Gyurkity Péter
170 éves sarkkutató hajót találtak
Kanadai szakemberek az 1840-es években indított brit expedíció egyik hajójára bukkantak.
Maga a kanadai miniszterelnök, Stephen Harper, jelentette be, hogy a Parks Canada vezetésével indított expedíció egy 170 évvel ezelőtt szerencsétlenül járt hajóra bukkant a sarkvidéki tenger mélyén, amellyel számos megmaradt kérdésre kaphatunk választ. Az ugyan még nem teljesen világos, hogy az egykori páros mely tagját sikerült megtalálniuk, ám a felfedezés mindenképpen komoly jelentőségű.
A Victoria Strait Expedition név alatt 2008 óta immár hatodik alkalommal indult útnak csapat, hogy felfedezze a Sir John Franklin ellentengernagy vezetésével 1845-ben kiküldött expedíció eddig meg nem talált maradványait. Ezek között természetesen a két hajó, a HMS Terror és a HMS Erebus pozíciójának behatárolását, azok megtalálását tartották a legnagyobb jelentőségűnek, ezt pedig most (többek között a haditengerészet és a parti őrség közreműködésével) sikerült megvalósítaniuk, legalábbis az egyik hajó esetében. A szóban forgó tengeri járművet a Kanadai-szigetvilágban, a Nunavut területen lévő Vilmos király-sziget mellett találták meg, ahol az expedíció résztevői 1846 szeptemberében legalább másfél évre a jég fogságába estek – a hajó itt süllyedt el, és a legénység sem járt jobban, hiszen ők gyakorlatilag a semmibe indultak el, és ott is fagytak meg, bár hárman egészen a Beechy-szigetig jutottak, ahol holttesteiket a nyolcvanas években találták meg, néhány egyéb lelettel együtt.
A Franklin-féle expedíció eredeti célja az északnyugati átjáró megtalálása volt, amely évszázadok óta foglalkoztatta a kalandorokat és felfedezőket. Korábban maga Franklin háromszor járt ezen fagyos északi régióban (részt vett az 1812-es kanadai-amerikai háborúban is), magas kora ellenére pedig tőle várták, hogy két hajóval végrehajtja a lehetetlent. Az expedíció végül kudarccal végződött, ami a legénység nagy létszámának (134 fő), a rossz körülményeknek, valamint az egyébként jól felszerelt és felkészített hajók jellemzőinek is köszönhető volt, bár egyes kutatások szerint a magukkal vitt konzervek nem megfelelő minősége is káros hatással volt, ezekből ugyanis nagy mennyiségű ólom jutott be az őket elfogyasztók szervezetébe, amely később hallucinációkat, illetve üldözési mániát is okozhatott.
Érdekesség, hogy a később a felkutatásukra küldött további expedíciók az 1850-es években számos területet térképeztek fel a régióban, a Robert McClure által vezetett csapat például a Csendes-óceán felől próbálta megtalálni az átjárót – őket egy másik társaság mentette meg az éhhaláltól, így térhettek végül haza, míg John Rae egy jóval kisebb csoporttal, szánon közelítette meg a területet, ahol többek között az őslakos inuitoktól szerzett információt Franklin sorsáról. Tengeri úton a teljes távot először Roald Amundsen teljesítette, már a huszadik században, aki egy mindössze 6 fős legénységre és egy jóval kisebb hajóra támaszkodva járt itt sikerrel.
Maga a kanadai miniszterelnök, Stephen Harper, jelentette be, hogy a Parks Canada vezetésével indított expedíció egy 170 évvel ezelőtt szerencsétlenül járt hajóra bukkant a sarkvidéki tenger mélyén, amellyel számos megmaradt kérdésre kaphatunk választ. Az ugyan még nem teljesen világos, hogy az egykori páros mely tagját sikerült megtalálniuk, ám a felfedezés mindenképpen komoly jelentőségű.
A Victoria Strait Expedition név alatt 2008 óta immár hatodik alkalommal indult útnak csapat, hogy felfedezze a Sir John Franklin ellentengernagy vezetésével 1845-ben kiküldött expedíció eddig meg nem talált maradványait. Ezek között természetesen a két hajó, a HMS Terror és a HMS Erebus pozíciójának behatárolását, azok megtalálását tartották a legnagyobb jelentőségűnek, ezt pedig most (többek között a haditengerészet és a parti őrség közreműködésével) sikerült megvalósítaniuk, legalábbis az egyik hajó esetében. A szóban forgó tengeri járművet a Kanadai-szigetvilágban, a Nunavut területen lévő Vilmos király-sziget mellett találták meg, ahol az expedíció résztevői 1846 szeptemberében legalább másfél évre a jég fogságába estek – a hajó itt süllyedt el, és a legénység sem járt jobban, hiszen ők gyakorlatilag a semmibe indultak el, és ott is fagytak meg, bár hárman egészen a Beechy-szigetig jutottak, ahol holttesteiket a nyolcvanas években találták meg, néhány egyéb lelettel együtt.
A Franklin-féle expedíció eredeti célja az északnyugati átjáró megtalálása volt, amely évszázadok óta foglalkoztatta a kalandorokat és felfedezőket. Korábban maga Franklin háromszor járt ezen fagyos északi régióban (részt vett az 1812-es kanadai-amerikai háborúban is), magas kora ellenére pedig tőle várták, hogy két hajóval végrehajtja a lehetetlent. Az expedíció végül kudarccal végződött, ami a legénység nagy létszámának (134 fő), a rossz körülményeknek, valamint az egyébként jól felszerelt és felkészített hajók jellemzőinek is köszönhető volt, bár egyes kutatások szerint a magukkal vitt konzervek nem megfelelő minősége is káros hatással volt, ezekből ugyanis nagy mennyiségű ólom jutott be az őket elfogyasztók szervezetébe, amely később hallucinációkat, illetve üldözési mániát is okozhatott.
Érdekesség, hogy a később a felkutatásukra küldött további expedíciók az 1850-es években számos területet térképeztek fel a régióban, a Robert McClure által vezetett csapat például a Csendes-óceán felől próbálta megtalálni az átjárót – őket egy másik társaság mentette meg az éhhaláltól, így térhettek végül haza, míg John Rae egy jóval kisebb csoporttal, szánon közelítette meg a területet, ahol többek között az őslakos inuitoktól szerzett információt Franklin sorsáról. Tengeri úton a teljes távot először Roald Amundsen teljesítette, már a huszadik században, aki egy mindössze 6 fős legénységre és egy jóval kisebb hajóra támaszkodva járt itt sikerrel.