnök azon álláspontja is, hogy az európai szövetségeseknek nagyobb terhet kell vállalniuk saját biztonságuk megőrzése érdekében.


A haditechnikát gyártó cégek - egyebek között a cseh Czechoslovak Group, a lengyel WB Electronics vagy a szlovák Povazské strojárne - már reagáltak erre a keresletre. A lengyel hadsereg például már bejelentette, hogy korszerűsíteni kívánja tüzérségét, s a kiadások tervezett értéke mintegy 29 milliárd korona (336,4 milliárd forint). A tüzérség korszerűsítését a cseh hadsereg is tervbe vette. Bár a politikusok sokat beszélnek a szorosabb visegrádi gazdasági együttműködésről, a gyakorlatban nem sok történik. A hadiipar együttműködése a tüzérség korszerűsítése terén azonban reális, és nagy lehetőségnek tekinthető - véli a Hospodárské Noviny.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Montar #4
    Önjáró lövegről még nem hallottál? II. VH. óta létező eszköz.
  • flashpointer2 #3
    Olyan hatékonyak lehetnek mint kelet-ukrajnában ahol a vírusos program miatt a tüzérség 80%-a megsemmisült?
    Max valami egyoldalú harcban ahol nem tudnak visszalőni de ma már nem egy életbiztosítás telepített lövegből puffogtatni mert igen hamar jön a válasz.
  • ostoros #2
    Jobb gyorsan lépni, mielőtt a NATO kitalálja, hogy az ilyen rendszerek nem NATO kompatibilisek. Mert akkor mi marad a fegyvergyártóknak?
  • Sippie #1
    és a magyar haditechnikát gyártó céget is reagáltak?