Ötvös Tibor

E3 2011 - Mit várhatunk?

Hamarosan, egészen pontosan június 6-án kezdődik el az idei év egyik legjobban várt játékos eseménye az Electronic Entertainment Expo, vagyis röviden az E3 2011-es kiállítása.

Rövid leírásunkban szeretnénk bemutatni azokat a kiadókat és fejlesztőket, akik kint lesznek a rendezvényen és felsoroljuk, hogy - jelen állás szerint - mely programokat láthatjuk mozgásban is. De rögtön egy rossz hírrel kell kezdenünk. A Valve már múlt héten bejelentette, hogy nem lesznek kint az E3-on, így idén sem várható Half Life 3 vagy Episode Three bejelentés.

Konami
Visszatekintő: A Konami tavaly elég szépen teljesített a kiállításon. Bemutatta az azóta már megjelent és nagy sikert aratott új Castlevania játékot, mely a Lords of Shadow alcímet kapta. Ugyancsak itt láthattuk először a Metal Gear Solid: Rising és a Silent Hill: Downpour képsorait.

Idei kínálat: Mivel sem a Rising sem a Downpour nem jelent még meg, így biztosan kint lesznek az expón és remélhetőleg ezúttal már hivatalos megjelenési dátummal is jelentkeznek a kiadónál. Egyes pletykák szerint várható az új Castlevania játék bejelentése is, mely a Lords of Shadow folytatása lesz. Biztosan ott lesz a Nintendo 3DS-re készülő MGS 3D is. Ezen felül várható egy Zone of the Enders 3 leleplezés is.



Microsoft
Visszatekintő: Tavaly szinte minden a Kinectről szólt a Microsoft konferenciáján, de mellette komoly szerepet kapott a Call of Duty: Black Ops időlegesen exkluzív DLC-inek bejelentése, a Halo Reach, a Fable III és a Gears of War 3 is. Ugyanitt jelentette be a Crytek a Codename Kingdoms címet kapott új fejlesztését is.

Idei kínálat: Az idei rendezvényre sem árunk túl nagy változást, így a Kinect most is központi szerepet játszik majd. Bemutatkozik a Rare fejlesztőinek új, még cím nélküli alkotása, a táncos sorozat folytató Dance Central 2 és egy mozgásérzékelős akciójáték is. A tavalyi példából kiindulva valószínű idén is itt láthatjuk elsőként mozgásban az új Call of Duty játékot és szinte biztos lesznek időlegesen exkluzív Modern Warfare 3 DLC-k.

A Gears of War 3 nélkül szinte elképzelhetetlen lenne a Microsoft konferencia és biztosan szerepel majd itt is az MGS: Rising. Bemutatkozik a Forza Motosport 4 és remélhetőleg részletesebb információkat is megtudhatunk a Kingdomsról. És mivel idén 10 éves a Halo sorozat és a Bungie kiválása után a 343 Industries már bizonyított, így várható egy új Halo játék bejelentése is. Ugyancsak várható, hogy a Rockstar itt leplezi le a GTA ötödik részét is.



Electronic Arts
Visszatekintő: Az Electronic Arts tavaly nagyot robbantott, hiszen kínálatában szerepelt a Dead Space folytatása, a felújított Medal of Honor, a Crysis folytatása, a Bulletstorm és a Star Wars: The Old Republic is.

Idei kínálat: A kiadó idén is nagy dobásokkal készül. Biztosan kint lesz a Battlefield harmadik része, melytől nagyon sokat vár az EA és a Mass Effect 3 is, melynek már most csúszott a megjelenése. Nem lenne meglepő egy Dragon Age III hivatalos bejelentés sem és biztosan kint lesz ismét a Star Wars: The Old Republic. Mozgásban mutatkozhat be a Need for Speed: The Run és a Kingdoms of Amalur is.

Azt is tudjuk, hogy gőzerővel készül a következő Medal of Honor is, szóval nem lenne meglepő, ha ebből is látnánk pár képkockát. Ugyancsak kint lesz az új SSX játék és az MMA folytatása is. Várható, hogy végre megláthatjuk a régóta pletykált Syndicate rebootot is valamint az egykori Infinity Ward munkatársaiból álló Respawn csapat első alkotását is.

Ubisoft
Visszatekintő: A francia kiadó tavaly remek játékainak újabb folytatásait hozta ki a rendezvényre. Kint volt a Driver: San Francisco, a Rayman Origins, a Child of Eden, a Michael Jackson: The Experience és az Assassin's Creed: Brotherhood is.

Idei kínálat: Idén is megkapjuk az új Assassin's Creed részt, mely ezúttal a Revelations címet viseli és lezárja az Ezio - Altair - Desmond trió sztoriját. Biztosan kint lesz a Driver: San Francisco és a Rayman Origins is. A konferencia főszereplője valószínű a Ghost Recon: Future Soldier lesz, melyről jó ideje nem hallani szinte semmit. Reményeink szerint végre meglátjuk az új I Am Alive-ot is és a Beyond Good & Evil folytatását is. És örülnénk egy Far Cry 3 premiernek is.

Sony
Visszatekintő: Tavaly a Sony is odatette magát és a Move valamint a 3D-s megjelenítés mellett olyan alkotásokról rántotta le a leplet, mint a Gran Turismo 5, az inFamous 2, a Portal 2 és a Twisted Metal.

Idei kínálat: Idén biztosan kint lesz az Uncharted 3: Drake's Deception, a Resistance 3, az inFamous 2 és a The Last Guardian is. Két klasszikus alkotásuk is HD feldolgozást kap (ICO és Shadow of the Colossus), melyek szintén kint lesznek.



A Sony idei kiállításának legfontosabb szereplője az NGP nevet kapott kézi konzol lesz és valószínű láthatjuk az első játékokat is. Fontos szerepet kap majd a Square Enix is, hiszen számos Final Fantasy címmel jelentkeznek majd. Itt lesz az FFXIII-2, a Final Fantasy XIV, a Type 0 és a Versus XIII is. Valamint nem lenne meglepő a God of War negyedik részének bejelentése sem. Végül pedig ideje, hogy a Rockstar is bemutassa a 2009-ben bejelentett Agent című PS3 exkluzív játékát is.

Nintendo
Visszatekintő: Tavaly a Nintendo is kitett magáért, hiszen olyan alkotásokat mutatott be, mint a Mario Kart Wii, a Wii Fit, a GTA: Chinatown Wars, a Super Mario Galaxy 2 és a Metroid: Other M.

Idei kínálat: Az előzetes hírek szerint a Nintendo idén bemutatja a következő generációs gépét, mely jelen pillanatban a Project Café nevet viseli. Épp ezért biztosan ez lesz a konferencia központi szereplője, de mellette továbbra is fontos lesz a 3DS kínálata. Biztosan kint lesz a Zelda: Ocarina of Time 3D, a Starfox, a Kid Icarus, a Mario Kart, a Super Mario 3DS és a Resident Evil: Mercenaries és Revelations is. Wii-re jön az új Zelda és Kirby is kap egy új címet.



Activision
Az Activision idei kínálata elég impozánsnak tűnik. Biztosan kint lesz a Modern Warfare 3, mely valószínű a Microsoft konferencián tűnik fel. Mellette feltűnik majd a már korábban bejelentett Prototype 2, Spiderman: Edge of Time és Transformers: Dark of the Moon. A kiadó számos sorozatot leállított, így biztosan nem lesz új Tony Hawk játék, Guitar Hero cím, DJ Hero rész és a True Crime: Hong Kong sem. A Blizzard kihozza a Diablo harmadik részét és a StarCraft 2: Heart of the Swarmot is. Reméljük a Titan is bemutatkozik.

Take-Two
A Duke Nukem Forever elméletileg hamarosan megjelenik, de szinte biztosan szerepel majd a konferencián - ha másként nem is, akkor DLC-ket tuti mutatnak hozzá. Ugyancsak kint lesz a BioShock Infinite, az új X-Com és talán a Spec Ops: The Line is. A Rockstar a Max Payne 3-mal parádézhat és természetesen mindenki a GTA v-öt várja. Sokak szerint itt mutatkozik majd be a Borderlands 2 is.

THQ
A kiadó elég kevés címmel jelentkezik majd, de azokra érdemes lesz figyelni. Kint lesz a Darksiders 2, az inSane, a Devil's Third, a Metro: Last Light és az új UFC Undisputed is. Ugyancsak kint lesz a Saints Row: The Third, a Warhammer 40k: Space Marine és a Warhammer 40k: Dark Millennium.



Bethesda
A Bethesda is szép kínálattal érkezik majd. Biztosan kint lesz a The Elder Scrolls 5: Skyrim, a Hunted: Demon's Forge, a Brink DLC-k, a RAGE és a Prey 2 is. Örömmel vennék, ha a kiadó lerántaná a leplet a Doom negyedik részéről is, ám erre elég kevés az esély. Ez valószínű a QuakeConon történik majd meg. Remélhetőleg jön az új Fallout cím és talán az MMO sorsa is rendeződik.

Square Enix
A Square Enix természetesen idén is a Final Fantasy sorozatára koncentrál, melyeket valószínű a Sony konferenciáján mutat majd be. De mellette jönnek a régi Eidos címek is, így itt láthatjuk először mozgásban majd a Hitman: Absolution, a Deus Ex: Human Revolution és az új Tomb Raider is. De nagyon várjuk a Thief 4 hivatalos bejelentését is.

Capcom
A kiadó remek címekkel jelentkezik majd. Bemutatkozik a Street Fighter x Tekken és az SSFIV Arcade Edition, a Dragon's Dogma, a Resident Evil: Operation Racoon City, a Resident Evil: Mercenaries és Revelations, az Asura's Wrath és a Dead Rising 2: Off The Record. Mellette kint lesz az új Devil May Cry is.

Szóval lesz mit nézni majd június 6-tól (a Konami négy nappal korábban tartja a saját rendezvényét) és természetesen megpróbálunk mindenről beszámolni majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • beceneev #29
    Deus ex: Human revolution ígéretes.
  • vato loco #28
    Meg a dio 3, TES 5.
  • vato loco #27
    Ebből a sok szarból egyedül a GTA 5 és a DA 3 ér vmit.
  • Rotcsa #26
    Amit várok, h bejelentenek:

    Square Enix: Legacy of Kain: ?(Revenant, Obsidian Blood, Obsidian Sun)
  • savoo #25
    A Nintendonál picit eltévedt a kedves cikkíró... A Mario kart wii 2008-ban megjelent, a Chinatown Wars 2009-ben, A Metroid Other M-et a 2009-es E3-on jelentették be... Tavaly a 3DS szólt nagyot.
  • Molnibalage #24
    A TES IV-ről annyi negatív dolgot hallottam, hogy soha nem vittem végig az alap TES IV-et. Talán, mert a III-at sem bírtam cérnával. Dögunalom volt a Gothic szirához képest. Hiába volt kidolgozottabb a világ és szebb a grafika, az "emberi útjelzőtáblák" olvashatatlanul kis karakterek és hatalmas, de uncsi világ nem mozgatott. A TES V ennek ellenére kap egy esélyt, csak mi a frászt értek majd belőle, ha az első négy részt nem ismerem...? :)

    A Nehrim viszont atomjó volt.
  • Skyline85 #23
    Gordon Freemant akarok!!!....
  • hitman08 #22
    A Halo és Fallout hírek érdekelnek leginkább, no meg az új Hitman-t is jó lenne mozgásban látni.
  • Guren #21
    RPG-nek ott a Skyrim
  • Molnibalage #20
    Értem én csak leszarom. :)