Gyurkity Péter

Betiltották a drónokat az amerikai parkokban

Túl zajosnak és zavarónak találták a látogatók eszközeit, de maguknak fenntartják az alkalmazás jogát.

Az amerikai nemzeti parkokat üzemeltető és fenntartó National Park Service közleményben jelentette be, hogy a május elején a Yosemite Nemzeti Park által közölt felhívás után minden, a fennhatóságuk alá tartozó területen megtiltják a látogatók számára a pilóta nélküli eszközök, vagyis a drónok használatát, mivel azok zavarják az ott élő állatokat és az egyéb, a szabad levegőt élvező látogatótársaikat.

A drónok az utóbbi néhány évben egyre inkább elterjedtek, mégpedig nemcsak a katonai, de a civil szférában is, ezen eszközöket pedig ma már számos magánember is felhasználja saját céljaira. Az amerikai parkokban szintén megjelentek a többnyire házilag összebarkácsolt változatok, ezek pedig annyira zavaróvá váltak, hogy a Yosemite parkban május első napjaiban az illetékesek már komoly bírsággal fenyegették meg azokat, akik a felhívás ellenére még kivitték magukkal saját drónjaikat. Az NPS most minden nemzeti parkra kiterjeszti az előírást, ezúttal kifejezetten tiltásként vezetve be azt.

Az indoklás szerint a drónok túlságosan nagy zajt csapnak, ezzel pedig nemcsak az ott élő állatokat zavarják, hanem az egyéb látogatókat is, akik nem tudják élvezni az amúgy csendes környezetet. Mi több, egyes fajokat, így például a sziklafalak mentén fészkelő sólymokat komolyan veszélyeztetik, állandó jelenlétükkel felforgatva természetes életrendjüket. A tiltás most még ideiglenes, az illetékesek ugyanis szeretnének egy olyan hivatalos szabályrendszert kidolgozni, amely minden érintett számára megfelelő kompromisszumot kínál.


Az NPS addig is fenntartja magának a jogot, hogy saját drónflottájukat továbbra is szabadon használják, ez ugyanis tűzoltási, keresési és mentési, valamint tudományos kutatási feladatokban vállal egyre nagyobb szerepet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #30
    Drogozol, vagy mi? :-D
    Honnan veszed ezeket? Írtam olyat valaha, hogy "szerintem az ellenség cimkéjével ellátottak ellen minden aljasságot be szabad vetni"? :-)
    Valakivel összekeversz. A hazug meghazudtolás és személyeskedés helyett -kissé a témához kapcsolva- írhatnál egyszer valami érvet is.
  • teddybear #29
    "Pl. mint említed, valószínűleg "jobbos" vagyok. Igen mondjuk így, bár soha nem támogatok egy pártot sem, mert a pártrendszert sem támogatom, de az erőszakot sem... "

    Dehogynem támogatod az erőszakot. Sőt, a jellemed része. Persze csak az ellen, aki éppen az ellenség címkéjével van felékesítve. Ellene viszont minden aljasságot szabad bevetni- szerinted.
    A pártok ideológiája amúgy is felcserélhető, az egykori szektás kommunistákból lettek a habzó szájú mű-hazafiak. Eklatáns példájuk a Csurka, aki élete során minden volt, csak éppen tisztességes ember nem.
    De ezt már régen ismerték az értelmesebbek, a kisnyilasok->kommunisták konverziójakor.
  • Tetsuo #28
    Ti óvodások vagytok, vagy mi van veletek? :-D
    Nem "éltetem" Oliver Stone-t, hanem láttam a sorozatot és tetszett. Ennyi.
    Ha (az általam eléggé nem kedvelt) Alföldi rendezte volna, akkor is elmondanám, hogy tetszik és korrektnek tartom, mert ez attól független.
    Mármint a véleményem a filmről, nem függ annak alkotójának előző tetteitől.
    Persze, hogy ki mit rendez, tesz az életben, az valószínűleg összefügg előző tetteivel, de az egy más dolog.
    Pl. mint említed, valószínűleg "jobbos" vagyok. Igen mondjuk így, bár soha nem támogatok egy pártot sem, mert a pártrendszert sem támogatom, de az erőszakot sem... Ellenben olvastam Marxot és elismerem, hogy komoly igazságokat állít, csak a végső mondanivaló csúszik meg, nagyon.

    Szóval itt nem voks letevés, gyűlölet vagy hasonló van, hanem tények. Legalábbis én azok összehasonlítására, megvitatására törekszem, nem érzelmek "ütköztetésére", ugyanis annak semmi értelme.
    Rábeszélni, meggyőzni sem akarok senkit. Egyrészt az nem menne máról-holnapra, másrészt nem áll érdekemben.
    Ezt a filmet azoknak ajánlottam, akik korrektebb dokufilmeket szeretnének nézni, semmi több. Na, meg érdeklődtem egyéb filmek iránt, de úgy látszik nincs. (A Molnibalage által ajánlottat nem lehet elérni. Meg is lepődtem volna...)


  • Molnibalage #27
    Atyaég...
  • mrzool #26
    OFF:

    A hozzászólásaid és aláírásaid nyomán az a kép alakult ki bennem, hogy elkötelezett jobbos vagy. Ennek ellenére most egy kimondottan, már-már szélsőségesen balos embert (Oliver Stone) éltetsz.

    Kíváncsi vagyok, hogy ilyenkor van-e némi nullával való osztás vagy kognitív disszonancia benned - illetve ha van is, akkor azt felülírja-e az USA-gyűlöleted?

    Disclaimer: nem mondom azt, hogy a világ fekete vagy fehér, sőt, egyik oldal mellett sem teszem le a voksomat jelen hozzászólásomban, csupán egy napnál is világosabb ellentmondásra világítok rá.
  • Tetsuo #25
    Hát nem tudom, mit vártál. A zsidó háttérhatalomról persze, hogy nem fog említést tenni. Hollywoodban már így is kb. persona non grata.
    A stílus meg némikép adott, hiszen amerikáról (I mean the USA) van szó, amerikai rendezésben, talán elsősorban amerikaiaknak.
    Mindent összevéve, az Untold History of the USA az egyik legfeltáróbb összefoglaló dokufilm-sorozat az USA történelméről, politikájáról és így az egyik legobjektívebb is, amit necces kijelenteni, mert hogyan lehet mondjuk objektíven szemlélni (csak a példa kedvéért) Észak-Korea diktatúrájának mészárlásait? Na, ugyanígy volt Olvier Stone az USA-val, azzal az országgal, amit szeret, mert hazafi. Éppen azért tárja fel (ill. ő csak összegzi) a disznóságokat.
    Így nézve már érthető az érzelem is, ami itt-ott megjelenik, haloványan.
    Ezek ismeretében is biztosan kijelenthető, hogy NINCS ennél objektívabb sorozat, ami ezt az időszakot helyesebben mutatná be.

    Ami az igazi propaganda: Hollywood általában, a mainstream szórakoztató- és "híripar", a hírügynökségek, a 6 nagy kereskedelmi tévétársaság (vagyis kb. az összes nagyobb tévécsatorna), a nagyobb filmstúdiók, a nyomtatott és netes sajtó 90%-a amerikában.
  • Molnibalage #24
    Minőségi dokumfilm pl. ez volt. És elérhető az összes interjú vágatlan változatban is. És nem kis senkikkek csinálták...

    A '80-as és '90-es évek haditechnikai témájú dokufilmei közül sok olyan van, aminek ma legfeljebb segget csókolhatnak a maiak... Ma nagyon, nagyon kevés műszakilag és úgy tartalmilag igényes van, ezeket jellemzően nem is igen láthatod sehol, nagyon komolyan legombolnak érte, ha meg akarod őket szerezni.
  • Molnibalage #23
    Nem tudom, hogy mit nevezel jó műsornak. Például az Oliver Stone-féle sorozat kifejezetten propagandaműsor, a szokásos ferdítésekkel. Ha az tetszik neked, akkor lelked rajta.

    Ja. Félelmetes, hogy a hulladék ellensúlyozására egy másik hulladék szart hozott...
  • teddybear #22
    "Jó műsort kereskedelmi tévétől még nem láttam. Ha tudsz, akkor mondjál please, Youtube-on lecsekkolom és már jön is le HD formában. :-)"

    Nem tudom, hogy mit nevezel jó műsornak. Például az Oliver Stone-féle sorozat kifejezetten propagandaműsor, a szokásos ferdítésekkel. Ha az tetszik neked, akkor lelked rajta.

    A BBC tud jó ismeretterjesztő műsorokat csinálni, és tényleg van egy-két minőségi műsor is. Amúgy én inkább nézem ezeket a csatornákat, meg a rajzfilmeket, mint a bárgyú közszolgálatiakat, a kifejezetten politikai csatornákról meg ne is essék szó.
  • teddybear #21
    Volt néhány már. Például a II.VH. idejéből az oroszok mandzsúriai hadműveletei a japánok ellen. Ami olyan sikeresnek bizonyult, hogy ezért is dobták le a japánokra azt a két atombombát. Az amik féltek, hogy Tokiót is megszállási övezetekre kell majd osztani, ha még sokáig tökölnek.
    Pródáld ezzel keresni: Soviet.Storm.WWII.in.The.East.

    De volt néhány más film is. Én főleg a történelmi témájúakból szemeltem ki párat, de akad néhány más témájú is. Meg persze rengeteg szemét, UFO-témájú, reality, stb. Válogatni kell.