MTI

A zenetanulás javíthat a gyermekek nyelvi és az olvasási készségén

A zene- vagy énektanulás javíthat a hátrányos helyzetű gyermekek nyelvi és olvasási készségén egy amerikai kutatás szerint.

Miután kilenc- és tízéves gyermekek egy évig tanultak zenét, sikerült szinten tartani az olvasási eredményeiket, a zenét nem tanuló csoporté azonban visszaesett. Zeneórákon részt vevő diákok egy másik csoportja jobbnak bizonyult a hangok felismerésében és a nyelv megértésében - tudósított a BBC az amerikai Northwestern Egyetem kutatásáról. Nina Kraus kutató vezetésével több száz, Chicago és Los Angeles elszegényedett lakónegyedeiből származó diákot vontak be a vizsgálatba. Kraus korábbi kutatásai felhívták a figyelmet arra, hogy a zenetanulás az idegműködés serkentésével javíthatja a gyermekek iskolai összpontosítását és memóriáját. A kutatások azonban nagyrészt arra irányultak, hogyan segít a zenetanulás a viszonylag jómódú diákoknak.

Friss tanulmányban Kraus azt mutatta ki, hogy a heti öt vagy több zeneóra megakadályozza az olvasási teljesítmény romlását, ami általában a szegényebb gyermekeknél tapasztalható. Egy másik, tizenévesekből álló, Chicago szegények lakta negyedéből származó csoport minden tanítási napon zenekari vagy énekkari próbán vett részt. A kutatók megvizsgálták agyhullámaikat, mert látni akarták, hogyan reagálnak a beszédhangokra.

Két év zenei nevelés után az eredmények azt mutatták, a muzsikával nem foglalkozó kontrollcsoporthoz képest a zenélők gyorsabban és pontosabban különböztették meg a hangokat, különösen akkor, ha háttérzaj is nehezítette a dolgukat. Kraus szerint vizsgálatuk megmutatta, a zenének kedvező hatása lehet az agyműködésre, és segítheti a tanulást, ám ez időigényes.

"A kutatás arra is utalt, hogy a szegényes környezetben felnövő gyermekek agyműködése eltér, mert a körülmények befolyásolják a tanulási képességeiket. A gazdagabb családok gyermekei jobb tanulók, mint az alacsonyabb jövedelmű szülőké, és mi azt találtuk, hogy a zenei képzés úgy módosíthat az idegrendszer működésén, hogy jobban teljesítsenek az iskolában, és segíthet kiegyenlíteni az eltérő háttér okozta különbségeket" - magyarázta Kraus.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!