Ötvös Tibor

Call of Duty: Ghosts multiplayer infók


Az Activision a héten végre bővebben is bemutatta a Call of Duty: Ghosts mutis részét, melyben számos újdonság lesz - igazából szinte minden ponton újítanak a készítők.

A szerdán megtartott, közel egy órás prezentációt Eric Hirshberg vezette le és ő árult el szinte mindent, amit a kiadó tudatni akart a rajongókkal. Az ugyanis már az elején kiderült, hogy bizony bőven lesznek még hírértékű információk a multival kapcsolatban, de azért a nagyját most leleplezték.

Kezdésnek rögtön megjelent az első, a Call of Duty: Ghosts multiját prezentáló trailer, melyből rögtön számos dolog kiderült. A legnagyobb újdonság, hogy ezúttal már női karakter is szerepel a többjátékos módban. Emellett felbukkan négylábú társunk is, a távirányítható drónok, teljesen rombolható lesz a környezet és társainkkal csapatokat is alkothatunk.


Bemutatkoztak az új játékmódok is. A Cranked igen érdekes. Ebben a játékos egy sikeres gyilkosság után felgyorsul, ám ugyanakkor elindul egy visszaszámláló is, mely ha lejár, felrobbanunk. Hogy ezt elkerüljük, folyamatosan vadászni kell a többiekre és lőni, lőni, lőni.

A Search and Rescue hasonló a Search and Destroy-hoz, ám itt az elesett társainkat fel tudjuk támasztani - persze csak bizonyos ideig. Ha az elhullatott dögcédulánkat valamely társunk veszi fel, visszatérünk a csatába. Ha azonban egy ellenfél teszi rá a mancsát, végleg kikerülünk a körből.

A játékos már nem csak a katonájának a felszerelését adhatja meg, hanem létrehozhat 10 fős csapatot is, minden harcos saját felszerelést, fejlődési ágat és Presztízst kap. Eddig négy Squad-játékmódot mutattak be. A Squad vs. Squad két csapatot állít egymással szemben. Ilyenkor mi egy katonát irányítunk, a többit az MI és az ellenfélnél is ez a helyzet.


A Wargameben csapatunkból öt főt választhatunk, akikkel egy MI-irányította csapat ellen szállunk harcba. A Safeguard egy négy fős ko-op mód, melyben a hullámokban ránk törő ellenséges egységeket kell likvidálnunk. Végül pedig a Squad Assault, mely egy 6 fős ko-op móka és az éppen offline tagok ellen harcolunk.

Megjelenik a Field Orders lehetőség is. Ennek lényege, hogy amint megölik az első játékost egy hagyományos Deathmatch menetben, eldob egy bőröndöt. Aki felveszi ezt, annak megnyílik egy mellékfeladat (például bizonyos számú fejlövést kell kiviteleznünk). Miután ezt letudtuk, kapunk egyet a játék legerősebb fegyvereiből, egy Strike-ot. Ha meghalunk, a bőrönd új gazdát keres.

A Ghosts 30 fegyvert nyújt majd, melyek 80 százaléka a Modern Warfare 3-ból ismerős lehet. Összesen 20 új Killstreak jelenik majd meg. Ezek egyike kutyánk, Riley behívása a harcba, aki ezután követ minket, figyelmeztet a közelgő ellenségre és a harcokban is segít. A Death Streaks mostantól azonban tiltott.

Jelenleg ennyi, a Gamescomon bizonyára újabb apróságokkal szolgál majd az Infinity Ward. Mindenesetre jó látni, hogy valódi újítások lépnek be a Call of Duty széria multis részébe is. A Ghosts november 5-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vaszilij Artyom #12
    Atya úristen, ezek Cod2 óta hozzá sem nyúltak a motorhoz és egyre csak szarabb lesz, mondjuk ez Cod1 óta igaz
  • kissssss #11
    szerencsétlen kutyát először kacsának néztem.
  • tcpip2 #10
    Jajjj. Jajjj. Jajjj. Jajjj... :)
  • szomferi #9
    rövid összefoglaló egy képben:



  • JimKirk #8
    Nekem a masodik reszig jott be a COD. Azota inkabb BF meg Arma.
  • mcwolf #7
    Amíg milliókat adnak el belőle gyanítom magasról lexarják a sirámokat :-(
  • kissssss #6
    skyline kedvenc játéksorozata.
  • Mester01 #5
    Ez valami vicc ugye????
    Teljesen egyet értek veled ez EGY SZAR!!! egy moslék egy húgy meg stb...
    Soha nem felejtem el hogy én még a sima call of dutyval kezdtem az volt az igazi feelinges játék.... nem pedig ez a hulladék genyó...
    a marketingesek csak a 8-18éves kor osztályra koncentrálnak 18+ levannak szarva :S
  • StoneCold7 #4
    Egyszerűen elképesztő, hogy ez a sorozat a CoD2 meg a 4 óta mennyit süllyedt... 2 meg a 4 -el még mindig rohadt sokan játszanak ezek a szarok meg addig jók míg nem jön 1 év múlva a következő szar...
  • Co1e #3
    a teljesen rombolható környezet nálam nem itt kezdődik :D